Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-02 / 178. szám
2019. AUGUSZTUS 2., PENTEK GASZTRONÓMIA 11 Negyven perc, és már tálalhatja is ezeket a könnyen elkészíthető ételeket! Csirkéből gyorsan finomat A csirkehús az év minden szakaszában könnyen elérhető alapanyag, amelyből egyszerűen készíthetünk ebédet vagy vacsorát. íme három remek recept! Mediaworks/Fanny konyha szerkesztoseg@mediaworks.hu Sütőben sült Caprese csirke HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 700 g csirkemellfilé, só, bors, 40 ml olívaolaj, 150 g hámozott-darabolt paradicsom (konzerv), 1 ek. frissen felaprított vagy 1 tk. szárított bazsalikom, 1 kk. fokhagymapor, 2 csomag mozzarella sajt. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Vágjuk ujjnyi vastag szeletekre a csirkemellet. Sózzuk, borsozzuk meg mindkét oldalukat, majd fektessük a húsokat olívaolajjal kikent tepsibe. 2. Keverjük össze a hámozottdarabolt paradicsomot a bazsalikommal, a fokhagymaporral, sózzuk, borsozzuk meg, és öntsük a csirkemellre. A mozzarellát szeleteljük fel, majd fedjük be vele a paradicsomos csirkeszeleteket. Locsoljuk meg a maradék olívaolajjal, toljuk a 185 fokos sütőbe, és süssük készre kb. 30 perc alatt. Párolt rizs illik hozzá köretként. Citromos-petrezselymes csirkeleves rizzsel HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 300 g csirkemellfiié, 1 nagy csipet só, 40 ml olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 db babérlevél, 2 db közepes petrezselyemgyökér, 1 csokor petrezselyemzöld, 800 ml csirkehúsleves-alaplé, 60 g rizs, 1 db biocitrom lereszelt héja, 1 nagy csipet őrölt fehér bors, 200 g leveles kel vagy kelkáposzta. ELKÉSZÍTÉSE: 1. Az egészben hagyott csirkemellet dörzsöljük be a sóval. Az olajat fazékban hevítsük fel, és alaposan pirítsuk meg rajta. Adjuk hozzá a meghámozott, felkarikázott vöröshagymát, a babérleveleket, és pirítsuk addig, amíg a hagyma bámulni nem kezd. Ekkor szórjuk rá a meghámozott, felkarikázott petrezselyemgyökeret, valamint a petrezselyemzöld felaprított szárát. Öntsük fel az alaplével, és nagy lángon, fedő alatt forraljuk fel. 2. Szórjuk a rizst az edénybe, ízesítsük a lereszelt citromhéjjal, valamint a fehér borssal. Főzzük közepes lángon 18-20 percig, vagy amíg a rizs meg nem puhul. Félidőben adjuk hozzá a felcsíkozott kelleveleket. 3. Vegyük ki az edényből a megfőtt csirkehúst, és villával húzzuk szét szálaira, vagy vékonyan szeleteljük fel, aztán tegyük vissza a fazékba. Távolítsuk el a babérleveleket a levesből, amit szedjünk ki a tányérokba, majd szórjunk meg a frissen felaprított petrezselyemlevelekkel. Tejszínes-gombás csirke széles metélttel HOZZÁVALÓK (4 SZEMÉLYRE): 8 db csirkefelsőcomb (kicsontozva), só, bors, 30 ml olaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 150 g barna csiperkegomba, 1 tk. mustár, 1 tk. szárított oregánó, 250 ml száraz fehérbor, 150 ml zsíros főzőtejszín, 200 g széles metélt, 20 ml olaj, só. ELKÉSZÍTÉSE: 1. A combokat alaposan sózzuk, borsozzuk be. Az olajat fazékban hevítsük fel, és pirítsuk meg előbb a húsok bőrös oldalát, majd a másikat is. 2. Amikor a combok aranybarnára pirultak, adjuk hozzájuk a meghámozott, felaprított vöröshagymát, az átnyomott fokhagymát, valamint a megtisztított, feldarabolt gombát. Ízesítsük a mustárral és az oregánóval. Öntsük fel a fehérborral, és főzzük fedő alatt, közepes lángon kb. 25 percig, vagy amíg a csirke meg nem puhul. A végén adjuk hozzá a tejszínt is, és forraljuk össze. 3. Közben főzzük meg lobogó sós, olajos vízben a széles metéltet a csomagolásán olvasható utasítás szerint. Tálaljuk a csirkét a tésztaágyon. HIRDETÉS vezínén lakáskultúra! mOTOR NYÁR! MAGAZIN ^ELŐFIZETÉSI Stt AKCIÓ Megrendelési határidő: 5160 FT HELYETT AZ EVES ELŐFIZETÉS MOST CSAK 4160 FT 5940 FT HELVETT AZ ÉVES ELŐFIZETÉS MOST CSAK 4940 FT 7560 FT HELVETT 5880 FT HELYETT AZ EVES ELŐFIZETÉS MOST AZ EVES ELŐFIZETÉS MOST CSAK 6560 FT CSAK 4900 FT ELOFIZETESET MEGRENDELHETI: Interneten: www.lapcentrum.hu Telefonon: 06-46/998-800-as telefonszámon FÖS2 EREPBEN A RIZS r: 1 f ÖM n cjßVr. «SS«; IJ Faiu^ijj/ Ffi?n # aí‘ sss-I NTE R S RARiO HIRDETÉS Tölts fel házi kedvencedről egy ellenállhatatlan képet és nyerj! á^> 0 fl . yaiKvSaK* Mosi egy jól sikeiült kép is elég lehel, hogy megnyerd szenzációs ajándékaink egyiket! Ha kotyusod vagy cicád fotoja SZ3V3Z atot kap, írsöiasi iák t iix j<4 LääAtääkt Vt./U riába n w, iYi i/áiti.i góriában is, mert ha a föltöltött képek száma pléri a 10000art, 1000000 Ft-ot ajánlunk fél a Országos Ailatvérförség szamára! epfelioites: 2019.08.01-08.21 za/azas 2019.08.01 -08.28. KepfeltGlies es további részletek www.nyeremenyjatek.spar.hu kutya- és cicaeledel-csomag 25 000 Ft értékben értékben, fotózás utalvánnyal PERFECT FIT OfdE 15^5? SPAR nyereménykártya 5000 Ft értékben a képekre szavazók között Gourmet. J** PERFECT FIT