Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-05 / 80. szám

2019. ÁPRILIS 5., PÉNTEK GAZDASÁG y Ritka ünnep: husvét előtt olcsóbb lett a tojás Elmaradó áremelés Eddigi legsikeresebb évét zárta a Hunguest SZÁLLODABIRODALOM Eredmé­nyes évet zárt tavaly a Hunguest Hotels Zrt., másfélszeresére nőtt az árbevétele, és a hálózat márkája alatt jegyzett 27 hotel­ből 22 saját üzemeltetésbe, illet­ve tulajdonba került - úja a Ma­gyar Nemzet. A lapnak Hülvely István vezérigazgató kiemelte: az előző évhez képest több mint 62 százalékos növekedéssel, 23,676 milliárd forint volt a net­tó értékesítési árbevételük, ez 3,4 milliárd forint adózott ered­ménnyel egyenlő,, és 86 száza­lékkal magasabb a 2017-esnél. Szállodáik pedig tavaly 5,180- ról 8,011 milliárd forintra növel­ték eredményüket A gyógy-és wellnessüdülések piacán igazán erős Hunguestnél a vendégek közel kétharmada a magyar családok közül ke­rül ki. - lók a küátások 2019- ben is, húsvétra például már telt házas foglalásokat jegy­­zünk - közölte. Januárban át­vették a Saliris és a Lifestyle ho­tel üzemeltetését, júliusban pe­dig a szegedi Forrás Szálló üze­meltetése került a társasághoz, két heiligenbluti és egy monte­negrói szálloda működtetésé­vel együtt. Novemberre a Kon­­zum-csoporthoz került a leg­nagyobb balatoni kempingüze­meltető cég a Balatontourist is, a BLT Group Zrt. megvásárlá­sával. Ezzel a legnagyobb ma­gyarországi szállásadó vállala­tot alapozták meg. MW ÜVEGHÁZHATÁS Évi 30 milliár­dos a hazai klímaberendezés­piac, s itt nincs munkaerőhi­ány, és a feketemunka is visz­­szaszorulóban van. A klíma­­berendezések szigorodó kör­nyezetvédelmi előírása eny­he drágulást okoz, ami először az ipari berendezéseknél lesz érezhető. Százezer lakossági és irodai célú klímaberendezést telepít­hetnek idén Magyarországon - erről is beszélt a Világgaz­daságnak a Hűtő- és Klíma­­technikai Vállalkozások Szö­vetségének (HKVSZ) elnöke, Várkonyi Nándor. Kimutatá­saik szerint az utóbbi évek­ben folyamatosan nő a piac, nemcsak az új gépekkel, ha­nem a meglévők cseréje kö­vetkeztében is. Várkonyi úgy Nem nőtt, hanem csökkent a tojás ára az ünnep köze­ledtével, pedig ilyenkor a kereslet is magasabb. A két évvel ezelőtti madárinfluen­za utáni túltermelés okoz gondot a piacon. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu KERESKEDELEM Korábban hús­vét előtt a megnövekvő keres­let hatására emelkedett a to­jás ára, most azonban inkább lefelé tart, és nem csupán az áruházak akcióiban. Az egyik hipermarketláncban például a tízdarabos csomagolású, M-es méretű hazai tojást 419 forint helyett 319-ért, egy másik, szintén magyar terméket 449 helyett ugyancsak 319 forin­tért árultak. Az Agrárgazdasági Kuta­tó Intézet (AKI) adatai szerint az M-es és L-es méretű étkezé­si tojás átlagos csomagolóhelyi ára 20 százalékkal csökkent az év első három hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz ké­pest, és az EU-ban is ugyanez a helyzet. Pedig a termelőknek a karácsonyi mellett a húsvéti a legforgalmasabb időszak, hi­szen üyenkor 10-20 százalék­kal több a fogyasztás. A tojás­­termelők a tojóállomány növe­lésével készülnek az ünnepre - mondta a Világgazdaságnak Pákozd Gergely, a herceghal­becsüli, a klimatizált lakóegy­ségek aránya 8-10 százalék le­het a mintegy négymillió la­kásban. További előrelépés várható, különösen az új tech­nológiák megjelenésével. A la­kossági fogyasztók jobbára az egy helyiség hűtésére alkal­mas, 2,5-3,5 kilowattos telje­sítményű eszközöket keresik. Ezekért átlagosan 200 ezer fo­rintot kérnek el, beszerelés­sel együtt pedig 300 ezret. Te­hát a magyar klímapiac nagy­jából 30 milliárd forintosra taksálható. Mintegy 6-10 ezer szakember osztozik rajta. Eny­­nyi elegendő, munkaerőhiány nincs, az utánpótlás azonban hiányzik. Az uniós mintá­ra 2015-ben életbe lépett kor­mányrendelet jelentősen ki­fehérítette a szakmát, s visz­mi Pák-To Kft. üzemvezetője, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségé­nek alelnöke. Hozzáfűzte: hús­vét után csökken a kereslet, a megnövelt állomány viszont Lassú növekedés Hosszas csökkenés után úgy tűnik, hogy a koleszterin­vádak megdőlése után las­san nő a hazai tojásfogyasz­tás. Becslések szerint évente 230-240 tojást fogyasztunk fejenként - igaz, húsz éve 300-nál tartottunk. szaszorulóban az a gyakor­lat, hogy a szomszéd rakja fel a falra a berendezést - vagy szakszerűen, vagy szaksze­rűtlenül. Az unió klímaberendezések­re vonatkozó rendelete miatt néhány százalékkal drágul­hatnak a kültéri egységek. A berendezések legnagyobb előállítója Kína, s a világ la­kossági ellátásának bőven 50 százalékát fedte le 2017-ben. Brüsszel a kültéri berendezé­sekben használt hűtőközeg importjára kvótákat alkalmaz, ezeket a piaci szereplők vásá­rolják meg, de végül a fogyasz­tói árakban csapódnak le. Az unió célja, hogy 2015-höz képest 2030-ra ötödére mér­sékelje a hűtőközegek üveg­házhatást okozó kibocsátását. Ennek mértékegysége a GWP, amely azt mutatja ki, hogy egy kilogramm szén-dioxidhoz vi­szonyítva az adott hűtőközeg hányszoros üvegházhatást okoz a légkörben. Az újonnan beállított lakossági eszközök­nél 2022-től ez nem haladhat­ja meg a 750-es értéket. Az ipari hűtési rendszerek­re már 2020-tól vonatkozik a szigorítás. Itt most 4000 kör­nyékén alakul a GWP, jövő ja­nuárig 2500 alá kellene vinni. Ezért zajlik az átállás a fluor­tartalmú, üvegházhatású gá­zokról más, például szén-di­­oxidos technológiára, ami vi­szont speciális képzést tesz szükségessé. A HKVSZ is szer­vez oktatást, de az nem lesz kö­telező. MW termel, ezért üyenkor különö­sen fontos, hogy legyen mit tar­talékolni a későbbi veszteséges időszakra is. A tojástermelésnél hosszabb idő a piaci folyamatokra reagál­ni, mint például a brojlercsirke­­előállításban. Míg az utóbbiak­nál a telep takarításával együtt is legfeljebb kilenc hét a rotá­ció ideje, a tojótyúkok eleve csak 22-23 hetesen kezdik el a tojástermelést - közölte a lap­pal Tóth Jenő, a Mátra Csirke Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A nagyobb keresletű idősza­kokban általában az importő­rök is aktívabbak, Pákozdi Ger-A Balkánt is meghódítják a kínaiak CSÚCSTALÁLKOZÓ A jövő hé­ten Dubrovnik ad otthont a Kínát és a kelet-közép-euró­­pai országokat tömörítő 16+1 együttműködés csúcstalál­kozójának. 2017-ben Buda­pesten tartották meg az ese­ményt. Ezúttal kilencedik al­kalommal találkozik a közös­ség, várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök is ott lesz. Kína különösen aktív a Nyugat-Balkánon, 2009 és 2015 között az itteni öt ország­ba áramló kínai tőke 13,5 mil­liárd dollárról 67 milliárdra nőtt. A tervek azonban nem mindig találkoznak a realitá­sokkal. Magyarország a Bu­­dapest-Belgrád vasútvonal kínai hátterű korszerűsíté­sével ütközött falakba. A be­ruházás kezdésének céldátu­mát 2023-ban határozták meg legutóbb, de a beruházásnak már a végéhez kellene köze­lednie. - Vegyesek a térség­ben a tapasztalatok, a korrup­ció, a szaktudás hiánya, a ké­sés és a túlárazás egyaránt gondot jelent. A kínai befek­tető általában technológiát és a munkaerőt is hoz magával - mondta a Magyar Nemzetnek Nikola Jokanovic szerb Kína­­szakértő, aki szerint ez szem­ben áll a helyi vállalkozók és munkavállalók érdekeivel. A gondok ellenére számos si­keres beruházás is megvaló­sult. A nyugat-balkáni régió­ban utakat, hidakat és vasutat fejlesztettek kínaiak, Görög­országban tengeri kikötők ke­rültek kínai kézbe. MW gely szerint a külföldi áruk ará­nya csökken: korábban 40 szá­zalék is volt, jelenleg 15-20 szá­zalék körüli. A mostani csökkenés a 2017- es madárinfluenza, majd az azt követő Fipronil-botrány utó­hatása. Az akkori hiány meg­növekedett termelői kedvet és magas árakat hozott, a múlt év második felére állt helyre a piaci egyensúly. Mostanra már a többlettermelés hatására lát­szik felborulni. A négymüliós üzemi tojásállomány meüett hárommillióra teszik a háztá­ji tyúkállományt, de termelése jócskán elmarad az üzemitől. BUDAPEST Tíz éve múlt január­ban, hogy az állam bevezette a szépkorúak jubileumi juttatá­sát. Erre a 90., a 95., a 100., a 105., a 110., és a 115. életévüket betöltő, Magyarországon beje­lentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok, illet­ve a szabad mozgás és tartóz­kodás jogával rendelkező sze­mélyek jogosultak. A jubüeu­­mi juttatás adómentes, az elért életkornak megfelelő összeg - a 90. életév betöltésekor 90, a 115. év után 115 ezer forint. A Magyar Államkincstár (MÁK) által a VUággazdaság­­nak megküldött adatsor igazol­ja, hogy egyre tovább élünk, hi­szen a fenti címen a költség­­vetés egyre többeknek egyre több pénzt fizet. Tavaly 19 513- an kaptak szépkorúaknak já­ró jubileumi juttatást összesen 1,78 milliárd forint értékben. Az államkincstárnak nincs sta-HÍREK Egyszerűbb lesz az EU-s ügyintézés KÖZJEGYZŐK Könnyebbé vál­hat az Európai Unióban a hi­vatalos ügyek intézése azzal, hogy egy új uniós rendelet sze­rint számos, bármely tagállam­ban kibocsátott közokiratot, például az apai elismerő nyilat­kozatot vagy az anyakönyvi ki­vonatot, egy másik tagállam­ban el kell fogadni felülhitele­sítés nélkül is - közölte a köz­jegyzői kamara. A közokiratok­hoz nem kell hiteles fordítást készíttetni. A közjegyzők által aláírt okiratok hitelesítését a kamara végzi Budapesten. A hitelesítés általában megvár­ható. Más országokba szánt dokumentumok felülhitelesíté­se azonban továbbra is szük­séges. MTI Meghosszabbított villamosítás TANYÁK Egy évvel meghosz­­szabbította tanyavillamosítási pályázatát az Agrárminisztéri­um, 2020. április 3-áig nyújt­hatják be kérelmüket a pályá­zók. A 8 milliárd 200 millió fo­rint keretösszegű támogatás­ra az alapinfrastruktúrával nem rendelkező tanyasi tér­ségek önkormányzatai és la­kói pályázhatnak. A pályázat többek között a tanyavillamo­sítást, a vízellátás és szenny­vízkezelés kiépítését támogat­ja. Az önálló pályázók 8 millió forintig, az önkormányzatok 50 millióig igényelhetnek tá­mogatást. Az önrész az egyéni pályázóknál 5, az önkormány­zatoknál 15 százalék. MW tisztikája arról, hogy hány nő és hány férfi van közöttük, és nincs adat a kedvezményezet­tek áüampolgárságáról sem. Az azonban tudható, hogy 2018- ban a szépkorúak túlnyomó többsége a 90. életévük betölté­se után kaptak ajándékutalást, huszonnégyen a 105., ketten pe­dig a 110. születésnap után ré­szesültek benne. Idén erős volt a kezdés: február végéig 3522- en kaptak csaknem 321 mil­lió forintot. Közülük kilencen a 105. születésnapjukat ünnepel­hették. Az államkincstárnál je­lezték, hogy a jubileumi kifize­tésekhez nem rendeltek önálló finanszírozást, a „Politikai re­habilitációs és más nyugdíj-ki­egészítések” jogcímsorban sze­replő előirányzat tartalmazza ezt a tételt. Megtervezésekor fi­gyelembe vették az előző évi ki­adást, valamint a demográfiai folyamatokat is. MW A berendezés felszerelése értő szakembert kíván Fotó: MTI Környezetkímélőbb technológiára váltanak Sorállás a klímákért Szépkorúak jubileumi juttatása j ■í A juttatásban részesülőit létszáma jA juttatásra kifizetett éves ösfzeg írÉlió fortlf 82,0 2009 848,1 2010 3824.6 2011 1546,4 2012 1524,3 2013 1576.6 2014 820 8 907 mm 17 042 16 788 17 291 18 744 19 194 18 404 19 513 ím *A kiirtó érékének oka a juttfásának 90 éves korúakra kiterjesztése és a jogosultság visszamenőleges kifizetése Adómentes juttatás a szépkorúaknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom