Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-15 / 137. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚNIUS 15., SZOMBAT Zene töltötte be a teret < Fúvósoktól volt hangos a kulturális központ melletti tér nemrégiben. A Pro Artis Wind Band és a zeneiskola tanulóiból álló Mini Zenekartérzenével örvendeztette meg az arra járókat: klaszszikus és modern darabokat egyaránt játszottak, csaknem egy órán át - írja a Tele- Paks.hu. TN Búcsú, szentmise és színes műsor Június 16-án, vasárnap búcsú lesz Faddon. A templomnál zarándokokat fogadnak, és a gerjeni kisdiákok előadása után, 10 órai kezdettel ünnepi szentmise veszi kezdetét, melyen a főcelebráns Korzenszky Richárd bencés szerzetes lesz, konceiebrál Rostás Jenő apátplébános. A szentmisét színes műsor és szeretetvendégség követi. TN Darvas Ferenc ajándékot adott kötetet adományozott eddig megjelent műveiből az Illyés Gyula Megyei Könyvtárnak Darvas Ferenc költő, író. Az ajándékot.Liebhauser János igazgató vette át az intézményben a személyesen megjelent szekszárdi szerzőtől. A kötetek nemcsak gyarapítják a könyvtári állományt, hanem kipótolják az esetleges hiányokat is. Sz. Á. Kitüntetéseket adtak át Kölesden Mint arról már beszámoltunk, Kölesden falunapot és elszármazottak találkozóját tartottak. Kitüntetéseket is átadtak ezen a hétvégén, az elismertek: dr. Kiszler Gyula, Berényi István, Berta Andrásné, Régi Jánosné és dr. Kiszler Gy.uláné voltak. B. K. A gyerekekre, idősekre és krónikus betegekre figyelni kell Hétfőig marad a kánikula, megnőtt az ájulásveszély Fotó: Mártonfai Dénes A gyerekeket nagy hőségben fokozottan veszélyezteti a kiszáradás és a magas UV-sugárzás. Rájuk különösen oda kell figyelni ilyenkor A hőhatás okozta eszméletvesztés adja a legtöbb feladatot a sürgősségi osztály dolgozóinak a Balassa kórházban. Ezt néhány jól ismert szabály betartásával sok esetben meg lehet előzni. Mácz Katalin katalin.macz@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Nem volt nagyobb az átlagosnál a forgalom a megyei Balassa kórház sürgősségi osztályán az elmúlt napokban, gyakoribb azonban az átmeneti rosszullét, hőhatás okozta eszméletvesztés - tájékoztatott dr. Simon János osztályvezető főorvos. Nem mindenki tartja be ugyanis a jól ismert, gyakran ismételt tanácsokat, vagyis huzamosabb ideig tartózkodik a tűző napon, miközben fizikailag megerőltető tevékenységet végez, és legfőképpen nem fogyaszt elég folyadékot. A főorvos hangsúlyozta, a folyadékbevitel alatt elsősorban víz, esetleg gyümölcslé értendő, semmi esetre sem alkohol. Hőségben különösen a tömény italok okozhatnak gyorsan nagy bajt vízhajtó és tudatmódosító hatásuk miatt. Dr. Simon János arra is felhívta a figyelmet, hogy aki rendszeresen vízhajtót szed, hamarabb kiszáradhat, ezért neki különösen ügyelnie kell arra, hogy eleget igyon. A keringési problémától szenvedőknek, magas vérnyomással küzdőknek érdemes a háziorvossal egyeztetni arról, szükség van-e a gyógyszeradagolás módosítására. A főorvos emlékeztetett, hétvégék, nyaralások előtt elsőként a receptekről kell gondoskodnia azoknak, akik létfontosságú gyógyszereket szednek, mert ha arra kényszerülnek, hogy a sürgősségi osztályon írassák fel ezeket, előfordulhat, hogy akár hat-nyolc órát is várniuk kell. Simon János örömmel tette hozzá, hogy már a tavalyi évhez képest is javulás tapasztalható, vagyis egyre ritkábban veszik igénybe az emberek indokolatlanul a sürgősségi ellátást. A kérdésre, hogy milyen tünetek esetén indokolt hozzájuk fordulni, vagy mentőt hívni, elmondta, ha eszméletvesztés történik, átmeneti zavart-’ ság érzékelhető, amikor - ha csak rövid ideig is - de nem lehet kapcsolatot teremteni valakivel, szükség van arra, hogy kórházban megvizsgálják, mert ez egy súlyosabb betegség előjele is lehet. Aki pedig a hőségben szédül, heves szívverést tapasztal, mielőbb keressen egy hűvös helyet, igyon, esetleg zuhanyozzon le. Ha ez megismétlődik, keresse fel a háziorvosát - tette hozzá. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Hétfőig tart Az országos tisztifőorvos szerdán nulla órától vasárnap éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelte el. Ez azt jelenti, hogy legalább három egymást követő napon elérte a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. Az UV-sugárzás is rendkívül magas. Aki vízparton szeretné tölteni a hétvégét, 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a tűző napon, feltétlenül használjon napvédő szert, és világos kalapot. Nem szabad megfeledkezni a folyadékpótlásról sem. Az idősek, gyerekek és a krónikus betegek fokozott veszélynek van kitéve hőségben, ezért rájuk különösen figyelni kell. Aki rendszeresen vízhajtót szed, hamarabb kiszáradhat Eltervezték, megpályázták és megvalósították a felújítást Teljesült az egyesület vágya Még javíthatóak az egységes kérelmek DOMBÓVÁR Kedden reggel Kovácsné Lébényi Klára, a József Attila Általános Iskola igazgatója és Tárnok Zoltán, a Dombóvári Focisuli Egyesület vezetője vágták át a nemzeti színű szalagot a megújult öltöző és vizesblokk ünnepélyes átadóján. Az egyesület vezetősége kezdeményezte az iskolában a beruházást, hiszen a tornaterem melletti öltözőket több egyesület is igénybe veszi délutánonként, így a korszerűtlen körülmények javítása szükségessé vált. A nyílászárók és mosdókagylók cseréje mellett, új csúszásmentes burkolat is került a helységekbe. Tervezik még a padok felújítását is, tájékoztatott az igazgatónő. A beruházás hatmillió forintból valósulhatott meg, melynek támogatásához helyi vállalkozók és az épület tulajdonosa, a város önkormányzata is csatlakozott. - Elterveztük, megpályáztuk és megvalósítottuk - emelte ki Tárnok Zoltán az ünnepélyes átadón. A Focisuli az ismert körülmények tükrében teljesen önmagáénak érzi a felújítást és reméli, hogy a labdarúgó palánták mellett az iskola tanulói is örömüket lelik a jobb körülményekben. Varga Sz. Kovácsné Lébényi Klára és Tárnok Zoltán avattak TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Az uniós területalapú támogatások - vagy ahogy hivatalosan nevezik: az egységes kérelmek - beadási határideje már lejárt. Május 16-tól a Magyar Államkincstár előzetesen ellenőrizte az egységes kérelmeket, és az ügyfélkapun keresztül értesítette is a gazdálkodókat, a falugazdászokat, a szaktanácsadókat, ha a kérelem valamilyen hibát, hiányosságot tartalmazott. Az ellenőrzés kiterjedt többek között a blokkon belüli túligénylésre, a berajzolt táblák átfedésére, a kötelezően csatolt dokumentumok meglétére, illetve az állatállományra történő igénylés esetleges hibáira. A termelőknek most még pár napjuk van arra - június 19-ig - hogy a hibákat kijavítsák és ezzel elkerüljék a támogatás csökkentését vagy az esetleges szankciókat. Fontos megjegyezni, hogy szankciómentesen kizárólag az értesítésben foglalt hibák módosíthatók. Tolna megyében évente több mint tízezer embert érint az uniós területalapú támogatások igénylése és kiutalása. Tavaly október közepétől kezdték átutalni a támogatások előlegét. M. I.