Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-23 / 118. szám
SPORT 15 2019. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK Preisinger Sándor szerint nyakon felül kezdődik a tehetség Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS „2016 nyarán rengeteg 14-15 éves gyereket néztünk meg, nemcsak az akadémiákról, hanem az ország minden szegletéből, és összeállítottunk egy 80 fős keretet, amelyben nagyrészt már benne voltak az Írországban sikerrel szereplő válogatottunk játékosai - idézte fel Preisinger Sándor az U17-es Európa-bajnokságot a rendes játékidőben veretlenül végigharcoló magyar együttes kialakulásának kezdeteit. - Persze voltak, akik később, menet közben kerültek képbe, de a törzsgárda három éve együtt van, azokat is beleszámítva, akik most sérülés miatt nem léphettek pályára Dublinban és Waterfordban. Időről időre edzőtáborokat tartottunk, sorjáztak a bajnoki és válogatott mérkőzések, amelyeket rendszeresen megnéztünk, folyamatosan szem előtt tartottuk a korosztályt. Akadt olyan is, aki egy időre kikerült a keretből, majd Írországban a Belgium elleni tizenegyespárbaj megnyerésével kijutott a világbajnokságra az U17-es magyar válogatott visszaküzdötte magát, szóval zajlott az élet, végtére is fiatal, növőfélben lévő, hullámzó teljesítményt nyújtó srácokról volt szó. így lassan kialakult a harmincas mag, amelybe persze még mindig be lehet kerülni, de azért ez már egy viszonylag állandó keret.” A kiemelt akadémiák adj ák a csapattagok zömét, az írországi hősök közül öten a Magyar Futball Akadémia, négyen a Sándor Károly Akadémia, hárman a Puskás Akadémia, ketten az Illés Akadémia növendékei, a többiek pedig innenonnan verődtek össze egyenként, Győrből, Békéscsabáról, egyéb klubokból. Közben Bekker Rolandot leigazolta a Borussia Mönchengladbach, Major Sámuel az RB Leipzig játékosa, Hegyi Krisztián a West Hamben véd, Németh András pedig a Genké. Szóval tarka a kép. „A kiválasztásban a futballtudás - amely ebben a korban már bizonyos fokig kialakult, de azért még bőven fejleszthető - döntő szerepet játszott, de a mentális rész, a hozzáállás, az elhivatottság, az alázat nálam legalább annyit számít. És az önértékelés helyes mivolta. Meggyőződésem, ha valaki mentálisan nem alkalmas az élsportolói szerepre, akkor az illető amúgy lehet bármilyen tehetséges. Aki nyakon felül alkalmatlan, abból nem lesz válogatott sportoló. Szerencsére a mi csapatunkban ilyenek nincsenek.” A 2002-esek évjárata nem kiemelkedő, de azért átlagon felüli. Preisinger - az ötszörös válogatott egykori NB I-es gólkirály - tudta, hogy minden a közös munka során alakul ki. „Az első pillanattól kezdve volt egy vízióm: arra összpontosítottam, hogy sikeresen szerepeljünk az Európa-bajnokságon. Először az elhivatott, alázatos, mentálisan alkalmas személyiségeket választottam ki külön-külön, majd megnéztem, működik-e közöttük az összhang, a kémia. És szerencsére működött, ahogy az Írországban ki is derült. Meccsről meccsre javult a csapat. Az igazán éles pillanatokban nagyon odatették magukat, olyankor nem mondtak csődöt. A belgáktól 4-2-re kikaptunk még Telkiben, az elitkör-Fotó: MLSZ.hu ben, de akkor annak a meccsnek nem volt jelentősége, már előzőleg továbbjutottunk. Aztán Dublinban az ötödik helyért, egyszersmind a vb-részvételért vívott mérkőzésen tizenegyesekkel legyőztük őket. Mert akkor az számított.” A kulcskérdés azonban változatlanul áll: mi lesz ezekkel a srácokkal 18 és 22 éves koruk között, amikor az átlagos magyar futballista elkallódik? Jelenleg ez a garnitúra ott van Európa élvonalában. Kézben kell tartani a fiúkat a továbbiakban, nem szabad engedni szétszaladni a lovakat, és akkor egyre feljebb lépdelve is jók lesznek. Szupersztárok nem születnek nálunk, de azzá lehetnek kemény munka árán.” Hároméves építőmunka Azt talán túlzás lenne állítani, hogy az egész ország megismerte Ominger Gergő, Posztobányi Patrik, Zuigeber Ákos vagy Kosznovszky Márk nevét, de az tény, hogy a magyar szurkolók szívükbe zárták az írországi Eb-n ötödik helyet szerző, és ezzel a brazíliai világbajnokságra kijutó U17- es labdarúgó-válogatottunk játékosait. Preisinger Sándor szövetségi edzőnek hároméves szisztematikus munkájába került a sikercsapat kialakítása. Film készül Wichmann Tamásról, amelyben Ivan Patzaichin is méltatja Legendák és halhatatlan bajnokok KAJAK-KENU Wichmann Tamás a magyar sport halhatatlanjai közé tartozik. Hivatalosan is, hiszen a kilencszeres világbajnok kenus alapító tagja a magyar sport örök nagyságait tömörítő egyesületnek. Itt az ideje, hogy a pályafutásáról dokumentumfilm is szülessen. Ennek apropójából járt Budapesten egykori vetélytársa, barátja, a négyszeres olimpiai bajnok román Ivan Patzaichin, aki egykor sokszor tört borsot az orra alá.- Máig a bögyömben van az 1972-es döntő. Felkészülten, jó taktikával versenyeztem, meg is előztem a nagy mumust, a német Detlef Lewét, ám sajnos nálam is akadt gyorsabb ember - elevenítette fel a kenu egyesek müncheni fináléját Wichmann Tamás. Majd egykori vetélytársa felé sandítva hozzátette: - Milyen kár, hogy az előfutamban be tudtál evezni a célba! Ez volt a kajak-kenus történelem egyik legemlékezetesebb eseménye. Patzaichinnak a rajt után eltört a lapátja, úgy éviekéit végig a pályán. Miként kedden elmesélte, először ki is zárták, ám végül helyet adtak a román óvásnak, így rajthoz állhatott a reményfutamban. A többit pedig már ismerjük. Megszerezte pályafutása második olimpiai aranyérmét; a másodikat Wichmann Tamás előtt, hiszen 1968-ban Mexikóvárosban Covaliowal előzte meg a Wichmann, Petrikovics Gyula magyar párost.- Előfordul, hogy én nyertem ellene, de Ivan sokszor tört borsot az orrom alá. Tiszteltük egymást versenyzőként, ma pedig már barátok vagyunk. Nagyon jó kenus volt, született tehetség - méltatta Patzaichint Wichmann Tamás. így igaz. Kevés sportolóval fordul elő, hogy az olimpia pályafutása első nemzetközi versenye, s ott mindjárt diadalmaskodik.- A vízen nőttem fel, a Duna-deltában, édesapámmal halásztam. 1966-ban olvastam egy újságcikket a román kenusokról, ami olyan hatással volt rám, hogy elhatároztam, én is kenus leszek. 1967-ben jelentkeztem Bukarestben azzal, hogy versenyezni akarok. Akkor térdeltem először versenykenuba, mégis már abban az évben mindenkit megvertem - mesélt tényleg páratlan karrierjéről az orosz felmenőkkel bíró, „lipován” Patzaichin. S a páratlan jelző cseppet sem túlzás. Azóta sok kiválóság hasította a nemzetközi vizeket, köztük több magyar is, ám a sportágnak a mai napig egyetlen négyszeres olimpiai bajnok kenusa akad: Ivan Patzaichin. Wichmann Tamást azonban ő is különösen tiszteli, tulajdonképpen az ő kedvéért látogatott el Budapestre, hogy ő is szerepeljen a készülő dokumentumfilmben.