Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-28 / 148. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. JUNIUS 28., PENTEK Két hét alatt kifejlődnek a petékből a szúnyogok Veszélyes a csípés, új fajok érkezhetnek Nehéz a védekezés, folyamatos az utánpótlás Fotó: Shutterstock Eddig ismeretlen rovarok jöhetnek Vádemelés a kislányt agyonverő férfi ellen SZEKSZÁRD Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az elkövetéskor 19 éves férfi ellen a Tolna Megyei Főügyészség. A vádlott és a 6 és fél éves sértett elsőfokú unokatestvérek, családjaik 2019. március 2. napja óta Szekszárdon egy közös udvarú ingatlanban éltek. A vádirati tényállás szerint 2019. március 8-án délután fél 5 körül a férfi ismeretlen ígérettel elhívta, majd a közeli patak melletti töltésen - szexuális indíttatásból - bántalmazni kezdte a kislányt. A sértett különböző testtájain számos sérülést szenvedett el, a fejére pedig a vádlott egy térkővel legalább hat alkalommal ütést mért, három esetben igen nagy, háromszor pedig nagy erővel. Ezt követően a cselekményének elfedése végett a még lélegző sértettet a patak vizébe húzta, majd hazament és a ruháit a mosásba tette. Az áldozat életét a gyors orvosi ellátás sem menthette volna meg. A vádlott ugyan személyiségzavarban szenved, tettét azonban beszámítási képessége teljes birtokában követte el. A vádlottal szemben az ügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Törvényszéknél. A különleges bánásmódot igénylő sértett védelme érdekében kegyeleti és erkölcsi okból az ügyészség a nyilvánosságot a tárgyalás egészéről kizárni indítványozta, olvasható a Tolna Megyei Főügyészség közleményében. 1.1. Zárva lesz a NAV-ablak BONYHÁD Karbantartási munkálatok miatt a bonyhádi kormányablak (Szabadság tér 1.) a NAV-ablakában július l-jén, hétfőn, az ügyfélfogadás szünetel, tájékoztatott Mózsik Szilvia, megyei sajtóreferens. TN Hol van már az az idő, amikor az anyukák azzal vigasztalták gyermeküket egy-egy oltás előtt, hogy ne sírj kicsim, csak egy szúnyogcsípés az egész. Mára a szúnyogok csípése már komoly betegséget is okozhat, ami nem múlik el egyhamar. Idén a szokottnál jóval több van belőlük és új, veszélyes fajok is megjelentek. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Egyre több a csípős szúnyog, mondják egymásnak is az emberek, és mintha több lenne belőlük mint az elmúlt években volt. így igaz, erősítette meg a hírt dr. Vörös Géza mezőgazdasági szakmérnök, aki 2002-ben a veszprémi egyetemen doktori fokozatot szerzett „A globális felmelegedés és klímaingadozás hatása néhány rovarkártevőre, valamint leküzdésük lehetőségei” témában. Jelenleg a világon 2000 fajta szúnyog van és ebből 55 emberi vért szív, ez utóbbi mind nőstény. Szerencsére nem mindegyik van jelen hazánkban, mondta dr. Vörös Géza. Sajnos évről évre új fajok is „idetalálnak” hozzánk, az eddigi gyötrő szúnyog mellé idén felkerült a listára az úgynevezett törpeszúnyogok közül több is. Ezek a trópusi országokban jellemzőek, ahol a meleg és csapadékos időjárásban tobzódhatnak. Idén nálunk is meleg van és több a csapadék mint egy átlagos évben, a pangó vizekben pedig gyorsan szaporodnak a vérszívók. Az emberben felmerül a kérdés, hogyan kerültek hozzánk a trópusokra jellemző szúnyogok? Ilyenkor látszik milyen kicsi a világ, melyben élünk, mondta a szakember. Amikor szállítják az állatokat teherautókkal egyik kontinensről a másikra, amikor banán vagy más egzotikus gyümölcsök Kérdés, milyen szúnyogfajok juthatnak el hozzánk? Dr. Vörös Géza elmondta, jelenleg hárman állnak a tudósok fókuszában. Annyira újak, hogy még rögzült magyar elnevezésük sincs: a zebraszúnyog, az ázsiai bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Mindhárom fajt az ember hurcolta be Európába, komoly trópusi betegségeket képesek terjeszteni és félő, hogy a klímaváltozás következményeként megvetik lábukat a Kárpát-medencében. Tigrisszúnyogként ismeri a hazai közvélemény a szakértő által zebraszúnyogként említett fajt, és neki kell igazat adni, hiszen fekete és fehér csíkokkal díszített rovarról van szó. Európai szemmel minden bizonnyal beszédesebb a tigris elnevezés, hiszen olyan betegségek terjesztője, mint a nyugat-nílusi vírus, sárgalázvírus, vagy a nemrég nagy pánikot keltő Zika-vírus. Aggodalomra az ázsiai bozótszúnyog ad okot, mert már stabil populációt hozott létre Magyarországon. érkeznek, akkor jönnek velük a szúnyogok is. Meghúzódva a csomagolásban, vagy egyszerűen csak a állatok, növények felületén. A törpeszúnyogok azok, melyek terjesztik az úgynevezett szívférgességet, melyek elsősorban kutyákra veszélyes, azonban mi emberek is megfertőződhetünk. Ez a szúnyogfajta nem jellegzetes, nem hasonlít az általunk megszokott szúnyoghoz, selyem szárnya van, alig pár milliméter az egész rovar. A törpeszúnyogok közé tartozik, de lepkeszúnyognak hívják. A másik újdonság hazánkban az úgynevezett ázsiai tigrisszúnyog. Ez nagyobb méretű, hasonlít a „hagyományos” szúnyogokhoz, de fekete-fehér csíkok vannak