Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-12 / 60. szám

2019. MÁRCIUS 12., KEDD SPORT 15 Megmentő bronzérem Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu A sport világában a nagy so­rozatoknak az a sorsuk, hogy egyszer megszakadjanak, és persze például egy futball­csapat esetében a nyeret­lenségi széria vagy hossza­dalmas góltalanság lezárá­sa örömteli fejlemény. Ellen­ben a győzelmi sorozatot mi­nél tovább kitolnánk, ha vé­ge szakad, elszontyolodunk. Ám az sem mindegy, hogy ez mikor, milyen eseményen kö­vetkezik be. Rövid pályás gyorskorcso­lyázóink a múlt héten úgy utaztak el a szófiai világbaj­nokságra, hogy az előző négy vb mindegyikén szereztek érmet, mi több, a világkupá­kat is nézve harminckét egy­mást követő versenyen vet­tek részt úgy, hogy mindig akadt dobogós helyezésük. Februárban róluk szólt az Év sportolója gála, amelyen nem lehetett kérdéses, hogy a Phjongcshangban tavaly a történelmi, első téli olim­piai aranyunkat behúzó fér­fiváltó (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Knoch Viktor) lesz az év csa­pata az egyéni sportágakban, s a két sikerkovács, Csang Csing Lina és Bánhidi Ákos megkoronázása is borítékol­ható volt az edzők között. Bo­nuszként aztán a férfiaknál Liu Shaolin lett a 2018-as esz­tendő legjobb magyar sporto­lója. Mi tagadás, mindezek tükrében különösen rossz akusztikája lett volna, ha ke­vesebb mint egy hónappal az ünneplés után éppen az esztendő legfontosabb ver­senyén szakad meg a nagy érmes sorozat. Amivel pe­dig kalkulálnunk kellett az­után, hogy Liu Shaoang feb­ruár elején, a drezdai világ­kupán kézközépcsonttörést szenvedett, és ezzel nem­csak a két éremesélyes ver­senyzőnk egyikét veszítet­tük el, hanem a váltónk is je­lentősen meggyengült. A világbajnokság előtt Bánhidi Ákos mindenesetre úgy fogalmazott (mintha már ő is egy kedvezőtlen forgató­­könyvvel számolt volna): „Ha ne adj’ isten, megszakadna a sorozat, akkor sem leszünk kevesebbek.” Nos, az egyéni távokon nem úgy alakultak a dol­gaink, ahogy elterveztük, Liu Shaolin Sándort 500, 1000 és 1500 méteren is ki­zárták, a legrövidebb távon a döntőben, hibás rajt mi­att. Utolsó esélynek a vb - egyben a 2018/19-es szezon - legutolsó futama, a fér­fiváltó döntője maradt, s a Liu Shaolin, Burján, Vamyú Alex, Krueger Cole összeállí­tású kvartett a dél-koreaiak és kínaiak mögött bronzér­mes lett. (Európában tehát a legjobb váltó.) Pedig most az is bravúr volt, hogy bejutott a döntőbe. S versenyzőinknek (nem csak a fiúknak) így egész más lesz elkezdeniük a pihe­nőt, mert ha érem nélkül jöt­tek volna haza, már harsog­nának a kritikusok, hogy el­szaladt velük a ló... A magyar bajnok újra ott van Európa legjobb négy csapata között Fucsovics Márton drámai csatában kapott ki Wawrinkától Indian Wellsben Kisöpörte ellenfelét, a fran­cia Bourges-t a Sopron Basket az Euroliga rájátszá­sából, és készülhet a legran­gosabb európai sorozat né­gyes döntőjére. Az alábbiak­ban kivesézzük, mi vezetett az újabb hangos sikerig. Bobory Balázs/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu TENISZ A 9,314 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i kemény pályás ATP 1000-es torna második fordulójában a 29. helyen kiemelt Fucsovics Márton a magyar idő szerint hétfőre virradóra megrende­zett mérkőzésén hatalmas csatában kapott ki a világ­­ranglistán jelenleg 40. svájci Stan Wawrinkától, így számá­ra befejeződött a viadal. Fucsovics Márton és Wawrinka pályafutásuk so­rán negyedik alkalommal találkoztak egymással, s ugyan első randevújuk végén Fucsovics örülhetett, amikor a tavalyi genfi torna negyed­döntőjében két sima szettben legyőzte a háromszoros Grand Slam-torna-győztes svájci el­lenfelét és később a végső si­kerig meg sem állt, a továb­bi két tavalyi meccsükön egy­aránt Wawrinka diadalmas­kodott. Ahogy ezúttal is, bár nem sokon múlott, hogy most ne Fucsovics győzelméről írhas­sunk. Az első szettet a sváj­ci nyerte, miután 1:1 és 3:3 Fucsovics Márton elmondása szerint mindent kiadott magából a svájci klasszis ellen után is mindketten elvették a másik adogatását, aztán Wawrinka 5:4-nél, Fucsovics szervájánál jutott két játsz­ma- és bréklabdához, és a másodikat már ki is hasz­nálta. Az ötvenhárom percig tartó első szett után a máso­dik pontosan húsz perccel tartott tovább: 4:4-ig mind­ketten hozták saját adogatá­sukat - igaz, Fucsovicsnak nyolc bréklabdát is háríta­nia kellett ezt követően, vi­szont mindketten elvették a másik szervajátékát egy-egy alkalommal, s végül két hosz­­szabb gémet követően jöhe­tett a rövidítés. Ebben végül Fucsovics bizonyult jobbnak, Fotó: MTI így a játszmákat tekintve ki­egyenlített, s két óra hat perc játékot követően következett a harmadik, mindent eldön­tő szett. Ez viszont rosszul kezdő­dött a mágyar játékosnak, Wawrinka rögtön elvette az adogatását. Az előnyét sokáig meg is őrizte a svájci fiú, sőt, 5:4-es vezetésénél három meccslabdája is volt, ezeket viszont Fucsovics hárította, hozta a játékot, majd vissza­vette a svájcitól a brékelőnyt. Ám nem örülhetett sokáig, mert Wawrinka rögvest visz­­sza is szerezte az előnyét, és 6:5-ös vezetésénél a meccsért adogathatott. S végül nagy iz­galmak után - négyszer volt bréklehetősége Fucsovicsnak, és közben még egy újabb meccslabdát is hárított - a svájci kerek nyolcvan perc után az ötödik meccslabdáját már ki tudta használni, s vég­eredményben 6:4, 6:7 (5-7), 7:5-re győzött. „Nem tudom, mit mondhat­nék most. Itt ülök a jeges víz­ben egy három és fél órás csa­ta után. Stan Wawrinka el­len hárítottam négy meccs­labdát, és mindent kiadtam magamból, ami ma bennem volt. Nem sok hiányzott, har­coltam minden pontért. Me­gyek tovább, a következő állo­más Miami” - írta Fucsovics a Facebookon röviddel a mér­kőzést követően. MW KOSÁRLABDA Azt hittük, az el­múlt esztendő és a második hely az Euroligában egyedi és megismételhetetlen, így ke­rek a Sopron Basket története az Euroligában. A sárga-zöldek azonban nem váltak jóllakot­tá, nem következett megelége­dettség a csúcstámadás után: újra elindultak felfelé a he­gyen, és megint ott vannak Eu­rópa négy legjobb csapata kö­zött, a cél előtt, versenyben a trófeáért. Pedig nem volt köny­­nyű ez a menet. Most megmu­tatjuk, mi mindent élt túl a Sop­ron az évad előtt és közben, és melyek voltak a sarokpontjai a nagy menetelésnek. A Sopron sikereinek elsőd­leges feltétele mindenképpen az volt, hogy Roberto íniguez a tavalyi Euroliga 2. helyezés és bajnoki cím megszerzésé után maradjon a gárda kispadján. Bár a szakember még a tava­szi szezon zárulta előtt belen­gette, hogy távozik, valószínű­leg a szép eredmények, illetve az egyre erősödő és az évad vé­gére tökéletessé váló kohézió meggyőzte arról, hogy érdemes folytatnia a munkát. íniguez tűzbe megy a játékosaiért, nem kerüli a konfliktust, ha a csapat érdekeiről van szó, éppen ezért sokan nehéz embernek tart­ják - csakhogy a sporttörténe­lemben kevés kedves, kenyér­re kenhető, mindenkinek meg­felelni akaró tréner írt történel­met... Bármire képesek lehetnek a Final Fourban. A soproni kosaras hölgyek a Bourges elleni hazai győzelmet ünnepük Tavaly nyáron azt mondta Török Zoltán, a soproniak ügy­vezetője, hogy hosszú idő után először érzi úgy, a palánk alatt nem lesz számottevő fizikai fö­lénye az ellenfeleknek. Mind­ezt arra alapozta, hogy - Ti­na Jovanovics és Határ Berna­dett maradása mellett - a csa­ládi tragédiája után vissza­térő Alaina Coates-cal, vala­mint Amanda' Zahuival sike­rült megerősíteni a palánk alat­ti szekciót. Mielőtt azonban el­kezdődött volna az idény, ki­derült, hogy Jovanovics mind­két bokáját műteni kell, és ér­demben csak a 2019-es eszten­dőben lesz először hadra fog­ható, Coates pedig a WNBA- szezon után hosszabb szabad­ságra küldte volna magát, mint ahogy azt Sopronban képzel­ték, ezért elváltak útjaik. Talán nem is baj, mert ha Coates ma­rad, nem érkezett volna a két­szeres világbajnok Candice Dupree, akinek minden moz­dulatát érdemes figyelni, és el­évülhetetlen érdemeket szer­zett a final four újbóli elérésé­ben. Decemberben olyan lehe­tőség adódott a soproniak előtt, amelyet nem hagyhat­tak kihasználatlanul: a francia Carolo játékosa, a spanyol Eu­­rópa-bajnok Queralt Casas sza­baddá vált, és lehetőség nyüt szerződtetni. Szinte azonnal látszott, mennyit jelent az el­lenfél védekezésének megbon­tásában az új légiós. Karácsony után problémák sokaságával találta magát szemben íniguez, játékosai kö­zül többen sérüléssel küzdöt­tek; Fegyvemeky Zsófia szin­te csak meccseken játszott, Határ Bernadett hetekre ki­esett, Jovanovics épp csak visz­­szatért, Dupree-t betegség gyö­törte. A tréner arra panaszko­dott, hogy a megelőző évadban éppen az ebben az időszakban elvégzett edzésmunka repítet­te az együttest messzire, ezút­tal viszont nem volt tíz játékosa a foglalkozásokon. Hirtelen öt­lettől vezérelve az aktív játékot két éve abbahagyó Honfi Ka­tát hazahívták Olaszországból, aki fontos játékperceket töltött a parketten, amíg a társak fúj­tak egyet. A problémák hatá­sára a Sopron kikapott idegen­ben az Olympiakosztól, majd két sorsdöntőnek tűnő csatát is elbukott itthon a Fenerbahce és a Rivas Ecópolis ellen. Ek­kor még a rájátszásba jutás is veszélybe került, azonban Fotó: AFP Kurszkban legyőzte az addig veretlen Dinamót, majd meg­verte a Hatayt, valamint ide­genben a Rigát is, és a körbeve­réseknek is köszönhetően má­sodik lett csoportjában. íniguez többször is említette, hogy hazai környezetben az el­várások néha rátelepszenek a csapatra, amely ettől görcsös­sé válik. Ezt kellett leküzdeni a Bourges elleni negyeddöntő hazai mérkőzése előtt, de nem igazán sikerült. Ennek ellené­re elképesztően nagy harcban, minimális különbséggel előnyt szerzett francia ellenfelével szemben, egyúttal lekerült ró­la a teher - Franciaországban pedig szinte tökéletes játékkal vívta ki a Final Fourt! Ez a pár­harc talán végképp meggyőz­heti a soproniakat arról, hogy bármire képesek lehetnek. JEGYZET Mindent túlélt a Sopron Hiába hárítotUlégy meccslabdát

Next

/
Oldalképek
Tartalom