Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-23 / 195. szám
g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2019. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK Domos Gyula a világon a második, aki ezzel a módszerrel mütött Újabb hazai orvosi bravúr Domos Gyula végzi majd az újabb, szeptemberi beavatkozást is Fotó: MTI Már mankó nélkül közlekedik és gyógytornászhoz jár az a beteg, akin februárban mágneses végtaghosszabbító készülékkel végzett sikeres beavatkozást a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján Domos Gyula egyetemi tanársegéd. Magyarországon ez volt az első ilyen műtét, amit magyar orvos végzett. Mediaworks-összeá 11 ítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A sikeres végtaghosszabbító műtéthez használt új eljárás lényege, hogy a csont fokozatos hosszabbítását külső mágneses vezérléssel valósítják meg: a csont belsejébe beültetett speciális velőűrszeget egy mágneses teret létrehozó eszközzel lehet irányítani, amit mindössze naponta háromszor két percre kell a betegnek a bőr fölé helyeznie. Ezzel a technikával naponta 1 milliméternyit hosszabbítható a végtag, miközben a lágyrészek, izmok sértetlenek maradnak. A folyamat a beteg mindennapi életét kevésbé befolyásolja, és lényegesen kisebb megterheléssel jár, mint a hagyományosan alkalmazott külső hosszabbító készülék, amely az egyes részeket összekötő rudak manuális állításával fejti ki hatását. Utóbbi esetben a készüléket - két vagy három nagy fémgyűrűt - a bőrön és a lágyrészeken áthatoló csavarok és drótok rögzítik a csonthoz. Ezt a készüléket a páciensnek az állapotától, életkorától függően akár két éven át is viselnie kell. Ezzel szemben az új, csonton belüli eszköz alkalmazásakor kívülről nem látszik semmi a betegen, nincs semmilyen külső eszköz, ami kényelmetlenséget okozna. Az első beavatkozást, egyben az első hazai bemutató műtétet februárban az angliai stanmore-i Royal National Orthopaedic Hospital sebésze, Peter Calder végezte a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. A 17 éves betegnek a veleszületett combcsontrövidülése és térdkalácsficama miatt az egyik lába négy centiméterrel rövidebb volt, mint a másik. A bemutatót követően Domos Gyula, az Ortopédiai Klinika egyetemi tanársegédje végezte el a második ilyen műtétet. Ebben az esetben 4,5 centiméteres differencia volt a páciens két alsó végtagja között, szintén veleszületett fejlődési eltérés következtében. A 40 éves budapesti férfi esetében a bal combcsont és lábszár volt rövidebb. Mindkét páciensen sikeres volt a beavatkozás. „Az általam műtött második beteg esetében elértük a bal láb kívánt hosszát, a fiatalember már mankó nélkül közlekedik, gyógytornára jár, és a kontrolivizsgálatok mindent rendben találtak” - nyilatkozta a beavatkozást végző Domos Gyula. A beteg a csontosodás ütemétől függően legkésőbb 2-3 hónap múlva valószínűleg el-A beavatkozásokat a társadalombiztosítás egyedi méltányosság alapján támogatja. Az érintettek háziorvosi kezdheti a terhelő edzéseket, a hosszabbító eszközt pedig a teljes csontos átépülést köveően, a műtét után egy-két évvel kell majd eltávolítani. A Magyarországon egyedül a Semmelweis Egyetem klinikáján elérhető, csonton belüli végtaghosszabbítás olyabeutaló ellenében az Ortopédiai Klinika központi betegelőjegyző telefonszámán kérhetnek előzetesen időpontot. nokon segít, akiknek valamilyen fejlődési rendellenesség, baleset, tumor vagy csontgyulladás következtében több centiméteres hosszkülönbség alakul ki a két alsó végtagjuk között. A beavatkozást azoknak a pácienseknek javasolják, akiken legalább 3,5-4 centiméteres különbséget állapítottak meg. Domos Gyula szerint évente 10-15 betegnek lehet szüksége ilyen műtétre Magyarországon. A következő csonton belüli végtaghoszszabbítást várhatóan szeptember végén végzik el. Megnyugtató a Dakkában szétválasztott ikrek állapota BUDAPEST A Dakkában szétválasztott bangladesi sziámi ikrek mindkét tagja stabil állapotban van - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány szerda este az MTI-vel. Azt írták: az augusztus elsején elkezdett maratoni, 33 órás végső szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukia is önállóan kinyitotta a szemét. Ikertestvérét, Rabiát - aki két hete tért magához, és azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik - édesanyjuk már ölbe is veheti. A speciális vírusos láz után - amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukia állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette - már mindkettejük állapota stabil. Azt írták: Rabia és Rukia állapotából előreláthatólag 3-6 hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni. A fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magya r orvosai választották szét a bangladesi Dakkában. A hétvégén még nem volt egyértelmű a helyzet: a maratoni műtét után még napokig altatásban lévő Rukia sokáig képtelen volt önállóan kinyitni a szemét. Miután ez hétfőn megtörtént, az orvosok az ő állapotát is stabilnak nyilvánították. Ikertestvére, Rabia két hete tért magához, azóta egész mondatokban beszél. MW A tb méltányosság alapján támogatja HIRDETÉS Legyél Te 2020 Tündérszépe! Nevezz saját fotókkal, vagy kérj profi fotózást! Felkészítő tábor és showműsor várja a legszebbeket! Országos szépségversenyünk elindult! Jelentkezz! tunderszepek.hu / / FABIAN ► EVELIN 2019 Tündérszépe HIRDETÉS NYÁRI MAGAZIN ELŐFIZETÉSI AKCIÓ ex tru 1 ÍOOO/t 6450 FT HELYETT ezttiénnvelt 4170 FT HELYETT Megrendelés, határidő: 2019.09.02. FŐSZEREPBEN A RIZS ü —S« 8 FiuinV^lH jsai. ■ m OllH-Lü 3420 FORINT HELYETT 7080 FT HELYETT A FELfVES EIÓFI7FTÉS MOST A FÉLÉVES El ÍÍFI7ETES MOST AZ EVES ELŐFIZETÉS MOST A7 ÉVES ELŐFIZETÉS MOST CSAK 5450 FT CSAK 3170 FT CSAK 2420 FT CSAK 6080 FT rrouiKT i Imngulut 5940 FT HELYETT AZ ÉVES ELŐFIZETÉS MOST CSAK 4940 FT VITORLÁZÁS \idéhÍ7Q I S/ *** H-wit í Rvibjőhus I ri-AL. '-ki • 7560 FT HELYETT 5880 FT HELYETT 5160 FT HELYETT AZ ÉVES ELŐFIZETÉS MOST AZ ÉVES ELŐFIZETÉS MOST AZ ÉVES ELŐFIZETÉS MOST CSAK 6560 FT CSAK 4900 FT CSAK 4160 FT ELŐFIZETÉSÉT MEGRENDELHETI: Interneten: www.lapcentrum.hu Telefonon: 06-46/998-800-as telefonszámon