Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-14 / 136. szám

2019. JÚNIUS 14., PÉNTEK KITEKINTŐ g A hónap műtárgya egy középkori, „játékos” tégla Az Árpádok idején is népszerű volt a játék Czövek Attila a vélhetően Árpád-kori téglával Fotó: Mártonfai Dénes A török rendszeresen pusztította Zsigmond király a források szerint 1391-ben, 1395-ben, 1409-ben és 1420-ban is fel­kereste a bátai apátságot. In­nen indult - gyónás és áldo­zás után - a mohácsi csatá­ba az ott életét vesztő II. La­jos. A győztes törökök az épít­ményt 1526-ban, majd 1529- ben is részben felégették. Vé­gül 1539-ben olyan mértékű, az ereklye megsemmisülé­sét is okozó pusztítást okoz­tak, hogy a bencések nem tér­tek vissza többé. Az évszáza­dokig üresen álló, a lakosság által építőanyagnak szinte tel­jesen elbontott romokat a 19. század második felében kezd­ték el régészetileg kutatni. Rö­mer Fióris felmérését követő­en a Wosinsky Mór által is tá­mogatott helyi tanító, Simrák László mellett Csalog József, Sümegi József és Gere László ásatásaiból, adatgyűjtéseiből, alaprajz-rekonstrukciós kísér­leteiből ismerjük a 15. század­ra keltezhető gótikus épület­­együttes kiterjedését. Hétvégi programajánló 'T'-Sr:­TV-AJANLO A felszín alatt... A hatvan év körüli hazai mozirajongók jól emlékezhet­nek az 1970- ben bemuta­tót, Kés című filmre, mely egy magá­nyos, megalázott gyermek és az általa felnevelt sólyom tör­ténetét meséli el. A filmet az akkor harminchá­rom éves Ken Loach rendez­te, alkotásával nemcsak a kö­zönséget hódította meg, de a legszigorúbb kritikusok is le­tették előtte a fegyvert. Az angol művész nem okozott csalódást, egyenletesen ma­gas színvonal jellemzi máig tartó pályafutását. A gyöngyszemek között is ki­váltképp szikrázik a Duna Te­levízió által ma 20.30 órától műsorra tűzött filmdráma. Az Én, Dániel Blake egy hétköz­napi munkás történetét me- . séli el. Blake soha nem akart ügyeskedni, umbuldázni, kü­lönböző (kényszervállalko­zásokba fogni: egyszerűen „csak" dolgozni akart tisztes­ségesen. Ezt tette is addig, amíg be nem ütött a krach, egy komoly szívpanasz formá­jában. Ettől kezdve különbö­ző hivatalokban kellett sorban állnia, lenyelve a fehér inges, nyakkendős bürokraták kiok­tatásait. így szembesült azzal, hogy túl az ötvenen, betegen, valójában nincs szükség rá. Ken Loach 1966-ban Cathy Come Home! címmel rendez­te meg az otthontalan mun­káscsaládok kiszolgáltatott­ságát bemutató filmjét. Az Én, Daniel Blake 2016-ban ké­szült. Eltelt fél évszázad és a legjobb esetben is azt nyug­tázhatjuk: a helyzet a felszín alatt változatlan, legfeljebb a kín finomodott. Daniel Blake szerepében Dave Johns látható Június közepe sem marad prog­ramok nélkül: szinte már törvény­­szerű, hogy van autós találkozó, sportverseny, boros rendezvény vagy koncertek tömkelegé. Találd meg a számodra legtetszetősebb szórakozási formát most is. Ne fe­ledd, hogy részletes kínálatot ta­lálsz a likeBalaton.hu oldalán! STRANDRÖPLABDA OB JÚNIUS 14-16., SIÓFOK A Nagystrandon lévő MLSZ Beach Arénában rendezik a Strandröp­labda Országos Bajnokság máso­dik fordulóját. A felnőtteken kívül az U20-asok is versenyeznek. NYÁRI RAJZÁS - VW BOGARAS TALÁLKOZÓ, JÚNIUS 14-16., BALATONALMÁDI 2019-ben ismét VW Bogaras Ta­lálkozó, azaz Nyári Rajzás a Bala­tonalmádi Yacht Campingben. Munkában, vagy éppen csa­tában megfáradt őseink szí­vesen múlatták fölös idejü­ket különböző játékokkal. Ezt bizonyítja az a tégla, mely Bá­­tán került elő. Egy régi, több száz éves lelet önmagában is érdekes, főleg akkor, ha még „üzenetet” is tartalmaz. A téglába ugyanis malomjáté­kot karcoltak elődeink. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu BÁTA A Klastromhegy északi, a település fölé magasodó mes­terséges teraszán állt a források szerint I. László királyunk által Szent Mihály arkangyal tiszte­letére alapított bencés apátság. Az itt őrzött Szent Vér ereklye révén a rendház a 15. századra az ország egyik legjelentősebb, uralkodóink által is látogatott búcsújáró helyévé vált. Mo­hács után a török elpusztítot­ta. A helyén látható mai temp­lomot 1939-ben építették Lech­­ner Lóránd tervei alapján, neo­­román bazilika stílusban. Az idén nyolcvanéves kegyhelyet a Pécsi Egyházmegye pályáza­ti forrásból felújíttatja. Ehhez a munkához kapcsolódva ez év elejétől végeznek régészeti fel­tárást a területen a Wosinsky Mór Megyei Múzeum szakem­berei.- Ez a kissé töredékes tégla más téglákkal, illetve néhány embercsonttal együtt május­ban került elő a templom be­járata előtti területről - mond­ta Czövek Attila, a múzeum ré­­gész-főmuzeológusa, osztály­­vezetője. - Sajnos ezt a részt valamikor már megbolygatták, így régészeti jelenséghez nem köthetően, szórványként kell kezelnünk az innen gyűjtött, régészeti korú leleteket. Mivel Csalog József az 1937-es ásatá­sakor a közelben Árpád-kori te­metőrészletet tárt fel, így joggal feltételezhetjük, hogy néhány téglakeretes sírt pusztítottak itt el az említett bolygatással. A 42x29x7 centiméteres tég­la, mint hónap műtárgya érde-NYITOTT PINCÉK NAPJA JÚNIUS 15., BALATONGYÖRÖK 2019-ben is kinyitják a balaton­­györöki Becehegyen a pincéket. Páratlan panoráma, finom bo­rok, remek hangulat várja strand után a borkedvelő vendégeket a hegyen! TEKERJ KATAMARÁNON! JÚNIUS 15., SIÓFOK A Tekerj katamaránon! Magyaror­szág legnagyobb önálló szervezé­sű márkafüggetlen Indoor Cycling maratonja, ahová az ország min­den pontjáról érkeznek sportol­ni vágyók. A katamarán három­óránként a siófoki hajóállomás­ról indul az előzetesen regisztrált résztvevőkkel. További izgalmas és színes prog­ramokért kattints a likeBalaton. hu oldalára! A balesetek megelőzéséről beszélgettek NÉMETKÉR Közlekedési napot tartott a helyi általános isko­lában június 11-én, kedden a Paksi Rendőrkapitányság egyik munkatársa, Bíró Ilo­na Mária baleset-megelőzési előadó. A gyerekek kerékpá­ros KRESZ-ismereteiket fris­sítették fel az interaktív tan­órán, majd az ügyességi pá­lyán mélyíthették el a gya­korlati ismereteiket. Végül egy kötetlen beszélgetés ke­retében a nyár veszélyeiről gyűjthettek újabb ismerete­ket, tájékoztatott Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­szóvivője. 1.1. kessége a felületébe még ki­égetés előtt bekarcolt malom­­játékábra. Ezt a játékot már legalább háromezer-ötszáz éve ismeri az emberiség. A ké­sőbronzkori Mükénében épp­úgy találtak malom-karcolato­kat, mint Egyiptomban az Új­birodalom időszakából. Elter­jesztésében minden bizonnyal a Római Birodalom játszotta a legjelentősebb szerepet, s en­nek következtében a közép­korból már Európa szerte ta­lálkozhatunk jellegzetes be­karcolt ábrájával. Népszerű­sége minden bizonnyal egy­szerűségében rejlik. Táblája szinte bárhova rajzolható, kar­colható, bábui pedig lehetnek akár sötét és világos színű ka­vicsok, cserépdarabok, szem­termések.- Magyarországról is számos ilyen leletet ismerünk a római korszaktól kezdődően - foly­tatta Czövek Attila. - Ezek kö­zül most csak a Tolna megyei­ekre hívjuk fel a figyelmet. Du­­naföldváron egy avar kori ház padlójába karcolva került elő Miklósity Szőke Mihály 2010- es ásatása idején az ismert já­tékmező, illetve Simontornyán még az 1970-es években Gaál Attila leletmentésekor talált te­tőcserepekre karcolt nyolc-tíz malomjátéktábla töredéket egy 17. századi szemetesgödörben. A tárlóban látható téglára, így a malomjátékunk keltezé­sére vonatkozóan azt mondhat­juk: míg mérete tipikusan a ró­mai kori falazótéglákkal egye­zik meg, addig a minősége, a ki­vitelezése, a kiégetése messze elmarad azokétól. így inkább Árpád-korinak kell tartanunk. S még valami: a hónap mű­tárgya ihletésére, június 22- én, a Múzeumok Éjszakáján intézményünk látogatói kipró­bálhatják a történelmi időkből származó és jelenlegi malom­játékokat. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu TOLNA MEGYE Ismét meghirdet­jük Színötös akciónkat, és be­mutatjuk azokat az általános iskolás Tolna megyei tanuló­kat, akik kitűnően teljesítet­ték a tanévet, bizonyítványuk­ban csupa ötös (jeles, példás, kitűnő) osztályzat sorakozik, bár egy magatartás négyes még nem kizáró ok. Jelentkezni ezúttal is a www.teol.hu oldalon lehet az ott található űrlap kitöltésé­vel és a kért dokumentumok feltöltésével: jó minőségű fo­tó a benevezett diákról, szülői hozzájáruló nyilatkozat, a bi­zonyítvány másolata. Fontos, hogy az adatlapot pontosan, PROGRAMOK PÉNTEK MOZI BÖLCSKE Hamupipőke és az el­varázsolt herceg (amerikai ani­mációs film), 16 óra. Csaló csa­jok (amerikai vígjáték), 18 óra és 20.30 SZEKSZÁRD Egy kutya négy útja (amerikai családi film), 15 óra. Éretlenségi (amerikai vígjáték), 17 óra. X-Men: Sötét főnix (ame­rikai sci-fi), 19.30 ELŐADÁS BONYHÁD Vörösmarty Mihály Mű­velődési Központ: Mese a Fonó­ban - Lohn Zsuzsanna előadása, 16 óra. BÁTASZÉK Keresztély Gyula Városi Könyvtár: író-olvasó találkozó Var­ró Dániellel, 17 óra. SZEKSZÁRD Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár: a vendég Kemény Zsófi és Szirmay Ágnes, 17 óra. SZOMBAT MOZI BÖLCSKE Hamupipőke és az el­varázsolt herceg (amerikai ani­mációs film), 16 óra. Csaló csa­jok (amerikai vígjáték), 18 óra és 20.30 SZEKSZÁRD Egy kutya négy útja (amerikai családi film), 15 óra. Éretlenségi (amerikai vígjáték), 17 óra. X-Men: Sötét főnix (ame­rikai sci-fi), 19.30 KONCERT BONYHÁD Vörösmarty Mihály Mű­velődési Központ: a Dűvő Zenekar koncertje, majd táncház, 20 óra. Zebra készül a biztonság növelésére PAKS Gyalogátkelőhelyet léte­sítenek az elkerülőút és az ipa­ri park bekötőút csomópontjá­ban. A munkaterületet a na­pokban adták át a kivitelező­nek. Szabó Péter polgármes­ter a TelePaks.hu-nak elmond­ta, hogy egyre többen dolgoz­nak az ipari park területén, és gyalogos közlekedésüket sze­retnék biztonságosabbá ten­ni a zebra kialakításával. A beruházás 4,3 millió forintba kerül. A befejezés határideje 2019. augusztus 28., de a kivi­telező tervei szerint már előbb elkészülnek. Forgalomkorláto­zásra csak az útjelfestés idején kell számítani. H. E. hiánytalanul ki kell tölteni. A jelentkezési határidő 2019. jú­lius 5. A színötös tanulók portré­it a Tolnai Népújságban, illet­ve a Teol.hu oldalon is megje­lentetjük. Ahogy tavaly, úgy idén is megjutalmazzuk a já­tékban résztvevő kitűnő tanu­lókat. A garantált ajándékuk egy belépő a Pécsi Állatkert­be, aminek beváltásához egy vouchert kapnak. Az idén is arra biztatjuk te­hát a tanévet kitűnően telje­sítő diákokat: legyenek büsz­kék eredményükre, és csatla­kozzanak a színötösök csapa­tához! TN Várjuk a színötös diákok jelentkezését

Next

/
Oldalképek
Tartalom