rajta, innen az elnevezése. Lázzal járó vírusos betegségeket terjeszt. Influenzaszerűek a tünetek, csak lassan gyógyul a beteg, és komolyabb szövődményei is lehetnek egy-egy csípésnek. Sajnos a spray-k, krémek is csak ideig-óráig hatnak a szúnyogok ellen. Két hét alatt kifejlődnek az apró tojásokból a szúnyogok, így szinte lehetetlen hatékonyan gyéríteni őket. A vízfogókban, pangó vizekben, árterekben tele van a petéikkel a pocsolya. A természetvédelmi területeken, így a Gemenci erdőben, parkokban, de a zártkertekben sem lehet permetezni a szúnyogokat, így ott háborítatlanul szaporodhatnak. Külön meg kell említeni, hogy az állatok, kutyák, lovak, macskák és a haszonállatok, sertések, juhok is szenvednek a csípésektől. A kutyusoknak riasztóval ellátott nyakörv segít, a többi állatnak meg a gyakori vizes fürdetés. Ez utóbbinak a kutyáink is örülnének. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Sikeres féléven • van túl az együttes MÓRÁGY A fellépések és fejlesztések időszaka volt 2019- ben az eső félév a Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes számára. Az év programjai februárban a Nemesgörzsönyi Böllérfesztivállal kezdődtek. Itt nem a tánctudását mutatta meg az együttes, hanem a hagyományos sváb disznóvágáshoz tartozó szokásokat és ízeket. Tavaly a „Nemesgörzsöny Böllére”, idén a „Legszebb porta” címet vihette haza a csapat. A hagyományos sváb bál megrendezése sem maradhatott el. Ezt követően a táncegyüttest felkérték egy helyi jótékonysági bál megnyitására is. Tavasz végén a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség „Májusi tánc” rendezvényén képviseltette magát az együttes a Fülöp Ferenc-díjas táncosaival. Nyár elején pedig Sásdon a Német Nemzetiségi napon, illetve Váralján, a Kuglóf Fesztiválon szerepelt nagy Most a felkészülésre koncentrál a tánccsoport sikerrel a tánccsoport. A fellépésekre való felkészülés mellett a táncegyüttes folyamatosan készül az októberi minősítőre is. A sikefes egyesületi munkához fejleszteni is kell. Hagyományőrző tevékenysége mellett az egyesület sikeresen pályázott a 2018-as Csoóri Sándor Alapra. Az elnyert pályázati összeget táncoktatásra, koreográfiára, zeneszolgáltatásra, új viseletek varratására, kiegészítőkre és technikai eszközök fejlesztésére, beszerzésére fordította. A megvalósult fejlesztésekkel nem csak a színpadi megjelenés és zenei hangzás lett élvezhetőbb a nézők számára, de az archiválást és a felkészülést is segítik a technikai eszközök. Megvalósult a próbák folyamatos felvételének és azonnali lejátszásának lehetősége, mely nagyban segíti az oktatók és a táncosok munkáját is. A fejlesztések újabb lendületet adtak a minőségi munkához és a további fejlődéshez. TN Bátaszéken hétfőn este tartották a Múzeumok Éjszakáját Tájházban, tűzoltóknál is jártak Elismerések az ügyészség napján BÁTASZÉK A Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság hétfőn estétől kedd hajnalig fogadta az érdeklődőket, a második alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat alkalmából. Bóta Gyula tűzoltóparancsnok elmondta, több mint kétszáz érdeklődő látogatott el hozzájuk. Gyerekek, fiatalok, idősebbek, mindegyik korosztály képviseltette magát. Hat tűzoltó kísérte a látogatókat és mutatta meg a munkaeszközeiket, és a laktanyát. Bóta Gyula elmondta, az önkéntes tűzoltók munkáját Treszner József ismertette, ezt követően a garázsba kísérték Nagy siker volt Kovács Gábor fellépése Fotó: Ocsai Krisztina az érdeklődőket, ahol egy erre az alkalomra összeállított videófelvételt mutattak be a különböző káreseményekről. Majd a régi és a modern munkaeszközöket, gépjárműfecskendőket nézték meg a látogatók. Az utolsó érdeklődőt hajnali kettő órakor kísérték ki a laktanyából. A Bátaszéki Tájházban is fogadták a szép számú érdeklődőt hétfőn este. A tárlatvezetés után német dalokat tanulhattak a látogatók és Kovács Gábor muzsikus koncertjét is meghallgathatták. Fellépett még a Heimat Tánccsoport is. M. I. SZEKSZÁRD-BUDAPEST Kimagasló szakmai életútjának elismeréseként emlékgyűrűt adományozott Müllerné dr. Bognár Katalin címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyésznek, Tolna megyei főügyész-helyettesnek az ügyészség napja alkalmából a budapesti ünnepségen dr. Polt Péter legfőbb ügyész az Igazságügyi Palota dísztermében. Kiemelkedő színvonalon és hivatástudattal végzett munkájáért Magyar István-díjban részesült Horváthné dr. Völgyi Judit tamási járási ügyészségi ügyész. Mint ismeretes, az első hazai ügyészi törvény 1871. június 10-i kihirdetésének évfordulója 1991 óta az ügyészség ünnepnapja. A Tolna Megyei Főügyészségen tartott megemlékezésen Himmelné dr. Ökrös Mária Magdolna megbízott megyei főügyész Eredményes munkáért oklevelet adott át dr. Gáspár Zsuzsanna szekszárdi járási ügyészségi alügyésznek, Börcsök Margit főügyészségi írnoknak, és Akkerman Imrénének a paksi járási ügyészségi fizikai dolgozójának, tájékoztatta lapunkat dr. Páli Péter, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője. 1.1.