Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-04 / 128. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚNIUS 4., KEDD Gyereknek is adott pszichoaktív anyagot SZEKSZÁRD Űj pszichoaktív anyaggal való visszaélés, kereskedés miatt emelt vádat egy 20 éves decsi férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség, tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A vádirat szerint a férfi 2016 nyarától 2018 őszéig úgynevezett ZEN-es cigarettát hozott forgalomba. A cigarettákban lévő hatóanyag a vádbeli időszakbán pszichoaktív anyagnak minősült. A vádlott a fenti időszakban legalább 30 esetben, legalább 30 gramm ilyen hatóanyagot tartalmazó cigarettát adott el egy szekszárdi férfinak, aki ezeket nagyrészt elfogyasztotta. A férfi 2017. augusztus 30- án ismert meg egy másik szekszárdi férfit, akinek még aznap eladott új pszichoaktív anyagot tartalmazó cigarettát, majd ezt követően rendszeresen adott el a férfinak ebből a tiltott anyagból alkalmanként 2-3 gramm mennyiségben. Amikor 2018 elejétől szeptember 13-ig a vádlott Szekszárdon lakott, legalább 15 alkalommal adott el ilyen anyagot tartalmazó cigarettát egy akkor 14 éves gyereknek és egy másik 18 évesnél fiatalabb fiúnak is legalább 2-3 alkalommal. Az eladott anyagokért a vádbeli időszakban több mint 400 ezer forintot kapott. A férfi büntetett előéletű, korábban is kábítószerrel illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények miatt állt bíróság előtt. A vádbeli bűncselekményeket részben a korábbi felfüggesztett börtönbüntetésének próbaideje alatt követte el. Mindezek miatt az ügyészség vele szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, a közügyek gyakorlásától eltiltását, vagyonelkobzást, valamint a korábbi felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. 1.1. Korábban is kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt állt bíróság előtt Szabó Péter, Paks polgármestere köszönti Ziliziné Petrik Klárát, aki Gyermekeinkért díjat kapott Fotó: Molnár Gyula A katolikus iskolában egy új feszületet is avattak A tanítókat köszöntik a tanév vége előtt Fogatok és gyerekek napja Szakályban SZAKÁLY Egész napos program várt kicsiket és nagyokat egyaránt a sportpályán, szombaton. A kínálat főleg a lovassport szerelmeseinek kedvezett, hiszen immáron huszadik alkalommal rendeztek fogathajtó versenyt. Az eredményeket Szloboda Gyulától, a Szakályi Lovassport Egyesület elnökétől tudtuk meg. Kombinált hajtás: 1. Kesztyűs Gábor Lajos (Biharugra), 2. Rodenbücher András (Zomba), 3. ifj. Ihász Béla (Seregélyes). C kategóriás akadályhajtás: 1. Dr. Tóth Andrea (Dunaszekcső), 2. Vörös Viktória (Mélykút), 3. Nagy János (Simontornya). Pontgyűjtő verseny: 1. ifj. Oszkó János (Pincehely), 2. Farkas Géza (Zomba), 3. Lilinger Dániel (Paks). A hagyományokhoz híven főzőversenyt is rendeztek, tombolasorsolást is tartottak, melynek főnyereménye, egy tüneményes kiscsikó, a szakályi Brinza családhoz került. A korábbi évekhez hasonlóan, a délután ismét a gyerekekről szólt. A szervezők ingyenes légvárat és körhintát üzemeltek be, ajándék csokival, palacsintával, fagyival és üdítővel kedveskedtek a kicsiknek. Mindenki nagyon jól érezte magát - összegezte Feuerbach Szabolcs, Szakály alpolgármestere. M. N. Szép időben zajlott a fogathajtás Fotó: Markovics Norbert HIRDE A Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a 2018. évi mérlegbeszámolójának főbb adatait az alábbiakban teszi közzé: Befektetett eszközök: SOI 760 e Ft Saját tőke 974155 e Ft Forgó eszközök 1121384 e Ft Kötelezettségek: 735 667 e Ft Aktív időbeli Passzív időbeli elhatárolások: 1776 e Ft elhat.: 213 393 e Ft Eszközök összesen: 1924 920 e Ft Források összesen: 1924 920 e Ft Értékesítés nettó árbevétele 71214 e Ft Összes bevétel: 145 933 e Ft Összes ráfordítás: 118 564 e Ft Tárgyévi eredmény: 27 369 e Ft A megye szinte minden településén, ahol van iskola vagy óvoda, június első vasárnapján köszöntötték, illetve e héten köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Hanoi E. - Mauthner I. szerkesz toseg@tolnai népújság, hu TOLNA MEGYE Szekszárdon, a Szent József katolikus általános iskolában százhetven diák köszöntötte hétfőn reggel, egy kis ünnepség keretében, az intézményben dolgozó húsz pedagógust. Fodor Mihályné igazgató elmondta, a szülői munkaközösség szervezte a műsort, versekkel, dalokkal és sok-sok virággal, apró ajándékokkal köszönték meg a tanítók, tanárok áldozatos munkáját. Ezen a napon avatták fel a Bakó Ernő népi iparművész által készített feszületet is, amit egy lépcsőfordulóban helyeztek el az iskolában. így minden nap szembesülnek a diákok és a tanárok ezzel a gyönyörű és fájdalmas alkotással, mondta az intézmény igazgatója. Bakó Ernő feszületé díszíti immár az iskola falát Beküldött fotó Pakson pénteken ünnepelték a pedagógusokat. Szabó Péter polgármester mondott köszöntőt, kiemelve, hogy a pedagógus a jövő embere is, aki folyamatosan hiszi és látja a jót saját hivatásában, a rábízott gyermekek lelkében, személyiségében. Az ünnepségen adták át a Gyermekeinkért díjat, amellyel idén Ziliziné Petrik Klárát és Nagy Mártát ismerték el. Köszöntötték a nyugdíjba vonulókat is, illetve aranydiplomát vehetett át Hirczi Józsefné, gyémántdiplomát Kern Györgyné és Gyutai Attiláné, valamint vasdiplomát Karszt Jánosné és Sárán Jenőné. Bátaszéken 2002 óta hagyomány, hogy nemcsak köszöntik a pedagógusokat, hanem átadják a Város Kiváló Pedagógusa díjat is. Dr. Bozsolik Róbert, a város polgármestere személyesen köszönte meg az óvodai, az általános iskolai és a gimnáziumi - közel kilencszáz - dolgozó lelkiismeretes munkáját. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Elméleti és gyakorlati tudásukat is bemutatták a családok Közlekedésben vetélkedtek SZEKSZÁRD A dunaszentgyörgyi Komlósi család nyerte meg a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt, amelynek a megyei döntőjét június 1-jén rendezték meg a megyeszékhelyen. A második helyen a bonyhádi Noé, míg a harmadikon a tolnai Fazekas család végzett. A vetélkedőre 17 család jelentkezett a megyéből. A versenyzők bűnmegelőzési-, katasztrófavédelmi- és egészségügyi totót is kitöltöttek. A családok legalább két tagjának, egy gyereknek és egy felnőttnek a szabályos újraélesztést is be kellett mutatnia. A résztvevők játékos feladatokat oldottak meg részegséget szimuláló szemüvegben. Gyakorlati tudásukat kerékpáros- és autós ügyességi pályán mutatták meg. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 2019- ben nyolcadik alkalommal szervezi meg a közlekedésbiztonsági vetélkedőt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a szabályos közlekedésre. A versenyen olyan gyermekes családok vehetnek részt, amelyekben legalább az egyik szülőnek van érvényes B kategóriás vezetői engedélye, a gyerekek életkora pedig 6 és 17 év között van. Ihárosi I. Az újraélesztés is szerepelt a feladatok között Fotó: Makovics Kornél