Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-20 / 167. szám
2019. JÚLIUS 20., SZOMBAT SPORT 15 Dibusz Dénes: Eltökélten kell játszani a máltai Valletta ellen is Nem szabad kiengedni A társak okkal ünnepelték Dibusz Dénest, a tizenegyes kivédése sorsdöntő volt Fotó: MTI A Bajnokok Ligájából a bolgár bajnok Ludogorecet elbúcsúztató Ferencváros kulcsfigurája, Dibusz Dénes immár arra készül csapatával, hogy a máltai Valletta elleni hazai mécsesén megnyugtató előnyt szerezzenek az idegenbeli visszavágóra. Borbola Bence szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hogy is volt ez? Leült a gólvonalra, majd mintha rugó lőtte volna ki...- Nem számítottam rá, hogy megböki a játékos a labdát a tizenegyesnél - ismerte el Dibusz Dénes, aki a Ludogorec elleni 3-2-s győzelem során büntetőt hárított. - Csakhogy túl nagy lendülettel futott neki, és az utolsó lépésnél hirtelen lelassított, akkor éreztem, ezt a megoldást választhatja. Szerencsére még idejében tudtam reagálni, fel tudtam ugrani és nyúlni a labdáért.- A lehető legjobb pillanatban, hiszen ha a Ludogorec akkor egyenlít, bajba kerülhettek volna.- Kétségtelen, nagy erőt és hitet kaphatott volna az ellenfelünk, ha néhány perc alatt sikerül visszakapaszkodniuk, és rövid idő leforgása alatt lefaragják a kétgólos hátrányukat. A másbdik félidőt is jól kezdtük, megszereztük a harmadik gólunkat, azzal talán el is dőlt a továbbjutás, még akkor is, ha a hátralévő negyven perc izgalmas volt, és a hazaiak nyomtak bennünket rendesen.- A harmadik gólnál érezte, hogy megvan a továbbjutás?- A futballban bármi megtörténhet, de azzal is tisztában voltam, hogy a bolgároknak negyven perc alatt kellene négy gólt szerezniük, ami nem könnyű. De nem vettük félvállról a találkozót, az utolsó leheletünkig küzdöttünk.- A kapus szemszögéből menynyire volt nehéz mérkőzés?- Érdekes, így utólag nemigen tűnt nehéznek. Végig volt munkám, sokat foglalkoztattak, de ha az ember védeni tud, talán nem is bánja, ha sok a munkája. Nagy ziccerbe nem engedtük kerülni őket, szöglet után szerezték a góljukat, a másiknál pedig balszerencsések voltunk, hogy öngól lett belőle. Egy az egyben nem álltak velem szemben, inkább távoli lövésekkel próbálkoztak.- A jobbik csapat jutott tovább?- Igen, jobbak voltunk. Mindenki beletette a részét. A Ludogorecnek jó játékosai vannak, gyorsak, technikásak, nem véletlenül voltak ott többször is a csoportkörben. De volt egy elképzelésünk, tervünk, tudtuk, hogyan lehet megverni őket. Ezúttal szerencsénk is volt, úgyhogy mindent összevetve igen, csapatként tettünk annyit, hogy megérdemelten menjünk tovább.- A tizenegyes kivédéséhez ilyenkor valamennyi csapattársa külön-külön gratulál?- Igen, bár ennyi erővel én is egyesével megköszönhetném mindenkinek, aki akkor is hátrafutott és sprintéit harminc-negyven métert, amikor már lépni is alig tudott. De ez így működik.- Igaz, hogy olyan részletesen elemezték a bolgár bajnokot, mint korábban még egyetlen riválisukat sem?- Maradjunk abban, hogy mindent tudtunk róla. Szerhij Haratin álma Már a találkozó első perceiben is a kapuba találhatott volna. Ihor Haratin az első ferencvárosi szöglet után nagy helyzetbe került, ám akkor még hibázott. Nem úgy a 17. percben, amikor szép fejessel megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek. „Miután magas vagyok, az edzéseken sokat gyakoroljuk ezeket a szituációkat. Ha gólt szerzek, általában szöglet vagy szabadrúgás után sikerül. Ezt megelőzően a Fehérvár ellen találtam a kapuba.’’ A 24 esztendős ukrán középpályás rengeteget futott a Ludogorec ellen, a lefújás után érthetően kimerültén sétált a busz irányába. „Jól elfáradtam - folytatta. - Sok volt a párharc, végig észnél kellett lenni, hiszen a Ludogorec futballistái bármikor képesek váratlant húzni. Az öltözőben nagy volt az öröm, de pezsgőt azért nem bontottunk. Ez csupán az első lépcső volt. Az álmom továbbra is a Bajnokok Ligája-főtáblára jutás." Rebrov egyébként is szereti a videózásokat, a különböző elemzéseket, ám amióta itt van, az első összecsapás után volt a leghosszabb ilyen közös videózásunk. Ne kérdezze, hány órán át tartott, hosszú volt. De láthatjuk, megérte.- A következő körben papíron gyengébb ellenfél, a máltai Valletta következik.- Éppen ilyenkor nem szabad lankadnia a figyelemnek. A motivációnkkal nem lesz gond, hiszen ennek szellemében készültünk egész nyáron, azért nyertük meg a bajnokságot, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk. Ugyanolyan eltökélten kell belemenni a következő párharcba, mint az előzőbe. Jövő szerdán odahaza olyan előnyt kell kiharcolnunk, hogy legyen okunk a bizakodásra. Már jól érzi magát a Ferencváros futballcsapatában Tokmac Chol Nguen Budapesten és Razgradban is gólt lőtt a Ludogorecnek. Tokmac Chol Nguen bizonyította, miért érte meg az elmúlt idényben szerződtetni, mindkét összecsapáson veszélyesen, agresszíven futballozott. A 25 esztendős szélső szerint a védekezés volt a továbbjutás alapja. „A védekezés volt a továbbjutás kulcsa - mondta lapunknak. - Még akkor is, ha három gólt szereztünk idegenben. A Ludogorec támadóit nem egyszerű feltartóztatni, le a kalappal a csapatunk előtt. A bolgár bajnok a találkozó egyes periódusaiban nagyon ránk jött, nagyon kellett figyelnünk." A gyors futballista februárban érkezett a Ferencvároshoz: „Időre volt szükségem, hogy megszokjam a magyarországi életet. Most már jól érzem magam a bőrömben. A továbbjutás nem mindennapi siker, hiszen a Ludogorec nagyon jó csapat, játékosai remekül járatták a labdát." Nguen a góljánál a bal sarkot célozta meg, és amint hozzáért a labda a védőhöz, érezte, a kapuban köt ki. „A kapus is elmozdult a lövés irányában. A védőn megpattanó labdára azonban már nem tudott reagálni. Örülök, hogy Budapesten és idegenben is gólt lőttem." Nőtt a tét Neymar visszaszerzéséhez LABDARÚGÁS Az elmúlt hetekben egyre többször bukkan fel a sajtóban az a híresztelés, hogy a 222 millió eurós vételárával világcsúcstartó Neymar idén nyáron visszatér korábbi csapatához, a Barcelonához. A klub elnöke, Josep Maria Bartomeu azt nyilatkozta, Neymar el akarja hagyni a francia fővárost, hogy visszatérjen Spanyolországba, de a PSG vonakodik őt eladni. A múlt héten Leonardo Araújo, a PSG sportigazgatója ugyanakkor kijelentette, hogy a francia klub nem zárkózik el Neymar eladásától, de megfelelő ajánlatot még senkitől nem kaptak. Leonardo akkor azt is elismerte, hogy „felületes beszélgetésig” már eljutottak a Barcelona illetékeseivel az ügyben. A Sky Sports értesülései szerint a spanyol bajnok ezúttal 100 millió eurót ajánlott a PSG-nek, amely a pénz mellett játékosokat is választhatna egy hatfős listáról: Philippe Coutinho, Ousmane Dembélé, Ivan Rakitic, Nélson Semedo, Malcom és Samuel Umtiti közül ketten távozhatnak a brazil támadóért cserébe. A korábbi hírek konkrétan két futballistáról, Coutinhóról és Dembéléről, valamint 40 millió eurós ajánlatról szóltak, ám ezt a PSG elnöke nevetségesnek nevezte. Kérdés, a mostani „feljavított” ajánlat elég lesz-e a megállapodáshoz, s bár Neymar ügynöke szerint nehéz lesz tető alá hozni az üzletet, mégis bizakodóan nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. MW VITORLÁZÁS Az idén 561 nevezett hajó vágott neki a balatoni tókerülőnek, és a Racing Django nyerte meg az 51. Kékszalag Nagydíjat. A Petrányi Zoltán kormányozta hajó tegnap hajnali fél egy után ért be a balatonfüredi célba. A győztes hajó legénysége: Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Lovas Zsolt, Farkas Bence és Pénzes Botond Kristóf. Másodikként a Kaiser Kristóf vezette MKB-Extreme Sailing Team, harmadiknak pedig a 13-szoros bajnok Litkey Farkas által irányított Prevital futott be. A verseny időrekordját 7 óra 13 perc 57 másodperccel 2014 óta tartó Fifty-Fifty ezúttal nyolcadikként zárt. A Kékszalag Európa leghoszszabb tókerülő vitorlásversenye, a légvonalban 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva. Fotó: Facebook JEGYZET A nagymama aszpirinje Petri k József jegyzet@mediaworks.hu Miközben elkeserítsek a különböző doppingügyek, addig egyben érdekesek is. Ennél csak a különböző szakszövetségek megítélése „érdekfeszítőbb”. Azzal szinte minden halandó tisztában van, hogy vannak bizonyos teljesítmények a sportban, amelyek már-már az elképzelhetetlen kategóriába tartoznak. Korábban, különösen a szovjet és NDK-s időkben, szinte senki sem csodálkozott, hogy szőrös lábú női atléták úgy repesztettek a műanyag borítású pályákon, hogy az az erősebbik nemnek is becsületére vált volna. A bajszos bolgár vagy szovjet súlylökő hölgyekre is legfeljebb annyi volt a megjegyzés, hogy milyen csúnyák, miközben fel sem tűnt senkinek(?), hogy a négykilós vasgolyót majdnem kilökték a stadionból. Hasonló volt a helyzet, mint a súlyemelésben, annyi különbséggel, hogy ehhez a „neves” társasághoz már a kínaiak is csatlakoztak. Futásban és úszásban még színesebb volt a kép. Ezekben a sportágakban minden kontinensről volt renitens, aki ki akarta játszani a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA éberségét. Teszem hozzá, több-kevesebb sikerrel. Amin a leginkább elcsodálkozik az emberfia, hogy egy-egy kiugró - vagy nevezzük kétesnek - eredménynél miért kellett olykor évekig várni a versenyző doppingeredményére. Egy olyan világban, amikor a laboratóriumok már arra is képesek - némi túlzással -, hogy kimutassák, a sportoló nagymamája fogyasztott-e aszpirint... Az erkölcsi, etikai oldalán túl, a végső győztes öröme sem lesz, nem lehet ugyanolyan, amikor két-három évvel később megállapítják, az adott viadalon a nála nagyobbat dobó, ugró, gyorsabban úszó vagy futó tiltott szert használt. Csak egy példa. Több mint harminc éve már, hogy a kanadai Ben Johnson elsőként szakította át a százméteres síkfutásban a célszalagot a szöuli olimpia döntőjében. Ennek megfelelően az ő tiszteletére játszották el nemzete himnuszát, ő állhatott a dobogó legmagasabb fokán, őt ünnepelte önfeledten a publikum. Felejthetetlen pillanatok. Aztán kiderült, Johnson csalt. A második Carl Lewis pedig jóval szerényebb körülmények között vehette át a kanadaitól elrekvirált aranyérmet... Éppen nyolc esztendő után derült ki, hogy két napja Chris Froome-nak ítélték a 2011-es Vuelta, a spanyol országúti kerékpáros körverseny győzelmét, miután az eredetileg első Cobót doppingvétség miatt megfosztották elsőségétől. Holott ma már olyan világban élünk, amikor a laborok arra is képesek, hogy kimutassák, a sportoló nagymamája fogyasztott-e valaha aszpirint...