Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-02 / 52. szám
2019. MÁRCIUS 2., SZOMBAT KITEKINTŐ g Nőtt az igény a diétás menük elkészítésére is A kiürült tányér önmagáért beszél A menü összeállításánál fontos szempont, hogy egészséges legyen Fotó: Makovics K. PROGRAMOK DISZNŐVÁGÁS Tolna megyében hatvanezer fölött van azoknak a száma, akik naponta veszik igénybe a közétkeztetést. Ezek többsége óvodás, diák, illetve nyugdíjas. Az iskolai menzán egy ebédért nagyon kedvezményes árat kérnek, míg egy éttermi menü ára 850 és 950 forint között mozog. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Ma már a legtöbb iskolának, óvodának nincs saját konyhája. Minden szempontból takarékosabb, ha valamelyik étkeztetésre szakosodott vállalkozóval kötnek szerzó'dést a fó'zésre és az intézmény csak a helyet biztosítja. A legtöbb üzemi konyhán az elmúlt évben nemcsak a választék bővült, hanem az ételek íze, mennyisége is előnyére változott. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tavalyi felmérésből kiderül, jelentősen nőtt az igény a diétás menük iránt is, amelyet szintén kielégítenek. A térítési díjat az önkormányzat határozza meg. Rászorultság alapján döntik el, ki, milyen mértékű kedvezményt kaphat. Kakasdon százharmincöt adagot főznek napi rendszerességgel óvodásokra és iskolásokra - mondta Fábián Ferenc vállalkozó. Azt törvény írja elő, hogy hetente hányszor kell zöldséget, húst, halat, gyümölcsöt, főzeléket tenni a gyermekek elé. Kakasdon egy nyolc hétre előre kialakított étlap szerint készítik el az ételeket, amit az élelmezésvezető állít össze, tette hozzá. A gyerekek hálásak, ha kedvükre való az étel, nem marad semmi a tányérjukon. Szerencsére ez a gyakoribb. A szülőkkel néha nehezebb, akad, aki szeretné a saját szája íze szerint összeállíttatni a menüt. Tolnán öt óvoda, és - a mözsivel együtt - négy általános iskola tartozik egy vállalkozóhoz. Összességében több mint nyolcszáz gyermek, mondta Bauer József intézményvezető. Az óvodások az ebéden kívül reggelit és uzsonnát is kapnak. A teljes összeg óvodásonként 420, míg iskolásonként 315 forintba kerül. Az óvodások nyolcvan százalékának azonban egyáltalán nem kell fizetnie. Az iskolások negyven százaléka fizeti a teljes összeget, a többiek féláron vagy térítésmentesen étkeznek. Madocsán van saját konyhája az iskolának, itt azonban nemcsak a gyerekeket, hanem - igény szerint - a településen élő nyugdíjasokat, felnőtteket is ellátják. Naponta átlagosan kétszázötven adag ebéd készül. Kétféle menü közül lehet választani, és egy hónappal előre az étlapot is elkészítik. Farkas Józsefné élelmezésvezető elmondta, panasz nem volt a menüre, örülnek a gyerekek is, hogy lehet választani. A kettő közül az egyik biztosan ízlik a legválogatósabbnak is. Vendégétkeztetést is vállalnak, ennek összege 740 forint, de legkésőbb előző nap délelőtt 9 óráig kell jelezni az igényt. Rászorultság alapján természetesen itt is kapnak támogatást az óvodások, iskolások, illetve a nyugdíjasok is. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu SZOMBAT BÖLCSKE A Lego-kaland 2 (amerikai-ausztrál animációs kalandfilm), 16 óra. Bohém rapszódia (angol-amerikai életrajzi film), 18 óra. Pusztító (amerikai akció-krimi), 20.30. SZEKSZÁRD így neveld a sárkányodat 3 (amerikai animációs családi film), 15 óra. Zöld könyv - Útmutató az élethez (amerikai vígjáték), 17 óra. Boldog halálnapot! 2 (amerikai thriller), 19.30. ÉVFORDULÓ DUNAFÖLDVÁR Városi Művelődési Központ: várossá avatása harmincadik évfordulóját ünnepli Dunaföldvár. Ebből az alkalomból 18 órától ünnepséget tartanak: kisfilm a város 30 évéről, köszöntőt mond Horváth Zsolt polgármester, városi kitüntetések átadása, gálaest. SZEKSZÁRD Március 10-én, vasárnap, a Borvidék Futóegyesület első alkalommal rendezi' meg a Sixárd elnevezésű hat-, négy- és kétórás, valamint 50 kilométeres ultrafutóversenyt a megyeszékhely belvárosában egy 1021,5 méteres aszfaltkörön. A körpálya útvonala érinti a Szent István teret (’5ó-os emlékmű, rajt), a Mészáros Lázár utcát, a Wosinsky utcát, a Kölcsey lakótelepet és az Augusz Imre utcát. A szervezők öltözőt és zuhanyzási lehetőséget biztosítanak a pálya mellett lévő Garay János Gimnázium épületében, ahol a verNAGYSZÉKELY Tavaly felújították a művelődési házat, kialakították a vizesblokkokat, és építettek egy szabadtéri színpadot, idén viszont a szennyvízberuházásra összpontosítanak, tudtuk meg Klubecz Istvánnétól, Nagyszékely polgármesterétől. Elmondta, hogy nyertes pályázatuknak köszönhetően, hetvenöt egye-MUCSFA Művelődési Ház: disznóvágás, feldolgozás 7.30-tól. Vacsora, 18 órától, amelyhez a Mucsfai Asszonykórus szolgáltat műsort VASÁRNAP MOZI BÖLCSKE A Lego-kaland 2 (amerikai-ausztrál animációs kalandfilm), 16 óra. Bohém rapszódia (angol-amerikai életrajzi film), 18 óra. Pusztító (amerikai akció-krimi), 20.30. SZEKSZÁRD így neveld a sárkányodat 3 (amerikai animációs családi film), 15 óra. Zöld könyv - Útmutató az élethez (amerikai vígjáték), 17 óra. Boldog halálnapot! 2 (amerikai thriller), 19.30. Kssamsai KISDOROG Plébánia: megemlékezés és koszorúzás a kitelepítés 71. évfordulója alkalmából, 10.15. senyközpont lesz. Nevezés és a versennyel kapcsolatos információk a http://fut.as/ tournaments/sixard/ linken találhatók. A verseny befolyásolja a buszközlekedést. A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. értesíti az utazóközönséget, hogy a verseny ideje alatt - 7 és 16 óra közötti időszakban - az 1, 4, 4A, 5, 6, 7 és 7A jelű helyi járatok terelőútvonalon közlekednek. A módosított útvonalak a járatok menetidejének megnövekedését okozhatják, amiért a társaság az utasok türelmét és megértését kéri. B. L. di szennyvíztisztítót helyeznek el a községben, amelyre azért van szükség, mert több ingatlannál nincs kialakítva a szennyvízelvezető rendszer. Bíznak abban, a program még idén lezárul. A további tervek között szerepel urnafal építése a temetőben, egy falugondnoki autó beszerzése, illetve járdák, utak felújítása. B. M. A két legnagyobb konyha a megyében A megyeszékhelyen lévő óvodák, általános iskolák egy részébe a Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. szállítja az ételt. Naponta közel ezer adagot készítenek. Gyerekekre és felnőttekre is főznek. Bay Attila, a cég ügyvezetője elmondta, a főiskola éttermében például kétféle menüből, sőt akár étlapról is választhatnak a vendégek. A menüt igyekeznek úgy összeállítani, hogy tartalmas, egészséges és a diákok számára is vonzó legyen. Negyven gyermeknek kell diétás menüt készíteni, van közöttük laktóz- és gluténérzékeny, valamint cukorbeteg is. A megye másik nagy konyhája a bátaszéki, ahol szintén napi ezer körüli adagot készítenek. Simon Csabáné élelmezésvezető elmondta, három tagintézmény - Pörböly, Alsónyék, Alsónána - is hozzájuk tartozik, bölcsisek, óvodások iskolások, nyugdíjasok és vendégek. A diétás igényeket ők is kielégítik. A bölcsisek 309, az óvodások 417, a diákok 525 forintot fizetnek, de a többség jogosult valamilyen kedvezményre. Változhat az útvonal a futóverseny miatt A szennyvíz kezelése a legfőbb feladat Felelősen tudjanak dönteni BONYHÁD Szerhasználat címmel tartott előadást Baranyai Brigitta címzetes rendőr őrnagy, a Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársa a Perczel iskolában. Az interaktív foglalkozáson az áldozattá, illetve az elkövetővé válás elkerülési lehetőségeiről hangzottak el hasznos információk. A cél az volt, hogy a fiatalok felismerjék a veszélyhelyzeteket, majd azokat átgondolva felelős döntést tudjanak hozni. Felkészítették őket arra, hogy átlássák tetteik következményeit, különbséget tudjanak tenni helyes és helytelen között. 1.1. Az okoshálózat, okosmérés elősegítheti a tudatosabb energiafelhasználást SZEKSZÁRD Több országra kiterjedő, az Európai Unió által társfinanszírozott projekt tájékoztató rendezvényének adott helyet a PTE szekszárdi kara. A program célja, hogy elősegítse az okos elektromos mérők további elterjesztését. Nemeskéri Zsolt, a KPVK dékáni megbízott köszöntője után a kar IQ Ipari Együttműködési és Innovációs Központjának terveit ismertette, amelynek célja nyílt, szellemi és technológiai műhely kialakítása, amelyet az együttműködő felek a város és a megye innovációs tevékenységének elősegítésére hoznak létre. Tervezett tevékenységi területei: innovációs és inkubációs, képzési, szolgáltató, valamint energia tematikájú élménypark kialakítása. Bán Róbert, a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője bemutatta tevékenységüket, később ismertette a tolnai kísérleti programot, amelynek keretében a középületekben mérik az energiahatékonyságot. Pálmai Zsolt külső szakértő arról beszélt, az okos mérés információt nyújt a fogyasztók energiafelhasználásáról. Az így nyert adatok mind a fogyasztók, mind az energiaszolgáltatók számára rendelkezésre állnak. 1.1. Bán Róbert (balról) és Nemeskéri Zsolt a tájékoztató rendezvényen Fotó: Mártonfai D.