Tolnai Népújság, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-09 / 58. szám
8 amuban sült poaacsa Erdős István WARANT HARCOSAI Iwy ijedten kapta fel a fejét, amikor Gally talpra ugrott.- Vigyázz! - kiáltotta oda neki a fiú, és előkapta a szekercéjét. Iwy gondolkodás nélkül vetődött arrébb, és még pont időben, mert egy undorító, nyálkás tócsa csapódott a földre, épp oda, ahol egy pillanattal előbb még ő ült. A megkeményedett sár szinte azonnal sisteregve füstölni kezdett. A következő pillanatban már azt kereste, honnan jöhetett a támadás. Az agáma utolérte volna őket? Hogyhogy nem hallották, hogy közeledik? És akkor meglátta. Egy fémesen csillogó, hatalmas fejű kígyó tekergőzött előttük az ösvényen. Iwy a szeme sarkából látta, hogy már Lance is felkapta a botját.- Vigyázzatok, megint köpni fog!- kiáltotta Gally, és hátrébb szökkent. Iwy meredten nézte a kígyót, ahogy megfeszíti a nyakát, és Lance felé köp egy újabb adagot a savas méregből, épphogy csak elhibázva.- Tereljétek el a figyelmét, én mögé kerülök - suttogta Lance. Iwy felkapott egy követ, és a kígyó felé hajította. Elhibázta ugyan, de ez elég volt ahhoz, hogy a hüllő megint őt vegye célba. De mielőtt megint köphetett volna, Gally is dobálni kezdte. A nagy, ovális fej zavartan kereste, hogy kit támadjon inkább, és Iwy ki is használta a pillanatnyi szünetet. Újabb köveket markolt fel, és hajigálni kezdte a kígyót. Aztán egy tompa puffanás hallatszott, és a szörny feje aléltan a sziklára koppant. Lance bukkant fel mögötte, még mindig két marokra fogott botjával.- Megölted? - kérdezte Iwy reménykedve.- Azt hiszem, még lélegzik - bökte meg a bot végével Lance a pikkelyes testet.- Akkor öld meg gyorsan! - kiáltotta Iwy, de Lance megrázta a fejét.- Nem méltó a küldetésünkhöz, hogy védtelen ellenséget öljünk - mondta halkan.- Most komolyan lovagi becsületből hagyod életben ezt a szörnyet? - tette csípőre a kezét Iwy. Nem akarta elhinni, hogy azok után, hogy az életükre tört, Lance-nek még lehet(IFJÚSÁGI FANTASY - RÉSZLET) nek fenntartásai. - Simán megölt volna minket, ha sikerül neki.- Szerintem a hasznunkra lehet - szólt közbe Gally. - Kötözzük meg, és ha ez is tud beszélni, mint az agáma, akkor kikérdezhetjük. Iwy dühösen szusszantott, de nem tudott vitatkozni Gally-vei. Aztán csak legyintett egyet.- És mégis hogy kötözöl meg egy kígyót? Válj, tudom! Én lefogom a lábait, amíg te hátracsavarod a karját.- Van itt elég uszadékfa, az egyikhez simán odaköthetjük - mondta Gally, és el is indult, hogy megfelelő rönköt keressen. Nem telt bele sok idő, és már viszsza is tért egy emberes letört ággal.- Iwy, te hozd a kötelet, Lance, te meg állj készen, ha támadni akar- mondta Gally, és odavonszolta a mozdulatlan kígyó mellé a fadarabot. Iwy és Lance feszülten figyelték, ahogy Gally óvatosan kinyújtóztatja a kígyó testét az ág mellé, aztán fürge mozdulatokkal szorosan hozzákötözi.- És most? - kérdezte Iwy türelmetlenül.- Most várunk - válaszolta Gally, és leült egy távolabbi sziklára. - Én például már tudnék enni valamit. Lance felnevetett, és a zsákjához lépett. Kivett belőle három darab kenyeret, és az egyiket odadobta Gallynek.- Te, barátom, bármikor tudsz enni - mondta vidáman. - Az én gyomrom bezzeg akkora, mint egy mogyoró - azzal Iwyhoz fordult. - Kérsz? Iwy is elmosolyodott, és bólintott. Ügyesen elkapta a kenyeret, és már teli szájjal kérdezte:- Valami hús nincs hozzá?- Én nem eszem állatokat, ha csak tehetem - rázta meg a fejét Lance.- Kecskesajtot hoztam, de jó lenne eltenni későbbre.- Azért én megkóstolnám - vigyorgott rá Iwy, aki eddig észre se vette, hogy mennyire éhes. Mielőtt azonban Lance bármit mondhatott volna, a kígyó megmozdult. Mindhárman aggódva nézték, ahogy rángatja a köteleit, és próbál köpködni, de a csomók kitartottak, és az állat hamarósan feladta. Izzó szemekkel meredt rájuk, lencse alakú hüllőpupillája résnyire szűkült a tehetetlen dühtől.- Na, akkor talán kérdezzük ki - javasolta Gally, és lesöpörte a morzsákat az ingéről, miközben felállt. - Lance? Lance bólintott, és odalépett a kígyóhoz.- Miért támadtál meg minket? - kérdezte szigorúan. Válasz helyett a kígyó csak sziszegett, és újra szabadulni próbált.- Tudom, hogy tudsz beszélni - folytatta Lance, de Iwy érzett némi bizonytalanságot a hangjában. - Már találkoztunk egy hozzád hasonlóval, egy vadászagámával, az is tudott. De a kígyó továbbra is csak vergődött sziszegve a földön. Iwy megvonta a vállát.- Ha mégse beszél, akkor nem lehet hasznunkra. Most már megölhetjük? Erre a nagyfejű szörny olyan vonaglásba kezdett, hogy Iwy komolyan aggódott, hogy vagy a kötelek, vagy a fa nem fogja bírni. Aztán csend lett. A kígyó lassan behunyta a szemét.- Ha meghagyjátok az életem - sziszegte alig hallhatóan -, tudok nektek segíteni. De elősssször engedjetek el. Gally felnevetett.- Persze, mert eddig is olyan barátságos voltál, miért is ne bíznánk meg benned? - aztán megrázta a fejét. - Nem, barátocskám. Először elmondasz mindent, aztán majd eldöntjük, hogy hasznos volt-e annyira, hogy életben hagyjunk. A kígyó megadóan szisszented egyet.- Kérdesssszetek hát. Gally Lance-re nézett, ő pedig bólintott.- Az első kérdés: kik vagytok, és mit kerestek a mi vidékünkön?- Én egy kótvar vagyok, harci kígyó. Uralkodónk, a nagy Warant elfoglalta az orsssszágotokat. A királyotokat, Uther királyt börtönbe vetette, és most ő uralkodik a palotájában. Mi mind az ő felderítői vagyunk. Inkvizítorok [rézkarc, 15 *16 cm) Lance döbbenten hallgatta. Iwy lépett előre.- Az apámat elhurcoltátok. Hol van most?- Ha erős, és el lehet adni rabssszszolgának, biztosan a királyi várba visssszik.- Keresztül a síkvidéken és a sivatagon? - kérdezte Iwy.- Minden rabssszolgát oda visssznek - sziszegte a kígyó. - De nem sokan élik túl az utat.- Elébük tudunk kerülni? - vágott közbe Lance. A kígyó elgondolkodott. Merev szemeit Lance-re függesztette.- Van másik út - sziszegte végül.- A Vasfoki-hágó felé. Lance egy szó nélkül a zsákjához lépett, és kivette a térképet. Leterítette a kígyó mellé a földre, hogy a többiek is láthassák.- Most itt vagyunk - bökött a szakadékra az ujjával -, valahol - tette hozzá bizonytalanul. Aztán ujjával végigkövette a hegyláncot, és megkopogtatott egy feliratot. - És itt a hágó.- Tényleg rövidebbnek tűnik - bólintott Gally. - De nem csapda?- A sssszakadék végénél táborozik a főcsapatunk - sziszegte a kígyó.- Ha erre mentek tovább, biztosan meghaltok. Lance félrevonta a barátait.- Én hiszek neki - suttogta -, de együtt kell döntenünk. A hágó felé a sziklafalon felfelé vezet az út, nem lesz egy leányálom.- Ha így elébük vághatunk, én benne vagyok - bólintott Iwy határozottan.- Az út rövidebb, de nagyon nehéz - szólt közbe Gally. - És nem lehetünk biztosak abban, hogy igazat mond.- Hát a szakadékban nem sok felé tudunk menekülni, ha mégis ott a seregük. Ennél nagyobb csapda talán nincs is - ellenkezett Lance.- Ha ti hisztek neki, én is benne vagyok - adta be a derekát Gally..- Még egy dolog - mondta Lance. - Most, hogy kifaggattuk, mi legyen vele? Elengedjük?- Ezt ígérted neki, nem? Iwy rosszallóan nézte, ahogy Lance bólint, és odalép a fogolyhoz.- Honnan tudhatjuk, hogy nem támadsz ránk, amint elengedünk?- A sssssszavamat adom rá - hajtotta le a fejét a kígyó.- Hát legyen - guggolt le mögé Lance, de odabiccentett Gallynek, hogy álljon készenlétben a szekercével. De ahogy elvágta a köteleket, a kígyó megrázta magát, és egy pillanat alatt eltűnt a kövek között. Iwy egy darabig csalódottan bámult utána, aztán a felettük magasodó meredek sziklafalra nézett.- Akkor talán neki is vághatnánk, nem? un a lap alatt (JÁTÉK)FILM Népszerű videojátékból nagy költségvetésű mozifilmet készíteni nem új keletű dolog. Hollywood a kilencvenes évek elején próbálkozott vele először, választásuk pedig a máig népszerű Super Mario Bros című játékra esett. Mivel a platformos ügyességi játék eleve nem kifejezetten bírt történettel, így a filmesek kénytelenek voltak kitalálni egyet. Ennek a szerencsétlen kombinációnak köszönhetően a kísérlet finoman szólva sem vált be, a film méretes anyagi, illetve kritikai bukás lett. Persze az első bukdácsoló lépések nem vették el a filmesek kedvét, akik meg voltak győződve arról, hogy egy már létező rajongóbázis megszólításával automatikusan garantálhatják a film közönségét is. Az azóta eltelt, lassan három évtized azonban nem sokat javított a mérlegen: bár tucatjával készültek játékokból filmadaptációk, mindössze töredékük talált utat a közönség szívéhez. Ezen a felálláson csavarnak egyet azok az új próbálkozások, melyek az ellenkező oldalról közelítve, magukat a játékokat filmszerűsítik. A narratív videojátékokban gyakran alkalmazott, összekötő funkciót ellátó jelenetek ma már annyira filmszerűek, hogy ha nem vonnának be bennünket lépten-nyomon a cselekménybe, akár az egész történetet kényelmesen végig is nézhetnénk ebben a formában. Ennek a gondolatiságnak a mentén már csak egy lépés volt kivonni a képletből az interakciót, hogy egyetlen folyamatos filmélménnyé tegyék a játék történetét. Az így létrejött animációs filmek persze nem jutnak el a moziforgalmazásig, leggyakoribb platformjuk a digitális terjesztés - nem egy esetben teljesen ingyenesen. A Red Dead Redemption című western játékból a mozifilmes rendező, John Hillcoat (Az ajánlat) készített egy húszperces animációs filmet, kizárólag csak a játék grafikus felületének a felhasználásával. A Terminator - Megváltás című mozifilmhez készült videojáték forrásaiból pedig a Machinima stúdió állított össze egy hat epizódból álló mini sorozatot, mely a film cselekményének kibővítése lett, tovább gombolyítva bizonyos szereplők történetét. Az idén negyvenedik évfordulóját ünneplő A nyolcadik utas: a Halál pedig ebből az alkalomból kapott egy hétrészes sorozatot, melynek alapját a 2014-ben megjelent Alien: Isolation című játék képezi. Bár a gyanútlan űrutazók életét megkeserítő tojásrakó idegen a nyolcvanas évek óta visszatérő szereplője volt a videojátékoknak, ám a köré épített játékok közül mégis viszonylag kevés maradt meg a köztudatban. James Cameron 1984-es filmje, A bolygó neve: Halál hatására a játékkészítők is legtöbbször a lőporszagú játékmenetben, illetve a hullámokban támadó rovarhadként ábrázolt idegenekben vélték felfedezni a megvalósíthatóságot. Ebbe a megfáradt formulába hozott változást öt évvel ezelőtt az Alien: Isolation. A játék alaposan megnyúzta a horrorra fogékony közönség idegeit, ugyanis Cameron harsány akciófilmje helyett az 1979-es Ridley Scott-film visszafogott hatásmechanizmusait követte: főhősnőnket egyedül és fegyvertelenül állította szembe egyetlen, legyőzhetetlennek tűnő vérszomjas idegennel. A tizenöt évvel ezelőtt, nyomtalanul eltűnt Nostromo teherűrhajón szolgálatot teljesítő Ellen Ripley hadnagy utáni kutatást már csak leánya, Amanda nem adta fel. A fiatal nő mindössze tízéves volt, amikor édesanyja egy rutinútra indult, melyről senki nem tért vissza. Amikor a Nostromot üzemeltető cég hírét veszi, hogy megtalálták a hajó. fekete dobozát, a társaság úgy dönt, értesítik Amandát is. Egy maroknyi csoport oldalán indul útnak a távoli gázóriás mellett lebegő Sevastopol Kántor Mihály állomásra, hogy megvizsgálja a fekete doboz tartalmát, mely talán édesanyja nyomára vezetheti. A küldetés azonban nagyon hamar kudarcba fullad, Amanda pedig nemsokára egy halálos macska-egér játékba kényszerül a kihalt és lassan széthulló űrállomás folyosóin. A filmeket is gyártó 20th Century Fox megbízásából készült hétrészes mini sorozat, az Alien: Isolation Digital Series tulajdonképpen a játék összekötő filmjeiből építkezve meséli el a játék teljes történetét, anélkül, hogy akár egyetlen pillanatot is játszanunk kellene vele. A közel hetvenperces végeredmény egy mindenképp érdekes, még ha nem is egyértelműen sikerre ítélt kezdeményezés. A stúdió afféle ajándéknak szánta az Alien-mitológia rajongói számára, egy ilyen gesztusnak pedig nem illik nézni a fogát. A sorozat ingyenesen megtekinthető a YouTube-on. (Alien: Isolation. Digital Series) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. március