Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-31 / 202. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2019. AUGUSZTUS 31., SZOMBAT HÍREK A zombaiak nem tudnak elutazni LABDARÚGÁS Elmarad a vasárnap 16.30 órára kiírt Tamási 2009 FC ll-KSE Zomba bajnoki a megyei III. osztály Nyugati csoportjában. A zombaiak tegnap délután jelezték, hogy nem tudnak elutazni a nyitóforduló összecsapására. A mérkőzést új időpontban játsszák le a csapatok - tájékoztatta lapunkat a tamási egyesület. R. G. A Bp. Honvédtől igazolt az Atom KOSÁRLABDA Tehetséges kosarassal erősített az Atomerőmű SE NB l-es férficsapata: a 18 éves Valerio Bodon Vincent a Budapest Honvédtől érkezik. A játékos a magyar válogatottban is bemutatkozott már, tavaly pedig a B-csoportban 23 mérkőzésen lépett pályára, 10,1 pontot, 5,3 lepattanót és 1,7 gólpasszt átlagolt. A fiatal játékossal 2+1 éves szerződést kötöttek a paksiak. Az ASE tegnap a MÁFC-cal játszott edzőmeccset, és 104-55-ös győzelmet aratott. R. G. Vettel és Leclerc nyerte a két edzést FORMA-l A Ferrarik vitték el a Belga Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését. Délelőtt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, délután pedig a monacói Charles Leclerc végzett az első helyen, éppen a csapattárs előtt. Az időmérőt szombaton 15 órakor rendezik, a futam vasárnap 15.10-kor rajtol. Az M4 Sport egész hétvégén élőben közvetít Belgiumból. R. G. Renczesék a 11. helyért folytatják KOSÁRLABDA Nem tudott visszavágni a finneknek a magyar válogatott a szkopjei U16-OS Eb-n. Szkocsovszki Igor együttese 64-49-es veresége után a 11. helyért játszhatja az utolsó meccsét a kontinenstornán. Az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosai közül Renczes Rebeka 23 perc játékidő alatt 8 pontot, 4 lepattanót, 3 gólpasszt és 2 labdaszerzést tett a közösbe. A sérüléséből felépült Miklós Melinda pedig 12 percet töltött a parketten, s végül 2 ponttal zárt. R. G. A paksi kapitány szerint be kell rúgni a helyzeteket Böde nem görcsöl, az első gólját várja Bődé Dániel még nem volt eredményes idén, de talán Mezőkövesden megtörik az átok Fotó: Makovics K. Újpest-Honvéd fővárosi derbi jön A százszázalékos Mezőkövesd vendége lesz a Paksi FC az OTP Bank Liga 5. fordulójában. Van miért visszavágniuk Szabó Jánoséknak. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Nagyon elkapta a rajtot a Mezkövesd Zsóry FC a 2019/2020-as bajnokságban. A Kuttor Attila dirigálta egylet - amelynek videoelemzőként a szekszárdi Lugos József is tagja - mind a négy idei bajnokiját megnyerte. Hazai pályán az újonc Zalaegerszeget és a Puskás Akadémiát egyaránt 1-0-val múlta felül, a Kaposvári Rákóczit vendégként 2-1-re, a Diósgyőri VTK-t pedig 3-0-ra győzte le. A négy meccsen kapott egy gól (!) azt mutatja, hogy a védekezéssel nincs gondjuk Cseri Tamáséknak, a hét szerzett pedig azt, hogy az előrejátékkal sincs. Nem lesz könnyű dolguk a paksiaknak, akik eddig felemásan teljesítenek. A Bp. Honvédőt hazai pályán legyőzték (3-1), a Fehérvártól egy hete kikaptak (0-2), idegenben 1-0-ra alulmaradtak Kisvárdán és 1-1-et játszottak az újpestiekkel. A két csapat NB I-es mérlege kiegyenlített: az eddigi tizenegy bajnokiból négyet nyert a Mezőkövesd, négyet a Paksi FC, három alkalommal pedig megosztoztak a pontokon. A legutóbbi idény nem volt túl sikeres paksi szempontból, hiszen mindkét kövesdi találkozójukat elbukták Hahn Jánosék: egyszer 3-1-re, egyszer 2-0-ra kaptak ki. A kövesdi bajnokin Tomiszlav Szivics már nem számíthat a kapus Nagy Gergelyre, a védő Bobál Dávidra, valamint a középpályán bevethető Kővári Róbertre és Cseke Benjáminra. Előbbi kettővel közös megegyezéssel szerződést bontott a klub, utóbbiakat pedig az NB II-be adta kölcsön. Cse A gyenge szezonrajt után az egymás elleni összecsapásukon mozdulhat el a holtpontról az Újpest vagy a Honvéd. A PROGRAM, SZOMBAT: MÓL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 19.30, Újpest FC-ke az MTK Budapestet, Kővári pedig a BFC Siófokot (itt játszik kölcsönben Horváth Péter is) segítheti jó eredményhez. „Biztos, hogy önbizalom teljében vannak, és a hazai pálya is mellettük szól, ugyanakkor csapatunkat képesnek érzem arra, hogy pontot vagy pontokat hozzunk el a mezőkövesdi stadionból” - nyilatkozta a klub honlapjának Böde Dániel. - Sikerünkhöz mindenBp. Honvéd, lllovszky Rudolf Stadion 19.30 (tv: M4 Sport), ZTE FC-Puskás Akadémia FC 19.30, Debreceni VSC-Kaposvári Rákóczi FC 19.30. VASÁRNAP: Ferencváros-Diósgyőri VTK 18 (tv: M4 Sport). képpen kell egy jó védekezés, de inkább az szükséges, hogy elöl berúgjuk az adódó helyzeteinket.” Böde Dániel a négy forduló alatt még nem talált a kapuba, de ez egyáltalán nem frusztrálja a csapatkapitányt. „Nem szabad rágörcsölnöm, hogy még nem találtam be, nem is teszem, majd jön az első, aztán pedig a többi...” - fogalmazott a 32 éves támadó. 1. Fehérvár 4 4 0 0 13-3 12 2. Mezőkövesd 4 4 0 0 7-1 12 3. Debrecen 3 3 0 0 10-5 9 4. Kisvárda 4 3 0 1 7-5 9 5. Puskás Akad. 4 2 0 2 7-5 6 6. Paksi FC 4 1 1 2 4-5 4 7. Újpest 4 1 1 2 4-7 4 8. Zalaegerszeg 3 1 0 2 6-4 3 9. Ferencváros 2 1 0 1 2-4 3 10. Diósgyőr 4 1 0 3 4-11 3 11. Bp. Honvéd 4 0 0 4 5-11 0 12. Kaposvár 4 0 0 4 3-11 0 OTP BANK LIGA, 5. FORDULÓ. Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC, Mezőkövesd, szombat, 19.30 óra. A Paksi FC tervezett kezdője: Holczer - Osváth, Fejes A., Lenzsér, Szabó J. - Könyves, Papp K., Balogh B., Bartha - Böde, Hahn. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu TV-AJÁNLÓ Szombat FORMA-l Belga Nagydíj, szabadedzés 11.55, időmérő 15 (M4 Sport). KERÉK? Vuelta a Espana, 8. szakasz, 15 (Eurosportl). KÉZILABDA Női NB I: Érd-Ferencváros 17.15 (M4 Sport). LABDARÚGÁS Angol liga: Southampton-Manchester United 12.45 (Spílerl), Chelsea-Sheffield United 15.25 (Spílerl), Burnley-Liverpool 18.25 (DigiSportl). Német liga: Bayern München-Mainz 15.30 (Sportl), Union Berlin-Borussia Dortmund 18.15 (Sportl). Olasz liga: Milan-Brescia 17.40 (DigiSportl), Juventus-Napoli 20.25 (DigiSportl). Spanyol liga: Osasuna-Barcelona 16.45, Getafe-Alavés 18.55, Betis-Leganés 20.55 (Spíler2). Francia liga: Lyon- Bordeaux 17.25 (DigiSport3), Nantes-Montpellier 19.55 (DigiSport3). ÖKÖLVÍVÁS Vaszil Lomacsenko-Luke Campbell 21.15 (Sportl). TENIS US Open, 6. nap 1 órától (Eurosportl, Eurosport2). Vasárnap FORMA-l. Belga Nagydíj, futam 15.10 (M4 Sport). Magyar Szuperkupa: Hydro Fehérvár AV19- FTC-Telekom 12.15 (M4 Sport). KERÉKPÁI Vuelta, 9. szakasz 14.50 (Eurosportl). KÉZILABDA Női NB I: Győri Audi ETO KC-Mosonmagyaróvár KC 17.15 (M4 Sport). LABDARÚGÁS Angol liga: Everton-Wolves 14.40 (DigiSportl), Arsenaí-Tottenham 17.10 (DigiSportl). Német liga: Werder Bremen- Augsburg 15.30 (Sportl), Eintracht Frankfurt-Düsseldorf 17,45 (Sportl). Olasz liga: Lazio-Roma 17.55 (DigiSport2), Cagliari-lntemazionale 20.25 (DigiSportl), Atalanta-Torino 20.40 (DigiSport3). Spanyol liga: Valencia-Mallorca 16.45, Atlético Madrid-Eibar 18.55, Villarreal-Real Madrid 20.55 (Spíler2). Francia liga: Reims-Lille 14.55 (DigiSport3), Strasbourg-Monaco 17 (DigiSport3), Marseille-St. Étienne 20.55 (DigiSport2). Portugál liga: Braga-Benfica 22 (Sportl). Török liga: Genclerbirligi-Basaksehir 18.15 (Sport2). B. S. HIRDETÉS HU«« Ír / SsuuiiH m amu»? A VILÁG KEDVENC FUTBALLMAGAZINJA www.fourfourtwo.hu KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Amerika Kapitány lesz a Chelsea szuperhőse?