Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-14 / 136. szám

2019. JÚNIUS 14., PÉNTEK SPORT 15 Vogel Soma nyugodtan élvezte a játékot a medencében Fiatal, de már tekintélyes Az FTC kapusa hatvanszázalékosán védett a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében Fotó: MTI % Dicsérő szavak a szakmai stábtól és a játékostárstól Vogel Soma teljesítményével kapcsolatban a szakmai stáb tagjai és a játékostársak sem fukarkodtak a jelzőkkel. „Ki­magaslóan védett, az egyik leginkább meghatározó tel­jesítményt ő nyújtotta a há­rom nap alatt” - mondta Var­ga Zsolt vezetőedző. „Felnőtt a feladathoz, és innentől kezdve úgy kezelem, mint a legjobb magyar kapust” - tette hozzá Varga Dénes, a nyolcas döntő legjobbjának választott csa­patkapitány. Az FTC-Telekom vízilabda­csapatának kapusa, Vogel Soma huszonöt évvel édes­apja BEK-sikere után emel­hette a magasba a Bajno­kok Ligája-trófeát. Lakner Gábor/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu VÍZILABDA A Bajnokok Ligája eredményhirdetése után az egyik olasz kolléga lázasan la­pozta a papírjait. „Ki lett a tor­na legjobb kapusa? Lemarad­tam róla...” - nézett körül ér­deklődve, majd hitetlenkedve csóválta a fejét, amikor a vá­laszból kiderült, nem maradt le semmiről: a hannoveri szer­vezők ebben a kategóriában elfeledkeztek a különdíjról. így aztán a győztes FTC­­Telekom kapusa, Vogel Soma nem kapott olyan szép és egy­ben súlyos serleget, mint a legjobb játékosnak választott Varga Dénes. Ahhoz ugyan­is kétség sem férhetett, hogy a zöld-fehéreké volt a legjobb kapus, és nem csupán a győze­lem miatt: hatvanszázalékos eredményességgel védett a három korábbi BL-győztes - a Jug Dubrovnik, a Barceloneta és az Olympiakosz - ellen, alig 21 évesen, élete első nyol­cas döntőjében. Ráadásul kereken huszonöt évvel azután lett aranyér­mes a BL-ben, hogy édesapja, Vogel Zsolt az UTE játékosa­ként megnyerte az akkor még BEK-nek nevezett sorozatot. „Sokszor eszembe jutott, milyen jó lenne, ha meg tud­nám ismételni apu eredmé­nyét, még Hannoverben is gondoltam rá, de közvetlenül a döntő előtt és utána nem ez járt a fejemben -mond­ta Vogel Soma. - Általában egyébként nem nézi a mécs­eseimet, nem bírja idegek­kel, de abban biztos vagyok, hogy jobban örült az én győ­zelmemnek, mint amennyire annak idején a sajátjának.” Mint ismeretes, az FTC öt­méteresekkel nyert 4-3-ra az Olympiakosz ellen a 10-10- zel záruló négy negyed után. A zöld-fehérek ráadásul már másodszor verték meg az idényben ötösökkel a görögö­ket, ugyanis az európai Szu­perkupát is így hódították el. A büntetőspecialistának szá­mító Vogel Somától szemláto­mást tartottak a görögök, és a lehető legjobb helyre akar­ták lőni a labdát, amibe an­nak rendje-módja szerint be­le is hibáztak. „Lehet, hogy valóban túlhe­lyezték a lövéseket a legutób­bi párbaj miatt - mondta sze­rényen saját szerepéről a vá­logatott kapus. - Örülök ne­ki, ha már kialakult valami­féle tekintélyem a nemzetközi porondon is. A kapufára menő lövéseknél éreztem az irányt, előzetesen mindig megbeszél­jük kapustársammal, Gárdo­nyi Andrással, hogy mire szá­míthatok a lövőktől. Többnyi­re be is válik a várakozásunk.” A győzelem után rendkívül, boldog, és egyben rendkívül kimerült ferencvárosi játéko­sok kászálódtak ki a meden­céből. A három mérkőzés után kijelenthető, hogy mindent ki­adtak magukból. „Rettentő fárasztó volt ez a három nap, de végig ugyanazt a tempót tudtuk diktálni, sőt a végén talán rá is tudtunk tenni egy lapáttal. A döntő utolsó két negyedére eléggé megfogyat­koztunk, de az utolsó leheletün­kig küzdöttünk - mondta Vogel. - A nehézségek ellenére min­den pillanatát élveztem a nyol­cas döntőnek. Mindenki mond­ta, hogy nem szabad izgulni és görcsölni ezeken a fontos mér­kőzéseken, nekem pedig sike­rült nyugodtnak maradnom. Körülnéztem az uszodában, és csak élveztem a játékot.” Az FTC minden sorozatot megnyert, amelyben elindult, Vogel Soma szívéhez azon­ban a Bajnokok Ligájában el­nyert aranyérem áll a legköze­lebb az idényben megszerzett öt közül. „Egyértelműen a BL-győze­­lem emelkedik ki közülük - mondta a kapus. - Ebben a so­rozatban volt a legkisebb esé­lyünk, a csoportmeccseken is látszott, hogy nincs még kellő rutinja a csapat nagy részének a nemzetközi kupában. Persze ez nem csoda, sokaknak ez volt az első BL-idénye, például nekem is. Azonban egyetlen hétvégén bármi megtörténhet, ilyenkor csak a pillanatnyi for­ma számít, a mi formaidőzíté­sünk pedig tökéletes volt.” A kapust saját teljesítmé­nyéről is megkérdeztük, ő azonban egyáltalán nem azzal foglalkozott, hogy a legjobb védési mutatót produkálta a nyolcas döntő mezőnyében. „Eléggé elfogult vagyok ma­gammal szemben, ami ráadá­sul maxitnalizmussal párosul - szögezte le Vogel. - Mind­egyik meccsen kaptam olyan gólokat, amelyek miatt most is ideges vagyok, ha rájuk gon­dolok, mert elkerülhetők let­tek volna. Mindig van hová fej­lődni, szóval nem dőlök hátra, hanem dolgozom tovább. Azt azért én sem mondom, hogy rosszul ment a védés, örülök neki, hogy a saját kis részemet én is hozzá tudtam tenni a csa­pat teljesítményéhez.” Azért saját részének a nagy­ságáról a csapattársaknak kis­sé más volt a véleményük... Révfülöptől Balatonboglárig 5,2 kilométert kell úszniuk a résztvevőknek, tavaly hétéves kortól 83 évesig indultak a vállalkozó kedvűek a Balaton-átúszáson Fotó: MTI Rekordrészvételre számítanak a szervezők a június 29-i eseményen A Balatont csak nálunk lehet átúszni ÚSZÁS Nem kell már túl sokat aludni, június 29-én esedé­kes a 37. Lidi Balaton-átúszás, amelyet szokás szerint a Bu­dapest Sportiroda (BSI) szer­vez. A feladat nem egyszerű, de jól ismert: 5,2 kilométert kell leúszni Révfülöptől Bala­tonboglárig - vagy akár vissza is, ahogy tette azt korábban Szabó Tünde sportért felelős államtitkár néhány úszótársa. A viadalt felvezető buda­pesti sajtótájékoztatón a ko­rábbi olimpiai ezüstérmes hátúszó elmondta, évről évre a vízben követi a történteket, de még nem úszta át a Bala­tont. Véleménye szerint a fő cél, hogy mindenki sportol­jon, legyenek események, az átúszás nagy előnye, hogy él­és szabadidő-sportolók is részt vehetnek rajta. Ráadásul kor­osztálytól függetlenül, hiszen a 2018-as versenyen hétéves kortól 83 évesig indultak a vál­lalkozó kedvűek. Máth István versenyigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a Balaton-átúszás tekintélyt parancsoló esemény, és bi­zony a nyílt vízi úszás össze sem hasonlítható azzal, ami­kor az ember az úszómedencé­ben szeli a habokat (az indu­lás elengedhetetlen feltétele az egy hónapnál nem régebbi or­vosi vizsgálatot igazoló papír). Ami nagyon fontos, hogy az előnevezések jelentős szá­ma okán rekordrészvételre ké­szülnek a szervezők, ehhez vi­szont elengedhetetlen, hogy ne kelljen elhalasztani az ese­ményt - tavaly úgy is össze­jöttek 7107-en, hogy többször is odázni kellett az átúszást. Máth István a sajtótájékoztató előtt is felhívta az obszervató­riumot, noha ilyen hosszú tá­von biztosat nem lehet monda­ni, de a jelek szerint jó idő lesz két és fél hét múlva. A versenyigazgató több egyéb fontos információval is ellátta a média képviselőit, például azzal, hogy aki eset­leg azért nem engedné in­dulni kisgyermekét, mert fél­ti a balesettől, ne aggódjon, a karszalagra kötelező ráírni a szülő vagy a kísérő telefonszá­mát, így azonnal lehet értesíte­ni őket, ha baj van. Mindemellett a biztonság­ra 130 vitorlás és 11 motoros hajóval figyelnek, negyven­méterenként lehet vizet, sző­lőcukrot kérni, megkapasz­kodni. Összességében 1500 fős csapat áll rendelkezésre, akik csak a versenyzőkre és a gördülékeny lebonyolításra ügyelnek - a Magyar Honvéd­ség is szerepet vállal a logisz­tikában, sőt, a katonák vízbe is ugranak. Hogy biztosan időben meg­rendezik-e a 37. Lidi Balaton­­átúszást, az június 27-én dől el, addig csak Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos frappáns mon­dását idéznénk, miért is egye­dülálló ez a kezdeményezés: „egész Európában sehol nem lehet átúszni máshol a Bala­tont, csak nálunk”. Győri Ferenc Katarzis Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu Vannak napok, amikor úgy egymásra hangolódik játé­kos és szurkoló, hogy utóbbi szinte valóban a tizenkette­dik ember a pályán. Ilyenkor általában a siker sem marad el. A közelmúltban két ilyen egészen felemelő élményt is átélhettek a magyar labda­rúgó-válogatott tagjai és azok a drukkerek, akik a horvátok és a walesiek ellen kint voltak a Fradi-arénában. Pedig egé­szen más volt a két este for­gatókönyve, csak a vége lett ugyanaz: katarzis a lelátókon. A vb ezüstérmese elleni meccsre sok kisgyereket azért hoztak el a szülei, hogy láthassák kedvenc világsztár­jukat, még jó, hogy a Modric­­vagy Rakitic-mez azért ott­hon maradt. A büfésorban a szlovákok elleni 0-2 után csak néhányan kockáztattak meg egy bravúrdöntetlent az esélylatolgatáskor. Aztán el­kezdődött a meccs, és valami hirtelen megváltozott. Hiába szereztek vezetést a horvá­tok, a közönség a magyar csa­pat küzdése láttán egyszer csak elkezdte elhinni, hogy ezen az estén minden meg­történhet. Húszezren csúsz­tak be Lovrencsiccsel, fejel­tek Orbánnal vagy lendült a lábuk együtt Szálaiéval. Pát­­kai balettos góljánál pedig is­meretlenek ölelkeztek ösz­­sze földöntúli boldogságban, és már egyetlen gyerek sem volt a stadionban, aki Modric cseleiért rajongott volna. A Wales elleni összecsapás előtt egészen más volt a lelá­tó lelkiállapota. Már nem hal­lottam az esélytelen nyugal­mával előadott „csak ki ne tömjenek minket” rémképe­ket festő pesszimistákat. He­lyette tapintható feszültség lepte be a pályát és a druk­kerek széksorait. Egyre töb­ben mondták ki hangosan, amit azért előre lehetett tud­ni: egygólos meccs lesz ez. Ha bejön egy kontrájuk, ak­kor övék, ha bejön egy íve­lésünk, akkor miénk a győ­zelem. Szerencsére Bale el­törte a labdát, Pátkai meg nem. A közönség pedig végig hitt ebben az egy szerencsés mozzanatban. Egy pillanatig sem szapulták azt a hazai já­tékost, aki rossz megoldást választott, helyette jött a biz­tatás. A kezdetben igencsak hangos, énekes kedvű walesi tábor pedig fokozatosan hal­kult el, ahogy látták, műkö­dik a magyar taktika s a ké­mia a hazai csapat és a kö­zönsége között. Pedig ha va­lakik, hát ők igencsak érte­nek ahhoz, hogy egy stadion­ban meccshangulat legyen. javukra legyen írva, a meccs végi Himnusz alatt megálltak, s ahogy az elején a magyar publikum a walesi, úgy ők a mi nemzeti énekün­ket tapsolták meg. Éppen a szlovákok elleni idegenbeli meccsen balhézok miatt üre­sen tátongó szektor mellett álltak, ahol egy drapéria hir­dette: „A gyűlölet nem pálya!” Szeptemberben jön a ma­gyar-szlovák visszavágó. Az «igazi katarzis az lenne, ha ott újra elénekelhetné ez a közönség a Himnuszt a meccs után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom