Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-02 / 151. szám

X MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚLIUS 2., KEDD Ünnepséget tartottak a kétszázadik évfordulón Az ügyész az igazságosság és a törvények szolgálatában áll A szakmai munkát irányítja Az olvasásra sajnos kevesebb ideje marad, mint szeretné, mondta a megbízott főügyész Fotó: M. K. Röviden az életútrói és a család fontosságáról- Nyilván nem mindenki tud­ja, hogy melyek egy megyei fő­ügyész feladatkörei.- A feladat sokrétű; az ügyészség szervezeti felépíté­sétől, a gazdálkodással össze­függő tevékenységtől kezdődő­en a szakmai feladatok ellátá­sán át a személyügyi és tovább­képzési kérdések meghatáro­zásáig, és még sorolhatnám. A főügyész a szakmai mun­ka irányítása mellett konkrét ügyeket is ellát. Szükség sze­rint, illetve jelentős ügyekben kiadmányozási jogot gyakorol. SZEKS2AS Dr. Ökrös Mária Magdolnát bízta meg a leg­főbb ügyész a Tolna Megyei Főügyészség vezetésével dr. Magyar Pál nyugdíjba vonulá­sát követően. A megbízott fő­ügyészt kérdeztük az ügyészi hivatásról, a vezető felada­tairól, ugyanakkor némiképp emberközelből is bemutatva. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu - Mi szeretett volna lenni gye­rekkorában?- Gimnazistaként határoz­tam el, hogy a jogi pályát vá­lasztom, ám kislányként, gyer­mekkoromban a fodrászatról álmodtam - mondta dr. Ökrös Mária Magdolna.- Jogi diplomával sok területen el lehet helyezkedni, miért az ügyészséget választotta?- Talán azért, mert az ügyé­szi munkánk során is az igaz­ságot keressük. Azt az igazsá­gosságot, amely a társadalom érdekével azonos, azt szolgál­ja. Ugyanakkor az ügyészség a törvények szolgálatában áll mindkét szakterületen.- A közvélemény azzal tisztá­ban van, hogy büntetőügyek­ben az ügyész a vádat képvise­li, de mi a másik terület?- A vádképviseleten kívül a felderítés törvényességének felügyelete, illetve a vizsgálat során a nyomozás irányítása is fontos, munkaigényes, az új büntetőeljárási törvényből fa­kadóan a korábbiaktól részben eltérő ügyészi feladat. A bün­tetőjogon kívüli ügyészi tevé­kenységünk során, a közjogi területen kiemelten szabály­sértési ügyekkel, cégügyekkel, környezetvédelmi és a bünte­tés végrehajtásával összefüggő feladatokkal foglalkozunk. Himmelné dr. Ökrös Mária Magdolna megbízott főügyész, címzetes fellebbviteli főügyész­ségi ügyész 1958-ban született Szekszárdon. Pécsett végezte el a jogi egyetemet. Gyermek- és ifjúságvédelmi büntetőügye­ket, majd büntetőbírósági fel­adatokat ellátó ügyész volt. A megyei főügyészség sajtó­szóvivője 2003 és 2016 között, de már előtte is kapott ilyen jel­legű feladatokat. Gazdasági büntető szakjogász. Elismerései, kitüntetései: Leg­főbb Ügyészi Dicséret, majd Legfőbb Ügyészi Elismerő Ok­levél, Magyar Érdemrend Lo­vagkeresztje (polgári tagozat). A családdal kapcsolatos kér­désünkre elmondta, hogy az a legfontosabb az életében, a hi­vatás csak ezt követően lénye­ges, meghatározó számára. Két fia közül az egyik jogász, a másik pedig elvégezte a mű­egyetemet, ám most kézmű­ves sörfőzéssel foglalkozik. Ve­lük él 92 éves édesanyja, a kö­zelben pedig a lánytestvére.- Van másutt is főügyésznő az országban?- A fellebbviteli főügyésze­ket is beleszámítva öten látnak el ilyen feladatot.- Mit csinál legszívesebben a szabad idejében?- A férjemmel, családom­mal, barátokkal szívesen ki­rándulunk Erdély és a Délvi­dék egyedülálló, gyönyörű, tör­ténelmi helyeire.- Mit olvas legszívesebben?- A magyarság eredetére, múltjára vonatkozó régészeti kutatásokról szívesen olvasok, hallok, és természetesen a vi­lág legelterjedtebb bestsellerét, a Bibliát forgatom.- Van kedvenc költője?- A legelső Petőfi Sándor, ám a legnagyobb Arany Já­nos. Nincs még két ilyen zseni a magyar irodalomban. Meg­döbbentő mélységekről tanús­kodnak a műveik. Petőfi vita­litása, Arany szelídsége sze­mélyiségformáló hatással van­nak olvasóira. Shakespeare-rel is nagyon jóban vagyok. A leg­fontosabb műveit bárhol felüt­ve el lehet töprengeni egy-egy, az emberi lélek mélységeibe vi­lágító mondatán. MftffifBOIIQ® Kétszáz éves a nagydorogi református teme­tő. Ez alkalomból az elszárma­zottak és a helyiek kis ünnep­séget tartottak nemrég. Surá­­nyi Réti Katalin, aki hat éve, hogy lelkipásztor Nagydoro­­gon, kérdésünkre elmond­ta, rövid áhítattal kezdődött a megemlékezés, majd Dobri István, a település történeté­nek kutatója invitálta a közel száz vendéget, hogy közösen tegyenek sétát a temetőben. Lelkészek, tanítók, orvosok és egyszerű emberek sírjánál állva, egy-egy történetet mon­dott el az adott emberről, a régi világról, járványok, háborúk ál­dozatairól. Minden történetben az ősök tiszteletéről, életük ta­nulságáról beszélt, melyekből sok erőt meríthettek az utódok. Dobri István hangsúlyozta, meg kell ismerni a múltunkat, mert a gyökereink ott vannak. Surányi Réti Katalin lelkész elmondta, az elmúlt kétszáz év alatt több mint tízezer em­bert temettek el itt. A megem­lékezést a Sztárai Mihály kórus előadása színesítette. Tóth Kása István, aki húsz évig volt Nagy­­dorog lelkésze, áhítattal zárta a programot. M. I. Surányi Réti Katalin lelkész az ünnepségen Beküldött fotó Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosítás érdekében fellebbezett Négyen álltak drog miatt bíróság előtt Tablettákat is találtak a vádlottak zsebében a rendőrök. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock SZEKSZARD Négy férfit ítélt el kábítószerrel kapcsolatos bűn­­cselekmény miatt a Szekszár­di Járásbíróság, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtó­­szóvivője. Mivel mind a négyen beismerték a vádban szereplő bűncselekmény el­követését, ezért a bíróság már ez elő­készítő ülésen ítéle­tet hozott. A vádlot­tak és védőik bele­nyugodtak az ítélet­be, az ügyész azon­ban mind a négy vádlott esetében sú­­lyosításért fellebbezett. Bűnösnek mondott ki a bíró­ság egy büntetlen előéletű 29 éves férfit kábítószer-kereskede­lem bűntettében, és ezért két év börtönbüntetésre ítélte, amely­nek a végrehajtását öt év pró­baidőre felfüggesztette. Ez azt jelenti, ha öt éven belül újabb, bármilyen bűncselekményt el­követne, akkor nemcsak az azért, hanem a jelen ügyben ki­szabott börtönbüntetést is le kell töltenie. Kiszabott rá még a bí­róság 180 napi tétel pénzbünte­tést is, amelynek napi összegét 2000 forintban állapította meg. Ha a 360 ezer forintot nem fizet­né meg, úgy azt, vagy a hátra­lévő részt napi tételenként kell egy-egy nap szabadságvesztés­re kell változtatni. A bíróság egy 20 éves férfit kábító­szer birtoklásának vétsége miatt 150 napi tétel pénzbün­tetésre ítélt, amely­nek napi összegét 1800 forintban ál­lapították meg. Az így kiszabott 270 ezer forint megfizetésére is a fent leírt feltételek vonatkoz­nak. A férfi ugyancsak büntet­len előéletű, de hátrányos jog­következmények alatt áll, mert kábítószer birtoklása miatt kö­zérdekű munkára ítélték. Ugyancsak kábítószer bir­toklása miatt kapott 200 na­pi tétel pénzbüntetést egy 34 éves, büntetett előéletű férfi, aki hasonló ügyek miatt már kétszer állt bíróság előtt. A szó­ban forgó bűncselekményt az előző próbaideje alatt követ­te el. A pénzbüntetés napi ösz­­szegét 1500 forintban állapítot­ta meg a bíróság. A 300 ezer fo­rint megfizetésére is ugyan­azok a szabályok vonatkoznak, mint a fenti két esetben. A negyedik vádlottat, egy hu­szonhét éves, büntetett előéletű férfit egy év fogházra ítélt a já­rásbíróság, a büntetés végre­hajtását két év próbaidőre fel­függesztve. A szabadságvesztésre ítélt vádlottak, annak végrehajtása esetén a büntetés kétharmadá­nak, de legalább három hónap­nak a letöltése után bocsátha­tók feltételes szabadságra. A vádlottak 2017 novembe­rében buktak le. Zsebükben, il­letve a házkutatás során digitá­lis mérleget, különféle porokat, tablettákat, alufóliába csoma­golt növényi anyagot foglaltak le a rendőrök. Az egyik vádlott­nak csak a szervezetében talál­tak drogot. 1.1. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Rengeteg kábítószert találtak SZEKSZÁRD Az ügyészi indít­ványnak helyt adva egy hó­napra letartóztatásba helye­zett egy huszonhét éves férfit a Szekszárdi Járásbíróság nyo­mozási bírája. A férfit a nyo­mozó hatóság június 21-én délután vette őrizetbe, majd kábítószer-birtoklás bűntetté­nek megalapozott gyanúja mi­att hallgatta ki gyanúsított­ként. Az őrizetbe vételt megelőző­en a férfi lakásában növényi törmeléket, tablettákat és por formájában nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot fog­laltak le. Ezekről a kirendelt igazságügyi vegyész szakér­tő elsődleges szakvéleményé­ben megállapította, hogy ha­tóanyagaik kábítószernek mi­nősülnek, és már a tabletták hatóanyag-tartalma is megha­ladja a csekély mennyiség fel­ső határát. A gyanúsítottat ká­bítószer-kereskedelem, illet­ve kábítószer-birtoklás miatt már korábban is elítélték, tá­jékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Fő­ügyészség sajtószóvivője. 1.1. Volt, aki bir­tokolta, volt, aki kereske­dett is a kábí­tószerrel

Next

/
Oldalképek
Tartalom