Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-17 / 138. szám

2019. JÚNIUS 17., HÉTFŐ SPORT 15 Székely Norbert szerint a lettek elleni meccsre lehet építeni Egy vereség, amely után nincs ok a szomorúságra Vereséggel zárta a prágai felkészülési tornát a magyar női kosárlabda-válogatott, Székely Norbert szövetségi kapitány együttese 69-63- ra maradt alul Lettországgal szemben. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Az Atomerőmű KSC Szekszárd két játékosa, a korábban csípősérüléssel bajlódó Studer Ágnes és hát­problémákkal küzdő Kiss Vi­rág kapott bizonyítási lehető­séget, Bálint Réka ezúttal nem volt a keretben. A jövő csütörtökön rajtoló Európa-bajnokságra készü­lő válogatottak között a tár­sházigazda lettek kezdtek jobban, a félidőre nyolcpon­tos előnyt (37-29) szereztek. A fordulatos harmadik ne­gyed közepére a mieink 13- 0-s etappal fordítottak, de a balti gárda ennél többet nem engedett, és 16-8-as periódus után a záró játékrész előtt is­mét náluk volt az előny, amit aztán már nem engedtek ki a kezükből. A vereség ellenére látszik a magyar válogatotton a fejlő­dés, hiszen a spanyolországi tornán még 79-65-ös veresé­get szenvedett ettől a lett csa­pattól Székely Norbert együt­tese, amely most (köszönhe­tően többek között Studer fel­épülésének) szoros csatára késztette ellenfelét. „Utálok kikapni, de ez most elfogadható vereség volt. A csapat egészen más képet mu-Székely Norbert mögött Kiss Virág (balról) és Bálint Réka szurkol társainak Fotó: Földi Imre/NSO tatott, mint eddig, s ha a jövő­ben a küzdeni tudás párosul jó játékkal, akkor erre lehet építkezni” - mondta a szövet­ségi kapitány. EREDMÉNY Lettország-Ma­­gyarország 69-63 (21-15, 16-14, 21-16,10-13). Prá­ga, vezette.: Kec, Vondracek, Jeráb (csehek). Magyarország: STUDER Á. 7/3, Raksányi 4, Simon 7/3, Varga Zs. 6, HA­TÁR 22. Csere: Dubei, Zele, HORTI 14/3, Horváth B., Kiss V. 1, Lelik 2. A lettek legjobb dobói: D. Strautmane 14/12, Kreslina 13/9, Vitola 13. A lettek három győzelem­mel megnyerték a tornát, amelynek zárómérkőzésén a csehek 86-54-re bizonyultak jobbnak a bosnyákoknál. A házigazdák így a második he­lyen zártak (2 győzelem/1 ve­reség), míg a magyarok a har­madikon (1/2), a nyeretlen bosnyákok pedig a negyedi­ken (0/3). A magyar válogatott számá­ra a csehországi torna után két itthoni mérkőzés (pén­teken 18 óra, szombaton 16 óra) következik Fehérorosz­ország ellen a székesfehérvá­ri MKOSZ-csarnokban. A ló csapatos kontinensbaj­nokság június 27-én kezdő­dik és július 7-ig tart. A ma­gyar válogatott a csoportkör­ben Törökország, Olaszország és Szlovénia ellen lép pályára a szerbiai Nisben. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Tyson Fury-nak két menet elég volt a sikerhez PROFI ÖKÖLVÍVÁS Nem oko­zott csalódást Las Vegas közönségének Tyson Fury: a brit nehézsúlyú bokszo­ló technikai KO-val legyőz­te Tom Sohwarzot, akit a má­sodik menetben léptettek le. Fury már a bevonulásnál is show-t csinált, majd a ring­­ben is a bolondját járatta a 25 éves némettel. A máso­dik menetben már nem bír­ta a nyomást Schwarz, előbb összerogyott Fury sorozatá­tól, a rászámolás után még folytatta, de néhány másod­perccel később a bíró véget vetett a mérkőzésnek. R. G. Kovács Karináé lett a legjobb eredmény Öskün TÁJFUTÁSA közelmúltban a Veszprémhez közeli Öskün rendezték az idei Középtávú Országos Tájékozódási Futó Bajnokságot. A verseny egy délelőtti selejtezőből és egy délutáni döntőből állt. A te­rep meglehetősen techni­kás volt, amelyet igen dús és változatos aljnövényzet és sok kicsi domborzati terep­tárgy tarkított. A győztes idő­ket harminc percre tervez­ték a pályakitűzők, amit elég nehéz volt teljesíteni. A Pak­si SE tizenegy tagú csapatá­ból négyen jutottak a legjobb huszonnégy közé. A legjobb eredményt Kovács Karina érte el, aki a hatodik, pont­szerző helyen végzett. H. E. Maurizio Sarrié a Juve kispadja LABDARÚGÁS Az olasz Mauri­zio Sarri távozott a Chelsea vezetőedzői posztjáról, és át­veszi a Juventus irányítását. A londoni klub honlapjának vasárnapi beszámolója szerint megállapodást kötöttek a tori­­nóiakkal, ennek értelmében felbontották a 60 éves tréner szerződését, amely 2021 nya­ráig szólt. Sarri nehéz örökséget vesz át elődjétől, Allegritől Fotó: MW Sarri egy évvel ezelőtt távo­zott a Napolitól, majd a Chel­­sea-vel megnyerte az Euró­­pa-ligát, az angol bajnokság­ban harmadik lett - ezzel kva­lifikált a Bajnokok Ligája cso­portkörébe -, a Ligakupa dön­tőjében csak tizenegyesekkel kapott ki a Manchester City­­től, az FA Kupából pedig feb­ruárban az ötödik fordulóban búcsúzott. A Chelsea klubigazgatója, Marina Granovszkaja elmond­ta, az Európa-liga döntőjét kö­vető tárgyalások során Mauri­zio Sarri világossá tette, hogy nagyon szeretne visszatérni hazájába, mert ismét közelebb akar lenni a családjához. A Juventus hivatalos hon­lapja szerint az új vezetőedző szerződése három idényre szól. Elődje, Massimiliano Al­legri május közepén jelentette be, hogy a szezon végén távo­zik a torinói csapattól, amely­­lyel 2014 óta sorozatban öt bajnoki címet, valamint négy Olasz Kupát nyert, és kétszer játszhatott döntőt a Bajnokok Ligájában. R. G. Lionel Messi sem segíthetett az argentinokon Kolumbia ellen Brazília szambázott a Copán LABDARÚGÁS Brazília 3-0- s győzelemmel, Argentí­na 2-0-s vereséggel kezdte a dél-amerikai kontinens tor­náját, a Copa Américát. Mint ismert, a házigazda brazilok legnagyobb sztárjuk, Neymar nélkül játszanak a tornán, de így sem okozott számukra gondot a bolíviaiak legyőzése. A Sao Pauló-i mérkőzés el­ső félidejében még nem villog­tak a brazilok, a második ele­jén azonban gyorsan kétgólos előnybe kerültek: a Barcelona sztárja, Philippe Coutinho egy kezezés miatt - videózás után - megítélt tizenegyesből sze­rezte meg a vezetést, majd né­hány perccel később fejjel is a kapuba talált. A kegyelemdöfést Everton adta meg a bolíviaiaknak egy jól eltalált lövéssel; a Gremio 23 éves támadójának - aki pa­zar találata előtt négy perccel lépett pályára csereként - ez volt a hetedik mérkőzése és az első gólja a válogatottban. A csoport másik meccsén Venezuela és Peru gólnélküli döntetlenre végzett. Az északi kontinens tornája, az Arany-kupa (Gold Cup) is most zajlik, s Mexikó és Kanada is fölényes győzelemmel kezdett. A tornát először 16 csapat részvételével rendezik meg. EREDMÉNYEK, AZ 1. FORDULÓ­SAK Kanada-Martinique 4-0 (Gól: David 2, Hoilett, Arfield). Mexikó-Kuba 7-0 (Gól: Antu­­na 3, R. Jimenez 2, D. Reyes, Vega). Miközben a brazilok Ney­mar nélkül szambáztak, az argentinok legnagyobb sztár­jukkal, Lionel Messivel sem tudtak győzni. A vasárnap hajnali ranga­dót Kolumbia kezdte jobban, s míg James Rodríguezék so­kat próbálkoztak, az argenti­nokról ugyanez nem mondha­tó el, az első félidőben Messi­­éknek csupán egyetlen kísér­letük volt, ám az sem találta el a kaput (pedig Di Maria és Agüero támogatta a Barcelona klasszisát). A második játékrészben az­tán átvette az irányítást Ar­gentína, de hiába jutott el helyzetekig, a befejezésekbe rendre hiba csúszott - nem úgy a kolumbiaiaknál, akik Roger Martinez bődületesen nagy találatával a 71. percben előnybe kerültek. A hajrában pedig Duvan Zapata adta meg nekik a kegyelemdöfést, mi­után az elmélázó védők közé berobbanva közelről a léc alá bombázta a labdát. A Paraguay-Katar meccset lapzárta után játszották. R. G. Coutinho a dupláját és a brazil győzelmet ünnepli Fotó: AFP Az északi kontinensen is fociznak

Next

/
Oldalképek
Tartalom