Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-12 / 60. szám

2019. MÁRCIUS 12., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Letartóztatásban van a gyerekgyilkos, nincs még indíték Dr. Kovács Ildikó ismertette a letartóztatás okait. Képgaléria: teol.hu Fotó: Makovics Kornél Óriási médiaérdeklődés övezte tegnap a Szekszár­di Járásbíróságon a dön­tést, amelynek során a nyo­mozási bíró egy hónapra le­tartóztatásba helyezte azt a 19 éves férfit, akit a rend­őrség március 9-én reggel vett őrizetbe az előző este holtan talált kislány meg­gyilkolásának megalapozott gyanújával. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Közvetlenül a tár­gyalás előtt hozták a büntetett előéletű gyanúsítottat a bíró­ságra, aki mintha élvezte vol­na a fotósok rohamát. Kicsit talán el is mosolyodott, lát­ván hogy az érdeklődés kö­zéppontjába került. Később megérkezett a bíróság elé a rokonság is, akik hangosko­dással hívták fel magukra a figyelmet. A férfit tizennegyedik élet­évét be nem töltött, védeke­zésre képtelen személy sé­relmére elkövetett emberö­lés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség. A nyomozás ezen korai szakaszában azonban még nem lehet tudni, hogy más bűncselekmények el­követésével is gyanúsítható lesz-e. Ezt a szakértői vélemé­nyek ismeretében lehet majd felderíteni. A bírósági döntést köve­tő sajtótájékoztatón dr. Kiss Yvette, a főügyészség sajtó­­szóvivője azt is elmondta, hogy egyebek között a szö­kés-elrejtőzés, illetve a bűnis­métlés veszélye miatt indítvá­nyozták a férfi letartóztatását azzal, hogy azt az elmemegfi­gyelőben hajtsák végre. Egye­lőre börtönbe viszik, az elme­megfigyelőbe történő szállítá­sáról a büntetés-végrehajtás gondoskodik. A fiatal felnőtt gyanúsítottat ugyanis 2017 őszén a bíróság cselekvőké­pességet részlegesen korláto­zó gondnokság alá helyezte. A férfi az elhunyt kislány unokabátyja, a két család egy A nyomozási bíró lényegében az ügyészi indítvánnyal egyező­en állapította meg az előzetes letartóztatás okait, amelyeket dr. Kovács Ildikó, a Szekszár­di Törvényszék szóvivője ismer­tetett. Mint kiemelte, a bíróság egyebek között azzal indokol­ta döntését, hogy a kénysze­rintézkedés feltétlenül szüksé­ges, mert enélkül a nagy tárgyi súlyú, erőszakos bűncselek­mény felderítése nem garan­tálható, illetve a tanúkkal egy közös udvarú ingatlanban, lé­nyegében együtt élt. Március 8-án, pénteken 16 óra 30 perc körül a férfi még nem tisztá­zott ígérettel hívta el otthon­lakókörnyezetben élő gyanúsí­tott a hozzátartozóin keresztül megpróbálná őket befolyásol­ni. Még nincs meg az emberö­lés eszköze, amelyet a gyanú­sított vagy eldugott, vagy meg­semmisített. A sajtótájékozta­tón a gyilkosság részleteire, in­dítékára vonatkozó kérdésekre nem válaszoltak a nyomozás érdekeire való tekintettel, vagy azért, mert azok a nyomozás e korai szakaszában még nem ismeretesek. ról a kislányt a patak mellet­ti töltésre. Jelenleg csak annyi a biztos, hogy ott egy nagyobb tárggyal legalább hat ütést mért a fejére. A sértett holttes­tét a nyomozó hatóság 18 óra 45 perckor találta meg a patak medrében. Az ügyészség köz­leményben hozta nyilvános­ságra, miszerint az emberölés bűntettének törvényi bünteté­si tétele 10 évtől 20 évig terje­dő vagy életfogytig tartó sza­badságvesztés. A gyanúsítot­tal szemben a törvény szerint azonban ez utóbbi nem szab­ható ki, mivel még nem töltöt­te be a 20. életévét. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Nem derült ki még, hogy mi az indíték Névjegy Samu Bettina Paks Azért jelentkeztem a versenyre, hogy erő­södjön az önbizalmam. Negyvenhat kiló súlyfeleslegtől szabadultam meg kilenc hó nap alatt dietetikus segítségével. Diétáz­tam, futottam, és sikerült lefogynom. De hiába mondják többen is, hogy „hú, de szép lettél”, nehezen hiszem el. Ab­ban bízom, hogy a most elkészült fo­tók láttán tetszem majd magam­nak. Egyébként szeretek táncol­ni, a végzettségem pedig bolti eladó. Elkezdtem mentőápo­lónak tanulni, ezirányú tanul­mányaimat szeretném a jövő­ben folytatni. Magasság: 167 cm Csillagjegy: Skorpió Kedvenc étel: I Spagetti Kedvenc ital: Víz Kedvenc zene: Children of Distance Kedvenc parfüm: Playboy Életkor: 21 év Gépjárművet és építkezést néznek TOLNA MEGYE A NAV Tolna Me­gyei Adó- és Vámigazgatósá­gának munkatársai ezen a héten kiemelten ellenőrzik az építkezési vállalkozásokat és a gépjárműalkatrész-keres­kedőket. A megyei igazgatóság tá­jékoztatása szerint a revizo­rok vizsgálják a foglalkozta­tás szabályszerűségét, az áru­készlet eredetét, a nyugta- és számlaadást, valamint az on­line pénztárgép használatá­hoz kapcsolódó egyéb kötele­zettségek - például éves fe­lülvizsgálat, nyitó készpénz­készlet rögzítése és hasonlók - teljesítését. A kiszállások ideje alatt forgalomszámlálá­sokra is sor kerülhet. A teg­napi napon Bátaszéken volt el­lenőrzés, ma Pakson, szerdán Szekszárdon, csütörtökön Tol­nán várható a hatóság munka­társainak megjelenése. A jövő héten hétfőn Duna­­földváron kezdenek, másnap Bonyhád, aztán Dombóvár, csütörtökön Tamási, és végül pénteken Paks lesz a célállo­más. A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehet ellenőrzés. TN HIRDETÉS Új, 2019-es szakácskönyvünkben ; olvasóink recepjeire építünk. Ezt tükrözi f a kötet címe is: A Kárpát-medence ízei olvasóinktól. Várjuk receptjeiket, melyek felölelik a Kárpát-medencében élő magyarság ízvilágát, másrészt az itt élő nemzetiségek gasztronómiai hagyományait. Azaz magyar és nemzetiségi ételek receptjeit egyaránt várjuk. olvasóinktól t Elküldhetik kedvenc családi receptjüket a hagyományos leves, főétel, desszert kate­góriában, de ezen túl gyorsételekre, szabad tűzön elkészíthető ételekre, valamint min­denmentes finomságokra is számítunk. Osszák meg velünk receptjeiket, a végső bekül­dési határidő: 2019. június 15. Receptjeiket e-mailben a receptverseny@medlaworks.hu címre, postai úton a 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. címre várjuk. A receptek beküldői között kisorsolunk ^ _ két mikrohullámú sutot És KÉT KÁVÉFŐZŐT. Sorsolás: 2019. június 21.10 ÓRA Sorsolás helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. ÜL * A recept beküldője: f J Címe:; 3 ( 1 Telefonszáma: E-mail-címe: ( ) Aláírása:: ) Aláírásommal elfogadom a Mediaworks Hungary Zrt. adatvédelmi szabályzatát (mely megtalálható a www.mediaworte.hu/hu/content/adatkezelesi-tajekoztato oldalon), és o hozzájárulok ahhoz / □ nem járulok hozzá* ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kommunikációs eszköz útján az információs és önrendelkezési jogról szóló, 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően a Mediaworks Hungary Zrt. a marketingakcióiról történő tájékoztatást küldjön részemre. Aláírásommal tudomásul veszem és elfo­gadom, hogy a személyes adataim törlését az adatvedelem@mediaworte.hu e-ma­­il-címre eljuttatott elektronikus levélben, vagy postai úton (1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) is kérhetem a Kiadótól. Játékszabályzat: http://mediaworte.hu/hu/ content/jatekszabaly •Az Ön választását kérjük, jelölje X-szel. Tolnai Népújság A A A TEOL H 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom