Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-18 / 165. szám

EGY PERCBEN bonyhádiak BONYHÁD Címvédőként utazott, de végül a második helyet szerezte meg a Bonyhád BFC U17-es csapata a strandlabdarúgó-liga hétvégi korosz­tályos döntőjében. A bajnokság leg­értékesebb játékosának a völgységi Wirth Dánielt (képünkön a labdával) választották meg. P14 Hagyma még rekordáron DRÁGULÁS Több mint duplájába ke­rül a vöröshagyma, mint tavaly, amikor az éves átlagár kilónként 196 forint volt. Most nagyjából 400-430 forintot fizetünk érte ki­lónként. A probléma abból adódik, hogy a hazai hagymatermesztők egyszerűen nem tudtak az import fölébe kerekedni. ► 3, 7 Új műszerek a mentőknek KORSZERŰSÍTÉS Kormányzati for­rásból több mint 1,6 milliárd forin­tért vásárolhatott új eszközöket az Országos Mentőszolgálat. A fejlesz­tés folyamatos. P8 Nyáron igazán nagy a veszély GYOMORRONTÁS A szalmonellafer­tőzés forrása általában valami­lyen, nem az előírásoknak meg­felelően kezelt vagy tárolt élelmi­szer, például marha- és csirkehús, tojás. Éppen ezért utcán árult élel­miszerek esetén mindig gondoljuk meg a vásárlást. ► 11 Jó reggelt! Szekszárdiéi, a Wesselényi ut­cából telefonált egy olvasónk. A hölgy elmondta, hogy előbb a buszmegálló egyik, majd a másik üvegtábláját törte ki ismeretlen tet­tes. Aligha nyugdíjas nénikék, bá­­csikák voltak az elkövetők, inkább - ahogy a nő is fogalmazott - erejü­ket fitogtató ifjak. Azt is megtudtuk tőle, hogy „munkájuk” eredménye­ként, nem meglepő módon, üvegszi­lánkok borították be a megállót sok kellemetlenséget okozva az ott vá­rakozóknak. Olvasónk szerint az elkövetőkkel kellene megfizettetni a kárt, és azt kérte, ha megírjuk a panaszát, használjunk nagyon csú­nya szavakat. Ezt ugyan nem tehet­jük, de mélységes felháborodásával teljesen egyet értünk. H. E. 19X65 9 770865 603043 A paprika olcsó, a vöröshagyma most is drága Színes piaci kínálat TOLNA MEGYE Régen nem látott forgalom volt szerdán a szek­szárdi piacon. Nem csak áruból volt dömping, de a vásárlók is egymás sarkában voltak. Megjelent a hazai dinnye, volt belőle sárga és görög változat is, lecsónak való paprika, paradicsom, sárga- és őszibarack, málna, uborka, csemegekukorica, burgo­nya, kelkáposzta. Csak pénztárca kérdése, ki, miből, mennyit vásárol. A vöröshagyma ára viszont még mindig magas, noha a friss termés is megjelent a piacon. Fotó: Makovics Kornél ► 3 Amerikai az Atom második légiósa is PAKS A „betegszabadságá­ról” a .csapathoz a nyáron visszatérő Shannon Evans mellé újabb amerikai légi­óst szerződtetett a férfi NB I-es kosárlabda-bajnokság­ban szereplő Atomerőmű SE. A négyszeres magyar baj­nok, négyszeres hazai kupa­győztes együttes a kettes és hármas poszton is bevethe­tő Jeremy Harrist igazolta le, aki a legutóbbi szezonban az egyetemi bajnokságban sze­replő a Buffalo Bullst erősí­tette. A tengerentúli játékos tavaly 14 pontot, 6,2 lepatta­nót és 3 gólpasszt átlagolt az NCAA-ben. ► 16 Csak kárt okozhat az etetés TOLNA MEGYE Az alapvetően jó szándékú emberek nincse­nek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesle­ges, különösen nyáron, ami­kor korlátlanul találnak ma­guknak táplálékot. Etetésük ráadásul tömegesen sodor­ja veszélybe és betegíti meg az állatokat. A Magyar Ma­dártani és Természetvédel­mi Egyesület ezért arra kér mindenkit, hogy bármilyen nehéz is megállni, sehol és semmivel ne etessék a vízi­madarakat. ► 2 Nagyon sokan szeretik a digitális játékokat Nincs már korhatár Országos díjat ért a jó gyakorlat TOLNA MEGYE-MAGYAROR­­SZÁG Nem kell attól tarta­ni, hogy a digitális játékok kimennek a divatból, sőt, mára a videojátékok a ha­zai szórakoztatóipar egyik legjelentősebb szegmensévé váltak. Ezt bizonyítja az LG Eletronics idén tavasszal ké­szült reprezentatív, országos kutatása is. A kérdőívet ezer felhasz­náló töltötte ki, akik szen­vedélyes játékosnak tart­ják magukat, gyakran és sokféle videojátékkal szóra­koznak, de ez nem kap köz­ponti szerepet az életük­ben. A vizsgálat eredményei szerint a válaszadók csak­nem háromnegyede játszik több-kevesebb gyakoriság­gal, de rendszeresen, egy al­kalommal átlagosan száz­negyvenkét percet. ► 5 Fotó: Shutterstock Együtt játszik nagymama és unoka OZORA Második helyezést ért el a község „Együtt jobb és könnyebb” című pályáza­tával a Legjobb Önkormány­zati Gyakorlatok Program „Roma és nem roma önkor­mányzatok együttműködé­se” kategóriában. Nagy Ist­vánná polgármester elmond­ta, hogy a megmérettetés ki­hívás volt a számukra, a má­sodik helyezés pedig egy olyan nagy elismerés a te­lepülés számára, hogy csak büszke lehet a helyi közös­ségükre. Ozora lakói tevéke­nyen részt vesznek a közös­ségi életben. ► 4 Pertől óvhat meg a körültekintés TOLNA MEGYE-MAGYAROR­­SZÁG Mit tehet az a főbérlő, akinek megrongálták az in­gatlanát? Mindenképpen ta­nácsos biztosítékot kérni a bérlőtől, ezzel kellemetlen­ségektől óvhatja meg magát a bérbeadó, és adott esetben a károkat lehet orvosolni be­lőle. Fontos még, hogy min­denképpen írásban rögzít­sék a bérletet, mert szóban nem köthető érvényes lakás­­bérleti szerződés. ► 6 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu Olvasószolgálat 9-17 óráig - ügyeletes: Brunner Mónika 06-74/5U-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 MA HOLNAP 27 28 3* A mai napon több helyen előfordulhat eső és zápor, helyenként felhőszakadás. Délután 25-30 fok való­színű. Frontmentes idő lesz. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Frigyes nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom