Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-27 / 198. szám
2019. AUGUSZTUS 27., KEDD AUTÓMOTOR 11 itt helyet kapott egy retrós stíluselem, a GS és BX modellekből ismerős, forgószámlapos sebességmérő digitális Változata. Ami ennél is jobban emlékeztet a klasszikus elődökre, az a ringató, lágy rugózás. A hidropneumatikus felfüggesztés 2017-es nyugdíjazásával a márka áttért a Progressive Hydraulic Cushion rendszerre, amely képességeivel elmarad a klasszikusok közmondásos kényelme mögött, a mai mezőnyben mégis kiemelkedően puhának számít, ez örömtelivé teszi vele az autózást. Miközben kanyarban megdől a karosszéria, feltűnően ügyeltek rá, hogy megfelelő legyen az úttartása, ezért jól irányítható, és a legtöbb úthibán úgy halad át, hogy tudjuk, ez egy sportos autóban rázós lett volna. Ahogy az agresszió, úgy a sportosság is hiányzik belőle. A belépő, 1,5 literes, 130 lóerős dízelmotor karaktere illik a C5 Aircrosshoz, városban és országúton jól mozgatja, csendesen és takarékosan dolgozik. Több utassal és csomaggal, autópályán vagy hegyvidéken autózva kiderül, hogy gyakran kell használni a jól kapcsolható váltót. Ezen nemcsak a nagyobb teljesítményű, 2,0 literes, 180 lóerős dízel, hanem a 8 fokozatú automatikus váltó (550 000 forint) is segíthet. A tesztprogram során 6,7 literes átlagfogyasztást mértünk, ami arról árulkodik, hogy a kisebbik motornak sem erőn felüli az 1,4 tonnás autó mozgatása. Ára a kategóriatársakéhoz hasonló, ezzel a szerethető konstrukcióval a Citroen utat találhat. Citroen C5 Aircross 1.5 BlueHDi 130 Teljesítmény: Nyomaték: Gyorsulás 0-100 km/h: Tesztfogyasztás: Alapár: , 131 LE 300 Nm 10,4 s 6,71/100 km 7790000 forint Középkategóriás személyautó helyett kompakt szabadidő-autóként kezdett új életet a Citroén csúcsmodellje, a C5 Aircross, a lehető legtöbbet kihozva a koncepcióból. A hidropneumatikus futóművet nem pótolhatja, de kényelemben kevés kihívója akad a frissen fejlesztett rendszernek. Balogh Bence/Autó-Motor szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A név kötelez! Aki Citroent vásárol, egyedi külsőre, kényelemre és funkcionalitásra vágyik, jó áron. Bár nem a megszokott formában, de mindezt egy csomagban kínálja a mostantól SUV- karosszériával elérhető C5-ös. A kategóriaváltást ugyan a piaci trendek indokolták, ám a márkát ismét jó irányba terelő franciák ezt a lépést a tőlük elvárt, szokatlan módon tették meg. Hogy a kompakt szabadidő-autók tengeréből kitűnjön, a C5 Aircross karakteres formát kapott. Már ritkaságnak számít az aprólékosan kidolgozott, részletgazdag dizájn, amelyet semmivel sem lehet összetéveszteni, pedig részben három riválisával is közös műszaki alapokra épül! Büszke lehet a PSA-konszern, ha úgy tud költséghatékonyan DS 7 Crossbacket, Opel Grandland X-et és Peugeot 3008-ast gyártani, hogy látszólag semmi kö-Tudta-e? A Progressive Hydraulic Cushion rendszer lelke az acélrugókhoz tartozó lengéscsillapítókkal egybeépített hidraulikus ütközőelem, de a karoszszériastruktúrának és az üléseknek is fontos szerep jut. Tetszett • külső-belső formaterv • magas komfortszint • takarékos motor zös nincs egyik típusban sem. Ezzel a fantáziadús megjelenéssel elsősorban az újdonságokra nyitott fiatalokhoz szól a Citroén, a C5 Aircrossból csak úgy árad az életöröm. A tesztautó látványos, Volcano-piros színén kívül a Tijuca-kék az egyetlen élénk árnyalat a fehértől a feketéig terjedő skálán, cserében azokat is fel lehet dobni színes díszbetétekkel, akár a tetősín is lehet kontrasztos. Kompakt méreteit felnagyítják a nagyautós arányok, egy tömbből