Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-13 / 161. szám
8 í emuiban suit Doaaesa MESE HAHNAROL, AKI FELT helyőrség Fehér Enikő Hanna nem tudott elaludni. Hiába próbálkozott, nem jött a szemére álom, egyre csak azon törte a fejét, mindent bepakolt-e a bőröndjébe. Másnap ugyanis táborba készült. Az első ottalvós táborába! Izgult, milyen lesz, és egy kicsit félt is. Hátha mindenki ismer mindenkit, és nem lesz, aki mellé üljön a buszon. Vagy ott, ahol a tábor lesz, ugatós kutyákat tartanak. Vagy a fiúk olyan bolondok lesznek, mint a fiúk általában, és beledobják a folyóba. Vagy kinevetik a lányok a háta mögött, mert nem tud még olyan ügyesen egyedül fésülködni. Szobája csak úgy hemzsegett a rémisztőbbnél rémisztőbb gondolatoktól. Felkönyökölt az ágya melletti ablakpárkányra. Az utcán nem járt senki, a telihold sárgán világította meg a házakat. A távolban éjfélt harangoztak. Gyerünk Hanna, aludj már el, szorította ökölbe a kezét. Véletlenül hangosan is kimondta.- Pszt, Hannus! - a hang a háta mögül jött. Ijedten fordult meg, de a sötétben nem látott senkit, akihez a hang tartozhatna. Ijedten a takaró alá bújt.- Na, Hanna, ne félj tőlem! Én vagyok, nem ismersz meg?- Mégis ki az az én?- Hát én. Döme. A macid. Hanna felült az ágyon. A paplanján valóban Döme kapaszkodott fel, mint tapasztalt hegymászó a sziklán. Régóta heverhetett az ágy alatt, Hanna nem is emlékezett, mikor játszott vele utoljára. Zsörtölődve porolgatta magát, ahogy egyre közeledett felé.- Azt a mennyei mézes bödönbe mártogatott mindenit, de régen találkoztunk! Szinte lelóg az ágyról a lábad, pedig régen milyen kis picike voltál! Na, szóval mi a helyzet azzal a táborral? Félünk, mi? Mit lehet erre mondani? Hanna zavartan meredt továbbra is a macira. Aztán eszébe jutott, amit a nagymamája szajkózott mindig, vagyis, hogy ha kérdeznek, arra illik válaszolni.- Öhm. Szóval. Holnap lesz. Nagyon félek. Vagyis inkább izgulok. Vagy nem is tudom. Elpityeredett. Egyszerre volt ijesztő és megnyugtató érzés egy játékmackóval társalogni. Döme kicsit közelebb araszolt, és finoman megveregette Hanna térdét.- Ne sírj, na, nincs semmi baj! Tudod, annak idején én is hogy izgultam, mielőtt hozzád kerültem! Jóságos jószagú málnabokor, de mennyire féltem! Ücsörögtem a polcon a boltban, először a kupac tetején, mint új játék, ki is húztam magam, valahányszor valaki elsétált mellettem. Aztán lekerültem az alsó polcra, a szomszédom, egy félfülű elefánt azt mondta, jobb, ha kényelmesen elhelyezkedek, mert innen minket nem visz többé haza senki. Már feladtam az ábrándozást a kankalinos kertekről és arról, hogy valaha is egy kényelmes kanapén kucoroghatok leendő gazdácskámmal. Ekkor jött a boltba édesapád. Nagyon izgatott volt.- Egy különleges mackót keresek- kiabálta -, most született a kislányom, a legkülönlegesebb mackót szeretném neki ajándékozni! Erre persze nagyon elszomorodtam. Hiszen én addigra már elnyűtt, poros mackó voltam! De csodák csodája, édesapád felkapott, és vitt is magával. Én persze törhettem a fejem. Vajon szeretni fog a kislány? Nem lesz szomorú, mikor meglátja, hogy régi maci vagyok? Észreveszi majd, hogy az egyik fülemnél fesleni kezdett a varrás? Szó, ami szó, ugyanúgy töprengtem, mint most te, drága Hannusom, és minél tovább utaztam édesapád táskájában, ahová beültetett, annál inkább úgy éreztem, inkább kerüljek vissza három fületlen elefánt és öt rövidnyakú zsiráf mellé a polcra, minthogy engem kinevessenek. Persze meg kellett érkezni. Ahogy becsukódott mögöttünk a kertkapu, rögtön éreztem, jó lesz nekem itt! Melléd fektettek a kiságyba, és te rám nevettél. Meg persze letépted a fülemet, ahogy egy rendes kisbabához illik, de édesanyád szerencsémre visszavarrta. Jaj, hány mogyorós macikávét ittunk azóta mi ketten! Döme csak mesélt és mesélt. Öreg mackó volt már, igazi merengős fajta. Hanna azonban már az igazak álmát aludta. Mellékucorodott, és halkan mormolta: jó éjszakát, Hannus! A kislányt édesanyja ébresztette reggel. - Elkésel ám a táborból, ha csak szundikálsz! Iszkiri, fogat mosni, aztán reggeli! - A nagy sürgés-forgásban elfelejtkezett Döme maciról. Hosszú utazás után végre megérkeztek a táborhelyre. Hatalmas volt a zsivaj, rengeteg gyerek tolongott, mint a molylepkék a lámpán. Később csendesült a sereg, mindenki igyekezett a legjobb szobát választani. Hanna már a papucsát halászta ki a bőröndjéből, mikor belépett egy másik lány. Szégyenlősen lehajtotta a fejét, látszott rajta, hogy roppantul meg van illetődve. Hanna bíztatóan rámosolygott.- Szabad még esetleg ez a szoba?- Persze! Gyere csak be! Itt én alszom, de ez az ágy még szabad. Jó lesz?-'Jó. - A kislány úgy araszolt, mint egy félénk hernyócska. Hanna, hogy enyhítse a lány szégyenlősségét, kotorászni kezdett a bőröndjében. Úgy tett, mintha szorgosan keresne valamit. Ekkor akadt kezébe a macija. Nem emlékezett rá, hogy elpakolta volna, de ahogy nézte a barátságos gombszemeket, eszébe jutott valami.- Hogy hívnak?- Rékának.- Engem Hannának. Akarsz játszani a macimmal? Képzeld, akkor kaptam, amikor megszülettem!- Tényleg? Megnézhetem? Ahogy a már mosolygó Réka felé nyújtotta a macit, megnyugodott. Ha lesznek is ugatós kutyák, pletykálkodós lányok vagy pacsálós fiúk a táborban, akkor sem kell félni. Neki van egy macija, akit megoszt bárkivel, akinek szüksége van rá. un a lap alatt m mm LAPSZINHAZ Kántor Mihály A videojátékok ugyanazt a jogi védelmet élvezik, mint bármely más kreatív alkotás, ám az, hogy esetükben beszélhetünk-e művészeti formáról, az a szórakoztatóipar berkein belül máig vita tárgyát képezi. A kérdés mindössze elméleti, hisz egyes kifejezőeszközei, mint a történetmesélés, a képi megjelenítés vagy épp a zene, akárcsak egy film esetében, önmagában is érvényes művészeti forma. Az alkotásoknak megvan a maguk szakirodalma, ugyanúgy műbírálat alá esnek, részletezik a jónak vagy hibásnak tartott formai és tartalmi jellemzőit. Az ellentábor érvei között olyan véleményeket találunk, melyek szerint a videojátékok elsődleges kereskedelmi vonatkozásuk miatt nem nevezhetők művészeti formának. Mások szerint a videojátékok csak a tradicionális, szabályalapú játékok organikus továbbfejlesztései, és ahogy a sakkot vagy a backgammont sem nevezhetjük művészetnek, úgy a digitális játékokat sem. Kodzsima Hideo, az ipar egyik legmegbecsültebb vizionáriusa szerint a művészettel ellentétben a játékkészítés elsődleges célja, hogy elégedettséget keltsen a befogadóban, ezért készítésük inkább egyfajta kiszolgálásnak tekinthető. Kellee Santiago játéktervező szerint a videojátékok médiuma művészeti szempontból olyanynyira kiscipőben jár, mint a történelem előtti idők barlangrajzai. Ennek ellenére 2006 márciusa óta a francia kulturális minisztérium döntése alapján a videojátékok kulturális terméknek, illetve művészeti kifejezőeszköznek minősülnek, így az ipar ott jelentős adókedvezményt élvez. 