Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-12 / 186. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. AUGUSZTUS 12., HÉTFŐ HÍREK Gyilkosság Rákospalotán BUDAPEST Egy 51 éves férfi holttestét találták meg vasár­nap reggel a XV. kerületben, az egyik Zrínyi utcai családi házban. A rendőrség megál­lapította, a férfit meggyilkol­ták. Az üggyel összefüggés­ben tegnap délelőtt Lónyá­­nál fogták el a három férfit, amint éppen Ukrajna irányá­ba próbáltak távozni az or­szágból. MW Öngyilkos lett a milliárdos NEW YORK Öngyilkosságot kö­vetett el manhattani börtön­cellájában helyi idő szerint péntek éjjel Jeffrey Epstein, az emberkereskedelem és kis­korúak megrontásának vádjá­val előzetes letartóztatásban lévő amerikai milliárdos. A 66 éves Epstein július végén már kísérelt meg öngyilkosságot. A milliárdost állandó megfi­gyelés alatt tartották cellájá­ban, hogy megelőzzék öngyil­kossági kísérletét. A The Wa­shington Post szerint Epstein felakasztotta magát. MW Megverték a táskája miatt BENYE Durván bántalmazott egy kigyúrt férfi egy 19 éves budapesti lányt Bényén. Az áldozat elmondása alap­ján azért, mert szivárvány­­színű táskát viselt - írja a Népszava. A kórház, ahol el­látták sérüléseit, feljelentést tett mivel a 65 éves férfi 8 napon túl gyógyuló sérülése­ket okozott. MW Nyomkövetőt visel a villanyszerelőügy gyanúsítottja Nem hagyhatja el az otthonát a vállalkozó A tavaly április óta börtön­ben lévő vállalkozó elhagy­ta a börtönt és házi őrizet­be kerül. É. Imrét két villany­­szerelő meggyilkolásával vádolják, akiknek több mil­lió forinttal tartozott. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu FORDULAT A Blikk beszámolója szerint elhagyta a börtönt és há­zi őrizetbe került É. Imre, a két villanyszerelő meggyilkolásá­val vádolt férfi. A férfi ügyvéd­je, Bagó Ottó elmondta, a Győri Törvényszék megalapozott dön­tést hozott, amikor megszün­tette a védencével szembeni legszigorúbb kényszerintézke­dést. A gyanúsított letartóztatá­sát megszüntették, a férfit házi őrizetbe helyezték. A másodfokú bíróság hatá­rozata szerint még mindig É. Imrét gyanúsítják a villany­­szerelők meggyilkolásával, ép­pen ezért a további kényszer­­intézkedés a férfival szemben megalapozott, ugyanis fennáll a szökés, elrejtőzés és tanúk befolyásolásának veszélye. A másodfokú bíróság ugyan­akkor hangsúlyozta, a szük­ségesség, arányosság és a fo­vmi&. A gyanúsított É. Imre házi őrizetbe került Fotó: MTI kozatosság elvét helyesen al­kalmazva jutott az elsőfokú bíróság arra a megállapításra, hogy a gyanúsítottal szemben az eljárás további szakaszá­ban már nem szükséges a leg­súlyosabb személyi szabadsá­got korlátozó kényszerintézke­dés alkalmazása. A házi őrizet tartama alatt az ingatlanát csak külön en­gedéllyel hagyhatja el, és nyomkövetőt kell használnia. „A lelkemet ölték meg!” - nyilatkozta sírva az eltűnt villanyszerelő felesége, Má­­csik Márta, miután kienged­ték a gyanúsítottat. „A kese­rűség és a csalódottság páro­sul azzal a fájdalommal, amit másfél éve minden nap meg­élünk azóta, hogy Zoli nincs velünk. Meggyőződésem, hogy É. Imre több ember éle­tét és családját tette tönk­re rafináltan, okosan, aljas szándékkal, előre kitervel­­ten” - tette hozzá. Tavaly húsvétkor nyomtala­nul eltűnt Mácsik Zoltán vil­lanyszerelő, aki utoljára a fő­nökével, É. Imrével találkozott egy benzinkúton Győrnél. On­nan a saját autójukkal hajtot­tak el. A vállalkozó 3 millió fo­rinttal tartozott neki. A másik eltűnt villanyszerelőnek, Őrük Vilmosnak 2015-ben veszett nyoma, ő is É. Imrével találko­zott utoljára. A vállalkozó neki is több millióval tartozott. Ed­dig egyik férfi holttestét sem si­került megtalálni. Emellett fel­merült a gyanú, hogy a vállal­kozó az egyik telekszomszédjá­val is végezhetett. Ugyanis az eltűnt ikrényi nőt sem találják sehol. Mácsik Zoltán felesége nem adja fel a reményt. Hiába telt el több mint egy év a csa­ládfő eltűnése óta, felesége és lánya újabb keresést tervez a családapa felkutatására. Sikkasztásért börtönbe mehet az alelnök MALAJZIA Tizenhét jelenlegi és volt Goldman Sachs leányvál­lalatnál dolgozó vezető ellen in­dított büntetőeljárást Malajzia, amiért az ország vagyonalap­jához köthető, dollármilliárdos sikkasztásban részt vehettek - írja a CNBC. Megvádolták töb­bek közt Richard Gnodde-ot, a pénzintézet alelnökét és nem­zetközi ágának vezetőjét is. A Goldman Sachs 6,5 milli­árd dollárnyi tőkét segített fel­halmozni az lMDB-nek, a ma­láj vagyonalapnak, ebből a volt miniszterelnök és a hozzá köt­hető személyek a gyanú sze­rint körülbelül 4,5 milliárd dollárt használtak fel különfé­le magáncélú befektetésekre. A maláj hatóságok személye­sen is felelősségre akarják von­ni a Goldman vezetőit az ügy miatt, büntetőeljárást kezdtek a pénzintézet egyes kifejezet­ten magas beosztású vezetői ellen is, mind Richard Gnodde, a Goldman alelnöke és a Gold­man Sachs International vezér­­igazgatója, valamint Michael Sherwood volt elnökhelyettes, aki most a Revolut igazgatósá­gát erősíti. A Goldman Sachs a konk­rét hírt nem kommentálta, vi­szont azóta tagadja bűnössé­gét, mióta a maláj hatóság ta­valy közvetlenül is megvádol­ta az amerikai pénzintézetet a sikkasztásban való részvétel­lel és benyújtotta a banknak 7,5 milliárd dolláros kártéríté­si igényét. MW — TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2019. AUGUSZTUS 12., HÉTFŐ fit O <A 4.00 5.00 5.25 6.00 9.05 10.10 11.55 13.10 14.20 15.35 16.45 18.00 18.55 20.00 21.10 21.55 23.55 0.30 1.40 2.25 3.00 Fókusz © Top Shop Barátok közt © Reggeli © Asztro-Show Top Shop Szulejmán © Szulejmán © Glades -Tengerparti gyilkosságok © Elit-A szeretet útján© Megtörve © RTL Híradó- Esti kiadás Fókusz © Drága örökösök © Barátok közt® Sodródás © RTL Híradó- Késő esti kiadás Rejtjelek ® Autogram © Magyarország legszebb városai ® CSI: A helyszínelők ® te o (A O 21.55 Sodródás Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 10.35 Kék boly­gó 11.35 Magyar gazda 12.50 V4 Híradó 13.35 Életkor 14.35 Itthon vagy! 15.35 Kék bolygó 16.35 Ma­gyar gazda 17.33 Summa 19.05 Vi­lág 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhír­adó 21.50 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek 23.50 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.15 Ma éjszaka 1.00 Ma éjszaka 2.00 Ma éjszaka 3.00 Ma éjszaka tvíV B H Í VIASAT 3 M4 SHOH 1 RRH 5.20 Családi Titkok 10.00 Balatoni Nyár ® 9.20 A NAGYOK© 9.50 Tengerek, városok, 5.05 Szívek 4.50 Álom 7.30 Női junior kézilabda 6.15 Mokka© 12.00 Déli harangszó 9.50 Mester és a emberek © szállodája © luxuskivitelben © Európa-bajnokság 6.25 Tények 12.01 Híradó tanítványok ® 10.40 Mutasd meg, 5.55 TV SHOP 6.45 Step Up 4: Döntő Magyarország -Reggel 12.50 Kulináris 10.20 Ridikül © hol élsz! © 6.25 Jóbarátok© Forradalom © Hollandia 6.55 Mokka© kalandozások 11.15 Angol nyelvű hírek 11.05 AHázsongárd 6.55 Jóbarátok© 8.40 Rémbofia© 9.00 GÓÓÓII2 8.50 Családosak a világ körül© 11.25 Magasiskola© arcai © 7.20 Jóbarátok® 10.30 Kutyátlanok 10.00 Sporthíradó egy van© 13.20 Család-barát 12.50 V4 Híradó 11.35 Kincsesládánk© 7.50 Jóbarátok© kíméljenek! © 10.35 Labdarúgó közvetítés 9.35 Teleshop válogatás 2019-13.00 Híradó 12.10 Evangélium 8.15 Agymenők© 12.30 A cipőbűvölő ® OTP Bank Liga: Puskás 10.45 Astro-Világ 14.25 Univerzum 13.20 Roma Magazin 12.40 RejtélyesXX.század-8.40 Agymenők© 14.30 Skiptrace Akadémia FC-MÓL 12.00 Tények Délben 15.20 Végtelen szerelem © 13.50 Domovina Kun Miklós műsora 9.05 Szívek-Zűrös páros© Fehérvár FC 12.30 Piszkos pénz, 16.10 Anya, az állatorvos © 14.20 Balatoni Nyár © 13.10 Mesterember szállodája © 16.45 Az éhezők viadala: 12.30 Út Tokióba tiszta szerelem © 17.05 Rex felügyelő 16.20 Család-barát 13.40 Emberebb ember 10.05 Szívek A kiválasztott 13.00 Sporthíradó 13.35 Walker,- Elit alakulat © 17.20 ízőrzők 14.10 Szólalj meg! szállodája ©-trész® 13.30 Startfejes magazin a texasi kopó® 18.00 Híradó 17.50 ...és még egymillió 15.00 Ámoslmre 11.05 Castle© 19.00 Háborgó mélység © 14.00 Építők 14.40 Esmeralda© 18.35 Sorsok útvesztője © lépés-Az Apokalipszis 12.05 Castle® 21.00 Végeredmény© 14.20 Szabadidő magazin 15.40 Szerelmem, 19.30 Alpesi őrjárat © 18.40 Itthon vagy! festője © 13.05 Szellemekkel angol akciófilm 2018 15.00 Labdarúgó közvetítés Ramón © 20.35 Agatha Raisin © 19.00 Mága Zoltán koncert 15.55 Arcélek® suttogó © R.: Scott Mann OTP Bank Liga:DVSC-16.45 Anya© 21.30 A legendák 20.00 Hogy volt!? 16.20 Útmutató© 14.00 Döglött akták® Sz.: Aaron McCusker, Kisvárda Master Good 18.00 Tények hivatala © Válogató adások 16.55 Ön is tudja?-15.00 Döglött akták © Dave Bautista, Pierce 17.00 Sporthíradó 18.30 Tények Plusz 22.20 Kenő© 21.00 Híradó műveltségi vetélkedő 16.00 A mentalista© Brosnan, Ray Stevenson, 17.15 Jövünk! magazin 19.10 Bezár a bazár!© 22.30 NCIS - Tengerészeti 21.25 V4 Híradó 17.30 Koronás sas© 17.05 Lucifer© Martyn Ford 17.45 Labdarúgó közvetítés 20.40 Áll az alku© helyszínelők © 21.35 Munkaügyek® 18.05 Tengerek, városok, 18.05 Lucifer© 23.00 Hotel Artemis OTP Bank Liga: 21.50 A medál© 23.15 Válogatás A Dal 22.05 Munkaügyek® emberek © 19.05 Castle© a bűn szállodája ® ZTEFC-FTC 23.50 Tények Extra legjobbjaiból 22.35 Ég,föld,férfi,nő© 18.55 Mutasd meg, 20.00 Castle© amerikai-angol 19.40 M4 Sport stúdió 0.15 Magánnyomozók© 0.15 Balatoni Nyár © 23.30 M5 Híradó hol élsz! © 21.00 Két túsz akciófilm 2018 Labdarúgás 1.25 Walker, 2.00 Hogy volt!? 0.00 Mindenki Akadémiája 19.20 Vers mindenkinek között© R.: Drew Pearce 20.00 Labdarúgó közvetítés a texasi kopó© 2.55 Új idők, új dalai 0.35 Hetedhét kaland 19.30 Univerzum 23.30 Mátrix 0.50 Sötét helyek© Merkantil Bank Liga: 2.35 Tények Este 3.20 Mesterember 0.45 M2 matricák 20.30 M5 Híradó- Forradalmak © amerikai-francia-angol Békéscsaba-Vasas FC 3.15 Magánnyomozók® 3.50 Hangvilla- Hévül a vegyület 20.55 M5 Úton! 2.00 Döglött akták © dráma 2015 21.50 M4 Sport stúdió 4.05 Csapdába csalva © 4.15 Unió28 0.55 Himnusz 21.05 Gumiláb© 2.45 Döglött akták © R.: Gilles Paquet-Brenner Labdarúgás 4.30 Csapdába csalva © 4.35 Summa 1.00 Híradó 22.55 Vers mindenkinek 3.30 A mentalista© Sz: Chari ize Theron, 22.15 Sporthíradó 4.55 Csapdába csalva © 4.55 Himnusz 1.20 Angol nyelvű hírek 23.00 Ez itt a kérdés... 4.15 Lucifer© Nicholas Hoult 22.45 Labdarúgó közvetítés 21.50 A medál 9.05 Bayer show ® 10.30 Televí­ziós vásárlási müsorablak 11.05 A nyolcas ® 12.30 Soroló 13.05 Pa­naszkönyv 14.05 Tere 15.30 Ga­rázs 16.05 Vetítő © 17.30 Újranyi­tott akták © 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Fő­hős © 21.05 Sajtóklub 22.30 Cím­lap 23.05 Magyarország élőben 23.30 Paletta 0.30 Címlap 1.00 Hazahúzó 2.00 Panaszkönyv 3.00 Magyarország élőben 3.20 Paletta 21.30 A legendák hivatala 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Vi­lághíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 ATV Híradó 22.00 Columbo © 23.40 Hazahúzó 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 0.50 700-as klub © 1.20 Egyenes be­széd 2.20 Világhíradó 11.25 Magasiskola 9.20 Váratlan utazás © 10.25 Robbie, a fóka ® 11.25 A klinika © 12.25 Charly, majom a család­ban © 13.30 Hegyi doktor - Újra rendel © 14.35 A klinika © 15.35 Charly, majom a családban ® 16.40 Hegyi doktor - Újra rendel © 17.45 Don Matteo ® 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Dr. Csont © 22.00 Dr. Csont © 23.00 Dr. Csont ® 0.00 Dr. Csont © 1.00 Lángoló Chicago © 21.05 Gumiláb MOZI 6.20 Teleshop 7.25 Annie ® 9.55 Maffia: Túlélő játszma © 11.55 Tűzparancs © 14.45 A herceg © 16.45 A Boume-ultimátum ® 19.00 A rend őrzője ® 21.00 A kí­nai kapcsolat © 23.25 Die Hard 5. - Drágább, mint az életed © 1.25 Amerikai botrány © 4.15 Dől a moné® 21.00 Két túsz között 5UPERTV2hH 8.35 Több mint Testőr © 8.50 Ve­led is megtörténhet! © 9.55 Csa­ládi Titkok © 12.00 Jóban Rossz­ban ® 13.30 Hal a tortán ® 14.35 Zsaruk © 15.40 Csapdába csalva ® 16.15 Tények © 16.50 Családi Titkok ® 19.00 Zsaruk © 20.10 Jóban Rosszban © 20.50 Jóban Rosszban,® 21.30 Tények Este © 22.00 Ázsia Expressz © 23.30 Egyetlen golyó ® 1.30 Veled is megtörténhet! ® 21.00 Végeredmény SPORTl'l 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Sport­horgászmagazin 8.00 World Poker Tour 9.00 World Poker Tour 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klub­tévéje 11.30 Kézilabda 13.30 Kézi­labda 16.00 Kézilabda 18.15 Mai helyzet 18.30 Labdarúgás 19.30 Germánja 20.30 Labdarúgás 23.00 Labdarúgás 1.00 Labdarú­gás 3.00 ÜFC flfii 730 Női junior kézilabda... TV PAPRIKA 10.30 Piték és pudingok ® 11.30 Tornász Deker © 12.00 Martha Ste­wart © 12.35 Andy és Ben © 13.10 James Mariin © 14.10 Jó szakács, rossz szakács © 14.40 Bisztrókaják © 15.10 A csokoládé királynője © 15.40 Éhes motorosok mediterrán kalandjai ® 16.45 Szafarikonyha © 17.15 Tornász Deker desszertjei © 17.45 Három pasi egy konyhában © 18.15 Paprika Pékség © 18.35 Paprika Pékség © A műsor és

Next

/
Oldalképek
Tartalom