faragott hatást keltő felépítése masszív autót sejtet. Könnyű a beszállás, akárcsak a repülőkön, itt is előre került az extra kényelmet nyújtó első osztály. Ülései citroénes mércével is kényeztetőnek számítanak, ennyire puha és kiváló méretezésű darabokat manapság kevés márka kínál. A hátsó sorban már kevésbé puhák az ülések, mégsem kényelmetlenek. Az egyterűekhez hasonlóan három, sínen csúsztatható darabból állnak, azoktól eltérően szűkre szabott a lábtér, különben tágas a belső és méretes a csomagtartó. Ebben a karoszszériában nincs hely harmadik üléssornak, azt csak a hoszszabb Peugeot 5008-as nyújtja. A belső kialakítás szintén megfelel a márka iránt támasztott elvárásoknak. Egyéni műszerfala játékos, sok apró ötlettel, nemcsak a jól látható felületekre, hanem például a pedálokra is kiterjedő figyelemmel. Odabent is egy komoly terepjáróban érzi magát a vezető, pedig még összkerékhajtás sem rendelhető hozzá. A 100 000 forintos felárú Grip Controllal a menetstabilizáló programozása változtatható, a lejtmenetvezérlő képes egy kis extra biztonságérzetet adni. Azzal a franciák is tisztában voltak, hogy a vásárlók legfeljebb murvás úton járnak majd a családi autónak szánt C5 Aircross-szal, ezért inkább a praktikumra és az otthonos hangulatra koncentráltak. Nappali bútorokról ismerős kárpitokkal tették barátságossá az utasteret. Lehet, hogy sok a műanyag, de a kreatív felületkiképzések és változatos díszítések kárpótolnak érte. Az ötletparádé része az alul-felül lapított kormány, amely a több helyen Í6 felbukkanó, sőt az autó sziluettjére is utaló, lekerekített sarkú téglalap formára rímel. Semmi sem szól ellene, de hasonlóan öncélú, mint az 1973-as Austin Allegro szögletes kormánya, a Citroen egyküllős megoldása innovatívabb és szerethetőbb volt. Kezelésénél megtalálták az ideális arányt a fizikai és a virtuális gombok között, az érintőképernyőre került funkciók is nagyméretű gombokkal szabályozhatók. A menü lehetne egyszerűbb, de nem nehéz eligazodni benne, a navigáció grafikája viszont kissé idejétmúlt. A digitális műszeregységről nem mondható el ugyanez. Elrendezését előre beállított konfigurációkban változtathatjuk, __________I________________ A karosszéria dőlésszöge a C5 Aircrossban egyet jelent a kényelmes rugózással Fotó: Autó-Motor Citroén C5 Aircross 1.5 BlueHDi 130: új élet szabadidő-autóként // Arad belőle az eletöröm HÍREK Nő a benzin és a gázolaj ára MAGYARORSZÁG Szerdától a benzin literenkénti átlagára bruttó 3 forinttal, a gázolajé pedig 4 forinttal emelkedik - értesült a Holtankoljak, hu. A benzin átlagára így 377 forint lesz, a gázolaj átlagára 397 forintra változik. MW Jön az új Hyundai miniautó SZÖULA Frankfurti Autószalonon leplezi le a Hyundai új belépőmodelljét, az ilO-es miniautó új generációját. Ezt európai mérnökök segítségével fejlesztették célzottan az európai piac számára, a korábbinál sportosabb megjelenést és modernebb kapcsolódási és online szolgáltatásokat ígérnek. AM Jó az öreg modell a háznál DETROIT A generációváltás miatt tartotta életben az előző generációs 1500-as pickupot a Ram haszonjárműmárka, azonban olyan nagy az érdeklődés az új modellnél olcsóbban megvásárolható haszonjárműre, hogy most annak frissítését tervezik - például az új autónál elérhető új fejegységet is megkapja felár ellenében a korábbi változat. AM Készül az új kompakt Citroén PÁRIZS Már dolgoznak a PSA konszern mérnökei az új Citroén kompakton, amelyet a CMP építőkészletre építenek fel, és ezáltal benzin- és dízelmotorral, illetve akkumulátoros-elektromos hajtással is megvalósítják a modellt. Mivel következetesen kerülték a C4 név említését, valószínűleg új néven dobják majd piacra a jelenlegi Cactus utódát. AM A zalaegerszegi tesztpályán a diszkréció is fontos Kirakatváros robotautóknak A világon egyedülálló tesztpálya az önvezető járműveknek Fotó: AM ZALA ZONE Magyarországon már a 90-es évek közepén megjelentek az első fejlesztőközpontok - rendszerint beszállítóknál -, majd az autóipar fejlődésével számuk és méretük is növekedni kezdett - avatott be minket Hamar Zoltán műszaki vezető a hivatalos megnyitó alkalmából a Zala Zone autóipari tesztpálya előtörténetébe. Közös munkacsoportot hoztak létre, ez dolgozta ki 2010- ben azt a mintegy százoldalas leírást, amelyben egy esetleges autóipari tesztközpont követelményeit írták le - az akkoriban még gyerekcipőben járó önvezető technológiára is kitértek benne, nem is sejtve, hogy mára milyen fontos lesz ez a terület. A további fejlődéshez szükségesnek érezték egy autóipari tesztközpont létrehozását, amihez 2014-ben szerezték meg az állami támogatást. Világszerte általános, hogy nem piaci beruházásban jönnek létre az ilyen, rengeteg hozzáadott értéket teremtő beruházások, amelyek aztán megfelelő díjazás ellené1 ben értékesítik szolgáltatásaikat - így lesz ez Zalaegerszeg mellett is. A világon egyedülálló, hogy egy helyen van az önvezető autók tesztelésére szolgáló kirakatváros - épületek helyett csak homlokzatok vannak, sok „akadályt” virtuálisan helyeznek el - és a menetdinamikai mérésekre szolgáló rész, ráadásul ezt még közúti tesztkörökkel is kiegészítették. A beruházáshoz kapcsolódóan épülő M76-OS gyorsforgalmi úton lesz egy 12 kilométeres szakasz, amit a hét meghatározott napjain tesztelésre használhatnak majd a Zala Zone ügyfelei. Itt akár 250 km/órás sebességgel mehetnek a robotautók is - a közúti forgalom a párhuzamos „régi” szakaszon halad majd. Fontos még a bilaterális megállapodásnak köszönhetően Magyarországot, Ausztriát és Szlovéniát is érintő kör, amelynél a rengeteg információt a felhőből szerző önvezető autókat lehet tesztelni hálózat- és szolgáltatóváltás közben. A megnyitó alkalmából ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a Zala Zone és az ÄVL beszállító, utóbbi cég már tavaly szeptemberben tesztelte fejlesztéseit az akkor még bőven építés alatt álló tesztközpontban. A Jaguar/Land Rover fejlesztőközpontja is javarészt a zalai beruházásnak köszönhetően települ hozzánk - a cég képviselői személyesen győződtek meg arról, hogy a kért minőségben (a tervező brit Mira előírásai szerint) épül a pálya. Például a 800 méter átmérőjű körfelület különösen nagy síkpontosságú, 4 méteren legfeljebb 2 mm a magasságbeli eltérés - a magyar autópályákon ugyanez az érték 18 mm. A diszkréció is fontos, ezért magas földsáncok veszik körbe a tesztpályát, illetve drónelhárító rendszert is beüzemelnek majd, amely rádiójelekkel kényszeríti a földre az illetéktelen repülő szerkezeteket (jogszabály-módosítás szükséges a gyakorlati használathoz), illetve beméri az irányító pozícióját is, ahová rögtön a rendőrséget küldik. Lővei Gergely/AM HIRDETÉS VOLÁN VEIRE KUPÁT ES BAJNOKI CÍMET NYERT TATABANYA csapata.au NÉHÁNY NAP MÚLVA MEGSZŰNT spar Mellékletünk minden SZERDÁN El a kaputól! A SALAK KIRÁLYNŐJE HETS7ER NYÍRT ROLAND BARROjT ÖSSZESEN 34 OR«N0 SLAM D0NT0T JÁTSZHATOTT. ES 0 VOLT NAVRATILOVA ÖRÖK ítUNFEll EVERT A röplabdaklub, amely végre bajnok lett, majd egy hét múlva megszűnt Chris Evert, a tenisz szőke tündére a repüléstől félt, mégis bejárta a fél világot Lefújta a meccset a bíró, mert túl sértőnek talalta a közönség fujolasat