- Tamás már 1966-ban világbajnoki ezüstérmes volt, én is felnéztem rá. Megérdemelte volna az olimpiai bajnoki címet, de hát mindig csak egy nyerhet - jegyezte meg a román kenus. Wichmannnal együtt cáfolta, hogy a kajak-kenuban a magyar-román vetélkedésnek lett volna különös éle. - A ruházati cégemnek magyar a tervezője, Csíkszeredában pedig kerámiaüzemem van - adott nyomatékot a szavainak Patzaichin, akit beválasztottak a száz leghíresebb román közé, s életnagyságú szobra köszönti az érdeklődőket a bukaresti Dinamo stadionja előtt. Wichmann Tamás a magyar sport halhatatlanja, ám őt az a bizonyos hiányzó aranyérem a mai napig nyomasztja.- Négy olimpián vehettem részt, ám egyik eséllyel sem tudtam élni. Különösen a moszkvai emlékek fájóak a mai napig. Toronymagas esélyesként érkeztem Moszkvába, a középfutamban egészen kiváló időt lapátoltam ezer egyesben, a döntőben azonban leblokkoltam. Máig nem tudom rá a magyarázatot, hogy miért. Talán a túlzott akarás, a túlzott drukk miatt. Valószínűleg úgy volt megírva, hogy ne én nyeljek. Novák Miklós JEGYZET Ellentétes sorsok Novák Miklós jegyzet@mediaworks.hu Amikor e sorokat írom, még nem ismert, hogy ki lesz a menesztett - pardon, közös megegyezéssel távozott - Csertői Aurél utódja a Paks vezetőedzőjeként. Azt azonban tegnap is tudni lehetett, hogy Horváth Ferenc is a jelöltek között van, Lucsánszky Tamás viszont véletlenül sem. Nem szükséges hosszasan ecsetelni, mi a közös vonás a két szakember között. Horváth a Haladás, Lucsánszky az MTK edzője volt a 2018-19-es idényben, s e két csapat esett ki a labdarúgó NB I-ből. A hasonlóságok ezzel azonban ki is merülnek. Horváth Ferenc karrierjét - miként arról a paksi „megkeresés” is árulkodik - aligha befolyásolja végzetesen az újabb, ezúttal szombathelyi kudarc, Lucsánszky viszont élete lehetőségét szalasztotta el. „Meg fogjuk oldani a bennmaradást, nem tudom elképzelni, hogy ne oldanánk meg, mert különben belehalok” - nyilatkozta utóbbi a Magyar Nemzetnek akkor, amikor még három forduló volt hátra a bajnokságból. Az MTK képtelen volt kilábalni a gödörből, további három vereséggel kiesett, s momentán az az egyetlen jó hír a klub környékéről, hogy Lucsánszky túlélte e szégyent. Véletlenül sem ékelődni akarok rajta, már azért sem, mert ama ritka kivételek közé tartozik a magyar edzői karban, akik mellébeszélés helyett elmondják a véleményüket. Nyilván ő maga is képletesen fogalmazott ilyen súlyos szavakkal, kifejezendő, mennyire a szívén viseli az MTK sorsát. Az MTK ugyanis neki több volt egy állomáshelynél: álmai csapata. Hát rémálom lett a küldetésből. Utólag könnyű okoskodni, de az MTK vezetői hatalmas hibát követtek el, amikor márciusban elküldték Feczkó Tamást, ráértek volna vele nyáron - az NB I-re készülve. Nemcsak a csapatot, hanem átmenetileg két szakembert is megalázó helyzetbe kényszerítettek. Horváth Ferenc évek óta az egyetlen magyar edző, aki aktuális csapata kudarcából mindig győztesen kerül ki. Korábban Kecskeméten, Pakson, Győrben, Fehérváron és Diósgyőrben is „megégett”, s bár Balmazújvárosban a bennmaradás abszolút értékben nagyobb siker lett volna, mint amekkora bukás, végső soron onnan is dolgavégezetlenül távozott. A Paks már a nyolcadik csapata lehet, s egy teljes idényt eddig csupán Balmazújvárosban dolgozott végig. Ebbe is „bele lehetne halni”, Horváth egy-egy érzelmes nyilatkozat erejéig ezt meg is tette, de aztán rendre gyorsan feltámadt - máshol. Egyszer igazán eltölthetne egy csapatnál két teljes évet, hogy végre kiderüljön, valójában milyen edző is ő.
