Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-02 / 77. szám

2019. ÁPRILIS 2., KEDD SPORT 15 Erősítés érkezhet a Délvidékről a magyar úszóválogatottba A „Szebasztián-jelenség” Szabó Szebasztián 100 méter pillangón berobbant a világ élmezőnyébe az ob-n Fotó: MTI Az utóbbi évek legizgalma­sabb országos úszóbajnok­sága fejeződött be szomba­ton Debrecenben. Lehet itt emlegetni a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Ka­tinkának a dobogó harma­dik fokára csúszását egyik fő számában, 200 méter pil­langón, Cseh László kiszoru­lását ugyanezen táv férfi vb­­indulói közül, esetleg Kozma Dominik pazar győzelmét és idejét 200 gyorson, azonban mégiscsak a két délvidé­ki srác, a mellúszó Szilágyi Csaba és a pillangózó Szabó Szebasztián szédületes ered­ményei miatt lesz emlékeze­tes a viadal. Amelyeknek az utóélete legalább legalább annyira mozgalmasnak ígér­kezik, mint a megszületés. Ch. Gáli András szerkesztoseg@mediaworks.hu —i-------------------------------------------------­ÚSZÁS Rögzítsük gyorsan a tényeket: Szilágyi Csaba az 50 és a 100 méteres mell­úszást is országos csúccsal és a világ idei második legjobb eredményével nyerte, Szabó Szebasztián pedig a két rövi­­debb pillangózó számot húz­ta be, 50-en az aktuális világ­­ranglista második, 100-on az első helyére beérkezve! Utób­bi fiatalember ráadásul az ösz­­szes magyar pillangózó világ­­klasszist - a 100-on vb-ezüst­­érmes Milák Kristófot, továb­bá Cseh Lászlót és Kenderesi Tamást - is a vert mezőnybe utasította, s jelen állás szerint Cseht kiszoríthatja 100-on a vb-indulók közül. Amennyiben Szabó (és per­sze Szilágyi) színeinkben tud indulni a júliusi kvangdzsui világbajnokságon. És ezzel elérkeztünk a „Szebasztián-jelenség” lénye­géhez. Tudniillik, miközben az ember azt gondolná, hogy az egész magyar úszósport örömmámorban lubickol, Sza­bóék látványos berobbanása sokkolta a közeget. Hogyis­ne, amikor a zentai óriás szín­re lépése felrúgta a megcson­tosodott honi erőviszonyokat. A délvidéki fiúk hazánk­ba csábítása Bán Sándor ér­deme. A veterán hódmezővá­sárhelyi úszóedző annak ide­jén Risztov Éva felfedezője volt, később dolgozott Dél-Af­­rikában, s hosszú ideig Újvi­déken is, ahol az óbecsei szü­letésű Szilágyi nála bonto­gatta a szárnyait jó tíz évvel ezelőtt. - A délvidéki úszó­sport fellegvára Újvidék, ké­sőbb a Csabánál hat évvel fia­talabb Szebasztián is oda ke­rült. Szebasztián élettörténete különleges. Édesapja magyar, édesanyja horvát, ő színma­gyar közegben nőtt fel, Zen­­tán, viszont szerb iskolába járt. Apja dúsgazdag vállal­kozó, a kilencvenes években ő volt az újvidéki magyar te­levízió tulajdonosa, de aztán a délszláv háború elől Németor­szágba menekült a család, és 1996-ban, Frankfurtban szü­letett meg Szebasztián. Aki­ről tudni kell, hogy fantaszti­kusan tehetséges vízilabdázó, balkezes, és a szerbek minden követ megmozgattak, hogy a pólót válassza, ő azonban az úszás mellett tette le a garast - mondja Bán, aki gyorsan azt is hozzáteszi, hogy a zentai srácnak nem anyagi kérdés az úszás, Szegeden például van egy lakása, s apja révén maga is tehetősnek számít. Máskép­pen fogalmazva számára nem pénzkérdés, hogy szerb vagy magyar színekben induljon Kvangdzsuban, sokkal inkább érzelmi és szakmai.- Igen, szakmai, mert Szebasztián, akit most haza­engedtem Zentára pihenni, nemcsak 50, hanem 100 mé­ter pillangón is indulni akar a világbajnokságon, végté­re is mindkét távon dobogó­esélyes - árnyalja a képet Petrov Iván, Szabó jelenlegi klubjának, a Győri Úszó SE- nek a vezetőedzője, ugyanis a pillangózófenomén az ősszel átigazolt Hódmezővásárhely­ről. - Számomra egyértelmű, hogy minden követ meg kelle­ne mozgatni Szabó és Szilágyi honosítására, és szerintem en­nek nem is lehet akadálya, hi­szen a decemberi hangcsoui rövid pályás világbajnoksá­gon egyikük sem indult szerb színekben. Szilágyival renge­teget erősödne a vegyes vál­tónk, Szabó pedig legutóbbi eredményei alapján a földke­rekség egyik legjobb pillangó­­zója 50-en és 100-on. Igen ám, csakhogy Sza­bó színre lépésével - és eset­leges honosításával - Cseh László kiszorulna 100 pillan­gón a vb-csapatból. Talán ez­zel is összefügg Sós Csaba szövetségi kapitány az MTI- nek adott dodonai megfogal­mazása az ob után: - A két vajdasági magyarról, a szerb színekben versenyző Sza­bó Szebasztiánról és Szilágyi Csabáról annyit, hogy az eset­leges „honosításuk” egy több­oldalú függvény, ezt nekik is akarniuk kell, és a szerb szö­vetség engedélye is szükséges lenne hozzá. Itt már a honosítás szó idé­zőjelbe tétele is elgondolkodta­tó. Mind Szilágyi, mind Szabó rendelkezik magyar útlevéllel és állampolgársággal a szerb mellett, bár hivatalosan egyi­kük sem kérte még, hogy ma­gyar színekben versenyezhes­sen. Az is tudomásunkra ju­tott, hogy amennyiben a ma­gyar szövetség csak 50 pillan­gón számít Szabóra, 100-on pedig Milákot és Csehet indít­ja, akkor a zentai fiú inkább marad a szerb válogatott tag­ja, hiszen - az ő szempontjá­ból teljesen logikusan - nem fog kidobni az ablakon egy po­tenciális aranyesélyt. Végül álljon itt Wladár Sán­dornak, a Magyar Úszószövet­ség elnökének kategorikus ál­lásfoglalása: - Mindent el kell követnünk a két fiú honosítá­sáért. Egyenes beszéd. A 300. élvonalbeli meccsén Is győztesen hagyta el a pályát az MTK játékosa Kanta József jól áll a jubileumokkal Pólyák Balázs sportigazgató is köszöntötte Fotó: Meder István LABDARÚGÁS Az NB-es tabel­lán a hetedik helyen álló MTK csapatkapitnyát, Kanta Józse­fet főképpen az teszi boldog­gá, hogy miközben jelentős mérföldkőhöz érkezett a 300. élvonalbeli meccsével, csapa­ta megszerezte a három pon­tot a DVTK ellen (2-1).- Nem mindennapos, hogy egy labdarúgó eljut háromszá­zadik élvonalbeli mérkőzésé­hez: a Diósgyőr elleni találko­zó előtt a klubja is köszöntöt­te, miközben Antal Botond, a DVTK csapatkapitánya is meg­ajándékozta egy palack toka­ji borral. Mit jelentett önnek a jubileum?- Egyértelmű, hogy fontos mérföldkőhöz érkeztem, de amíg le nem fújták a találko­zót, addig próbáltam kizáró­lag a mérkőzésre koncentrál­ni, hiszen jelenlegi helyze­tünkben meglehetősen nagy nyomás volt rajtunk. Szüksé­günk volt már erre a győze­lemre, mert kezdtünk igen­csak veszélyes helyzetbe ke­rülni, egyre lejjebb csúsztunk a tabellán, úgyhogy ennek a sikernek most nyugtatólag kell hatnia.- Pluszerőt adott a csapat­nak, hogy ünneppé tegyék ön­nek ezt a jeles napot? Vagy mi­vel volt több most a csapatban, mint a legutóbbi öt meccsen, amikor nem sikerült nyerniük?- Megmondom őszintén, hogy miközben büszke va­gyok arra, amit elértem, nem igazán kedvelem az ezzel já­ró megkülönböztetett figyel­met. De a mérkőzés előtt az öltözőben már a mester is kiemelte, hogy a háromszá­zadik mérkőzésem követke­zik, és legyen ez pluszmoti­váció a fiúknak, akarjanak nyerni már csak miattam is, és ez nyilván jólesett, kicsit meghatódtam, de... Valóban az volt a legfontosabb, hogy győztesen sikerült lejönnöm a pályáról ezen az ünnepi mérkőzésen.- Emlékszik, melyik csapat el­len volt a századik és a kétszá­­zadik meccs, és mi történt azo­kon a találkozókon?- A századikra tisztán em­lékszem: a 2007-2008-as idényben volt, amikor bajno­kok lettünk, a Honvéd ellen játszottunk idegenben, és ak­kor is nyertünk, 2-0-ra. Há­la istennek, ezekkel a jubile­umokkal jól állok, úgy emlék­szem, minden ilyen alkalom­mal győztesen hagyhattam el a pályát. Emiatt most is biza­kodó voltam a találkozó előtt.- Győzelme révén, és mivel a forduló eredményei is úgy ala­kultak, az MTK jelentősen el­távolodott a kiesőzónától, épp úgy kilenc pontra van tőle, mint a dobogótól. Újra cél le­het a harmadik hely?- A Diósgyőr elleni meccs előtt még igencsak veszélyez­tetettek voltunk, de a célunk az utóbbi hetekben az volt, hogy a kiesés mint téma ne is kerül­hessen komolyan szóba. Nyil­ván most, hogy megnyertünk egy mérkőzést, még nem jelen­ti azt, hogy nekünk most már a dobogóra kellene gondolnunk. A lényeg, hogy továbbra is ugyanilyen odaadással kell ját­szania a csapatnak. Ha így tu­dunk küzdeni, akkor tudunk mérkőzéseket nyerni, és esé­lyünk lehet előkelő helyen vé­gezni a tabellán. De nyilván az elsődleges szempont az, hogy stabilizáljuk a helyünket a táb­lázaton, és a bajnokság vége fe­lé ne kelljen izgulni az esetle­ges visszaesés miatt.- Ez volt a második mérkőzé­se a csapatnak Lucsánszky Ta­más vezetőedző irányításával. Miben látja a legfőbb különb­séget elődjéhez, Feczkó Ta­máshoz képest?- Minden edzőnek megvan­nak a saját elképzelései mind az edzésmunkáról, mind a tak­tikáról. Az látszott, hogy most másfajta taktikai elemet gya­koroltunk be erre a mérkőzés­re, talán kicsit meg is leptük vele a Diósgyőrt. Rendkívül so­kat foglalkoztunk a taktikával a kéthetes bajnoki szünetben, sulykolta az edzőnk, mit kell csinálni, és a csapat jól alkal­mazkodott az új variációhoz. Bodnár Zalán/NS JEGYZET Keserves lesz? Ballai Attila jegyzet@mediaworks.hu Elnézést, amiért alább ma­gamat idézem, de talán ok­kal teszem. Labdarúgó-vá­logatottunk második Euró­­pa-bajnoki selejtezőjének reggelén - a vb-ezüstérmes horvátok voltak az ellenfe­lek -, három nappal a szlo­vákoktól, Nagyszombatban kapott, keserves verés után az alábbiakat írtam: „...tes­sék a mérkőzés minden per­cét élvezni, azt megpróbálta­tás helyett kihívásnak, ün­nepnek tekinteni, a labda és a lehetőség elől nem mene­külni, hanem ennek is, an­nak is elébe menni. (...) ez az a sportág, amelyben te­metni különösen veszélyes, például minden további nél­kül előfordulhat, hogy fiaink ma pontot szereznek.” Szereztek, nem is egyet, hanem hármat, 2-1-es dia­dalt arattak Modricék felett. Nem értek egyet azokkal, akik szerint ez a bravúr csak akkor ér valamit, ha június­ban győzünk Azerbajdzsán­ban, majd itthon, Wales el­len is. A magyar futball je­len állapotában a vb-döntőst felülmúlni előzmények és következmények nélkül is maradandó élmény, azért az egyetlen, mámoros estéért is bőven megérte. Ám más­részt, ha a továbbjutási esé­lyeket latolgatjuk, roppant egyszerű az alap: oda-visz­­sza meg kell verni Azerbaj­dzsánt, hazai pályán pedig mindenkit. Éppen emiatt aggódom. Mert a futballban nemcsak garantáltan vesztes, de ga­rantáltan nyertes mérkőzés sincs. A bevezetőben idézett mondatokat minden további nélkül címezhetném az aze­­rieknek is, június 8-ára, ami­kor a mieinket fogadják. Ne­kik aztán valóban nincs ve­szítenivalójuk: a továbbju­tást senki sem várja el tő­lük, azt viszont igen, hogy legalább Bakuban inuk szakadtáig küzdjenek, min­den vendéget meggyötörje­nek, és egy-egy - ha nem három - pontot elcsípjenek az óvatlan látogatótól. Sze­rintem el is fognak. Aki en­nek áldozatául esik, az a má­sodik helyért zajló verseny­ben nehezen behozható hát­rányba kerül. Nem az ünneprontás szán­dékával mondom, de március 24-én Horvátország ideá­lis ellenfelünk volt. Önnön nagyságától kissé még bó­dultán, a magyarokat lenéz­ve az első gól után a partit befejezettnek nyilvánítot­ta, és fiaink „minden mind­egy” alapú, vagány játékuk­kal fordítani tudtak. Az azeriek azonban júni­us 8-án a horvátok egyik hi­bájába sem esnek majd be­le, erre nincs is okuk. A mi­eink bezzeg a kötelező győ­zelmektől és a nem lazán virtuóz, hanem vérüket szí­vó, nyakukban lihegő, boká­jukra csúszó riválisoktól ir­tóznak leginkább. Úgyhogy a bakui is keser­ves meccsnek ígérkezik. De bízzunk benne, hogy csak közben lesz az, a végén nem. v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom