Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-09 / 83. szám
2019. ÁPRILIS 9., KEDD SPORT 15 A Manchester Citynél már a BL-trófeára is szemet vetettek Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu között LABDARÚGÁS Az angol bajnoki tabellán a Manchester City két ponttal a Liverpool mögött a második, azonban egy mécseséi kevesebbet játszott, és bomba formában van. Josep Guardiola együttese a legutóbbi tizennégy összecsapását megnyerte; igaz, a Ligakupa döntőjében a Chelsea-t büntetőpárbajban gyűrte le. A BL nyolcaddöntőjében a legmeggyőzőbb volt valamennyi csapat között, 10-2-es összesítéssel, hazai 7-0-val ütötte ki a Schalkét. A Tottenham is kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel jutott túl a Dortmundon, a bajnokságban azonban nem tud beleszólni a Liverpool és a Manchester City versenyfutásába, a harmadik helyen állva tizenhat ponttal elmarad a Citytől. A Premier League legutóbbi hat fordulójában csak egyszer nyert -BL-negyeddöntő Első mérkőzések, mai műsor: TOTTENHAM-MANCHESTER CITY 21.00 (tv: M4 Sport) LIVERPOOL-PORTO 21.00 (tv: Spíler2). A Premier League-ben kétségkívül rangadó lenne, a Bajnokok Ligájában egyelőre itt még nem tartunk, de azért a negyeddöntő első felvonásán pikáns meccsnek ígérkezik a ma esti Tottenham-Manchester City összecsapás. Az „angol napon” a Liverpool a portugál Portót fogadja. a múlt szerdán, a stadionavatóján a Crystal Palace ellen -, és ebben az időszakban négyszer is kikapott idegenben. A két együttes legutóbbi három bajnoki találkozóját a manchesteriek nyerték, de nem gondolják, hogy könnyű lehet a dolguk. A támadósorból Rijad Mahrez az UEFA honlapjának elmondta: nagyon nehéz csatára számít, de úgy érzi, készen állnak a feladatra. „Ismerjük őket, mint ahogyan ők is minket. Sokszor találkozhattunk velük, és a közelmúltban sikerült győznünk” - nyilatkozta az algériai játékos, aki nem köntörfalazott, amikor kijelentette, hogy a BL-trófea megszerzése is a céljaik között szerepel - de előbb persze a Tottenham elleni párharcot kell kipipálniuk. „Csodálatos lenne számomra, ha BL-t nyernék, mindig is ez volt az álmom” - árulta el. Az európai kupaporondon a Manchester City és a Tottenham még sohasem találkozott egymással, a Liverpool és a Porto viszont tavaly is szembekerült, akkor a BL nyolcaddöntőjében. S az első mérkőzés a portugálok rémálmaiban jön elő, mert a saját közönségük előtt 5-0-ra kikaptak. (A visszavágót, ami 0-O-val zárul, már le sem kellett volna játszani...) Az Estádio do Dragáóban Sadio Mané háromszor is bevette a hazaiak kapuját, egymaga lefejezte a Sárkányokat a barlangjukban. „Csapatként játszottunk nagyon jól, támadásban és védekezésben is erősek voltunk” - emlékezett vissza szerénykedve a mai találkozó előtt a szenegáli játékos. - Ám nagy hiba lenne, ha abból az eredményből indulnánk ki, és elbíznánk magunkat. Ami tavaly történt, az már történelem, el kell felejtenünk” - tette hozzá Mané. A Liverpoolnak mindenesetre a távolabbi múltból is kellemes emlékei lehetnek a portóiakkal kapcsolatban, az összmérlegük az eddigi hat meccsükön három győzelem, három döntetlen, 12-2-es gólkülönbséggel. Egy játékostól azonban tarthatnak az angolok: Moussa Marega az idei BL-kiírásban hét meccsén hat gólt szerzett, és szépen elosztva, mert hat találkozón is eredményes volt. A portugál labdarúgás ikonja, Luis Figo szerint a mali csatár akkora csillaga lehet az afrikai futballnak, mint amekkora Samuel Eto’o vagy Didier Drogba volt. A későn érő támadónak mindenesetre bele kell húznia, mert vasárnap már a 28. születésnapját ünnepli. Dele Alii és Harry Kane a Manchester City játékosainak gyűrűjében. A bajnokságban a Tottenham otthon kikapott a Citytől Fotó: AFP Angolok egymás George F. Hemingway tizenhárom év után eladta a kispesti klubot LABDARÚGÁS George F. Hemingway tulajdonos eladta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát. A szentesi kötődésű, a távközlési és energetikai piacon szereplő Metalcomcsoporthoz tartozó, magántőke-befektetésekkel foglalkozó Reditus Equity Zrt. a vevő. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra. Hemingway korábban a magyar sajtóban többször úgy nyilatkozott, hogy tízmillió euróért hajlandó lenne megválni a klubtól. Több hazai médium - élen az Nso.hu-val - már napokkal ezelőtt kész tényként közölte az ügyletet, amelyet hivatalosan tegnap jelentettek be. A formaságok kedvéért jegyezzük meg, a Honvéd Futball Club Kft.-nek a The Hemingway Group leányvállalata, a nevadai bejegyzésű Qulnex America LLC volt a százszázalékos tulajdonosa 2006-tól. Ettől a cégtől vásárolta meg a futballklub ugyancsak százszázalékos tulajdonjogát a Metalcomcsoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. A metALCOM Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt.-t 1999-ben, Szentesen alapítot-George F. Hemingway még novemberben, a Honvéd új utánpótlásközpontjának avatásán ták, a cég a hazai távközlési kivitelezési piac megkerülhetetlen szereplője. A Reditus Equity Zrt.-t 2017 nyarán hozták létre azzal a céllal, hogy középtávon a hazai magántőke-befektetési (angol szakszóval: private equity) piac egyik meghatározó szereplőjévé váljon. A mostani tranzakció is azt mutatja, a társaság nem specializálódik adott iparági szakterületekre, a zöldmezős beruházásoktól az ingatlanfejlesztésen át akár egészen futballklubokig terjed a spektruma. „Örömmel tölt el, hogy munkám eredményeként a Honvéd ismét a magyar labdarúgás egyik legstabilabb hátterű és Fotó: MTI legsikeresebb klubja lett, méltó régi hírnevéhez. A legbüszkébb mindazonáltal nem is a magyar bajnoki címre vagy a kupagyőzelmekre vagyok, hanem hogy sikereinket jelentős részben a Magyar Futball Akadémián folyó kimagasló szakmai munkára, az ott képzett fiatal magyar játékosokra tudtuk alapozni” - nyilatkozta a vevőkkel közös közleményében George F. Hemingway, a Budapest Honvéd korábbi tulajdonosa. „Egyértelmű célunk, hogy a Magyar Futball Akadémia korszerűen felszerelt utánpótlásközpontjában még több fiatal magyar játékos tehetsége bontakozhasson ki, akik később a felnőttcsapatba felkerülve idővel nemzetközi szintű játékosokká válnak. Ez a Honvéd és ez a magyar labdarúgás érdeke egyaránt” - hangsúlyozta Bozó Zoltán és Mendelényi Dániel, a metALCOM Zrt. két meghatározó tulajdonosa. „Kevesen tudják, hogy a Honvéd az elmúlt évek kiemelkedő teljesítményét úgy érte el, hogy közben nyereségesen gazdálkodott. A szakmai sikerek fenntartása mellett ugyanolyan fontosnak tartjuk a klub anyagi stabilitásának megőrzését, piaci bevételeinek erősítését, hiszen hosszú távon csak így maradhat versenyben a bajnoki címért és az európai kupaszereplésért” - tette hozzá Makra Zsolt, a Metalcom-csoporthoz tartozó vevő, a Reditus Equity Zrt. vezérigazgatója. MW Jó befektetés a Budapest Honvéd JEGYZET Pofonok Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu Elsőre megkésett április 1-jei beugratásra gyanakodtam, amikor a legnépszerűbb közösségi oldalon a minap belefutottam a hírbe: nyáron megrendezik az első „Magyar Pofozó Bajnokságot”. Némi netes kutakodás után azonban azzal kellett szembesülnöm, hogy ennek bizony fele sem tréfa. Nagy múltra nem tekint vissza a „sportág”, csupán néhány évesre, és az oroszok a zászlóvivők. Mondhatnák, hogy ezen ne lepődjünk meg, közlekedési afférnál sehol máshol a világon nem kerülnek elő olyan gyorsan a baseballütők, mint náluk, és a vodkagőzös éjszakák is biztosítják a hátországot. De, mint alább látni fogjuk, esetünkben éppen nem erről van szó. Márciusban a krasznojarszki Siberian Power Show rendezvényen már az amatőröknek is rendeztek tornát, amelyen szabályszerű keretek között lehetett egymást csépelni. Vannak persze profik is, és azt nem merném állítani, hogy néhány videó megtekintése után letisztultak előttem a szabályok, de a lényeg, hogy nincsenek súlycsoportok, a felek felváltva sóznak oda a másiknak, és teljes tenyérrel nem lehet odacsapni, csak a zárt ujjakkal. Létezik olyan lebonyolítási forma, mely szerint, ha mindkét fél állva marad három-három pofon után, akkor az ütések ereje és a technikája alapján a zsűri dönti el, hogy melyikük a győztes. Ez a lightosabb verzió, a keményebb változatban addig megy a csihi-puhi, amíg valamelyik fél ki nem dől. Gyaníthatón ez a népszerűbb, mert aki inkább pontozást szeretne, az nézzen műkorcsolyát... Krasznojarszkban bizonyos Vaszüij Kamockij nem sokat lacafacázott, a 28 éves, 168 kilós gazdálkodó mindenkit könnyedén lecsapott. Láthatjuk a videómegosztókon, volt, aki az első benyelt maflás után valahogy segítséggel, szédelegve talpon maradt, és biccentett, hogy jöhet a második menet, de abban végérvényesen leoltották neki is a lámpát. A bajnok amúgy kimondottan jámbor természetű, soha nem verekedett, eredendően csak nézelődni ment az eseményre, és azért, hogy autogramot kérjen egy neves erőemelőtől. Ám a szibériai óriást a cimborái rávették, hogy nevezzen be a pofozóversenybe, aminek a megnyeréséért aztán 30 ezer rubel - átszámítva mintegy 120 ezer forint - ütötte a markát. A magyar bajnokságon ennél többet, félmillió forintot vihet haza a győztes, és júniusban nálunk sem egy lepattant kocsmában, hanem, ha minden igaz, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokba kell házhoz menni a pofonért. A hétszeres olimpiai bajnok kardvívó meg majd fordul egyet a sírjában, hogy hova jutott a vüág.