Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-22 / 143. szám
4, MEGYEI KÖRKÉP 2019, JUNIUS 22., SZOMBAT Az izgalom ellenére remekül teljesítettek Javában zajlanak a szóbeli érettségik a megye középiskoláiban. Emelt szinten már múlt héten számot adhattak tudáspkról az ifjak. Ezen a héten középszinten mérettek meg a diákok, de olyan is van még, akire a jövő héten vár ez a próbatétel. Buschmann Adrienn adrienn.buschmann@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Bódai Nikolett a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium végzőse úgy érzi, történelemből aránytalanul nagy különbség van az egyes tételek nehézségi foka között. Valamelyik logikusan végigvezethető, mint például az ipari forradalom. Más tételeknél viszont nagy hangsúly van az adatokon - véli. Magyar nyelvből már a múlt héten letette az emelt szintű vizsgát. Szerinte egy magyar költő klasszikus verseit elemezni sokkal könnyebb, mint egy modern művet, mert ezekben kevésbé egyértelműek az utalások. Esterházytól például nagyon tartottak - árulta el. Végül Arany János elégikus költészetét húzta. Kicsit pánikba eset, mert hosszú percek mentek el, mire talált egy olyan szöveggyűjteményt, amiben Arany versei vannak. Alig maradt ideje a tételkidolgozásra. A sokk után azonban összeszedte magát. Nyelvtanból a leíró, elbeszélő és érvelő közlésmódot kellett bemutatnia Petőfi-versrészleteken keresztül. Addigra már sikerült feloldódnia. Úgy érzi, végül nagyon jól teljesített, maximum közeli pontszámban reménykedik. A gyönki Tolnai Lajos Gimnáziumban ottjártunkkor a b osztályosok szóbeliztek. A tanulók zöme magyar nyelv és irodalomból, történelemből, idegen nyelvből méretett meg, de olyan is akadt, aki testnevelésből és matematikából is vizsgázott. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A gyönki Tolnai Lajos Gimnázium 12. b osztályosai szóbeliztek csütörtökön A szerző felvétele MEGKÉRDEZTÜK: HOGYAN ÉLTE MEG A SZÓBELIT? BRUCKNER MILÁN:- Jól sikerültek a feleleteim ahhoz képest, amire előzetesen számítottam. A matematikára sokat készültem; úgy érzem, kifejezetten jól is teljesítettem. Irodalomból Stendhal Vörös és feketéjét húztam, nyelvtanból pedig a tömegkommunikációról kellett beszélnem. Összességében egyik sem volt olyan nagyon nehéz. CSEREKLEI KRISZTIÁN:- Magyarból Puskin, Anyegin című regényét kaptam; örülök, mert úgy gondolom, jó lett a feleletem. A történelem sem volt olyan nehéz, mint amilyennek előzetesen gondoltam; rosszabbra számítottam. A német és testnevelés vizsgám van még hátra; utóbbi azért fontos nekem, mert Pécsen atlétika edzőként szeretnék továbbtanulni. BOGDÁN NOÉMI: - Az Édes Annát kellett elemeznem; könnyen végig lehetett vezetni a tételt. A történelem nehezebb volt, és nem is az erősségem, de bízom a jó eredményben. Most a testnevelésre készülök. Ez elég öszszetett; az emberi test felépítésétől, kondicionális képességek fejlesztésén át sporttörténelemig minden szerepel benne. A hibabejelentés online is lehetséges SZEKSZARD A vonatkozó törvény alapján a közvilágítás biztosítása önkormányzati feladat. Ugyanakkor egy településen belül jellemzően vegyes tulajdonban van a közvilágítás, írja a szekszárd.hu. A megyében az E.ON a hálózati rendszer tulajdonosa. A tartószerkezeteket, vezetékrendszert az energiavállalat saját hatáskörben javítja. Az aktív berendezéseket, így a lámpatesteket, felszálló vezetéket az önkormányzat szerződött partnere szervizeli. Schmidt Krisztián, a szekszárdi önkormányzat Városfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóságának osztályvezetője közölte, a meghibásodások sok esetben nem a lámpatestek hibájából adódnak. Amikor egy hosszabb szakasz vagy egy egész utca sötétségbe borul, a villamosipari társaság szakemberei az illetékesek. Ilyen esetekben az E.ON egész nap ingyenesen hívható közvilágítási hibajelző vonalát, a 06-80-200 636-os számot kell tárcsázni. Olykor előfordulhat, hogy utcákban hiányos a közvilágítás. Schmidt Krisztián felhívta a figyelmet arra, hogy minden javítás hibabejelentésre történik. Egy vagy két lámpa meghibásodása esetén a szekszárdi önkormányzat a kompetens, a Városfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóság energetikusának, Bérces Jánosnak a 74/504-104-es számon lehet bejelentést tenni. A hibákat webes felületen, a https://kozvilhiba.hu/ oldal „lakossági bejelentés” menüjében is rögzíteni lehet. TN Kisorsolták a nyerteseket A Mediaworks megyei napilapjainak új, idén ősszel megjelenő szakácskönyvében olvasóink receptjeire építünk. Több mint 1800 recept érkezett a felhívásra. A beküldők közül pénteken a Mediaworks békéscsabai szerkesztőségében sorsoltunk, a neveket Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, a könyv lektora és kislánya, Andrea húzta ki. Mikrohullámú sütőt nyert Horváth Szabina (Esztergályhorváti) és özvegy Kátai Jenőné (Jászalsószentgyörgy), kávéfőzőt dr. Gondek Károlyné (Kaposvár) és Kiss Katalin (Gyula). A nyeremények átadásáról értesítjük a szerencséseket.- Olyan színes, ételfotókkal gazdagon illusztrált albumot állítunk össze, amely felöleli a Kárpát-medencében élő magyarság ízvilágát, másrészt a hazánkban élő nemzetiáégek sajátos ételeit - hangsúlyozta Prohászka Béla. - Az ételek egy részét olvasóinkkal közösen készítjük el szakács és cukrász kollégáimmal. Aki majd az albumban megjelentek szerint alkotja meg otthon az adott ételt, azt kell kapnia, amit a recept ígér, a fotó mutat. Prohászka Béla és lánya húzta ki a nyerteseket Fotó: Felföldi Enikő Játsszon velünk július 1-től öt napon keresztül, és egy sms-el is megnyerheti a fődíjat Hová utazna egymillióból? Kezdjen gondolkodni! Játsszon velünk július 1-től öt napon keresztül, és akár már egy sms beküldésével is megnyerheti a fődíjat, az egymilliós utazási utalványt! Vigye el a családot a görög tengerpartra, vagy Máltára, de ha ahhoz van kedve, legyen akár Horvátország, Olaszország, Portugália! Esetleg egy luxus hajóút a Karib-tengeren? Egymillióba az is belefér! Miért is hagyná ki? A játék lényege, hogy július 1. és 5. között, minden nap megjelentetünk lapunkban egy kódot, amelyet SMS-ben be kell küldenie, az aktuális nap végéig, 24:00 óráig. Enynyi az egész, és máris esélye van az egymilliós utazási utalványra, de ez még nem minden! Akár naponta is nyertese lehet a játéknak, hiszen minden beküldött adott napi kóddal részt vesz az aznapi sorsoláson is! A nyeremények pedig, az első napon egy kempingszett, amiben van két kempingszék és két hűtőtáska, a másodikon egy wellness hétvége (2 fő részére 2 éjszaka a Bonvino Wine&Spa Hotelben Badacsonytomajban) , a harmadikon két kerékpár (egy női és egy férfi), a negyediken egy családi kemping sátor (6 személyes, felfújható, könnyen felállítható) , az Akár egy luxusutazás is belefér a főnyereménybe Fotó: MW ötödiken egy belföldi nyaralás (6 éjszaka 2 fő részére az Ambient Hotel & AromaSPA****, Sikondán - Superior Illatszobában ahol bőséges hideg/meleg büféreggeli, büfévacsora várja a nyerteseket. Medencék, sókamra és szaunák gondoskodnak a vendégek kényeztetéséről.). Már ezekért megéri, és akkor jön még a fődíj, az egymilliós utazási utalvány! A nagy nyári „Utazzon lapunkkal!” játékban kiadónk minden megyei napilapja részt vesz, így a napi nyeremények mindegyikéből 14 darab van, egy-egy minden lapunk saját olvasói számára, a játék végén viszont az összes beküldő között sorsoljuk ki az egy darab egymillió forint értékű utazási utalványt! (A részletes játékszabályzat a teol.hu/jatekszabalyzatok oldalon található.) Július 1. lesz az első nap, mikor éjfélig be kell érkeznie a napi kódnak, és innen kezdve ötször lesz sorsolás! Először július 2-án, kedden, 13:00 órakor, utoljára pedig, a péntek éjfélig beérkezett SMS-ek összesítése után, július 8-án, hétfőn 13:00 órakor, a fődíj, az egymilliós utazási utalvány sorsolásával együtt. Már egy sms is nyerő lehet! TN