Tolnai Népújság, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)
2019-07-06 / 155. szám
J-helyőrségvers Mádi Laura Valaki utólag mindig sír Moha Csendespihenők tábori ágyain cukros teától éber gyerekszemek. A mellkasokon szelíd állatok, lerágott körmök. Elcsitított veszekedések színes papírba gyűrt zajos képei az átütő napfény sárga vásznain. Otthonról hozott álomadagok, halk nyüszítések. Hegyes fakerítés, átforrósodott fémcsúzdák csúfolódó érchangjai. Apák szeplőtlen újjászületése. Férjeiket szoptató anyák, fehér anyagból izmos végtagok. Elkötött szájú, éhes gumikígyó az ágy alatti porban. Elveszett macska közelítő rémképei, alom alá kotort kóbor szemrehányás. A család elé kiköpött vitamin, olvadó háromszög szétesett végtagjai. Sarokba dobott arany virgácsok ágai, elfelejtett gyerek-hónapok a játszótéren, ragadnak, mint a napon hagyott fagyi, amiért valaki utólag mindig sír. Holdfogyatkozás Sérelmeim holdfogyatkozása alatt romantikus sétát teszünk, zöldes köpéstavak mentén. Templomtoronyban párgrammos harang, fehérre meszelt vatta-hasfalak, nő a hit, feszíti remény, kiszakadt harangon gerenda-méhlepény. Zúzott oltáron meggyszínű papvért, nem szól harang a két halottért, leég a templom és leég a könyvtár, mindenkimindenkimindenki halott már. Vasfényű felhők súlya tábort bont, eső furulyája felszentelt keresztcsont, mázsás harangon véres, zöld moha, bennem visszhangzik fehér otthona. Kertesház Feketére égtek a liliomok: Párás üvegekbe fojtott, túlcukros koktélok éjszakája ez, fekete üstjében szétfőtt cékla-harag. Óriáspotrohszerű, domború állatsírokon sötétben összeforrt boldogok pihennek a sörszagú reggeli ködben. úgy hagyta őket a forróság, r mint bénult vénségeket a fagy. Ráday Zsófia nemhogy Menekülő szilánkok vágtak forró húsba, a párkányon felejti, hagyja teljesen kihűlni az estét. Betonszagú húgyfoltok fölött esőtáncot járnak a szellemek, gyerekmondókák ütemére. az ablakokat szétzúzta a tűz, Minden élőből csatornavíz tör az égbe, a test pedig, mint a száraz gyurma, porlik a föld repedéseibe. füst nélkül égett a ház. A padlót rémült kígyók ették hamuvá, s nőtt van, aki még langyosan se. osztályelső mióta tanultam a gravitációról, meg sem próbálok repülni. Ami marad a láng, elemi esemény A fűzfa fátyla leplezi saját hiányát: az odú-ürességet, a kikapart lényeg helyét rejti egy fa álcája mögé. hasztalan fojtogatták pokrócokkal, nem segített a fagyos víz se. Az olajtól nehéz falak gyors halált könyörögtek, kő- és szénfülekre talált az ima. a fehér pernye hurkokban forgolódik, izzik a szélben, bevilágítja a várost e fény, az anyák sírnak, az apák zubrowkával vigasztalódnak, a tűz a tűz a tűz az mindig ég: csontig égett, halott pólya a jövő. semmit sem lehet lekésni: lélekszakadva futok a busz előtt. költözés becsomagolom az eddigi életem a hátralévőbe. drámai alaphelyzet „A norvég kormány azt kéri a frissen érettségizettektől, hogy ne szexeljenek körforgalmakban.” lifehack A Rubik-kocka már ki volt rakva, mikor megvettem. Azóta hozzá se nyúltam. Nem merem megmutatni senkinek, Nehogy életképesnek ítéljenek. Otthona rovaroknak, fészke a madaraknak, kedvelt menedék az enyhe, hideg esőtől Klasszikus példa az erdő fáinak: az emberek mindig megállnak bámulni hívogató koronáját, vékonyka törzsét. Pár év múlva a fának földig érő szép fátylát súlya az égi tartókról leszakítja, és mi marad? kilométeres hiányra épített négysávos fény és zaj. 2019. július IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
