Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-31 / 125. szám

2019. MÁJUS 31., PENTEK GAZDASÁG y Jöhet a nálunk sohasem alkalmazott zöldszüret Rizikót kell vállalnia a szőlősgazdának Továbbra is két számjegyű a keresetek emelkedése KSH Márciusban 15 ezer forint­tal, több mint 10 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a brut­tó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest - jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nettó átlag­­kereset a kedvezmények nél­kül 244 200 forint, 10 ezerrel több, mint tavaly márciusban. Az inflációval számolva a re­álkeresetek 7,1 illetve 7,6 szá­zalékkal emelkedtek. A teljes munkaidőben alkalmazottak száma 101 ezerrel, a vállalko­zásoknál 104 ezerrel nőtt a lét­szám, míg a közfoglalkoztatot­tak száma 36 ezerrel csökkent tavaly március óta. A bérnövekedés hátterében a képzett munkaerő hiánya és a bérminimum emelése áll. Az átlagbérek két számjegyű nö­vekedését segítette az is, hogy korábbi közfoglalkoztatottak nagy számban kerültek át az elsődleges munkaerőpiacra, amivel magasabb bért értek el - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó szakértőik. MW Megélénkült a beruházások növekedése KSH Az első negyedévben 26 százalékkal nőttek a beruhá­zások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A beruházá­sok erős élénkülését elsősor­ban a vállalkozások fejleszté­sei eredményezték, a feldolgo­zóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek, ami jelentős élénkülés a tavalyi 6,3 százalék és a ne­gyedik negyedévi 18,5 száza­lék után - jelentette a Közpon­ti Statisztikai Hivatal (KSH). A fejlesztések több mint felét megvalósító, legalább 50 fős vállalkozások körében 38 szá­zalékkal nőttek a beruházások. A fejlesztések csaknem harma­dát megvalósító feldolgozóipar beruházásai az elmúlt nyolc év legmagasabb ütemében nőt­tek. A legnagyobb mértékben a villamos berendezések gyártá­sa területén volt tapasztalható a növekedés, amit az erős kül­ső piaci kereslettel magyaráz a jelentés. MW Óriási készletek állnak a bo­rospincékben, ezért az Ag­rárminisztérium elé került a borlepárlás újbóli engedélye­zése, illetve a zöldszüret al­kalmazása is. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BORPIAC A pincékben felhalmo­zódó borkészlet miatt a Hegy­községek Nemzeti Tanácsa kez­deményezte az Agrárminiszté­riumnál a borlepárlás újbóli en­gedélyezését literenkénti 60 fo­rintos áron - írja a Világgazda­ság. Emellett a Magyarorszá­gon eddig sohasem alkalma­zott zöldszüret lehetővé tételét is kérték, amelynek lényege, hogy fajtánként és a két utóbbi év termésátlagja alapján hektá­ronként 800-900 ezer forintot fizet az állam azoknak, akik jú­lius 10-éig leszedik a fürtöket - hívta fel a figyelmet Font Sán­dor, az Országgyűlés mezőgaz­dasági bizottságának elnöke. Még nincs elfogadott kor­mányhatározat, de a tervek szerint a rendelet hamarosan A vészhelyzeti beavatkozást az is indokolja, hogy tavaly a kima­gasló termés miatt 3,6 millió hektoliter bor készült hazánk­ban. Azonban 2018-ban az azt megelőző gyenge év után éppen BUDAPEST A családvédelmi ak­cióterv számos eleme elérhe­tő az egyszülős családok szá­mára is, ők is igényelhetik jú­lius 1-jétől a használt lakások­ra felvehető csokkölcsönt és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, valamint január­tól igénybe vehetik a nagyszü­megjelenik. Várhatóan az sze­repel benne, hogy legkésőbb június 15-éig kell bejelentkez­niük azoknak, akik zöldszüre­tet terveznek. Nekik július 10- éig le is kell szedniük az összes fürtöt a bejelentett területről. A jelentkezésben nem kell az összes szőlőt feltüntetni. El helyreállt a nagy bortermelő or­szágokban is a normál termés­­mennyiség, és elkezdték visz­­szavenni régi piacaikat, kiszorít­va a rövid időre betörő magyar termékeket. Emiatt a szokásos lői gyedet is - mondta az Em­beri Erőforrások Minisztériu­mának család- és ifjúság­ügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Novák Katalin az egyszülős központ működésének első évfordu­lóján tartott ünnepségen azt mondta, a gyereküket egye­lehet különíteni fajtára, hely­rajzi számra, származási bi­zonylatra vészhelyzeti intéz­kedésbe vont ültetvényeket, vagyis a gazdák eldönthetik, melyik fajta szőlőt áldozzák be. A szőlő leszedési költségé­re külön támogatás nincs, az benne van az adott területre havi export lelassult, és idén áp­rilis-májusra nagyjából egymil­lió hektoliter borfelesleg kelet­kezett. Mindent összevetve az utóbbi évtized legbővebb termé­sét szüretelték tavaly, és ugyan dűl nevelők sem maradnak magukra, ők is számíthatnak a kormány segítségére. Az egyszülős családok előnyt élveznek a bölcsődei felvételinél, a négygyerme­kes anyák szja-mentességét is igénybe vehetik, igényelhetik a gyerekek otthon gondozási vonatkozó ellentételezésben. A zöldszüretben nem kötele­ző részt venni, de június 15. után a gazdálkodók már nem módosíthatnak döntésükön. Aki jégkárt jelentett az idén, az az érintett területtel nem vehet részt a zöldszüret­­programban. apróbb gondokkal meg kellett küzdeni, de a borok minősége is kiváló, összegzett évjárat-érté­kelő előadásában Májer János, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója. díját, az Erzsébet-táborokban külön helyeket hirdetnek meg nekik és az otthonteremtésü­ket is segítik, a családi otthon­teremtési kedvezmény (csők) minden 10. kedvezményezett­je ugyanis egyszülős család­ban él - ismertette az állam­titkár. MW Ismét növekedés a Boschnál BUDAPEST Újra két számje­gyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch-csoport tavaly Ma­gyarországon - közölte Dani­el Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője. A cégcsoport teljes magyaror­szági árbevétele 13 százalék­kal 1317 milliárd forintra nőtt tavaly. A Bosch magyar pia­con elért forgalma 3 százalék­kal, 251 milliárd forintra nőtt tavaly. Az idei teljesítményre globális cégként jelentős ha­tással lehet a világkereskede­lem alakulása, ezzel együtt az óvatos becsléseik szerint sta­bil maradhat. MW Jól pörög a konvektorcsere TÁMOGATÁS A 2019. május 22-i megnyitás óta mintegy 3000 pályázatot nyújtottak be az Otthon melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram­­jára, amelynek teljes keretösz­­szege 2 milliárd forint. A fenn­maradó összegre változatlan feltételekkel, ügyfélkapus azo­nosítást követően elektroni­kus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be pá­lyázatok 2019. augusztus vé­géig. A konvektorcserére irá­nyuló támogatás maximá­lis mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százalé­ka, akár 750 ezer forint is le­het A pályázatfogadó felület a https://konvektor2019.nfsi.hu oldalon érhető el. MTI Eltűnik a cukor fele az üdítőkből REFORM 2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent Ma­gyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cu­kor- és kalóriatartalma - de­rül ki a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szö­vetségfriss adataiból. 2010- ben az alkoholmentes italok 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kaló­ria. A gyártók önkéntes válla­lása szerint az alkoholmentes italok átlagos cukor- és kaló­riatartalma 2020. év végéig 50 százalékkal lesz kisebb. A gyártók célja, hogy 2020- szal bezárólag felére csökken­jen a Magyarországon forga­lomba hozott alkoholmentes italok, üdítők átlagos cukor- és kalóriatartalma. MW Lelassult a borkivitel és egymillió hektó felesleg maradt a termelők nyakán Júliustól illeti meg kedvezmény a gyerekeket egyedül nevelőket Egyszülős családoknak is jár A lakosság is ajánlhatja a versenyben a kedvenc kézbesítőjét Keressük a legjobb postást Bővült a magyar sertésexport PÁLYÁZAT A Magyar Posta - az elmúlt két évhez hasonló­an - azt a postai munkaválla­lót keresi, aki munkáját lelki­­ismeretesen és pontosan vég­zi, valamint a településen, il­letve a környezetében élők körében kiemelkedő megbe­csülésnek és ismertségnek örvend. A pályázat első körében a lakosság jelölhet dolgozókat július 1-jéig a „Postás Példa­kép Díj”, Magyar Posta Zrt., Budapest 1540 postacímre vagy a postakommunikacio@ posta.hu e-mail-címre, illetve a Magyar Posta internetes ol­dalán. A jó postásban feltétlenül megbíznak az emberek Fotó: MW A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt nevét, munkahe­lyét, illetve a jelölés szöveges indoklását, valamint magá­nak a jelölőnek a nevét és elér­hetőségét. A beérkezett jelölé­sek közül majd szakmai zsű­ri választja ki a legjobbakat, akik közül a közönség szep­tember 16-ától szavazhat a kedvencére. A nyertes a 2019. évi postavilágnap központi ünnepségén veheti át a Postás Példakép Díjat és a vele járó 300 000 forint értékű aján­dékutalványt. A győztest je­lölő személyt is megjutalmaz­zák, 50 000 forint értékű ajándékutalványt kap. MW BUDAPEST Megugrott a sertés­­export, szarvasmarhából és ba­romfiból is kevesebbet vágtak az országban - írta meg a Ma­gyar Hírlap. A hazai vágóhi­­dakon 7 százalékkal kevesebb szarvasmarhát, egy százalék­kal kevesebb baromfifélét és csaknem négy százalékkal ke­vesebb sertést vágtak 2019 első negyedévében az előző év azo­nos időszakához képest - is­merteti a lap az Agrárgazdasá­gi Kutatóintézet jelentését. A libavágás ellenben 40 szá­zalékkal meghaladta az egy év­vel korábbi értéket. Az élő ser­tés kivitele 45 százalékkal nö­vekedett, míg az import 14 szá­zalékkal csökkent. Az export 4,4 ezer, az import 9,1 ezer ton­na volt. Magyarország 7,7 ezer tonna export mellett 1,1 tonna élő marhát importált az év első két hónapjában, az export 7 szá­zalékkal növekedett, az import 45 százalékkal csökkent. Európában az növelte a ke­resletet, hogy Kínában afrikai­­sertéspestis-járvány tört ki. Emiatt kétszázmillió állatot le kell ölni. Magyarországon élő sertésben nem, de vaddisznók­ból már kimutatták a vírust, ezért nem exportálhatunk Kí­nába. Az európai piacról eltű­nő mennyiség pótolható a ma­gyar hizlaldákból. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom