Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-16 / 63. szám
7 helyőrség olvasóink irta MÚLTÚNK PÁSZTORAI Tisztelt Szerkesztőség! Üdvözlöm kezdeményezésüket az olvasói írások közlését illetően. Közösségépítő erő lehet ez is, iránytű, ha jó mércével és mértékkel válogatják. Magamról: 1932-ben születtem a mátyusföldi Andódon, Czuczor Gergely falujában, aki anyai ágon rokonom. Az 1947-es kitelepítés után kerültem a szekszárdi Garay János Gimnáziumba, majd Szegeden és Budapesten magyar-történelem szakos diplomát szereztem. Édesapám, feleségem, gyerekeim, egyik unokám szintén ezt a pályát választotta. Verseim, úti- és olvasónaplóim 1993 és 2010 között Csurka István lapjában, a havi Magyar Fórumban jelentek meg. 1992- es nyugdíjazásom után még hat évig a Garay ban és a palánki mezőgazdasági technikumban tanítottam. Kelt: Szekszárd, 2019 januárjában Üdvözlettel: Németh Károly U. i.: Számítógépem nincs. Ma is apám kitűnően működő Olympia Simplex gépével írok, de kisebbik unokám elvállalta írásaim elektronikus továbbítását. Ricardo Güiraldes (1886-1927) 1926-ban megjelent Don Segundo Sombra című regényét Ferenc pápa méltatta egy argentin lapnak adott interjúban 2014 szeptemberében. Az év legszebb olvasmányélményét akkor neki köszönhettem. (Magyarul 1974-ben jelente'tte meg az Európa Kiadó.) A mű - eposz, regény, költészet, prófécia - egy ősi kultúráról, embert próbáló és jellemet formáló életmódról, az argentin pampák - a magyar pusztákhoz hasonló - paraszti társadalmáról, gauchókról, tehénpásztorokról, vadlószelídítőkről szól. Köztük egy apátlan-anyátlan fiúról, aki egy legendás alak nevelt fiaként érik férfivá. A szimbolikus szereplő, a címbeli Segundo Sombra a múltból tűnik elő, s miután átadta mindazt a tudást, ami egy fiatalt férfivá érlel, hogy ne tévedjen el a pampa útvesztőiben, és farkasszemet tudjon nézni a sorssal, a történet végén ismét útra kel. A fiú elkíséri őt a Pampa Bikája nevű magaslatig. Itt egy szó nélkül búcsút vesznek egymástól: „Nevelőapám kemény keze csendre intett... A szomorúság gyávaság. Egyetlen mosollyal kívántunk egymásnak jó szerencsét.” A fiatal férfi sokáig néz utána, amint áthág a bozótoson, átkel a folyón, míg csak egy kis mozgó pont lesz az esti fényben, az álomba merülő pampán... S ekkor mintha valami fény terült volna végig a síkságon. „Valami furcsa érzés azt sugallta, hogy egy lélek lebeg körülöttem.” Az író ennek a léleknek, a múlt értékeit a jelenbe átoltó gauchónak ajánlja művét, akit olyan híven őriz magában, „mint az ostyát a szentségtartó.” Ez a hasonlat a regény kulcsa. Hiszen a Don Segundo alakjában felidézett életforma már a múlté, vissza nem hozható, de létfontosságú példa és erőforrás az egyén és közösség számára. * Könyveink gyérítése közben akadtam rá, s tettem félre az ajándékozásra szántak közé Kari May (1842-1912) Az inka öröksége - Dél-amerikai történet című könyvét (Móra Kiadó, Budapest, 1968).- Apu, ki ne dobd! - tiltakozott Zsófi lányom. - Legkedvesebb olvasmányaink közé tartozott Vernével és Cooperrel együtt. Persze nekiálltam tüstént és két délután meg egy fél éjszaka - körmöt rágva - kiolvastam. Nos, azért ez túlzás, de igaz viszont, hogy a mesére szomjas embernek - akár kamasz, akár élemedett korú - a legegyszerűbb történet is élményt, lélekmozdulást ad, ha olyan jellemeket állít elénk, akik idealizáltak vagy démoniak, de ettől lesznek valódiak, ezért zárjuk a szívünkbe őket, vagy fordulunk el tőlük. A Mester putrija Kari May sikerének is ez a titka, mint Jókaié, akinek nemrég olvastam újra Nincsen ördög című kisregényét. Nincsen ördög, csak önzés, hiúság, pénzimádat, fájdalmaink mindenek fölé helyezése. Az ördög nem világmozdító hatalom, az bennünk van, s tenni csak mi tudunk ellene. May regényében ez az „ördögi kísértet” a pénzt és a hatalmat szolgáló démoni alakokban testesül meg. Ellenük csak a tiszta szívűek és a bátrak tudnak tenni, mint Jaguár apó, az argentin pampák Toldi Miklósa, aki, ha kell, kíméletlenül elbánik velük, mint a mi hősünk a Duna szigetén öklelő csehvel. A regény másik hőse Haukaropora, az inkák fejedelmi családjának utolsó sarja, a Nap fiainak leszármazottja. Inka arisztokrata volt, sötét szeme villanása, acélos, hajlékony teste, mozgása tiszteletet parancsolt. Más volt, mint a többi ember: uralkodásra született. Öreg kísérője a százéves Anciano, Hauka titkának egyetlen őrzője. Álma az inka birodalom visszaállítása. Az ifjú nem hisz ebben a fehérek hatalma, ravaszsága és az egymást gyilkoló indián törzsek megbízhatatlansága miatt. Anciano ekkor elvezeti őt az Andokban ahhoz a barlanghoz, ahová az inkák kincsét elrejtették. A hatalmas sziklateremben felhalmozott kincsek elkápráztatják Haukát és kísérőit, de amikor elolvassa apja végrendeletét, lemond róluk, és visszatér eredeti tervéhez: Európába megy, hogy tanuljon, és megismerje az új kor igaz értékeit. Idézem a végrendeletet: „Fiamnak, Haukaroporának, az utolsó inkának. Mire ez a kipu a szemed elé kerül, én már nem leszek az élők sorában. Nemzetek is meghalnak. A mi nemzetünk meghalt, éppen úgy, mint én. Ne reméld, hogy valaha is feltámad. Belőled sohasem lesz uralkodó. Nemzetem pusztulását aranya és ezüstje okozta. Te is kincsek miatt akarsz elpusztulni? Ha nemzetem szegény marad, még ma is élne és munkálkodna. Maradj szegény, akkor élni és munkálkodni fogsz. Ne csillogó fémek tegyenek gazdaggá, hanem eszed és szíved. Akkor boldogabb leszel minden ősödnél. Kérve kérlek, nem parancsolok. Ez a kincs a tied. Vedd el, vagy ne vedd el, csak tőled függ. De ha elveszed, rabszolga leszel; s ha megvetéssel elfordulsz tőle, szabad ember lesz belőled. Birtokodban van az inkák aranybuzogánya. Ha eladod, elég pénzed lesz ahhoz, hogy tanulj. Tanulj, hogy dolgozhass, mert a munka jó. A munka az ember becsületére válik, míg a gyönyör és tétlenség gyalázatba taszít. Ha az aranyat választod, vedd el; de óvakodj a csurgókban szunynyadó tűztök Ha a becsületet és az igazi boldogságot választod, akkor add vissza a fémet a földnek, melyből elrabolták. Akkor gyújtsd meg a szunnyadó tűz első gyertyáját, és siess ki a barlangból! Most hát válassz, de jól! Ereidben uralkodók vére csörgedez, tehát uralkodj magadon is, s minden sikerül. Melletted vagyok, és melletted maradok. Viselkedj úgy, hogy szívem örömét lelje benned! Akkor szellemem boldogan tekint le rád, amíg nem követsz engem oda, ahol nem számít az arany és ezüst, csak a szív kincseit mérlegelik. Cselekedj úgy, ahogy fiamhoz méltó, hiszen itt apád beszél!” A lényeg ebben a regényben is az, mint az argentin Güiraldes regényében: múltunk szellemi értékei a fontosak. Ez a múlhatatlan örökség, ami éltet egy emberi közösséget, nemzetet. onvvaianio A GERINCESSÉGNEK RÉSZE ŐSZI A BARÁTKOZÁSRA VALÓ KÉPESSÉG Bonczidai Éva Két Homo sapiens beszélget - egy vicc is kezdődhetne így, de ez most egy könyv alcíme. És a könyvben valóban két Homo sapiens beszélget. Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus, egyetemi tanár fő kutatási területe az állati és emberi viselkedés. Az Őszi kék című könyvben őt faggatja és provokálja, ejti gondolkodóba egy másik biológus, Géczi János, aki József Attila-díjas, hiszen legesleginkább költő, író és képzőművész. Mindenféle szóba kerül, miközben körülöttük sertepertélnek jelenlegi és egykori kutyáik (Bukfenc, Janka, Buborék, Jeromos, Dugó). Ez a két ember érti egymást, és tiszteli a világot állatostul, növényestül - van miről és van miért beszélniük. Hétköznapi semmiségnek tűnhet egy növény átültetése vagy egy étel elkészítése, de ők úgy mesélnek erről, hogy a könnyed csevej felér egy civilizációtörténeti szemináriummal vagy egy antropológiai konferenciával. Mégis olyan mindez, mint egy végtelenített, nosztalgiába forduló koraősz. Egy olyan békeidő lenyomata, ahova visszavágyhat az ember: mint egy kényelmes sarok a könyvtárszobában, mint egy virágzó kert, mint egy főzős-beszélgetős délután egy olyan konyhában, ahol otthon vagyunk. Ez a könyvtár, ez a kert és ez a konyha a főszereplő otthona, de engedik, hogy mi is elidőzzünk nála. Az olvasó szinte azon kapja magát, hogy bekapcsolódna a beszélgetésbe, mesélne nekik a szilágysági rozsmarintos ételről, amelyben a felfüstölt málékásás gömböcöt főzték meg, vagy Csibész haláláról. A sajátos kulturális kitekintés mellett leginkább ezek a „semmiségek” teszik igazán szerethetővé ezt a könyvet. Hogy a tudományosság és a személyesség mellett teret hagy a titkoknak, nem kerít hangzatos kontextust a talányok köré, engedi, hogy pusztán a létezésük szórakoztasson: „Egy Nagy Endre Afrika-kutató állatkertjéről készült filmen egyszer találkoztam egy emlős és egy madár együtt járásának példájával: volt egy kacsa és egy antilop, akik tartósan és kölcsönösen ragaszkodtak egymáshoz. Sejtésem szerint a gerincességnek része a barátkozásra való képesség. Arra a kérdésre azonban, hogy egy polippal lehet-e barátkozni, nem tudok mit mondani”; vagy Mutattam neked, hogy a Farnese-palota mellett, az egyik sarkon, a kimérésnél, ahonnan a bort lehetett hozni, van egy falfelirat. Lator László mutatta nekem az első római utamon, a kilencvenes évek elején, azzal, hogy azt már a Rómára éhes magyar irodalmi élet fele látta. A mai napig megvan még ez a hetvenes-nyolcvanas évek elején írt felirat. Valami olyasmi volt, hogy »Giovanni nem baszik, mert fél az AIDS-től. így nem lehet élni, Vírus.« Idővel ez az összes szemét, melléktermék, forgács történelemmé válik. A hulladék is beépül.” Géczi János-Csányi Vilmos: Őszi kék, Athenaeum Kiadó, 2018 KEK 2019. március IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
