Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-04 / 53. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. MÁRCIUS 4., HÉTFŐ Sötétség nappal Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu A fiatal lány hazaért. Örült, hogy végre maga mögött hagyhatta a nagyváros betondzsungelét. Tudta, itthon az a veszély nem fenyegeti, hogy a villamoson kikapják a kezéből a mobiltelefonját, vagy bármely szórakozóhelyen egy random férfi nem üti meg annyira, hogy röpülnek a fogai, majd a földre kerülve esetleg a fejét rúgják. A tereferélő, nevetgélő, kíváncsi, vidám hajadon örült a hirtelen jött tavasznak. Arcát odanyújtotta a még gyenge márciusi napnak. Tudta, hogy tavasszal ünnepel az élet, a rügyfakadás, kedvcsörgedezés időszaka jön. Amikor hazajön, kicsit mindig felüdül. Kimenekül a talmi világból, életének unott korlátáiból. A fiatal lány nem sejtette, itthon egészen más fajta veszélyek leselkednek rá. A forgalmas kereszteződésben zöldet mutatott neki a gyalogátkelőhely lámpája. Szeme éles, kedve életfaló, így nem érezte, hogy bármilyen fenyegetettség érhetné. A regula ugye azt mondja ki, az autósnak mindenképpen elsőbbséget kell adnia, vagyis meg kell állnia a gyalogos-átkelőhely előtt akkor is, ha csak molyolunk valamivel az úttest szélén. A KRESZ zebrára vonatkozó része 1972 óta változatlan. De facto, a zebra egy olyan kereszteződés, ahol a gyalogos halad a főútvonalon. A fiatal lányt egy autós ámokfutóval hozta össze a rossz sors. Aki ahelyett, hogy a gyalogosátkelőt fokozott óvatossággal közelítette volna meg, inkább a gázba taposott. Paraszthajszálon múlt, hogy nem történt gázolás. Levonható végkövetkeztetés az, hogy nem a napsütés volt gyenge, hanem a sötétség nagy az autóvezető fejében. A zebra egy olyan kereszteződés, ahol a gyalogos halad a főútvonalon Két nap neurológia: tanulságos esetek börzéjét tartották SZEKSZÁRD A megyei kórház neurológiai osztálya és Stroke Alapítványa a Magyar Neurológiai Társasággal együttműködésben nagyszabású tudományos programot rendezett pénteken és szombaton Szekszárdon. A fő szervező Kondákor István professzor volt. A korábbi két, a szakmában nagy sikert aratott Országos Neurológiai Esetbörzéhez hasonlóan ez a mostani is kötetlen témaválasztású volt, amelyre nagy számú izgalmas előadást jelentettek be a résztvevők. A tanácskozásra közel száznyolcvan résztvevőt vártak. Az esemény elismertségét jelzi a szakma országos hírű szaktekintélyeinek jelenléte valamennyi egyetemről. A program egy olyan országos, akkreditált, elsősorban a neurológusokat, illetve a neurológus szakképzésben részt vevő kollégákat megcélzó rendezvény, volt, amelyen bárki, aki kedvet érzett egy érdekes, tanulságos eset bemutatására annak diagnosztikai, terápiás vagy akár emberi tanulságai miatt, erre lehetőséget .kapott. A rendezvény jó lehetőséget teremtett ritkább kórképekben és meglepő tünettanokban történő elmélyedésre. TN Bárki lehetőséget kapott, aki kedvet érzett egy tanulságos eset bemutatására Jelentős fejlődést érték el három évtized alatt Harminc éve avatták várossá Dunaföldvárt Horváth Zsolt átadta a város szimbolikus kulcsát Nagy Gábornénak Fotó: Mártonfai Dénes Harminc éve lett ismét város Dunaföldvár. Az ez alkalomból rendezett szombati gálaesten adták át a városi kitüntetéseket. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DUNAFÖLDVÁR A szerethető kisváros - hirdette a Dunaföldvár értékeit, nevezetességeit bemutató imázsfilm, amelyet a várossá avatás harmincadik évfordulója alkalmából rendezett szombati gálaest nyitányaként vetítettek le. Mint az az ünnepségen is elhangzott: az Elnöki Tanács 1989. január 17-i rendelete alapján 1989. március 1-jén Dunaföldvár település városi rangot kapott. Az akkori ünnepségen a városi rangot jelképező kulcsot és oklevelet Pozsgay Imre adta át Antal Ferenc tanácselnöknek. Most egy korábbi polgármester, Nagy Gáborné és a jelenlegi városvezető, Horváth Zsolt mondott beszédet. (Kiss lános, aki 1990 és 1994 között állt a település élén, nem tudott részt venni az ünnepségen.) Nagy Gáborné elmondta, hogy még mindig nagyon él benne a városért tenni akarás. A lakosság bizalmának köszönhetően négy cikluson keresztül vezette a várost, és ezt a tizenhat évet tekinti élete legtermékenyebb időszakának. Hozzátette, hogy ez idő alatt sok erőfeszítésre volt szükség, de ennek köszönhetően sok álma valóra vált, és a településen élőknek nem kell szégyenkezniük.- Dunaföldvár adottságai kiválóak, a lokálpatrióták szeretik a várost. Óvjuk annak érdekében, hogy tovább fejlődhessen- zárta szavait. Horváth Zsolt a folytonosság fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, az elmúlt harminc évben minden testület a fejlődést szolgálta a munkájával. - És ha feltesszük magunknak a kérdést: mi is Dunaföldvár, azt mondhatjuk, hogy egy csöppnyi otthon, amely a szívünkben él. Itt van a legszebb Duna-part, egyedülálló a Templom utcánk, remek szőlőbirtokaink vannak, és aki elszármazottként visszatér, itt mindig otthonra lel - mondta a polgármester. Beszédét követő; en átadta a város szimbolikus kulcsát Nagy Gábornénak. Az esten levetítették Dunaföldvár elmúlt harminc évét összegző kisfilmet, amely bemutatta három évtized fontosabb fejlődését, a meghatározó állomásokat, a sokszínű kul„Dunaföldvár Város Díszpolgára” címet vehetett át Márton Zoltán, a Kemi-Ker Kft. ügyvezetője, mecénás. Néhai Antal Ferencnek, a város egykori tanácselnökének „Dunaföldvár Város Posztumusz Díszpolgára” címet adományozott a képviselő-testület. Kulcsár Szabolcs rendőr alezredes, a Dunaföldvári Rendőrőrs parancsnoka kapta a „Dunaföldvárért Emlékérem” kitüntetést, néhai Kiss Éva keramikusnak, gimnáziumi turális és civil életet, a sporteredményeket. Az összeállításban megemlékeztek a város 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármesteréről, Keresztes Lajosról is. A városi kitüntetéseket - a díszpolgári címet, az emlékérmet, a „Dunaföldvár Gyermekeiért” és a „Dunaföldvár Sportjáért” díjat - szintén ezen a napon adták át. A szombati gálaesten a Beszédes József Általános Iskola Kicsinyek Kórusa, Teleki Gerrajztanárnak „Posztumusz Dunaföldvárért Emlékérem” kitüntetést adományoztak. A „Dunaföldvár Gyermekeiért” kitüntetésben Bognárné Balogh Andreát, a Dunaföldvári Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettesét részesítette a városvezetés. A „Dunaföldvár Sportjáért" kitüntetést Hoffmann János, a Dunaföldvári Sportot Támogatók Egyesületének alapítója kapta. gő zongoraművész és az Ördögszekér Táncegyesület adott műsort. Az ünnepségen hirdették ki az ilyenkor hagyományos városismereti vetélkedő eredményeit is. Az első helyet a Magyar László Gimnázium 7. osztályos csapata (Maronyai Gréta, Csiszár Gréta, Szente Adrienn, Csepeli Dalma), a másodikat a 8. osztályosokból álló gárda (Kiss Bence, Kiss István, Bertalan Péter) szerezte meg szintén a gimnáziumból, míg a harmadik helyen az általános iskola 8. osztályosai (Csesznek Zsófi, Sörös Ramóna, Varga Dorina, Dubicz Dóra) végeztek. A gálát megelőző napon nyílt meg a Művelődési Házban a „Dunaföldvár 30 éve képekben” című kiállítás, köszöntötték a város harminc éveseit és bemutatták a „Szabadnak született - Dunaföldvár város három évtizede (1989-2019)” című kötetet. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Ketten posztumusz elismerést kaptak Visszavonulót fúj már az influenza TOLNA MEGYE Tovább csökkent az influenza miatt orvoshoz fordulók száma február második felében. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint 35 százalékkal kevesebben, összesen ugyanakkor még így is közel 34 ezer ember ment orvoshoz ilyen tünetekkel. A jelentés szerint valamennyi területen csökkent az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma. A fertőzésveszély okán több kórházban és ápolási intézetben továbbra is fenntartják a látogatási tilalmakat, így a szekszárdi Balassa János Kórházban és a dombóvári Szent Lukács Kórházban is. B. L. Igazi kuriózum, amit a Mözsi Nyugdíjas Klub immár évtizedek óta produkál A legidősebbek is főszereplők voltak TOLNA, MÖZS Páratlan dolog, amit a Mözsi Nyugdíjas Klub produkál. Az, hogy több évtizede rendeznek farsangi bulit, még nem különleges. Ám, hogy több, mint húsz éve kétórás farsangi produkciót adnak elő, amelynek nemcsak szereplői a társaság tagjai, de a rendezői, jelmeztervezői, dramaturgiai feladatot is ők látják el, az már biztos kuriózum. Nem véletlen, hogy a nyugdíjas farsang igazi társadalmi esemény. Annyira, hogy a főpróba is telt ház előtt zajlik a Mözsi Művelődési Házban, így volt ez idén is. A péntek esti, Csongrádi Imre klubvezető által felkonferált előadásra hónapok óta készült a több mint húszfős szereplőgárda. A műsorban közel tizenöt produkció szerepelt, ének, vers, tánc, illetve vidám, többnyire a szex és a szesz témája körül forgó jelenetekkel. A műsorszámokat a klub legidősebb tagja, a 87 éves Laszlovszky Imre kötötte össze pikáns viccekkel. Jellemző, hogy a második legidősebb, Izsák Károlyné is főszereplő volt. Á közönség jól szórakozott, a kitűnő hangulat a műsor után kezdődött bálban csúcsosodott ki. S.K. Fotó: Domokos Gábor Rendőrségi jelenet a mözsi kultúrházban: Jolán és az alezredes