Tolnai Népújság, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)

2019-06-07 / 131. szám

I fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. JÚNIUS 7., PÉNTEK Tamás Menyhért a gimnáziumi órák után a járási könyvtár felé vette útját Gazdagító bonyhádi esztendők Tamás Menyhért a bonyhádi találkozón. Számos művében emlékezik Tolna megyei éveire Fotó: Máté Réka Tábori kis trakta, amit nem lehetett kimondani Tamás Menyhért a lehetsé­geshez képest egy évvel ké­sőbb kezdte el gimnáziumi tanulmányait Bonyhádon. Gyermekkorában ugyanis kétszer járta az elemi iskola első osztályát. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu BONYHÁD A bukovinai székely származású, Kossuth-díjas köl­tő, író nemrég a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban, a hatvanadik érettségi találko­zó alkalmából vette át a Gyalog István-díjat. A Völgység szék­helye máig meghatározó szá­mára, de legalább ennyire az Kisdorog is, ahol gyermek­éveit töltötte.- Első elemista­ként apám gyakran parancsolt engem mezei munkára - tekintett vissza egykori önma­gára. - Olyan sokszor hiányoz­tam, hogy a tanítóm egyszerű­en nem tudott osztályozni, mert nem volt mit. Nem haragszom ezért apámra, mert akkor való­ban szükség volt arra, hogy vi­gyázzak a mezőn a tehenekre. Sőt, mondhatom azt, hogy ez az egy év egyfajta érettséget is adott nekem. Legeltetés idején, ha csak tudtam, olvasgattam. A gimnáziumi évek idején pedig nyaranta mindig mentem dol­gozni. Hol a hidasi, készülő ve­gyi üzembe, hol pedig a juhé­­pusztai állami gazdaságba. A bonyhádi gimnázium - melynek kapuján Tamás Meny­hért tizenöt évesen lépett be - már külsejével is ámulatba ej­tette. Például ekkor csodálko­zott rá arra, hogy egy épület­nek nemcsak földszintje, ha­nem emelete is van. Az iga­zán nagy élmény 1956 májusá­ban érte. Ekkor Illyés Gyula, az egykori diák is eljött a gimná­zium fennállásának 150. évfor­dulóján tartott ünnepségre.- Nagyjából harminc mé­terre álltam tőle - mondta. - Zsibbadó láb ide vagy oda, csak néztem az iskola híres vendégét... Műveibe már bele­kóstolhattam, kö­szönhetően a bony­hádi járási könyv­tárnak. A gimná­ziumi órák után nem mindig mentem vissza a következő busszal Kisdorog­­ra - onnan jártam be -, hanem a könyvtár felé vettem uta­mat. Ott mindig kaptam javas­latokat arról, hogy mit is érde­mes olvasni. így ismerkedtem meg Illyés Gyula, avagy Szabó Lőrinc költészetével. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A gimnázium rendelkezett sa­ját könyvtárral, Tamás Meny­hért ott is gyakori vendég volt.- Jobbára régi, díszes könyvek­kel találkozhattam, Thaly Kál­mán, Tóth Kálmán klasszikus műveivel. Ám az élő, kortárs irodalmat jobban szerettem, az­zal is foglalkoztam, olyan nagy vonzalommal, hogy a tanórá­kon sem tudtam mindig figyel­ni. Nem voltam kiváló diák, ezt nemhogy sohasem tagadtam, de meg is írtam. Mindezt tetéz­te, hogy akkoriban volt egy örö­költ beszédhibám is, más szó­val dadogás a té és ká hangok kiejtésekor. El lehet képzelni, mit éreztem, amikor felelnem kellett Zrínyi Miklós Tábori kis trakta című művéből... Most, amikor átvettem a Gyalog Ist­ván-díjat, elgondolkodtam gim­náziumi éveimről. Lehet, hogy a kamat a vártnál csekélyebb­nek bizonyult, de ezzel együtt is minden ott töltött idő gazda­gított engem. Arra is rá kellett jönnöm, hogy amit a gimnázi­umban elmulasztottam, azt be kell pótolnom. Később, a mun­kakezdésig tartó, hajnali tanu­lások árán, így is tettem. A támadás erősít Tamás Menyhért számára már a gimnáziumi eszten­dők idején sem volt kétsé­ges, hogy közelebbi ismeret­séget fog kötni a költészet­tel. Kisdorogon sokan bizo­nyára afféle csodabogárnak tartották, mivel a diák a falu­ban egyetlenként fizetett elő az Irodalmi Újság című folyó­iratra, a Magyar írók Szövet­ségének lapjára. Ebben jelent meg André Gide francia esz­­széista fiatal íróknak szánt levele. - Ezt úgy olvastam, mintha Gide kifejezetten ne­kem címezte volna. Máig előt­tem van a levél egyik mon­data: „Hidd el, a dicséret lan­­kaszt és restségre ösztönöz, ám a jól tűrt támadás erő­sít”. Ezt az intelmet tartottam mindig szem előtt, akkor is, amikor a kisdorogi évek, illet­ve bonyhádi gimnáziumban szerzett érettségi után egy kis bőrönddel Budapestre költöz­tem, és ott kezdtem el dolgoz­ni. Kellett némi idő, míg meg­ismerkedtem az akkori irodal­mi élet ismert személyiségei­vel, de az is megtörtént, és el­fogadtak. Innentől már egy másik élet következik, mely­ben igyekeztem Horváth Imre erdélyi költő aforizmáját is ér­vényesíteni: „Ne ordíts, az utó­kor nem süket!” Illyés Gyula, az egykori diák is eljött a gimnáziumba HIRDETÉS KERESSE A FANNY MAGAZINT MOST AJANDEK RECEPTFÜZETTEL! Most ajándék ,DESSZERTES RECEPTFÜZET A szezon kedvenc gyümölcseivel cswnwn 1^ Ezüstnők ajjfil Csak a férfiaknak NfS. szabad őszülni ?! Nap Komoly betegé tünete is lehet a horkolás Dzsungelmánia Kényeztető tippek nyárra tetőtől talpig •steni dessz KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! HIRDETÉS Terrakotta Csempecentrum Minden készleten lévő diólapra és falicsempére! NYÁRI / / KIÁRUSÍTÁS 2019.06.01.-08.31. között 5-10-15% l.termék 2.termék 3.termék Mindhárom kedvezmény egyszerre, egy vásárláson belül használható fel, három különböző, ön által válaszott készletes termékre. íkíGaííigassöÉBis H t MUHf /AT i k * Terrakotta Csempecentrum • www.terrakotta.hu 6500 Baja, Keleti körút 5. Tel.: 79/520-170 • H-P 7:30-17, Szó. 7:30-12. HIRDETÉS TEOL a megújult Tolna megyei hírportál so Hírek percről percre^^ www.te .hu Keskeny a burkolat, azért nincs felfestés TOLNA-BOGYISZLÓ Olvasónk (M. G. tolnai lakos) kenyeret és péksüteményt szállít haj­nalban. Nyáron általában jók a látási viszonyok, de az őszi ködök idején, a Tolna-Bogyisz­­ló közötti úton nagyon problé­más a közlekedés. Nincs fel­festve felezővonal, ami szerin­te jó támpontot jelentene az egybeolvadó szürkeségben. Előfordult olyan eset is, hogy ki kellett szállnia a kocsiból, hogy megnézze, merre megy Ki kellett szállnia a kocsiból, hogy megnézze, merre megy az út az út, mert annyira lehetet­lenné vált a tájékozódás. Szál­lítani viszont kell, minden hétköznap friss árut a környe­ző falvak boltjaiba. Kérte, jár­junk utána, mi a festés hiá­nyának oka, ezen az egy úton. A téma kapcsán a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommu­nikációs osztálya a következő válasszal szolgált: „A Tolna és Bogyiszló települések közötti mellékúti szakaszon a terelővo­nal felfestését a burkolat meg­lévő szélessége nem teszi lehe­tővé, az érvényben lévő jogsza­bályi előírások szerint 5,5 mé­ter burkolatszélesség (két for­galmi sáv minimális szélessé­ge) alatt terelővonalat nem fest­het fel társaságunk." W. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom