Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-31 / 176. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚLIUS 31., SZERDA Az osztályfőnökök általában már az előző tanév végén, vagy legkésőbb júliusban elküldik a szeptembertől szükséges tanszerek listáját Fotó: Mártonfai Dénes Az iskolakezdés költsége a gyerekek számán, életkorán és igényein is múlik Önkormányzatok, munkáltatók segíthetnek enyhíteni a terhet Azt, hogy mennyibe kerül egy családnak az iskolakez­dés, számos tényező befolyá­solja. A terhek átvállalásá­ban sok helyen a települési önkormányzat és a munkál­tató is segít. Mácz K. - Hanoi E. szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE Széles skálán mo­zog az az összeg, amibe az ál­talunk megkérdezett családok szerint egy gyerek iskolakez­dése kerül. Nem mindegy ugyanis, hány éves a cseme­te, mindenből újat kell-e neki venni, és milyen minőséghez ragaszkodnak. Az osztályfőnö­kök általában időben eljuttat­ják a szülőknek a szükséges eszközök listáját. Ezt követően az édesanyák átnézik a cseme­te tavalyi felszerelését, hiszen iskolatáskát, tolltartót, vonal­zókészletet, vízfestéket nem kell minden évben újat venni. Ha mégis meg kell vásárolni, az elsősöknek ajánlott merev falú, jó minőségű, divatos mo­tívumokkal ellátott iskolatás­ka már 12-13 ezer forinttól el­érhető. A klasszikus hátizsák­fazon pedig akár tízezer forint alatt is beszerezhető. Az eme­letes tolltartó ára három-négy­ezer forint körül van. Nagyobb tétel lehet még a tornafelszere­lés, illetve az is, ha a gyerek a tavaszi-őszi ruhatárát két hó­nap alatt kinőtte. Megterhelheti tehát a csalá­di kasszát az iskolakezdés. Ér­demes tudni, hogy - önkéntes alapon - a munkáltató is adhat beiskolázási támogatást, akár készpénz, akár utalvány for­májában. Az összeg gyereken­ként a minimálbér legfeljebb harminc százaléka lehet. Ezt akár mindkét szülő megkap­hatja, még akkor is, ha egy he­lyen dolgoznak. Több településen az önkor­mányzat is igyekszik enyhíte­ni a terheket. Pakson például szociális rászorultság alapján nyújtanak beiskolázási segélyt, illetve nevelési segélyt. Előb­bi egyszeri támogatás, szep­temberig lehet igényelni, és a mértéke függ a családban ne­velt gyermekek számától, illet­ve attól is, hogy általános vagy középiskolába járnak-e, esetleg már felsőfokú tanulmányaikat végzik. Azok, akik szociális rá­szorultság alapján jogosultak a nevelési segélyre, szeptember­től tíz hónapon keresztül, a tan­év végéig kapják a támogatást. Ez általában 4000-6000 forint havonta, de legfeljebb 8000 ezer forint lehet. A Pakson nyújtott segítségek közé tartozik még a bérlettá­mogatás. Ezt a városban tanu­ló gyerekek után lehet igény­be venni, ha az iskola, vagy ép­pen a sportegyesület, a zeneis­kola, ahol a diák iskolán kívüli tevékenységet folytat, a lakhe­lyétől több mint egy kilométer­re van. Az önkormányzat a bér­let árának nyolcvan százalékát vállalja magára. Ezt a támoga­tást is a polgármesteri hivatal­ban kell igényelni - tájékozta­tott Vasadi Andrásné, a szoci­ális csoport vezetője. Létezik felzárkóztatási ösztöndíj is. Ezt az alap- vagy középfokú okta­tásban résztvevő cigány szár­mazású tanulók vehetik igény­be. Legalább 3,0-s átlag szük­séges hozzá, de a kitűnő átlag már havonta 8000 forintot je­lent a diáknak a tanév elejé­től egészen a végéig. Azt a di­ákot, akinek 15 órányi hiány­zása van, kizárják az ösztön­díjból, néhány órányi hiányzás esetén pedig szüneteltetik a fo­lyósítás. Bátaapátiban minden el­ső osztályos diák után ötvene­zer forint támogatás jár, amely­ből 35 ezer forintot augusztus­ban, a fennmaradó összeget de­cemberben kapják meg a csalá­dok. A 2., 3. és 4. osztályosok is­kolakezdését 28 ezer, a felsősö­két 20 ezer, a közép- és felsőfo­kú oktatásban részesülőkét 23 ezer, a levelezősökét 16 ezer fo­rinttal segítik. Térítési díjat fi­zető óvodások esetében pedig a szeptemberi díjat vállalja át az önkormányzat - tájékoztatott Darabos Józsefné polgármester. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A 2019/2020-as tanév rendje Az első tanítási nap 2019. szeptember 2. (hétfő), az utol­só 2020. június 15. (hétfő). Őszi szünet előtti utolsó tanítá­si nap 2019. október 25. (pén­tek), a szünet utáni első tanítá­si nap november 4. (hétfő). A téli szünet előtti utolsó taní­tási nap 2019. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2020. január 6. (hétfő). A tavaszi szünet előt­ti utolsó tanítási nap 2020. áp­rilis 8. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2020. április 15. (szerda). Az első félév 2020. január 24- ig tart. A félévi értesítőt 2020. január 31-ig kapják meg a di­ákok. A Tolna megyei népesség korcsoportonkénti megoszlása Év, korcsoport Férfi Nő Összesen 0-4 4931 4860 9791 5-14 10.572 9886 20.458 15-24 12.314 10.815 23.129 20-39 27.476 24.963 52.439 40-64 39.607 41.809 81.416 65 és felette 16.864 27.493 44.357 FORRÁS: KSH ( 2019.1. NEGYEDÉVES ADATOK) _____________________________________________HIRDETÉS A jó lábbeli Ortopéd szakemberek arra fi­gyelmeztettek, nem szabad fél várról venni egy lábbeli, pél­dául egy tornacipő kiválasztá­sát, pusztán azért, mert a gye­rek legfeljebb napi egy órát tölt benne. Egy nem megfe­lelő méretű, kialakítású cipő­nek hosszú távon káros hatá­sai lesznek. Vászon torna cipők 23-as mérettől. BOR SPORTCIPŐK BOR BÉLÉSSEL 35-48-AS MÉRETIG. Magyar tormókok. TISZA CIPÓBOLT Sztskszárd, Rákóczi u. 13, Könyveit saját illusztrációival látja el a sokoldalú simontornyai alkotó Húsz éve lépett a toliforgatói pályára Hat tonna feletti a termésátlag SIMONTORNYA Meséivel ért el a legtöbb sikert, de verseket is ír. Pályázatokon nyert és olyan válogatásokba, gyűjteményes kiadványokba kerültek be a művei - Magyarországon és Erdélyben -, melyek szerzői között, vele együtt szerepelt Juhász Gyula, Móra Ferenc, Kányádi Sándor, Lackfi János, Vámos Miklós és Zalán Tibor. Emellett társadalomkritikái is megjelennek, amolyan át­­hallásos, sztorizgatós, párbe­szédes elbeszélések formájá­ban, amelyek a vidéki ember szemszögéből mutatják be a magyar valóságot. A helyszí­nük: Kislőcs. Maga is a vidéki valóság­ban él: Boros János Tamás si­montornyai. Eddig közreadott köteteinek száma huszon­hét, és még öt-hat vár kiadás­ra: versek, mesék, novellák. Az utóbbi időben dupla köny­vei jelennek meg, amit úgy kell elképzelni, hogy a kötet eleje is, hátulja is címlap, s a két anyag valahol a kiadvány közepén ér véget. Rendszerint saját maga il­lusztrálja a műveit. Termé­keny alkotó, és azt mondja, ép­pen ezért kell sietnie. Azért duplázza a könyvkiadást, hogy „még életében utolérje magát”. De van még ideje; az ötvenötö- Boros János Tamás könyvillusztrációkat készít A szerző fotója dik évében jár. Most egy dup­la mesekönyvön dolgozik. A kettő az egyben kötet címei: Kutyalábon forgó palota, illet­ve Palkó vitéz és Gyöngyhar­matszemű. Az első versesköte­te 1999-ben látott napvilágot. Tehát az idén húsz éve, hogy a toliforgatói pályára lépett. Más pályákon is lépkedett. Volt pél­dául gyári munkás, rendőr és biztonsági őr is. Ritkán vállal könyvbemu­tatókat. Előző dupla kötetét - Hozzál nekem Bandulát!, Csö­­röge és a szomorúmanók - jú­nius 14-én ismertette meg az érdeklődőkkel a simontornyai könyvtárban. Wessely G. TOLNA MEGYE A nehéz év elle­nére hektáronként hat tonnát meghaladó termésátlaggal ta­karítják be az őszi búzát a me­gyében. A termés az aratás mintegy kétharmadánál mal­mi minőségű a Nemzeti Agrá­rgazdasági Kamara adatai sze­rint. A 11.500 hektáron term­esztett őszi árpa aratása 6,5 tonnás átlagterméssel befejező­dött, a repce 3,4 tonnás átlagter­mést hozott hektáronként. Az aratási bizottság információ­ja szerint az őszi árpa jelenle­gi piaci ára a megyében 42.000 - 43.500 forint tonnánként, az őszi búzáért 45-52 ezer forintot kínálnak a felvásárlók. M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom