Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-06 / 103. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Pofon a pályán Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu A múlt hét végén összeverekedtek a Fradi és az Újpest lab­darúgó csapatainak szurkolói. Az újságok sportoldala­in olvasható vezető cím - mert mi más is lenne a kiadós ökölharc - persze így nem egészen pontos. Merthogy a szurko­ló drukkol, nem pedig dulakodik. A balhé mindig is az úgyne­vezett kemény mag kétes értékű kiváltsága volt. Ezek az ala­kok nem a sportteljesítmény előtt hajtanak fejet, hanem fejeket törnek be a sport ürügyén. Különös módon még az sem igaz, hogy a pályára olyan elfogulatlan, tárgyilagos, igazságos bírót szeretnének, aki mindent elkövetne annak érdekében, hogy az ő csapatuk győzzön. Merthogy ez is megtörtént már számtalan esetben, azután a véres össze­csapás mégsem maradt el. Egyébként mi, Tolna me­gyeiek is kezdünk lassanként felzárkózni a felsőbb osztály­hoz. Hiszen nemrég mifelénk is akadt egy jó kis bunyó a fo­cipályán. Sajnos, ahogy az már ilyenkor tipikus, a kölcsönös ütlegelés közben nem tört ki egy izgalmas, világszínvonalú mérkőzés. Ennek legfeljebb a fordítottja igaz. S az is feltűnő és elkedvetlenítő, hogy ennek a verekedésnek sem volt megadva a módja. Egyszerűen csak egymásnak estek az emberek, elcsattantak a pofonok és kész. Mennyivel nemesebb, szívmelengetőbb lenne, ha ilyen esetekben a két tábor tagjai, ha már a lényegben ennyire egyeznek, mielőtt bármi is történne, barátsággal, sportsze­rűen, férfiasán kezet ráznának egymással. Utána pedig jö­hetne a haddelhadd! Barátsággal, sport­szerűen, férfiasán kezet ráznának egymással Biztonsági ismeretek egy jó kávé mellett BONYHÁD A Nemzeti Bűnmeg­előzési Tanács és a rendőrség közösen indított egy progra­mot Police Coffee néven, mely során a lakosok egy kávé elfo­gyasztása közben kötetlenül beszélgethetnek a bűnmeg­előzési szakemberekkel a biz­tonságérzetüket leginkább be­folyásoló helyzetekről, esemé­nyekről. A rendezvénysorozat idei el­ső Tolna megyei állomása Bony­­hádon volt. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűn­­megelőzési szakemberei a dél­előtt folyamán a Gyere-k-ép­­be elnevezésű rendezvényen a gyermekvédelmi gondozásban résztvevő diákoknak, szüleik­nek és gondozóiknak mutatták be a Police Coffee kisbuszát, valamint számos vagyonvédel­mi eszközt, melyek használatá­val megóvhatóak értékeink. A déli órákban áttelepültek a Bonyhádon megrendezett me­gyei Rendőrnapra, ahol a Ház­hoz megyünk programról tájé­koztatták a megjelenteket. Az érdeklődőknek a Bikesafe ke­rékpárokat regisztráló prog­ram keretében lehetőségük volt a kétkerekűek adatainak központi nyilvántartásba véte­lére is. T. N. 2019. MÁJUS 6., HÉTFŐ Gördeszkázni, rollerezni is lehetett, nem csak futni. A diákok élvezték a változatos programot A szerző felvétele A Föld napját és a víz világnapját ünnepelték Kékbe-zöldbe öltöztek A TEOL.hu írta A Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule megün­nepelte a Föld napját és a víz világnapját, az intéz­mény diákjai és tanárai egy­aránt kék vagy zöld pólót öl­töttek, ezzel szimbolizálva földet és vizet. Buschmann Adrienn adrienn.buschmann@nnediaworks.hu SZEKSZÁRD Logóné Kovács Zsuzsa programszervező fon­tosnak tartotta a rendezvény megálmodásakor, hogy ki­emelt szerepet kapjon a víz is, hiszen a Föld, a Kék Bolygó fel­színének majdnem 71 száza­lékát víz borítja. A kék szín­nel a vizekre és ezek fontosságára, védelmére hívták fel a figyelmet, hi­szen napjainkban kiemelten aktuális nemcsak a száraz­föld, hanem a vizek szennyezése elleni küzdelem is. A programot az iskola ének­karának előadása nyitotta; a fi­atalok Bagdi Bella Gyújts egy gyertyát a Földért című dalát énekelték el társaikkal és ta­náraikkal. Az éneklés mellett a sport is fontos szerepet kapott a prog­ramon, az udvarról a kék-zöld forgatag az iskola elé vonult, ahol 180 méteres távot futottak (vagy görkorcsolyáztak, gördeszkáztak, rol­lereztek) le kicsik és nagyok. És hogy miért pont száz­nyolcvanat? Mert ennyi szélességi köre van a Földnek, illetve keleti és nyugati irány­ban is 180 hosszúsági körre osztják bolygónkat - árulta el Logóné Kovács Zsuzsa. Miközben a gyerekek cso­portonként rajthoz álltak, Si­mon Andrea igazgatónő el­mesélte, hogy különleges nap volt az iskola életében ez a péntek, hiszen aznap tar­tották a Tracht Tagot, azaz a népviseleti napjukat is, ami­kor a gyermekek német ha­gyományőrző ruhadarabokat öltöttek magukra. Kora dél­utánra várták az iskolába Di­enes Valéria unokáját is, Bru­ce Dienest, aki Kanadából lá­togatott el hozzájuk. Az iskola előtt közben elkez­dődött a verseny; több hullám­ban érkeztek a célba pedagó­gusok és gyermekek, ahol zöld és kék szalagokat vehettek át, melyeket az iskola kerítésére tűztek a program zárásaként. A kék szala­gokat az isko­la kerítésére tűzték a prog­ram zárása­ként Egy rendsodró gép kerekeit lopta el Letolta a nadrágját az asszony udvarán VARSÁD Egy helybeli férfi tett feljelentést a Tamási Rendőr­­kapitányságon ismeretlen tet­tes ellen, aki április elején egy - az ingatlana közelében lévő - mezőgazdasági terület­ről ellopta a rendsodrójának két kerekét és az egyik vonó­tengelyét, mellyel mintegy 60.000 forint kárt okozott. A lopás miatt büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes el­len. A rendőrök rövid időn be­lül azonosították a bűncselek­mény elkövetésével megalapo­zottan gyanúsítható személyt, egy 17 éves fiút, akit kihall­gattak az ügyben, és az elkö­vető elismerte a lopást, és el­mondta, hogy azt az öccsével együtt követte el. A rendőrök a kerekeket le­foglalták, és a sértettnek visz­­szaadták. T. N. KAJDACS A Paksi Rendőrkapi­tányság Nagydorogi Rendőr­őrsén befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 31 éves kajdacsi férfival szemben indítottak szemé­remsértés gyanúja miatt. Egy kajdacsi nő tett feljelentést a férfi ellen, aki január 26-án a délutáni órákban a sértett há­zának udvarán szeméremsér­tő kijelentéseket tett, miköz­ben nadrágját letolta. Az eset kapcsán büntetőeljárást in­dítottak. A férfit gyanúsított­ként hallgatták ki az ügyben szeméremsértés vétség elkö­vetésének megalapozott gya­núja miatt. Az elkövető tettét azzal magyarázta, hogy ittas volt, amikor összeszólalkozott az asszonnyal, akit ki akart gúnyólni, ezért tolta le a nad­rágját. T. N. A Rotary Club Szekszárd rendezvényén a részvételi díjból jótékonysági célokra is futja Ezt jól kifőzte a vidám csapat a családi napon SZEDRES „A párotokat és a jó kedvet ne hagyjátok odaha­za!” Ezzel a sokatmondó mot­tóval szervezett családi na­pot a múlt szombaton a Ro­tary Club Szekszárd. Szedre­sen, a Lovas Udvarházban tar­tott rendezvényen dr. Kiszler Gyula elnök mintegy nyolc­van vendéget köszöntött, a tagtársak mellett azok jelen­lévő kisgyermekeit is. A résztvevők egyebek mel­lett játékos főzőversenyen ve­hettek részt, de azért az ma­gától értetődő volt, hogy aki nem főzött, az is jóllakhatott. A szekszárdi borok felisme­rő versenyén formabontó sza­bályt jelentett, hogy a felisme­rés nem kritériuma a fogyasz­tásnak! Nagy sikert arattak ezen kívül a vetélkedők és mindig akadt jelentkező a sé­takocsikázásra és a lovaglás­ra is.- A jó kedvet még az átme­neti eső sem mosta el - közölte az elnök, aki azt is elmondta, hogy a részvételi díj bizonyos hányadát a Rotary Club Szek­szárd jótékony célra fordítja. A fehér asztal mellett számos megfontolásra érdemes javas­lat is elhangzott, ezeket a hasz­nos felvetéseket a szerveződés másokat segítő módon építi be tevékenységébe. Sz. Á. Kiszler Gyula elnök köszöntötte a vendégeket Fotók: Gottvald Károly Sokféle szabadtéri programra volt lehetőség Képgaléria: Teol.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom