Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-18 / 139. szám
Lányok is jelentkeztek HONVÉDELEM Első alkalommal rendeztek honvédelmi tábort a megyében. A fiatalok megismerhetik képességeiket és fizikai teljesítőképességük határát. A programra lányok is szép számmal jelentkeztek. ► 3 Bokszerrel ütötte arcon SZEKSZÁRD Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség egy huszonhárom éves faddi férfi ellen. Nem akarta megadni tartozását, azt is zokon vette, hogy udvariasan rákérdeztek, mikor törleszt. Bokszerrel ütött. ► 6 Egy újabb vizsgálat indul Átnézik a gépeket, már az aratásra készülnek TOLNA MEGYE Az aratásra készülnek a gazdák. A kombájnokat, traktorokat, pótkocsikat nézik át, hogy mindegyik üzembiztos legyen, amire a nagy munka elkezdődik. Esőt alig hozott a vasárnapi vihar, a múltheti forróság pedig felgyorsította az érést, ezért - bár általában Péter-Pál napja az aratás kezdete - idén úgy tervezték a gazdák, nem várnak addig a munkával. Lapzártakor azonban felhőszakadás kíséretében megérkezett a vihar a megye több településére. Azt, hogy ez felülírja-e az eredeti terveket, tegnap még nem lehetett tudni. Ahogy azt sem, milyen és mekkora károkat okozott a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék. Szekszárdon este nyolcra néhány helyen bokáig ért, vagy az utcán hömpölygött a víz. Az előrejelzés szerint egyegy hevesebb zivatar a következő napokban is bármikor, bárhol lecsaphat. ► 2 Ha a tegnapi vihar miatt csúszik is az aratás, a kombájnokat, gépeket a kezdésre üzembiztossá szeretnék tenni a gazdák Fotó: M. D, HABLEÁNY A nyomozás adatai és a Viking Sigyn kapitánya elleni gyanúsítás szerint a szállodahajó személyzete nem vette fel a kapcsolatot a Hableány személyzetével, amikor előzni kezdte. Miután a Margit hídnál utolérte, meglökte a tatját, majd maga alá gyűrte, és a szakértők szerint legalább egyszer megforgatta a tengelye körül. ► 9 Hajléktalanok gondozzák PAKS Konyhakertet alakítottak ki a hajléktalanok nappali melegedőjének udvarán, amit az intézmény szolgáltatásait igénybe vevők gondoznak. ► 3 Jó reggelt! Rendszeresen interneten rendelek könyvet, ruhát és még sok más dolgot. Kényelmes és általában gyors megoldás, főleg annak, aki elég sok időt tölt egyébként is a számítógép képernyője előtt. Nem is beszélve az elképesztő választékról. Szerencsére eddig nem kellett csalódnom. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a küldeménynyel nem vagyok elégedett, de ilyen esetekben is könnyű cserélni vagy hozzájutni a vételárhoz. Most is egy bevált helyről rendeltem, az évzáróra szánt kislánynak való blúzzal nincs is semmi gond. A fiamnak viszont passzentos egy kicsit az ing, de vigasztal, hogy valaki előrelátóan leette, így csemetémnek ezzel már nem kell bajlódnia. B. K. Találj rá! 9 strand Q étel-ital 9száWás program HkcBQl0t9n.hu Az óvoda a falu büszkesége VARSÁD Az óvoda nemcsak fizikailag van Varsád központjában, a település jövője szempontjából is kiemelt fontosságú az intézmény. Nyáron a diákoknak is tud munkát adni a falu. Minderről almanach oldalunkon olvashatnak. Mai lapszámunk minden varsádi háztartásba eljut. ► 4 Kevesebb lesz a bér utáni adó BÜDZSÉ Az Országgyűlés ma kezdi a jövő évi adócsomag általános vitáját, a 2020-as büdzsé tárgyalása pedig holnap kezdődik. A pénzügyminiszter az előterjesztés benyújtásakor úgy fogalmazott, a kormány családbarát költségvetést terjesztett be. ► 7 Megkapták az aranyat a börzsönyi focisták Nyakakban az érmek Bődé Dániel három évre írt alá Paksra LABDARÚGÁS Nyolc gólt szerezve ünnepelte meg a bajnoki címét a Bonyhád-Börzsöny SE a megyei II. osztályban. Hosnyánszki Zsolt gárdája az Őcsény SK ellen győzött 8-3-ra a záró fordulóban. A meccs után a hazaiak megkapták megérdemelt aranyérmüket, amelyet Filóné Ferencz Ibolya akasztott a játékosok, edzők és vezetők nyakába. A díjátadón Krausz Márton, az MLSZ megyei sportigazgatója, Kiss János és Sebestyén Ágoston vett részt. A börzsönyiek megvédték címüket, ez korábban a Madocsa SE-nek sikerült. Az ezüstérem sorsa is a hétvégi fordulóban dőlt el, a rangadón a Mórágyi SE 2-0- ra legyőzte az Aparhanti SE-t, így sorozatban a negyedik szezonjában is a második helyen végzett. A gólkirályi címet Tóth Tamás szerezte meg. ► 14 Filóné Ferencz Ibolya és Schleinig Máté kapus Fotó: Makovics LABDARÚGÁS Hétfőn délelőtt aláírta szerződését a Paksi FC-vel Böde Dániel. A 32 éves támadó hét Ferencvárosnál eltöltött szezon után tért viszsza nevelőegyesületéhez. „Ismert közegbe boldogan térek haza, és nagyon várom már, hogy megkezdjük a felkészülést” - mondta. ► 16 Előrehoznák a vasárnapi boltzárást BOLTOK Önszabályozó módon, egységes üzletpolitikai döntéssel rövidíthetik vasárnapi nyitvatartásukat a kereskedők a jövőben, ha a vásárlók elfogadják a munkavállalók szempontjából kedvező és egyes cégeknek kifizetődőbb változást. ► 7 19139 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Ihárosi Ibolya 06-74/531-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 06-46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 06-74/511-534 MA HOLNAP 31 32 Ma még gyakran zavarhatják záporok, zivatarok a napos időszakokat, egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. Ma 31 fok is lehet ► 12 Boldog névnapot T kívánunk nevű olvasóinknak!