Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-09 / 157. szám
HÍREK A szekszárdi sportcentrumban vezényelt edzést a gátfutó Újpest-Osijek mérkőzés lesz Szekszárdon LABDARÚGÁS Szekszárdon játszik felkészülési mérkőzést július 15-én az Újpest és az NK Osijek csapata. A találkozó 18.30 órakor kezdődik a városi sporttelepen. A lila-fehérek az ötödik helyen végeztek az OTP Bank Liga legutóbbi szezonjában, míg az eszékiek a horvát élvonalban bronzérmesek lettek, így játszhatnak az Európa-liga selejtezőjében (vagy a CSKA Sofia vagy a Titograd ellen). Az NK Osijekben fut-' ballozik a magyar válogatott Kleinheisler László. R. G, Sárai György dirigálja a DFC-t az új idényben LABDARÜGÁ Sárai György dirigálja edzőként a megyei I. osztályban játszó Dunaföldvár FC felnőttcsapatát a 2019/2020-as bajnokságban. Az eddigi edző, Hagymási Zoltán szakmai igazgatóként a jövőben az utánpótlás-csapatok sikereire fókuszál. A dunaföldváriak július 3-án kezdték el a felkészülést, s szombaton a Gárdony ellen hazai pályán már le is játsszák első felkészülési mérkőzésüket. A találkozó 10 órakor kezdődik. R. G. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A londoni vb-bronzérmes Baji Balázs volt a vendég Baji Balázs (szürke pólóban) búcsúzóul egy közös képre is összeállt a tábor résztvevőivel és az edzőkkel Fotó: Makovics Kornél A világbajnoki bronzérmes vendég toppant be tegnap délután a szekszárdi sporttelepen zajló atlétikai táborba. Baji Balázs meg is dolgoztatta a növendékeket. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu ATLÉTIKA Harmincnégy hét és tizenkét év közötti fiatal várta a szekszárdi sportcentrum atlétikai pályáján a 2017-es londoni vb-n harmadik Baji Balázst. A Bp. Honvéd gátfutóját Scherer Tamás, a tábor vezetője hívta meg, s mivel műtétje után lábadozik, örömmel igent is mondott az invitálásra. „Még februárban sérültem meg, két műtéten is átestem, de szerencsére jó ütemben halad a felépülésem, már a könynyű edzéseket is elkezdhettem - mondta Baji Balázs. - Annyira azért nincs rendben a térdem, hogy bemutatót tarthassak a fiataloknak, de örömmel jöttem, és jó érzéssel tölt el, hogy ilyen sokan atletizálnak ebben a táborban.” Baji Balázs a magyar futóatlétika első érmét szerezte két éve az angol fővárosban, a 13,28-as idejével harmadik lett 110 méter gáton. Aztán a Tajpejben rendezett Universiadén aranyérmet akasztottak a 30 éves futó nyakába. „Attól az időtől még nagyon messze vagyok, sokat kell még dolgoznom, hogy arra a szintre jussak, amelyen a londoni világbajnokságon voltam - folytatta Baji Balázs. - Még messze a visszatérésem, ha minden jól alakul, akkor a jövő év eleji fedettpályás versenyeken rajthoz állhatok.” Baji így értelemszerűen az év egyik legjobban várt atlétikai versenyén, a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon sem állhat rajthoz, szurkolóként, megfigyelőként azonban ott lesz Székesfehérváron, a lelátón. „Bombaerős mezőny áll rajthoz 110 méter gáton, a férfiaknál és a nőknél egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy világszínvonalú verseny lesz, és remek eredmények fognak születni” - tekintett előre a mai viadalra, amelyen mások mellett a jamaikai Omar McLeod, Rio olimpiai bajnoka, London világbajnoka (Baji egyik legyőzője) is rajthoz áll. Baji Balázs számára nemcsak a londoni bronz miatt emlékezetes a 2017-es év, ekkor szerezte meg ugyanis állatorvosi diplomáját, s azóta a sport mellett praktizál. „Egyelőre jól össze tudom egyeztetni a kettőt - folytatta a budapesti Állatorvostudományi Egyetem munkatársaként dolgozó atléta. - Természetesen a sport utáni életemre gondolva végeztem el az állatorvosi szakot. Persze még nem szeretnék visszavonulni, azt gondolom, hogy négyöt évem még van az atlétikában. Bízom benne, hogy sikerül még egyszer olyan magasságokba eljutnom, mint Londonban” - zárta Baji. A Szekszárdi Sportközpont atlétikai tábora péntekig tart, s az atlétika valamennyi szakában kipróbálhatják magukat a gyerekek. Találj rá! strand 9 étel-ital 9 szállás program likeßalatcn.hu HIRDETÉS 286HÉTEN AT VEZETTE AZ ATP-RAN6USTÁT Tóth Hajnalka a remek párbajtőrcsapat Szerdai magazinunk a K„ Mellékletünk minden f ,% ■ SZERDÁN *TÖi£ %7W EV A M08ÁTSHM«. 6 RütfK MUtDTVtft I (9M namwt a csapatból síSumsm mi mi m mr? Balogh II Sándor: a védő, aki látványosan tudott felszabadítani, remekül fejelt és biztos lábbal csúszott be A Dream Team I a legizgalmasabb meccsét saját maga ellen játszotta Szégyen a pályán és az üzletben: nagy verés előtt kis lopás Londonban Jekatyerinburgban játszik a magyar 3x3-as nős válogatott Olimpiai pontot gyűjthetnek Theodoreán Alexandra (jobbról a második) is elutazott Fotó: MW Tizedik helyen a magyar válogatott KOSÁRLABDA A nemzetközi szövetség (FIBA) Women’s Series jekatyerinburgi állomásán szerepel ma és holnap a magyar válogatott, ahol Mongólia, Csehország és Fehéroroszország vár Károlyi Andrea szövetségi kapitány együttesére a csoportkörben (a másik négyest Franciaország, USA, a házigazda Oroszország és Románia alkotja). A két csoportgyőztes alanyi jogon elődöntős. A másodikok és a harmadikok keresztbe játszanak a négy közé jutásért. A magyar csapat a FIBA új női sorozatának első három tornáját kihagyta, így az orosz városban debütál. A tornára hat játékost lehet nevezni, ezért az amszterdami világbajnokságon ezüstérmet szerző négyes, tehát Cyesha Goree, Medgyessy Dóra, Papp Klaudia és Theodoreán Alexandra mellett Böröndy Vivien, illetve Szabó Petra alkotja a bő keretet. Jekatyerinburgba a Goree, Papp, Theodoreán trió mellett Böröndy Vivien utazik a csapattal. A júliusi világranglistán a 10. helyet foglalja el a Theodoreán Alexandrával júniusban világbajnoki döntőt játszó magyar női válogatott. A listát Oroszország vezeti, megelőzve Kínát és Mongóliát. A top 10-be még Románia, Franciaország, Észtország, az olimpia házigazdája, Japán, Ukrajna és Hollandia fért még be. Magyarország a 7. legjobb európai nemzet. „Medgyessy Dórinak már befizetett nyaralása volt, amikor kiderültek a sorozat részletei és neveztünk. A hatos keret miatt azonban engedik a változtatást a szabályok - fogalmazott a szövetségi kapitány a wbasket.hu-nak. - Két hét kihagyás után lépünk újra pályára, de természetesen minden meccsnek úgy megyünk neki, hogy meg akarjuk nyerni, szem előtt tartva azt, hogy ezeknek a tornáknak a pontgyűjtés a szerepe. Itt még a negyedik hellyel is annyi pontot lehet gyűjteni, mint a világbajnoki aranyéremmel. Nekünk a következő kiemelten nagy feladat az augusztus végi, debreceni Európa-bajnokság.” A pontgyűjtés az olimpiára jutás miatt is, fontos, hiszen a november 1-jei világranglista alapján az első három helyezett kvalifikálja magát az ötkarikás játékokra (egy kontinensről maximum két ország), míg a következő húsz nemzet egy olimpiai kvalifikációs tornán vesz részt. B. S.