Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-05 / 80. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. ÁPRILIS 5., PENTEK Macron kormánya nem akarja megoldani a helyzetet Naponta három templomrongálás Tavaly ismeretlenek betörték a párizsi Saint-Denis-székesegyház kapuját Fotó: AFP HÍREK Kitüntették a román péket LONDON A 2017-es terror­­támadás alkalmával muta­tott hősies viselkedéséért ki­tüntették az angol főváros­ban pékként dolgozó Florin Morariut. 2017 júniusában a London Bridge-en egy fehér furgon nagy sebességgel fel­hajtott a járdára, több gyalo­gost elütött, majd az autóban ülők kiugrottak és késsel tá­madtak a járókelőkre. Florin Morariu az egyik közeli pék­ségben dolgozott azon az es­tén, és szembeszállt az egyik késsel hadonászó támadóval. A román vendégmunkás egy ládával leütötte a terroristát, majd odakiáltott az ugyan­csak román munkatársának, hogy hozza ki a pékségből az asztal alatt tartott nagy mére­tű, kemény fakanalat. MW Hat évet kapott az ámokfutó BUDAPEST Jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki a vád szerint 2017 márciusában részegen, 170-nel száguldva halálos balesetet okozott a Szent­endrei úton. Az első fokon még hét és fél év börtön­­büntetést kapott férfit a ve­zetéstől örökre eltiltották. A vétlen autóban ülő két fiatal a helyszínen azonnal meg­halt, az egyikük a huszon­egy éves ifjúsági világbajnok kajakos, Janza Richárd volt. A vádlott korábban vállalta a felelősségét, bocsánatot kért, de a másodfokú ítélet­­hirdetésre nem ment el. MW Az elmúlt három évben a fran­ciaországi keresztény templo­mok kiemelt célpontjaivá vál­tak a vandalizmusnak, 2016 óta átlagban naponta három támadás éri a szentélyeket. Eközben épül az ország leg­nagyobb mecsete. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu FRANCIAORSZÁG A francia Központi Bűnügyi Hírszer­zési Szolgálat jelentése sze­rint 2017-ben összesen 1045, templommal kapcsolatos ron­gálási esetet jegyeztek fel. 2018-ban, a temetőket is be­leszámítva összesen 1063 ke­resztényellenes rongálást kö­vettek el, átlagban naponta hármat. Március közepén volt, hogy egy hét alatt 12 templo­mot támadtak meg. Közöttük volt például a párizsi Saint- Sulpice-katedrális, azt fel­gyújtották. A dél-franciaorszá­gi Nimes város Notre-Dame­­des-Enfants-templomának fa­lát és oltárát ismeretlenek összekenték emberi ürülék­kel, mások megrongálták a közel 900 éves párizsi Saint- Denis-székesegyház kapuza­tát. Macron kormánya elisme­ri, de nem akarja megoldani a helyzetet. Eközben lassan megkez­dik az ország egyik legna­gyobb mecsetének az építé­sét Toulouse-ban. Az új me­cset majdnem kétmillió eu­róba (650 millió forint) kerül. A Rahma-mecset tervei már régóta elkészültek, az azo­nos nevű egyesület először a majdnem 4000 négyzetméte­res telket szerezte meg a tou­­louse-i önkormányzattól még 2017-ben, 234 ezer euróért (75 millió forint). Nem megle­pő módon az üzletet a város akkori, mára megbukott szo­cialista polgármestere hozta össze. A mecset megnyitása tíz év múlva esedékes. Jelentősen enyhítették Tomcaték büntetését BUDAPIST Lényegesen enyhí­tette négy tolvajkergető bün­tetését a Fővárosi ítélőtábla másodfokú, jogerős döntésé­ben: a korábban kiszabott le­töltendő szabadságvesztést felfüggesztettre változtatta, a felfüggesztettet pedig próbára bocsátásra. Az eljárás adatai szerint a magát tolvajkergetőknek ne­vező csoport tagjai a biciklilo­pások ellen kívántak fellépni. Mozgásérzékelővel felszerelt, „csali kerékpárokat” hagy­tak közterületen, és megpró­bálták leleplezni azokat, akik ellopják a bicikliket. 2015 áp­rilisában a budai Széna téren hagytak egy nagy értékű ke­rékpárt, amikor pedig azt el­lopták, a négy vádlott a tolvaj - az eljárás sértettje - után eredt. Napokkal később sike­rült megtalálniuk egy fiatal­embert, akinek köze lehetett a lopáshoz. A csapat vezetője, a Tomcat néven ismert Polgár Tamás elsőrendű vádlott a vélt tolvajt pofon ütötte. Amikor a sértett visszatámadt, Polgár két társa lefogta a fiatalem­bert, Polgár Tamás pedig ba­kancsával közepes erővel fej­be rúgta. A Budapest Környéki Tör­vényszék tavaly, nem jogerő­sen, súlyos testi sértés és ga­rázdaság miatt 2 év letöltendő börtönre ítélte Polgár Tamást, három társára pedig egy év körüli felfüggesztett szabad­ságvesztést szabott ki. MW Egy óvoda és több rendőr ellen is merényletre készültek Őrizetbe vettek és vád alá he­lyeztek két 21 éves férfit Pá­rizsban, akik egy óvoda, il­letve rendőrök ellen akartak merényletet végrehajtani. A fő gyanúsított súlyos pszi­chiátriai zavarban szenved. Kihallgatásakor a másik gya­núsított Mohamed Merah csodálójának mondta magát. Merah 2012-ben hét embert ölt meg Toulouse-ban, három francia katonát, majd egy zsi­dó iskola három tanulóját és egy tanárát. TELEVIZIO-MUSOR 2019. ÁPRILIS 5., PENTEK te o (0 4.05 5.00 5.25 6.00 9.05 10.10 12.00 12.45 13.20 14.25 15.35 16.50 18.00 19.05 19.55 21.00 21.40 22.40 23.50 0.25 1.45 Fókusz© Top Shop Barátok közt © Reggeli © Asztro-Show TopShop KölyökKalauz © A semmi közepén© Drága örökösök © A simlis és a szende © A specialista© Elit-A szeretet útján © RTL Híradó Esti kiadás Fókusz© Drága örökösök © Barátok közt © Doktor Murphy© ShowderKlub© RTL Híradó -Késő esti kiadás Gyertek át!® Pokolba az élettel© < te o <A 21.00 Barátok közt uranKent niraao es idojarasjeientes 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió2814.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 5.15 Túsarok® 5.20 Családi Titkok© 6.15 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Piszkos pénz, tiszta szerelem © 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Walker, a texasi kopó® 15.40 Szerelmem, Ramón © 16.45 Cennet© 18.00 Tények 19.15 Exatlon Hungary © 21.30 Pénzt vagy éveket!© 23.00 A spanom csaja © 1.30 Tények Extra 2.00 Walker, a texasi kopó® 3.00 Tények Este 3.40 Charly, majom a családban © 4.30 Charly, majom a családban © 23.00 A spanom csaja 7.00 Híradó 7.30 Magyarország élőben 8.05 Plusz-mínusz 8.30 Pa­letta 9.05 Szabadfogás ® 10.00 Híradó 10.30 Háttér-kép ® 11.30 A munkavállalók világa 12.00 Hír­adó 12.30 Építők 13.05 Troli ® 14.05 Csörte 15.30 Őszintén 16.05 Panaszkönyv 17.30 Plusz­mínusz 18.30 Paletta 19.00 Hír­adó 19,30 Magyarország élőben 20.05 Őszintén 20.30 Informátor © 21.05 Troli © 22.00 Híradó 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő© 6.45 Életkerék 7.15 Öt kontinens 7.50 Ridikül© 8.45 Mámoros szerelem © 9.35 A vidéki doktor © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 ízőrzők 13.30 Honfoglaló© 14.20 Végtelen szerelem © 15.10 Hat nővér© 16.10 Rexfelügyelő© 17.05 Ridikül® 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője© 19.20 Hej Páva 2019 19.30 Honfoglaló© 20.25 Taxi© 22.00 Kenő© 22.01 Az élet egy csoda © 0.40 Csak színház és más semmi © 1.40 Rúzs és selyem 2.10 Rejtélyes XX. század - Kun Miklós műsora © 2.35 Mesterember 3.05 Hangvilla 3.35 Élő egyház 22.01 Az élet egy csoda 6.00 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fó­rum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.25 AradiVarga Show © 22.15 Dumakabaré ® 23.00 Hazahúzó 0.00 700-as klub © 0.35 Élő épí­tészet -100 híres épület a világból 6.05 Századfordító magyarok © 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Mérföldkövek a magyar technika történetéből 7.55 Dallamról dallamra 8.30 1100 év Európa közepén 9.00 Vészhelyzet© 9.45 Linda© 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Éretlenek® 11.50 Éretlenek© 12.25 Kérned© 13.35 A peleskei nótárius © 14.55 Kató néni kabaréja © 15.50 Dallamról dallamra 16.20 1100 év Európa közepén 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Éretlenek© 17.50 Éretlenek© 18.25 Vészhelyzet® 19.10 Lehetetlen?© 19.55 Linda© 21.05 Kémeri© 22.20 A makrancos hölgy © 0.30 Kincsestár© PRIME 6.00 NCIS - Tengerészeti helyszíne­lők © 7.00 NCIS: Los Angeles © 8.00 Don Matteo ® 9.20 Váratlan utazás ® 10.25 Robbie, a fóka ® 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, ma­jom a családban © 13.30 Hegyi doktor ©14.30 A klinika ©15.30 Charly, majom a családban © 16.35 Hegyi doktor © 17.40 Don Matteo © 19.00 Hawaii FiveO © 21.00 Shark - Törvényszéki ragado­zó © 23.00 NCIS: Los Angeles © 6.00 Felsős 6.35 Érettségi 7.05 M5 Híradó 7.45 Ez itt a kérdés... © 8.30 Univerzum© 9.35 Kult’30 10.10 Franciaország vad világa © 11.10 A világ madártávlatból © 11.40 Egymagyarsír az esőerdőben© 12.15 Andre Rieu-Üdvözlet a világomban 13.20 OJD Irodalom és könyv 26 percben 14.00 Érettségi 14.35 Szólalj meg! 15.20 Álomkertek© 15.50 Felsős 16.20 Magyar Történelmi Arcképcsarnok© 16.55 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 Franciaország vad világa © 19.00 A világ madártávlatból © 19.35 A törpe víziló küldetés © 20.30 M5 Híradó 21.05 Ez itt a kérdés... © 19.35 A törpe való küldetés 6.30 Teleshop 8.10 Zűrös manus © 10.20 Van, aki forrón szereti © 13.00 Leszámolás Kis-Tokióban © 14.45 Kamuzsaruk © 17.00 Mortal Kombat © 19.00 Halálos célpont © 21.00 James Bond: Skyfall © 0.15 Amerikai pite © 2.15 Halálos meló ® 4.00 Van, aki forrón szereti © 6.00 6.30 6.55 7.20 7.50 8.20 8.45 9.10 10.15 11.05 12.05 13.05 14.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 20.00 21.00 23.55 1.55 2.35 3.20 4.00 TVSHOP Jóbarátok © Jóbarátok © Jóbarátok © Jóbarátok © Agymenők © Agymenők © Szívek szállodája© Szívek szállodája© Szellemekkel suttogó © Castle © Castle © Döglött akták © Döglött akták© Castle © Castle © Észbontók © Észbontók © Ide süss! © Bosszúállók: Ultron kora© Amerikai pite 3.- Az esküvő © Döglött akták© Castle © Castle © Szivek szállodája © 21.00 Bosszúállók: Ultrái kora 5.50 Magánnyomozók © 6.55 Hal a tortán ® 8.00 Tények Reg­gel ® 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban ® 13.10 Édes élet © 14.20 Magánnyomozók © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények ® 16.30 Családi Titkok © 18.45 Magánnyomozók © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Rideg Világ © 23.15 Hulla-jó szilveszter © 1.25 Csapdába csalva ® 7.25 Carter edző® am.-ném. filmdráma 2005 10.15 Ragadozók© amerikai kalandfilm 1996 12.25 Star Trek 8.­­Kapcsolatfelvétel © amerikai akciófilm 1996 14.40 Aeon Flux© am.-ném. akciófilm 2005 16.25 Ocean’s Thirteen-A játszma folytatódik© amerikai krimi 2007 18.50 Halálos fegyver© am. akció-vígjáték 1987 21.00 Legenda vagyok© amerikai thriller 2007 R.: Francis Lawrence Sz.: Will Smith, Alice Braga, Emma Thompson, Charlie Tahan, Salli Richardson- Whitfield 23.00 Iron Sky-Támad a Hold © finn-német-ausztrál sci-fi akciófilm 2012 1.10 Star Trek 8.­Kapcsolatfelvétel © amerikai akciófílm 1996 3.20 Mad Max© ausztrál akciófilm 1979 5.00 Aeon Flux© am.-ném. akciófilm 2005 21.00 Legenda vagyok 6.00 Kosárlabda - NBA 7.30 Te­levíziós vásárlás 9.00 Germánia 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Harcművészet. Kempómagazin 11.15 UFC 11.45 Darts Premier Li­ga 14.45 Kosárlabda-NBA 16.45 Kékek 17.15 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 17.45 Labdarú­gás 18.15 Europálya 19.45 Labda­rúgás: Bundesliga Preview Show 20.15 Labdarúgás: Bundesliga 22.45 Heti helyzet 23.45 Építők 5.55 6.30 7.30 9.25 10.00 10.30 12.25 13.00 13.30 14.00 14.30 16.25 17.00 17.10 17.45 18.30 19.00 21.10 21.45 22.30 Fradi Tv Sporthíradó Labdarúgó közvetítés Szombathelyi Haladás- Puskás Akadémia FC DVSCTv Sporthíradó Röplabda közvetítés Női Röplabda Extraliga elődöntő: Fatum Nyíregyháza - Swietelsky Békéscsaba Asztalitenisz magazin Sporthíradó Pecatúra magazin Jégkorong magazin Labdarúgó közvetítés MOLVidiFC-Ferenc­­városi TC negyeddöntő Startfejes magazin Sporthíradó Női labdarúgó magazin Irány Madrid! M4 Sport stúdió Jégkorong közvetítés Férfi válogatott mérkőzés: Magyarország- Svédország M4 Sport stúdió Játékoskijáró Sporthíradó 1710 Női labdarugó magazin 9.00 Paleo konyha ® 10.00 Mi van a hűtőben? ® 11.00 Nápoly ízei David Roccoval ® 12.05 Nicola konyhája © 13.10 Éhes motoro­sok - Laktató fogások ® 14.10 A boldogság receptjei © 15.10 Be­de Róbert mesterfogásai © 16.00 így etesd a családodat! © 16.55 Nigellissíma © 18.00 Paleo kony­ha © 19.00 A boldogság receptjei © 20.00 Sütés Anna Olsonnal © 21.00 Nigellissíma ® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom