Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-20 / 167. szám

2019. JÚLIUS 20., SZOMBAT • XXX. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu EGY PERCBEN Be kell tartani a szabályokat TOLNA MEGYE Megszívlelendő taná­csokkal segítették a szekszárdi a fürdőzőket nemrégiben a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság bűn­­megelőzési szakemberei. Különösen veszélyesek a folyók az erős sodrás és örvényképződés miatt. ► 2 Több kereset a turizmusban STATISZT1K A turizmus, vendéglátás 2018-ról szóló elemzése szerint az ágazat teljesítménye 2013 óta folya­matosan emelkedik, és ez a további­akban is várhatóan így lesz. ► 7 Remek lett az érettségi OKTATÁS A matematikán kívül szin­te minden tantárgyból jobb ered­ménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint a vizsgák harminchárom százaléka jelesre sikerült. ► 8 Megértőbb elnök lesz BRÚSSZEl Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival kapcsolatban Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság következő el­nöke egyúttal bírálta, ahogyan eze­ket az országokat eddig kezelték. Ép­pen ezért minden tagállam rendsze­res monitorozását javasolja, elkerü­lendő, hogy az a benyomás alakul­jon ki, hogy Európa egyik része foly­ton bírálja Európa másik részét. ► 9 Jó reggelt! M ás portája előtt eldobál­ni a szemetet pofátlanság, hogy finoman fogalmaz­zak. Nem nagy öröm, de a rendezett környezetfenntartásáért az ingat­lantulajdonos kénytelen összeszed­ni azt, amit más eldobált. Mivel már sokadik alkalommal találkozik vele, a cigarettacsikket szinte közömbö­sen fogadja, a cukorkacsomagolá­son vagy a papír zsebkendőn pe­dig már meg sem lepődik. De a ka­vicsos parkolóban szilánkjaira tört üvegek azért igencsak bosszantják, bár rosszabb lett volna, ha az autó abroncsából kerülnek elő. Mindezek eltüntetéséért azért járt némi juta­lom: gyomlálás közben egy húszfo­rintost is talált olvasónk a gaz kö­zött megbújva. H. E. Most a napraforgó került a méhek étlapjára Gyűlik az idei méz TOLNA MEGYE Már harma­dik hete, hogy virágba bo­rult a napraforgó, és a mé­hészek kitelepültek egy-egy nagyobb tábla mellé, miután egyeztettek az adott terület gazdájával. Egyelőre nem le­het megjósolni, hogy sike­rül majd a gyűjtés, ugyanis a gazdák évről évre új fajtá­­ka próbálnak ki, és ezek kö­zül nem mindegyik mézelő. Egy évvel ezelőtt, a napra­forgó virágzása idején a mé­hészek elveszítették a mé­­hállományuk harminc szá­zalékát, ez Tolna megyében is jellemző volt. A tavalyi méhpusztulás kö­vetkeztében hatszázmillió forint támogatást különített el az agrártárca a méhcsa­ládok egészségügyi kondí­ciójának megőrzéséért. Ez méhcsaládonként ötszáz fo­rintos támogatást jelent. A megyei méhész egyesület el­nöke szerint nem nagy ösz­­szegről van szó egyelőre, de értékelik a gesztust, és bíz­nak abban ezt az összeget a későbbiek során majd eme­lik. A támogatáshoz a kér­vényt elektronikus úton le­het benyújtani július 15. és augusztus 31-e között. ► 3 Virágzik a napraforgó, gyűjtenek a méhek, de nem minden fajta mézelő Fotó: Makovics Kornél strand étel-ital ^ szállás program likeBolotpn.hu Szemerei es Varga is döntőben futhat Szemerei Levente (elöl) ott lesz a vasárnapi döntőben Fotó: MW ATLÉTIKA Remekeltek a Tol­na megyei atléták az U20- as Európa-bajnokság pénte­ki napján. A svédországi Bo­­rasban rendezendő korosztá­lyos kontinensbajnokságon Szemerei Levente (Szekszár­di Sportközpont) 3000 méte­res akadályfutásban, Varga Lőrinc (AC Bonyhád) pedig 800 méteres síkfutásban ju­tott be a vasárnapi döntőbe. Mindketten a harmadik leg­jobb idővel kvalifikálták ma­gukat a fináléba, ahol ére­mért versenyeznek. ► 14 Több horgász van a megyében TOLNA MEGYE-MAGYAROR­­SZÁG Megyénkben is folya­matosan növekszik a horgá­szok és a Magyar Horgász­kártyával rendelkezők szá­ma. Jelenleg negyvenhét egyesülete van a megyei hor­gász szövetségnek és több mint tizenháromezer tag­ja, évről évre egyre több fi­atallal. Tolna me­­gyében a termé­szetes vizek kö­zel száz száza­léka, a völgyzá­ró gátas horgász­vizeknek is há­romnegyed része horgászkezelés­ben van. Nagyjá­ból kétezer-négyszáz hektár­nyi vízterület tartozik a hor­gászszervezetekhez. Ekko­ra területen elférnek a Tol­na megyei sporthorgászok és a megyén kívülről jövő vendéghorgászok is. A Ka­rú ar Horgászkár­tya, kiváltják a fiatalok pos egész Tolna megyei sza­kaszát az egyesületek fedték le: a tolnanémedi, a pincehe­lyi, a belecskai, és a leghosz­­szabb szakaszt a Dombóvári Városi Horgászegyesület. Ez összesen közel száz kilomé­tert jelent a Kapóson. A megyén belüli természe­tes vizek egy része a megyei szövetség kezelé­sébe került. így például a Duna Géderlaktól Sü­­kösdig terjedő huszonhét kilo­méteres szaka­sza, a Sió ötven­nyolc kilométe­res és a Sárvíz harminchét kilométeres sza­kasza. A Siónak az északi megyehatár közelében lévő szakasza a pálfai, a simon­­tornyai, a tolnanémedi és az ozorai horgászegyesületek kezelésében van. ► 6 w > fit if Másoknak tanítja már a szőnyeg készítését PAKS Mindenkinek az atom­erőmű jut eszébe Paksról. Most még. De lehet, hogy né­hány év, vagy évtized múl­va úgy is emlegetik majd ezt a várost, mint a székelyfes­­tékes szőnyegkészítés ma­gyarországi centrumát. Só­­thy Györgyné mindent meg­tesz ezért. Magas szinten műveli és tanítja is a mes­terséget. Pedig nem székely származású. Az első szö­vőállványt 2011-ben kap­ta, a hagyományápolásban is jeleskedő könyvtárostól, Gutái Istvánnétól. Sokat ta­nult gyakorlott és elismert mesterektől és közben és a szükséges szakmai végzett­séget is megszerezte Buda­pesten, a népi mesterségek és művészetek szakközépis­kolájában. ► 5 Elhunyt a traktor vezetője ALSÓPÉLPUSZTA Vízbe borult egy traktor tegnap délután a Szabaton és Alsópélpusz­­ta mellett lévő halastavak­nál. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a bal­eset helyszínére a paksi és a szekszárdi hivatásos tűz­oltók vonultak ki. A kiérke­ző egységek egy embert a jármű alatt találtak meg, őt kiszabadították, majd átad­ták a mentőknek. A Tolna Megyei Rendőr-fő­kapitányság tájékoztatásá­ból később kiderült, hogy életét vesztette a baleset­ben a 38 éves férfi, aki to­latás közben hajtott a vízbe. A haláleset körülményeit a rendőrök vizsgálják. TEOL Fiatalokkal vágnak neki az idénynek NŐI FUTSAL Kulcsemberek igazoltak el a szekszárdi női futsalcsapattól, de Mics­­kó Márk vezetőedző szerint a klub jövője nincs veszély­ben. Fiatalokkal, más célo­kért harcolnak majd az új idényben. „Reméljük, szurkolóink ér­tékelni fogják a törekvése­inket és sokan kilátogatnak a mérkőzéseinkre, hiszen mi így együtt vagyunk egy nagy család” - mondta la­punknak Micskó. ► 16 191 .67 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@toinainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 06-74/511-510 MA HOLNAP 31 33 * & Boldog névnapot kívánunk Margaréta 77C 86 5 60 3 C 6 7 i un jcol i ló i leiKUZi idp o-xo urdig HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 A mai napon a napsütés lesz túlsúlyban, megélén- ~ külhet a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul. ►13 nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom