Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-18 / 139. szám
2019. JÚNIUS 18., KEDD SPORT 15 Bolognában Sinisa Mihajlovic nem számít Nagy Ádámra Gyógyír volt a válogatott A magyar szurkolók szeretete sokat segített abban, hogy túllendüljön a nehézségeken Fotó: MTI Szinte biztosan elköszön a Bologna labdarúgócsapatától Nagy Ádám, de egyelőre nem tudja, hol folytatódik a karrierje. A 33-szoros válogatott, 24 esztendős középpályás számára a legfontosabb az, hogy játéklehetőséghez jusson. Somogyi Zsolt/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Vége az idénynek. Hogyan tekint vissza rá?- Vegyes érzésekkel, hiszen a válogatott két győztes csatával zárta a tavaszt, mindkét meccset végigjátszottam, és azt gondolom, ki tudtam venni a részem a sikerből. Ez pozitív élmény, boldoggá tesz. A klubom miatt már keserűbb a hangulatom.- Ez sajnos nem is meglepő. Hogyan élte meg a mellőzést?- A bolognai idényt is két részre osztanám. Az edzőváltás előtt, amikor Filippo Inzaghi volt a szakmai vezető, éreztem a bizalmat, sokat játszottam, és olyan szakmai visszajelzések jöttek, hogy jó úton járok, nyugodtan dolgozhatok tovább. Ám a csapat nem volt sikeres, Sinisa Mihajlovic lett az edzőnk, és nincs mit szépíteni, a váltást megsínylettem, onnantól rossz fél év volt számomra.- Kívülről úgy tűnt, az edzőváltás meghozta az eredményét.- Belülről is. Az új edző januárban a tizennyolcadik, vagyis kieső pozícióban vette át a csapatot, végül a tizedik helyen végeztünk, ostobaság lenne részemről amellett érvelni, hogy nem jött be a vezetők döntése, ezt mondani csak azért, mert én kikerültem a csapatból. Viszonylag hamar kiderült, hogy nem velem képzeli el a középpályát.- Ezt megbeszélték?- Nem. Sosem került szóba, mit kellene másképp tennem, mire van szükség, hogy változzon a helyzetem. Én nem vagyok az a típus, aki odamegy, bejelentkezik, kérdéseket tesz fel. A pályán akarom magamra felhívni a figyelmet. Az volt furcsa, hogy voltak társaim, akikkel elbeszélgetett az edző, elmondta nekik, hogy a posztjukon másokban bízik, így ők tudták, hányadán állnak, de velem egyszer beszélt. Pontosabban a horvátok legyőzéséhez gratulált.- Még szép, egy szerb szakvezető...- Nem mondta, miért mellőz. Ettől még el kellett fogadnom a döntését. Az Atalanta ellen kezdtem, nem magyarázkodás, hogy a nekem furcsa, idegen poszton, de az a meccs az egész csapatnak szörnyen sikerült bajnoki volt, ráadásul a bergamóiak történetük legjobb tavaszát produkálva végül dobogósok lettek, a nagyobb klubokat is meg-megverték, s aznap minálunk is jobbak voltak. Mindegy, világossá vált, hogy ennél az edzőnél nem kerülök be a csapatba.- Azért ez nem lehet könnyű lelki helyzet. Elindulni, mondjuk, egy esős kedd reggel az edzésre, miközben tudható, hogy vasárnap legfeljebb a kispadon lesz hely, nem mindig egyszerű.- Ez igaz. Nekem is voltak mélypontjaim. Gyorsan rádöbbentem, ebben a szituációban is lehet fejlődni, felnőttebbé válni, mentálisan megerősödni. Tudtam, hogy nem játszom, és mégis a maximumot kellett nyújtanom az edzésen, legelöl futni, beleadni mindent, ezzel tartoztam, tartozom magamnak. Mit tehetek mást? Ha duzzogok,vlazsálok, sértett arccal mászkálok, még inkább lemondanak rólam: „Na, nem is edz rendesen, még szép, hogy nem teszszük be!” Ezt az esélyt nem adhattam meg, és ha mérges voltam is, időnként ideges a helyzet miatt, a munkát a legkomolyabban vettem.- Motiválta, hogy a válogatottban így is számított önre Marco Rossi?- Úgy edzettem, ha pályára küldenek, akár Bolognában, akár a válogatottban, készen álljak, és ne leeresztve, durcás kisfiúként álljak oda. Gyógyír volt nekem az azeri és a walesi válogatott elleni két győzelem, a szurkolók szeretete, de tudom, ez az állapot így nem tartható fenn, hosszú távon nem maradhatok a nemzeti csapatban, ha nem játszom. A futással nem volt gond, de éreztem, többre lennék képes, ha folyamatosan játékban lennék.- Mi a megoldás?- A klubvezetők is látták a hozzáállásomat, és azt mondták, nekik sem érdekük fenntartani ezt az állapotot, látják, hogy dolgozom, akkor keressünk mindenkinek megfelelő megoldást. A szerződésem a Bolognához köt, de a nyáron minden bizonnyal elhagyom a klubot.- Mik a lehetőségei?- Abban maradtam az engem képviselő CMG-irodával, hogy a válogatott meccsek alatt ne beszéljünk erről, nem akartam, hogy bármi elvonja a figyelmemet. Hová mehetek? Azt nem gondolhatom, hogy a Manchester City vagy a Barcelona bennem gondolkodik egy ilyen év után, de persze azt szeretném, ha a top öt bajnokság valamelyikében folytathatnám. Játéklehetőséget ezen a szinten senki sem garantálhat, ezt tudom, de az a legfontosabb szempont, hogy ennél többet, sokkal többet játszhassak. Nyilván a szóba jöhető klub erőssége, hagyománya, az ország, a város, és nem kell mellébeszélni, az anyagi szempont is fontos, de leginkább futballozni szeretnék, ezt tartom szem előtt. Hosszú Katinka még mindig megingathatatlanul uralja a vegyesúszószámokat Harminc fölött is lehet szép az élet Hosszú Katinka Barcelonában három aranyat nyert Fotó: Facebook ÚSZÁS Mare Nostrum, azaz „a mi tengerünk” - a rómaiak hívták így a Földközi-tengert, amikor a birodalmuk beltengere volt a történelem leghíresebb vízfelülete. Manapság a komoly hagyományokra viszszatekintő, három állomást (Monaco, Canet-en-Roussillon, Barcelona) felölelő versenysorozat neve úszásban. A katalán fővárosban a hét végén csaptak össze jó sokan a földkerekség legjobbjai közül. A magyar úszósport krémjét Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Kapás Boglárka képviselte. A Club Natació Sant Andreu uszodáját még véletlenül sem hasonlíthatjuk a Duna Arénához, de még a Komjádihoz sem, nagyjából a Kőér utcai létesítmény színvonala, azzal a különbséggel, hogy nyitott - ami a barcelonai nyárban nem utolsó szempont. A bejáratot alig lehet megtalálni a Rambla de Fabra y Púig sétálóutcán, a város északkeleti fertályán, a Sant Andreu városnegyedben, két kilométerre a Sagrada Famíliától, de ha megtaláltuk, minden további nélkül besétálhatunk, a kutya sem kéri a belépőt, mert - nincs. Igen, ingyen és bérmentve futhat bele az ember az úszóklub büféjének kerthelyiségében Hoszszú Katinkába, Milák Kristófba, Kapás Boglárkába, Adam Peatybe, Julija Jefimovába, Mireia Belmontéba vagy éppen Marco Kochba. Büszkén újságolhatom, hogy a magyar sztárok boldogan szelfiznek a rajongókkal, nyakra-főre osztogatják az autogramokat, miközben Belmonte - pedig ő otthon van! - vagy Peaty úgy száguld át a klub kertjén, hogy közben levegőnek nézi a hattíz éves úszópalántákat, akiknek életre szóló élmény lenne, ha csak egy szót válthatnának bálványukkal. De szakmázzunk is egy kicsit! Hosszú Katinka a 200 és a 400 méter vegyes mellett - utóbbi távon a világ idei legjobbját úszta - a 100 méter pillangót is behúzta, mégpedig hatalmas egyéni csúccsal. Milák Kristóf a 100 méter pillangót nyerte meg, Kapás Boglárka pedig a 200 méter pillangót, emellett Kapás Boglárkának és Gyúrta Gergelynek 1500 méter gyorson volt egyegy bronzérme.- 400 vegyesen a 4:32.52 az év legjobb eredménye, bár újabban elkezdtek idényt számolni naptári év helyett, és így a japán Ohasi tavaly őszszel úszott 4:32.00-ja valamivel jobb - mondta lapunknak Hosszú. - Megmondom őszintén, az időeredménnyel nem vagyok elégedett, nem akarom másokra fogni, de nem volt valami gyors a mezőny. Ha valaki megszorít, talán bemegyek 4:32 alá. A 100 pillangón úszott 57.80-as egyéni csúcsomnak viszont nagyon örülök, egy másodpercet javítottam, ami kiváló idő a vegyes kezdése szempontjából.- Katinka 400-on olyan gyorsan kezdett, mint idén még egyszer sem - mondta Petrov Árpád, Katinka edzője. - Idény közben nem szokott ilyen időket szállítani futószalagon, legfeljebb háromnégy éve, a fénykorában tette. Most az a cél, hogy a világcsúcsokat érő időeredményeit megközelítse, ha nem is a kvangdzsui vb-n, de a tokiói olimpián. Szerintem 400 vegyesen, ha megúszná a 4:26-os rekordját, azzal két testhossz előnnyel győzne. De így sem félek... Azt mondják, harminc fölött elmegy a sportolók gyorsasága. Egy frászt! Ha így lenne, hogy tudott volna Katinka egy másodpercet javulni 100 pillangón?! A 200 pillangót erre az évre elengedte, esze ágában sincs kitúrni Szilágyit és Kapást a vb-csapatból. Milák, a 200 méter pillangó világranglista-vezetője most kihagyta fő számát, százon győzött 52.04-gyel. Csakhogy pénteken a 17 éves (!) amerikai Gianluca Urlando 1:53.84 perccel feljött Milák (1:53.19) és Kenderesi Tamás (1:53.42) mögé a rangsor harmadik helyére (1.53.84). Hiába, nem lehet nyugodtan ülni a babérokon. Ch. Gáli András (Barcelona) Nyeregben Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu Nem mostanában volt, 1998-ban, amikor egy madridi látogatást úgy időzítettem, hogy ott lehessek a Vuelta a Espana befutójánál. A belvárosi körözést testközelből látni a több tízezres tömegben úgy is hatalmas élmény volt, hogy csak egy időnként elsuhanó masszát észleltem. No persze aki arcokat is akar látni, az hegyi szakaszt válaszszón, ott nem ekkora a tempó! A Tour de France ikonikus helyszínén, az Alpe d’Huezen 2004-ben hegyi időfutamot rendeztek, amit egyes hírek szerint közel egymillión követtek figyelemmel a helyszínen. A nagy háromhetes körversenyek televíziós nézettsége milliárdokra tehető, és természetesen sokat dob a számokon, ha az adott országnak van versenyzője. Bodrogi László a 2003-as Tour ötödik szakaszán 160 küométeren keresztül tekert egy szökevénybolyban, egy ideig virtuálisan ő viselte a sárga trikót, ami nekünk úgy is hatalmas dolognak számított, hogy a szökevényeket végül utolérték. Bodrogi indult a Vueltán is, visszavonulása után azonban esély sem mutatkozott arra, hogy magyar kerékpárost lássunk ilyen szintű versenyeken. Egészen mostanáig ez volt a helyzet, ám a jövő évi Giro d’ Iíalián - amely Budapestről indul! - akár két honfitársunk is ott lehet. Egy ideje már halljuk, hogy a 21 esztendős Valter Attila és a két évvel idősebb Dina Márton nagy tehetség, s ezt a vasárnap véget ért Tour de Hongrie-n is igazolták. Dina második, Valter harmadik lett a magyar körversenyen, amelyre már nem ágrólszakadt csapatok jönnek a környékbeli országokból. A prokontinentális Androni és az Israel Cycling Academy részt vett az idei Girón is, a Neri Sottoli ugyanilyen besorolású, és elhozta azt a Giovanni Viscontit, akinek két szakaszgyőzelme van a Giróról. A mezőnyből a legjobban mégis a profi kerékpársport egyik legismertebb klubja, a Cofidis neve csengett. Valter Attila a CCC Development alkalmazottja, amely csak harmadik vonalbeli, kontinentális besorolású, viszont a CCC a legmagasabb szintű World Tour-csapat, és van átjárás közöttük. Dina Márton csapata, a Kometa Cycling is kontinentális szinten versenyez, hamarosan azonban kategóriát válthat. A tulajdonos a sportág legendája, Alberto Contador, aki jövőre már a Girón is indítaná a csapatát. Dina csak június óta van a Kometánál, de már az első versenyén megszolgálta a bizalmat, és eljátszhatunk a gondolattal, hogy jövőre akár két honfitársunk is ott lehet a Giro d’ Italia budapesti rajtján. S akkor bizony nagyon sokan leszünk ott.