2012-ben az amerikai Smithonian intézetben rendezték meg a Videojátékok művészete című kiállítást. A játékok művészi jellegének bemutatásán túl a rendezvény áttekintést nyújtott más, korábbi művek videojátékokra gyakorolt hatásáról, valamint azt is megmutatta, hogy a videojátékok keletkezésük óta milyen befolyással voltak a kreatív kultúrára. Az ott bemutatott játékok közül kettő, a Flower és a Halo 2600 azóta az intézet állandó kiállítási tárgyai között szerepel. A fentiek fényében a színház és a videojáték párosítása annyira nem is tűnhet különös elképzelésnek. Az észak-karolinai Prologue Games háromfelvonásos krimidarabjának, a Knee Deepnek a különlegessége az, hogy megvalósításában egy élő színházi előadást idéz. A központi forgó színpadon felállított mozgó díszletek, a világosítás, a függöny, a zenekar, a közönség hangjai, de még a felvonások közti szünetek is mind a színházi élményt hivatottak aláhúzni. Az egyes jelenetek között átrendeződő színpad szellemes megoldásokkal operál. Amikor például egy szereplő belép egy épületbe, a ház nézőtér felé eső falai a színpadba csusszannak, ekképp engedve betekintést az odabent folytatódó cselekménybe. A készítők figyelme még olyan következmények nélküli apró szellemességekre is kiterjed, hogy eldönthetjük, a felvonások közti szünetben bent maradunk-e a nézőtéren, vagy kimegyünk a büfébe fogyasztani. A történet a noir és a southern gothic (szabadfordításban déli gótika) ötvözete, helyszíne ennek megfelelően a floridai lápvidék, azon belül is Cypress Knee képzeletbeli kisvárosa. Az álmos közösség hétköznapjait egy filmes stáb látogatása kavarja fel, amit nemsokára a főszereplőt alakító színész, Tag Kern dramatikus öngyilkossága tetőz. Ezt követően három szereplő érkezik Cypress Knee-be, akik más és más okból szeretnének fényt deríteni Kern halálának körülményeire: Romána Teague a Fanrage oldal online bloggere, Jack Bellet szabadúszó újságíró és K. C. Gaddis a cinikus magánnyomozó, akit Tag Kern stúdiója bérelt fel. Mindhárom figurát a játékos irányítja, és bár mindegyiküknek más a foglalkozása, egy dolog közös bennük: mindnyájan jelentenek valakinek. A nyomozások során összegyűjtött információmorzsákból leszűrhető következtetések rajtunk állnak, így a jelentésünk tónusát is mi formáljuk: az olcsó szenzációhajhászástól kezdve a tárgyilagos, de végtelenül száraz beszámolóig. Megbízóink természetesen értékelik a leadott anyagot, és ezzel karakterünk hosszú távú karrierjét is alakítjuk, amiről a játék végén kapunk majd összefoglalót. A Knee Deep tulajdonképpen egy interaktív novellaként funkcionál, amelynek főcsapását ugyan nem mi irányítjuk, ám hőseink sorsát annál inkább. Felváltva ugrálunk a három szereplő között, akik néha óhatatlanul egymással is kapcsolatba kerülnek, legtöbbször azonban a helyiek kikérdezése a feladatunk. A választható dialógusokon keresztül lépésről lépésre derítünk fényt a városka szövevényes titkaira, melyek között találunk hűtlenséget, korrupciót, ingatlanspekulációt és még valami sokkal bizarrabbat is. Nincsenek ügyességi epizódok, a játékban nem fogunk meghalni, és igazából elrontani vagy elveszíteni sem lehet. Roger Ebert filmkritikus valamikor a 2010-es évek elején úgy nyilatkozott, hogy a videojáték azért sem lehet művészeti forma, mert a célja a nyerés. A művészetet pedig nem lehet megnyerni, csak megtapasztalni. (Knee Deep. Platformok: PC, Playstation 4) 1 j
