Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-08 / 132. szám
2019. JUNIUS 8., SZOMBAT GAZDASÁG y Európai árufuvarozási folyosó lehet a Budapest-Belgrád vasút Gyors út a kínai áruknak Bekapcsolja hazánkat az évről évre növekvő kelet-nyugati transzkontinentális áruforgalomba a Budapest- Belgrád vasútvonal. Magyarországi szakaszának megvalósításához a Pénzügyminisztérium benyújtotta hitelkérelmét a kínai Eximbanknak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu JÖVŐKÉP Nemcsak a Kína és az Európai Unió (EU) közötti áruforgalom, hanem a balkáni országok előtt álló jelentős gazdasági fellendülés kiszolgálása miatt is fontos a nagy teljesítményű, korszerű magyarszerb-görög és magyar-szerbtörök vasúti folyosó kiépítése - mondta Körös Norbert, a Rail Cargo Hungária vezérigazgatója. Kifejtette: 2006 óta megduplázódott a Kínából az EU- ba irányuló áruforgalom, az Eurostat adatai szerint tavaly csaknem négyezermilliárd euró értékben érkezett távolkeleti áru. Bár több mint 90 százaléka tengeri úton jön, a vasúti kapcsolat is komoly fejlődést mutat: tíz éve még több mint 30 nap alatt érkezett meg egy szerelvény Kínából, tavaly már elég volt rá 13-14 nap, és a cél a 10 napnál rövidebb út.- A szállítási időnek nagy szerepe van, hiszen a Sanghaj és Európa északi kikötői kö-A nyugat-európai kikötőkbe sokkal lassabban érnek el a konténerszállítók, mint Pireuszba Fotó: AFP zötti utat 33 nap alatt teszik meg a hatalmas kapacitású hajók. Rövidíti a tengeri utat, ha a Szuezi-csatornán haladnak át, de ahhoz kisebb hajókra van szükség. A Földközi-tengeren az Athén melletti Pireusz kikötője stratégiai fontosságú, mert a konténerek onnan gyorsabban jutnak el a kontinens belsejébe, mint ha körbehajóznának Hamburgig, Rotterdamig. Jelenleg Pireuszban kisebb hajókra rakják át az árut, amely aztán Koperben, Triesztben, Fiumében ér partot - ismertette a Magyar Nemzetnek Körös Norbert. A kínai Cosco szállítmányozási cég hosszú távra kibérelte a pireuszi mélytengeri kikötőt, amelynek a fejlesztések után már évi 3-4 millió konténeres a kapacitása. Ott született Benyújtottuk a hitelkérelmet a magyarországi szakaszra A kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmét a kínai Eximbanknak -jelentette be Varga Mihály tárcavezető. A nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam. A tervezési és engedélyezési munkák a hitelszerződés megkötése után elkezdődhetnek, és az a cél, hogy 2023-ra befejeződjön a vasútvonal építése. meg a kínai szállítmányozók ötlete, hogy kialakítanának egy vasúti csatornát Macedónián és Szerbián keresztül Budapestre, amelyen a szállítás 2-3 napig tartana, és így akár egy hetet is nyerhetnének. A leghosszabb szerbiai szakasz már épül Újvidék (Növi Sad) és Belgrád között. A Nisig terjedő részen orosz támogatással már évek óta dolgoznak.- Magyarországon a megfelelő kapacitások megteremtésére még egy vágányt kell építeni Budapest és Kelebia között - vélekedett Körös Norbert. Mint a piacvezető magyar vasúti árufuvarozó társaság vezérigazgatója rámutatott, a Budapest-Belgrád szakasz az útvonal legfontosabb része Magyarország számára, és a vasúti fuvarozóknak az a törekvésük, hogy ez a vasúti folyosó európai árufuvarozási korridor lehessen majd a ma még nem uniós tagország Szerbia és Macedónia bekapcsolásával. A fővonal nemcsak a kínai tranzit szempontjából fontos, hanem az érintett országok gazdasági növekedését is jelentősen befolyásolja - fejtette ki Körös Norbert. Ha megindul a fellendülés a Balkánon, az komoly üzleti lehetőséget jelent a magyar cégeknek is, ehhez fontos a jó közlekedési infrastruktúra. HÍREK Folytatódott a drágulás INFLÁCIÓ Májusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Míg az élelmiszerek, a dohány, az alkohol és a ruházati cikkek gyorsabban drágultak májusban, mint egy éve ilyenkor, az üzemanyagok áremelkedése 6,9 százalékról 5,8 százalékra mérséklődött. Az élelmiszerek ára 5,6 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 15,2, a liszté 9,8, a péksüteményeké 9,2, a sertéshúsé 8,8, a kenyéré 7,1 százalékkal, míg a tojás és a tej ára 6, a kávé ára 3 százalékkal csökkent. MW Megerősödött a barkácspiac BŐVÜLÉS Egy év alatt 20 milliárd forinttal bővült a magyar barkácspiac, a forgalma tavaly elérte a 160 milliárd forintot. A szektor több mint 90 százaléka három nagy szereplő, az OBI, a Praktiker és a Bauhaus kezében van. Az ágazatot nem az építőipar bővülése, hanem sokkal inkább a felújítások húzzák, a legkeresettebb termékcsoportok a lakberendezési termékek, a kerti bútorok, a padlólapok és a szaniteráruk. MW Biztos megélhetést ad a tejtermelés NÖVEKEDÉS A magyar mezőgazdaság egyik húzóágazata a tejtermelés, amelynek értéke tavaly az előző évhez képest 1 százalékkal, 185,5 milliárd forintra nőtt, a tejfeldolgozás a közel 300 milliárdos termelési értékével az élelmiszeripari termelés 11 százalékát adta - ismertette Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a tej világnapja alkalmából Budapesten. Elmondta, mára mintegy 403 ezer tehenet tartanak a hazai tejtermelők, az elmúlt nyolc évben 30 százalékkal nőtt az állatok száma. Tejhozamban Magyarország az elsők között van az Európai Unióban (EU), a tej mennyisége 2012-2018 között 10 százalékkal nőtt, amihez a jó genetikájú tehénállomány és a takarmányozás javulása mellett hozzájárult az is, hogy nőtt a tejhasznú tehenek aránya. Az ágazat az elmúlt években kiemelt kormányzati segítséget kapott. 2018-ban a 21,2 milliárd forintos uniós támogatás mellett hazai forrásból 15,5 milliárd forinttal erősítették a gazdák versenyképességét. Farkas Sándor szerint az elmúlt évek áfacsökkentései is jelentősen hozzájárultak mind a termelés, mind a fogyasztás kedvező alakulásához. 2010 óta megfordult a trend, és a boltokban elsősorban hazai tejtermékek vannak, a lakosság tudatosan a magyar tejtermékeket választja. A tejtermékek egy főre jutó fogyasztása is nőtt, egy ember 2016- ban átlagosan 53 liter tejet, 13,5 liter tejfölt, kefirt, joghurtot, 7,6 kilogramm sajtot, túrót és 1,7 kilogramm vajat fogyasztott. A Magyar Államkincstár az iskolatej programra 3,7-4,8 milliárd forintot fizet ki egy tanévre, amely 420-440 ezer gyereket egészséges táplálkozásást segíti. MW Rászoktak a vásárlók a hazai tejtermékekre Fotó: MW Digitalizált közigazgatás lesz 2030-ra ÜGYINTÉZÉS Legkésőbb 2030- ra létrejöhet Magyarországon a digitalizált adatokon alapuló közigazgatás, így az abban keletkező adattömeg a kormányzati döntések előkészítéséhez is hozzájárulhat - jelentette ki Tuzson Bence az Infoparlament csütörtöki ülésén. A Miniszterelnökség közszolgálati államtitkára elmondta: hazánk világszinten is az elsők között tervezi azt, hogy a közigazgatási adatvagyont mesterséges intelligenciák segítségével hasznosítsa a kormányzati döntés-előkészítésben. Az államtitkár kifejtette: a megbízható adatok nemcsak visszaigazolhatnak társadalmi és gazdasági változásokat, hanem előre is jelezhetik azokat, ezért az államnak ki kell használnia ezt a lehetőséget. Példaként említette az ingatlan-nyilvántartás átalakítását, amely a papíralapú rendszer megszüntetésével majd a ma ismert tulajdoni lapot is eltörli. A hatékonyság javítása érdekében más területeken is egységesítik az elektronikus közigazgatási folyamatokat és egyszerűsítik az eljárásokat. Átalakulnak a közbeszerzési szabályok is. Tuzson Bence elmondta: a közpénzek védelmén túl a versenyképességet is figyelembe kell venni, hiszen a közbeszerzések globális versenyében Európa lemaradhat, ha továbbra is bonyolult, bürokratikus eljárásokat tart érvényben. MW Telefon- és rezsiszámlával adósok a legtöbben Pörög a pénzbehajtás KÖZJEGYZŐK Az év első három hónapjában összesen 127 ezer esetben fordultak a cégek és a magánszemélyek közjegyzőkhöz a nem fizető adósaik miatt. A hitelezők kérhetik fizetési meghagyás kiállítását, ez szükséges ahhoz, hogy megkezdődhessen a követelések hatósági beszedése. (Jelzáloghitelekből fakadó tartozásokra ez nem érvényes.) A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) a Magyar Nemzet kérésére készített összesítést, amelyből kiderül: idén jóval több hitelező fordult ehhez a jogi eszközhöz, mint 2018 első negyedévében, amikor „csupán” 90,5 ezer fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményezték. Az idei igénynövekedés lehetséges okairól Tóth Ádám, a MOKK elnöke a lapnak azt mondta, hogy rövidebb ideig tartó kiugrás bármikor előfordulhat. Megeshet, hogy az év bizonyos szakaszában megemelkedik az ügyszám, aztán pedig visszaesik. A mostani változást az elnök látványosnak nevezte, s úgy vélte, hogy a folyamat hátterében leginkább az eljárásjog előírásainak változása húzódhat meg. Felidézte, hogy tavaly érezhetően csökkent a pénzbehajtások száma, amit részben a rezsicsökkentés kedvező hatásai és az ügyfelek javuló anyagi helyzete magyarázhat, részben pedig az, hogy egyes hitelezők elhalasztották követelésük érvényesítését. Tóth Ádám emlékeztetett rá, hogy a polgári eljárás szabályai 2018-ban megváltoztak, és ennek hatására az igények érvényesítésénél némileg átalakult a bírói gyakorlat. A jelek szerint egyes hitelezők megvárták, amíg a bírói álláspont egységessé vált az országban, és csak utána léptek fel a kintlévőségeik ügyében - fejtette ki a MOKK elnöke. Hozzáfűzte: előfordulhat, hogy az adós a fizetési meghagyásban foglaltakkal nem ért egyet, nem ismeri el a tartozást, ilyenkor ellentmondással élhet, ami után polgári perben bíróság előtt folytatódhat az eljárás. A közjegyzői kamara elnöke elmondta azt is, hogy amint a korábbi években, úgy idén is a pénzbehajtások több mint a felét a kiegyenlítetlen rezsiszámlák és telefonszámlák miatt kezdeményezték a hitelezők. Idén január és március között ezen ügytípusok' mellett rendszeresnek számítottak a parkolási bírságok miatt indított eljárások, és időről időre a magyar közjegyzők elé kerülnek olyan esetek is, amelyekben tömegközlekedési bliccelés miatt kiszabott, be nem fizetett büntetések behajtására kérik a fizetési meghagyás kibocsátását. MW