Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-09 / 83. szám

ß MEGYEI KÖRKÉP 2019. ÁPRILIS 9., KEDD Többéves kutatómunka előzte meg a versenyt Rangos díjat kapott a decsi táncospár Szekeres Beáta és Takács László a színpadon Fotó: Muharay Szöv. Ösztönöz ez a megmérettetés Fiatal orvosok vizitáltak náluk TOLNA Tavaly diplomázott fia­tal orvosok - köztük két tolnai - voltak a vendégei egy nem éppen szokványos egészség­napnak, amelyet a tolnai Ván­dorló Szépkorúak Baráti Kö­re rendezett. A MAG-Házban nagy érdeklődés mellett lezaj­lott eseményen bőrgyógyásza­ti, pszichiátriai, belgyógyá­szati, aneszteziológiai, inten­zív terápiás és háziorvosi té­mákról is hangzott el előadás. Dr. Szebényi Júlia a túlzás­ba vitt napozás ártalmairól, a veszélyes bőrdaganatokról és a HPV vírus elleni védekezés­ről beszélt. Dr. Szekeres Zsolt a legtöbb embert érintő keringé­si betegségekről és azok meg­előzéséről referált. Dr. Stein­­bach Gergő a háziorvosoknak az egészségmegőrzésben betöl­tött szerepéről tartott előadást. Dr. Schrick Diána - aki a Pécsi Bőrgyógyászati, pszichiátriai, bel­gyógyászati témák egyaránt terítékre kerültek Tudományegyetem idei utazó nagykövete is - előadásában az akut betegellátás útvesztői és az altatóorvosok mindennapjai kerültek terítékre. Ő ismertet­te vázlatosan az ötödik meghí­vott rezidens, a más irányú kö­telezettsége miatt távol marad­ni kényszerült dr. Rostás-Szabó Miklós az időskori depresszió­ról szóló referátumát is. Az előadások nagy tetszést arattak a főként az idősebb ge­nerációhoz tartozó hallgató­ság körében. Közérthető, fiata­los, pörgős referátumok hang­zottak el, számos praktikus ta­náccsal is ellátva a közönséget. A rendezvényen jelen levő dr. Barna Györgyi, Tolna veze­tő háziorvosa dicsérte a ván­dorló szépkorúak kezdeménye­zését. Elmondta, hogy nagyon élvezte az előadásokat, azok szakmai és gyakorlati szem­pontból is kiválóak voltak. Az egészségnapon köröm­diagnosztikára, illetve a Tilia gyógyszertárnak köszönhető­en ingyenes vércukor- és vér­­nyomásmérésre is lehetőség nyílt. S. K. Fülöp Ferenc-díjat kapott két decsi táncos, Takács László és dr. Szekeres Be­áta. A sárközi verbunk, las­sú és friss csárdás előadás­módjukat értékelte a szak­mai zsűri. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu DECS A Muharay Elemér Nép­­művészeti Szövetség idei év­ben is megrendezte a „Fülöp Ferenc” Hagyományőrző Szó­lótáncversenyt, amelynek cél­ja a hagyományőrző együtte­sekben táncolok ismereteinek tanulmányozása, gyarapodá­sának ösztönzése. A 2019. március 23-án Ba­gón megrendezett megméret­tetésen - több sárközi hagyo­mányőrző együttes mellett - a Gyöngyösbokréta Hagyo­mányőrző Egyesület két tán­cosa, Takács László és dr. Sze­keres Beáta is részt vett. A sár­közi verbunk, lassú és friss csárdás előadásmódjának el­ismeréseként a neves szakmai zsűri értékelése alapján mind­ketten Fülöp Ferenc-díjban ré­szesültek. A versenyt megelő­zően két alkalommal a Szö­vetség által szervezett szak­mai felkészítésen vettek részt, amelyen Taba Csaba és Fejér Erika segítette őket. A táncosok elmondták, hogy ez a díj számukra azért is fon­tos, mert Decsről ők az elsők, akik megkapták, emellett el­ismerték a többéves kutató­munkát és tanulást, melyet a sárközi tánc- és egyéb kultúra megismerésével töltöttek. El­kötelezettek a sárközi - külö­nösen a decsi - hagyományok felkutatása, színpadra állítá­sa, táncainak tanítása iránt. A táncospár jelenleg tanul­mányainak végén jár a nép­tánc-csoportvezetői képzésen, ahol az elmúlt két évben bőví­tették ismereteiket többek kö­zött néprajzi, módszertani és táncos területen. Itt szerzett tudásukkal vezetik a Gyön­gyösbokréta Hagyományőrző A „Fülöp Ferenc" Hagyo­mányőrző Szólótáncverseny­­nyel a Muharay Elemér Nép­­művészeti Szövetség ösztönöz­ni kívánja az archív gyűjtések és az idősebb táncosok segít­ségével a helyi táncok elmé­lyült tanulmányozását, a ha­gyományőrző együttesekben táncolok szakmai presztízsé­nek növelését. Az 1997 óta kétévenként megrendezett országos ver­seny a hagyományőrző együt­tesek táncos egyéniségeinek egyik legrangosabb elismeré­se. Ahhoz, hogy a táncosok jól szerepelhessenek ezen a ver­senyen, szükséges az együt­tes által őrzött saját táncha­gyomány alapos ismerete, ko­reográfiái beállításokat nélkü­löző, a táncra jellemző motí­vumkészletből építkező imp­rovizáció, az egyéni előadás­mód, a stílushű viselet és a ze­nével való kapcsolat. A ma­gukat megméretőknek két és fél perc áll a rendelkezésükre, hogy bizonyítsanak. Egyesület kis létszámú, de an­nál lelkesebb tánccsoportját. Fő céljuk a gazdag sárközi kultú­ra megismertetése minél széle­sebb körben, a táncon keresz­tül. Fontos, hogy a táncosok megismerjék ne csak a tánclé­péseket, hanem az ahhoz tarto­zó szokásokat is. A hiteles elő­adásmód egyik legfőbb alap­ja a kultúra ismerete. Ezért is beszélgetnek a tánclépések kö­zött magáról a kultúráról, a ré­gi szokásokról. Várnak pénte­kenként este hat órától a Falu­házban bárkit kortól, tánctu­dástól és lakóhelytől függetle­nül, aki a táncokon keresztül szeretné megismerni saját fa­luja, illetve a Sárköz kultúrá­ját. Az sem jelent problémát, ha valaki nem rendelkezik saját viselettel, mert az egyesület sa­ját viseletekkel is rendelkezik. A Gyöngyösbokréta célja nem csak a sárközi tánc meg­tartása, hanem a népdalkincs, népviselet, népszokások, nép­zenéjének ápolása, megóvása az utókor számára. Szeretet­tel fogadnak mindenkit, akik népdalokat szeretnének tanul­ni, énekelni, vagy megismer­kednének a citerázás rejtelme­ivel. Az egyesület bárkit szíve­sen lát a tagjai között, aki sze­retne egy jó hangulatú, csalá­dias közösség tagjává válni, tudtuk meg Lázár János egye­sületi elnöktől. A tagdíjbevé­telt is a közösségre fordítják, hiszen minden évben tartanak legalább egy olyan eseményt, például kirándulást, közös fő­zést, amelynek révén még ösz­­szetartóbbá válik a csapat. Lázár János arról is tájékoz­tatott, hogy terveik között sze­repel tábor, illetve rendsze­res foglalkozások szervezése is, ahol a részvevőknek alkal­muk nyílik megismerni a sár­közi gyöngyfűzést, rostkötést, népdalokat, népzenét és tán­cokat is. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Lehetőség, amit nem szabad kihagyni SÁRSZENTLŐRINC-UZD A kép viselő-testület korábbi ülésén a Sárszentlőrinc-Uzdért Egye­sület és az Uzdi Diákok Baráti Társasága kezdeményezésére előzetes szándéknyilatkozatot fogadott el annak érdekében, hogy a Magyar Falu Program keretében kiírt pályázatra je­lentkezik. Sikeres terv esetén lehető­ség adódik arra, hogy Ren­­kecz József igazgató-tanító évtizedeken keresztül gyűj­tött és gondozott gyűjtemé­nye méltó és végleges elhelye­zést nyerjen. A kiírás módo­sított beadási határideje má­jus 15. A beadandó pályázat követelménye, hogy készülje­nek el azok a dokumentumok, melyek alapját képezik a ter­veknek. Demény Károly, Sár­­szentlőrinc polgármestere és dr. Farkasfalvi József, az Uz­di Diákok Baráti Társaságá­nak elnöke megbeszélésükön egyeztette a volt tanítói szol­gálati lakások átalakításával, felújításával kapcsolatos mű­szaki paraméterek elkészíté­sét. A feladat elvégzésére a je­lentős referenciákkal rendel­kező Farmerterv Kkt. építé­szeit kérték fel. A két civil szerveződés a sárszentlőrinci önkormány­zattal és a Wosinsky Mór Me­gyei Múzeummal együttmű­ködve azért dolgozik, hogy pá­lyázati források segítségével a több ezer darabból álló tema­tikus gyűjtemény, a „Renkecz József Helytörténeti Gyűjte­mény” végre méltó elhelyezést kapjon. B. L. Renkecz József néptanító Fotó: Makovics Kornél Új, 2019-es szakácskönyvünkben ' olvasóink recepjeire építünk. Ezt tükrözi í á kötet címe is: A Kárpát-medence ízei olvasóinktól. Várjuk receptjeiket, melyek felölelik a Kárpát-medencében élő magyarság ízvilágát, másrészt az itt élő nemzetiségek gasztronómiai hagyományait. Azaz magyar és nemzetiségi ételek receptjeit egyaránt várjuk. Elküldhetik kedvenc családi receptjüket a hagyományos leves, főétel, desszert kate­góriában, de ezen túl gyorsételekre, szabad tűzön elkészíthető ételekre, valamint min­denmentes finomságokra is számítunk. Osszák meg velünk receptjeiket, a végső bekül dési határidő: 2019. Június 15. Receptjeiket e-mailben a receptversenjr@mMllaworks.hu címre, postai úton a 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. címre várjuk. A receptek beküldői között kisorsolunk ^ KÉT MIKROHULLÁMÚ SUTOT ÉS KÉT KÁVÉFŐZŐT. Sorsolás: 2019. június 21.10 ÓRA Sorsolás helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. HIRDETÉS Tolnai Népújság www.teol.hu A recept beküldője: C'~..............................................J Címe: r " ) Telefonszáma: J E-mail-cime: l Aláírása: A Aláírásommal elfogadom a Mediaworks Hungary Zrt. adatvédelmi szabályzatát (mely megtalálható a www.mediaworks.hu/hu/content/adatkezelesi-tajekoztato oldalon), és □ hozzájárulok ahhoz / □ nem járulok hozzá* ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kommunikációs eszköz útján az információs és önrendelkezési jogról szóló, 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően a Mediaworks Hungary Zrt. a marketingakcióiról történő tájékoztatást küldjön részemre. Aláírásommal tudomásul veszem és elfo­gadom, hogy a személyes adataim törlését az adatvedelem@mediaworks.hu e-ma­­il-címre eljuttatott elektronikus levélben, vagy postai úton (1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) is kérhetem a Kiadótól. Játékszabályzat: http://mediaworks.hu/hu/ content/jatekszabaly *Az Ön választását kérjük, jelölje X-szel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom