Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-15 / 162. szám
2019. JÚLIUS 15., HÉTFŐ SPORT 15 Hamilton nyert, Vettel ütközött és csak 16. lett FORMA-1 A hazai környezetben versenyző Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Brit Nagydíjat, így 39 pontosra növelte előnyét az összetettben. A címvédő és ötszörös világbajnok hatodszor végzett az élen a nagy-britanniai futamon, így Jim Clarkot és Alain Prostot megelőzve az örökrangsor élére állt. Hamilton idei hetedik sikerét aratta, amely egyben pályafutása nyolcvanadik futamgyőzelme volt. Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc pedig a harmadik. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője egy ütközés következtében csupán a 16. helyen végzett. A világbajnokság két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik. A végeredmény: 1. Lewis Hamilton, 2. Valtteri Bottas, 3. Charles Leclerc, 4. Pierre Gasly (francia, Red Bull), 5. Max Verstappen (holland, Red Bull), 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren), 7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault), 8. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo), 9. Danyill Kvjat (orosz, Toro Rosso), 10. Nico Hülkenberg (német, Renault). Az összetettben Hamilton 223 ponttalálLaaélen,-Bottasnak 184, Vestrappennek 136 pontja van. A csapatoknál a Mercedes 407, a Ferrari 243 pontot gyűjtött eddig. R. G. Hamilton nyert Fotó: MTI Soha ennyi gólt még nem szereztek korábban Sporttörténelmet írt a magyar válogatott Gurisatti Gréta (jobbról) nyolcszor vette be a nagyon szerény képességekkel bíró dél-koreaiak kapuját a nyitómeccsen A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően, magabiztosan győzte le a házigazda Dél-Koreát a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmein. A mieink 64-0-s sikerével a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu VIZES VB Erre szokták azt mondani, hogy tökéletes kezdés. Bíró Attila csapatával nem voltak egy súlycsoportban a dél-koreaiak, a házigazdák a folyamatos középkezdések után sem voltak képesek lövőhelyzetbe kerülni, de még előre haladni sem. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a koreaiak két hónapja kezdtek el vízilabdázni, a válogatott átlagéletkora pedig mindössze 17 év. A legidősebb játékos 23 esztendős, de található 2005-ben született pólós is a keretben. A 64-0-s sikerével a magyar válogatott a sportág történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta: az' eddigi rekordot Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62-0-ra ütötte ki Guatemalát. Magyar szempontból mindeddig egy 2014-es világkupa-mérkőzés jelentette a csúcsot: akkor a Merész András irányította női válogatott 42- 0-ra nyert Szingapúr ellen. „Nem tudtuk a világcsúcsot, sőt, azt sem mondtam a játékosoknak, hogy minél több gólt kell lőni. Anynyit kértem, hogy ússzuk meg a mérkőzést sérülés nélkül. Engem is meglepetésként ért, hogy ilyen gyenge az ellenfél, de megadtuk azt a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk vagy bohóckodtunk” - értékelte a látottakat a meccs után a magyar szövetségi kapitány. „Lenyűgözött, hogy milyen nagy szívvel játszott a csapatom. Ez volt az első mérkőzésük, boldogok voltak a találkozó után. Sokat tanultak Magyarországtól a vízilabdáról, és mivel mindannyian úszók, el kell sajátítaniuk, hogyan kell egy csapatsportot játszani” - mondta a dél-koreaiak kapitánya, Dzsin Man Keun. Válogatottunk kedden Kanada ellen folytatja vb-szereplését magyar idő szerint 2.50 órától (M4 Sport), a csoport zárókörében Oroszország következik csütörtökön (13.30). A csoportgyőztes bejut a negyeddöntőbe, a második és a harmadik a nyolcaddöntőbe. EREDMÉNY. Magyarország- Dél-Korea 64-0 (16-0, 18- 0, 16-0, 14-0). Kvangd zsu, 500 néző. Magyarország: Gangl - SZILÁGYI D. 10, Keszthelyi 5, Illés 3, PARKES 11, Vályi V. 3, Leimeter 3. Csere: Magyari (kapus), GURISATTI 8, TÓTH-CSABAI 7, Gyöngyössy 2, Horváth B. 4, RYBANSKA 8. A férfi vízilabdások is elkezdik Magyar idő szerint ma 10.50 órától (M4 Sport) a férfiak is vízbe ugranak az olimpiai kvalifikációs vb-n. Márcz Tamás együttese sorrendben Új-Zélanddal, Spanyolországgal (szerda, 4.10) és Dél-Afrikával (péntek, 1.30) meccsel. A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE, KAPUSOK: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC). MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Bátori Bence (Szolnok), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok). Sokat tanultuíTik Magyarországtól a vízilabdáról, mondta a koreai kapitány HÍREK aranyérmet nyert VIZES V8 Rasovszky Kristóf (képünkön) aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon. A szám Európa-bajnoka 53:22,1 perces idővel diadalmaskodott. A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994- ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik. R. G. Nyolcadik helyen a paksi fiatalok KAJAK-KENU A nyolcadik helyen végzett az U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságon a paksi Hodován Dávid, Kollár Kristóf duó. Az ifjúságiak között induló kenus egység a döntőben 3:56,18 perces idővel ért célba az 1000 méteres versenyben. Az aranyat a fehérorosz duó nyerte, az ezüst az oroszoké, a bronz az olaszoké lett. B. S. Tour de France: dél-afrikaié az etap KEREKPÁR A dél-afrikai Daryl Impey sikeres szökés végén nyerte a Tour de France országúti körverseny kilencedik szakaszát, amelyen az összetett élcsoportja nem változott. Az esélyeseket magában foglaló főmezőny 16:25 perc lemaradással érkezett, így a francia Julian Alaphilippe-n maradta sárga trikó. Ma 217,5 kilométer vár a kerekesekre. R. G. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Tóth Lili Anna 10. helyezett az Eb-n Matt Hall nyerte az utolsó magyarországi műrepülőversenyt Ausztrál diadal Zamárdiban ATLÉTIKA A tizedik helyen zárta a svédországi Gävle-ben rendezett U23-as Európa-bajnokság 3000 méter akadályversenyét a dombóvári Tóth Lili Anna. A DOVASE korábbi, a Budapest Honvéd jelenlegi atlétája - aki a mezőny harmadik legjobb idei eredményével jutott ki az Eb-re - a csütörtöki selejtezőben 10:15.70-nel a tizedik legjobb idővel került a szombati fináléba. A 20 éves hosszútávfutó a táv kétharmad részében a tizenöt fős mezőny közepén haladt, végül közel fél másodpercet rontva selejtezős idején (10:16.25) ért célba. A kontinensbajnoki címet az Európa-bajnoki-csúcstartó dán Anna Emilie Muller nyerte 9:27.31 perces eredménnyel. A szekszárdi nevelésű, de már a veszprémi VEDAC színeit erősítő 19 esztendős gerelyhajító, Máté Fanni 45.59 méteres dobásával jóval elmaradt egyéni legjobbjától, így lemaradt a döntőről. Az AC Bonyhád 20 éves magasugrója, Böndör Dániel a csütörtöki selejtezőben a 4,90 méteres kezdőszintet mindháromszor leverte, így értékelhető eredmény nélkül zárt, s emiatt a fináléba sem jutott be a völgységiek fiatalja. B. S. MŰREPÜLÉS Az ausztrál Matt Hall nyerte a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő versenysorozat magyarországi futamát vasárnap Zamárdiban. A címvédő cseh Martin Sonka negyedik lett, és ezzel az összetettben élre állt. A 47 éves Hall a hétvége során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, miközben a 41 esztendős Sonka - bár kiválóan repült szombaton és vasárnap is - a legjobb négy pilóta részvételével rendezett fináléban nagyot hibázott, elütötte az egyik kapu pilonját, ezért három másodperces időbüntetést kapott. Sokan voltak kíváncsiak a műrepülő-pilótákra Fotó: MTI Sonka így csak negyedik lett, Hall mögött a brit Ben Murphy végzett a második, a kanadai Pete McLeod pedig a harmadik helyen. Mivel az összetettben eddig vezető japán Muroja Josihide csak két pontot szerzett Zamárdiban, Sonka az élre állt a pontversenyben 65 ponttal. Hall (61 pont) a második, Muroja (55) a harmadik. A Red Bull Air Race idei, egyben a versenysorozat történetének utolsó versenyét Japánban rendezik szeptember elején. A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy a 2019- es lesz a záróidény. R. G.