Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-06 / 130. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2019. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK Studer Zsuzsa marad a KSC-nél KOSÁRLABDA Újabb egy évre kötelezte el magát a női élvo nalban szereplő Atomerőmű KSC Szekszárdhoz Studer Zsuzsa, adta hírül a klub. „A klubvezetés nevében minden túlzás nélkül mondhatom, sikerként értékeljük, hogy Zsuzsi még egy évre vállalta a játékot. Nem titok, hogy a közös folytatás mellett mindkét fél részéről erős érzelmi tényezők is közrejátszottak, hiszen Zsuzsi egészen kiskora óta nálunk játszik és továbbra is számítunk a szolgálataira” - nyilatkozta a 23 éves, saját nevelésű játékosáról a klub honlapjának Szabó Noémi szakmai igazgató. B. S. A szlovák Chara nélkül a Boston? JÉGKORONG Eltört a szlovák hokis, Zdeno Chara álla, így lehetséges, hogy a Boston Bruinsnak egyik legjobbja nélkül kell lejátszania az NHL nagydöntőjének hátralévő mérkőzéseit. A 42 éves védő arcát az ütőjéről felpattanó korong találta el. A Stanley-kupa-döntő 2-2-re áll, az ötödik meccset magyar idő szerint pénteken hajnalban rendezik Bostonban. B. S. James Rodriguez távozik a Bayerntől LABDARÚGÁS James Rodriguez két év után távozik a Bayern Münchentől. A 27 éves kolumbiai légiós a Real Madrid kölcsönjátékosaként szerepelt az elmúlt két idényben a bajor együttesben, 67 tétmérkőzésen 15 gólt szerzett és 20 gólpasszt adott. Niko Kovac, a bajorok menedzsere nem marasztalta, a hírek szerint Olaszországból a Juventus és a Napoli is örömmel leigazolná. B. S. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Tóth János szakosztályelnök szerint erre a stábra lehet építeni Dzunics kihozta, amit ki lehetett hozni az ASE-ból Dzunics Braniszlav érkezése hozta meg az áttörést az Atomerőmű SE NB l.-es férficsapatánál - mondta a klub honlapjának Tóth János. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A szakosztályelnök úgy fogalmazott: felemásra sikeredett az elmúlt szezon, amelyben próbáltak építkezni, de az edzőcserék nem könnyítették meg a dolgukat. „Szrecsko Szekulovics volt az első áldozata ennek, főleg a kezdeti sikertelenségek és a szoros végjátékban elszenvedett vereségek voltak a fő okok... Végül a csapathoz visszatért Braniszlav Dzunics a szezon második felére, ezzel együtt teljesen más mentalitást is behozott az ASE-csarnokba” - fogalmazott. „Mondhatom azt, hogy amit ki lehetett hozni ebből a csapatból azt Báné kihozta, lendületet kapott a gárda. Persze ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy korábban voltak feszültségek a játékosok között. Köztudott, hogy volt egy játékosunk, pki nem volt csapatember, és akivel szerződést is bontottunk (a macedón Bóján Trajkovszkival - a szerk.), ezt követően azonban a csapatszellem a lehető legjobbá vált. Korábban tizenhat szezont töltöttem a klubnál, jó pár csapatépítést és játékosváltást megéltem, de ennek a csapatnak a hangulatát, a munkáját és öszszetartását a legjobbak közé tudom sorolni” - húzta alá. „Végül a hatodik helyen végeztünk, úgy gondolom, hogy a körülményeket figyelembe véve ez nem rossz eredmény, még úgy sem, hogy közel voltunk ahhoz, hogy a legjobb négy közé kerüljünk, hiszen a Szolnoki Olaj elleni negyeddöntős párharc mindhárom mérkőzésén megvolt az esélyünk a győzelemre. A jövőre nézve vannak terveink, de szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen úgy gondolom, hogy most a klubnál van egy olyan stáb, amelyikkel lehet építkezni” - zárta. Mint az lapunkban is megírtuk már: Medve Máté kilenc év után távozik, Eilingsfeld Jánosnak és Kovács Ákosnak szerződése van, Ruják Andrást és Horváth Kristófot szeretnék megtartani, szögezte le Dzunics Braniszlav (balra), Tóth János és Jan Pavlik a vezetőedző bemutatkozásakor Fotó: M. Gy. a honlapnak Tóth János. ^ strand ^ étel-ital 9 szállás program likeßalatpn.hu A Hertha volt edzője és barátai Kakasdon Dárdai Pál is focizik Döntőben az UFC U15-ÖS futsalosai LABDARÚGÁS A Bundesligában szereplő Hertha BSC kispadjáról idén távozó Dárdai Pál és barátai futballoznak szombaton Kakasdon. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya évek óta járja az országot a Dárdai Team nevet viselő csapatával. A szombati találkozó 18 órakor kezdődik, és már azt is lehet tudni, hogy a korosztályos német válogatott csapatkapitánya is fellép a nemrég teljes felújításon áteső, új lelátóval ellátott sporttelepen. A kapitány pedig nem más, mint Dárdai középső fia, Márton, aki már letette a névjegyét a német U17-es együttesben. Idősebb gyermeke, a német U19-es válogatottban játszó Palkó ezúttal nem tart édesapjával és testvérével. Itt lesz azonban Dárdai korábbi válogatottbeli csapattársa, Fehér Csaba, de pályára lép Egressy Gábor, Fehér Attila is. Az ellenfél a Kakasd SE öregfiúk csapata lesz, olyan egykori remek spílerekkel, mint Kvanduk Ernő, Kvanduk József vagy Hucker Zoltán - a teljesség igénye nélkül. A gálameccs 18 órakor kezdődik, a szurkolók belépő nélkül tekinthetik meg. R. G. FUTSAL A hétvégén Budaörsön, az Aramis SE csarnokában rendezik meg az U15-ös fiúk országos négyes döntőjét. Az egyik résztvevő a Szekszárdi UFC csapata lesz, amely a tolnai bajnokság felsőházát nagy fölénnyel, 12 meccsén aratott 11 győzelemmel és egy vereséggel nyerte meg. Aztán Nagykanizsán, a középdöntős csoportjában is élen zárt: mindhárom meccsét könnyedén (PVSK 10-2, Mézga 13-0, Nagykanizsa 17-2) megnyerve jutott a döntőbe. A Juhász Máté dirigálta szekszárdiak a szombati elődöntőben a SUPE (Sáfár Utánpótlás Egyesület) csapatával meccseinek. A másik ágon Dunakeszi-Újbuda találkozót játszanak. A helyosztók vasárnap lesznek. R. G. HIRDETÉS olvasóinktól Új, 2019-es szakácskönyvünkben olvasóink recepjeire építünk. Ezt tükrözi a kötet címe is: A Kárpát-medence ízei olvasóinktól. Várjuk receptjeiket, melyek felölelik a Kárpát-medencében élő magyarság ízvilágát, másrészt az itt élő nemzetiségek gasztronómiai hagyományait. Azaz magyar és nemzetiségi ételek receptjeit egyaránt várjuk. Elküldhetik kedvenc családi receptjüket a hagyományos leves, főétel, desszert kategóriában, de ezen túl gyorsételekre, szabad tűzön elkészíthető ételekre, valamint mindenmentes finomságokra is számítunk. í ül. ' Osszák meg velünk receptjeiket, a végső bekül dési határidő: 2019. Június 15. Receptjeiket e-mailben a receptverseny@medlaworks.hu címre, postai úton a 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. címre várjuk. A receptek beküldői között kisorsolunk ^ _ két mikrohullámú SUTOT ÉS KÉT KÁVÉFŐZŐT. A nyerteseket postai úton értesítjük. Sorsolás: 2019. június 21.10 ÓRA Sorsolás helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. A recept beküldője: Címe: Telefonszáma: E-mail-címe: Aláírása: Aláírásommal elfogadom a Mediaworks Hungary Zrt. adatvédelmi szabályzatát (mely megtalálható a www.mediaworks.hu/hu/content/adatkezelesi-tajekoztato oldalon), és □ hozzájárulok ahhoz /1 nem járulok hozzá* ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kommunikációs eszköz útján az információs és önrendelkezési jogról szóló, 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően a Mediaworks Hungary Zrt. a marketingakcióiról történő tájékoztatást küldjön részemre. Aláírásommal tudomásul veszem és elfogadom, hogy a személyes adataim törlését az adatvedelem@mediaworks.hu e-mail-címre eljuttatott elektronikus levélben, vagy postai úton (1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) is kérhetem a Kiadótól. Játékszabályzat: http://mediaworks.hu/hu/ content/jatekszabaly *Az Ön választását kérjük, jelölje X-szel. <3.