Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-23 / 46. szám
2019. FEBRUÁR 23., SZOMBAT KULTÚRA 11 Magyar bakanccsal ■ > ■ + ■ + mm járják regi országunkat A török szultánt is érdekelte a magyarok történelme Az elveszett Pinkó, az ördög és a favágó a színpadon FOLYÓIRAT A magyar természetjárónak nemcsak a mai kis ország területén kell otthon éreznie magát, hanem az egész Kárpát-medencében. Ezt vallja a Magyar Turista című folyóirat, amely több határon túli túracélpontot vonultat fel legfrissebb számában is. A lapban terjedelmes cikk foglalkozik Erdély legszebb fekvésű településével, a legendás Torockóval, valamint legkeletibb magyar városunkkal, Kézdivásárhellyel és annak érdekes közgyűjteményeivel, magánmúzeumaival. A Szlovákiához került Csallóközről és Szepesszombatról is képanyagban gazdag cikkekkel találkozhatúnk. Persze a Kis-Magyarország területéről is több érdekes célpont került be a folyóiratba, sőt a Magyar Túrázó című mellékletben részletes programajánló található a szervezett túrákról. A Magyar Turista magazint emellett azért is érdekes forgatni, mert hiánypótló írást rejt a híres vadász-utazóról, Nadler Herbertről. BDA ősgeszta nyomában Új kiadásban jelent meg a Tarih-i Üngürüsz, amit sokan ma is a magyar történelem egyik legérdekesebb dokumentumának tartanak. Szakács Árpád szerkesztoseg@mediaworks.hu MÚLT A magyarság őstörténetével kapcsolatban már az iskolai tananyagok is megjegyzik, hogy léteztek a Gesta Hungarorumon kívül más olyan ősgeszták, amelyek fontos történelmi dokumentumok lehetnek, de sajnos elvesztek. Sőt volt egy úgynevezett ősgeszta, és a későbbi történetírók azt használták alapként. Sokan megpróbáltak az ősgeszta nyomába eredni, de ez idáig nem került elő ilyen jellegű dokumentum. Némi fordulatot hozott a kérdésben az 1860- as esztendő, amikor Vámbéry Ármin Kelet-kutató egy páratlan lelettel tért haza, egy olyan krónikával, amely a magyarok történelmét ismerteti törökül. Címe: Tarih-i Üngürüsz, azaz A magyarok története. A szerző állítása szerint 1543- ban, Székesfehérvár királyi könyvtárának elégetésekor talált egy dokumentumot, azt fordította le török nyelve, hogy a szultán is megismer- | hesse a magyarok történetét. Nyomban felvetődött a kérdés, nem lehet, hogy az eltűntnek hitt ősgeszta török nyelvű fordításáról van szó? Vámbéry a felbecsülhetetlen értékű dokumentumot a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. Aztán furcsa dolog történt, mintegy száz évre a Tarih-i Üngürüsz eltűnt az ív; akadémiai könyvtári labi- Jgfe rintusban. Grandpierre K. Endre és Geönczöl Gyula * az 1960-70-es években a történelmi forrás nyomába eredtek, és egyéni próbálkozásukat siker koronázta. Kalandos körülmények között megszerezték a szöveget és Blaskovics József nyelvész lé is fordította, majd tíz másolatot készített belőle, amit elküldött a barátainak. Grandpierre K. Endréék közben elkezdték az Akadémiát ostromolni, hogy mielőbb adják ki, ám ezt az elmondásuk szerint Li-Mfe . ^ -TM mi Biw&ovjcs fóztef Az- eredeti Könyvajánló Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila-Blaskovics József: Tárih-i Üngürüsz - A magyarok ősgesztája Angyali Menedék Kiadó, 2018 6990 Ft geti Lajos akkori MTA-alelnök megakadályozta. Mivel előzőleg a Tarih-i Üngürüsz kikerült az Akadémia falai közül, I így a tudós testületben I úgy döntöttek, inkább | élére állnak az ügynek, {és az 1980-as évek elejére kiadtak egy saját fordítást, amire Grandpierre K. Endréék azt mondták, nem hiteles, mert több szempontból is eltér az eredeti szövegtől, emellett az | akadémiai értelmezéssel, | korszakolással is vitáztak. Az MTA természetesen I mindmáig cáfolja, hogy szándékosság van a Tarih-i Üngürüsz korábbi elhallgatása mögött. Az viszont beszédes, hogy lényegében I száz évig teljesen elsüllyesz- I tették az egyik legfontosabb I magyar történelmi emléket. Ez jelent most meg új kiadásban, a Blaskovics-féle fordításban. A kötetnek külön érdekessége, hogy Grandpierre Attila közzétette édesapja levelezését és számos egyéb érdekes információt a Tarih-i Üngürüsz körüli vitákból. Hogy kinek van igaza? Döntse el az olvasó! HIRDETÉS SZÍNHÁZ A nagysikerű családi szombat újabb állomásához ért, 2019. március 2-án, szombaton 15 órakor a budapesti Térszínházban mutatják be a Pinkó és a szegényember című darabot. A szervezők az előadás után színpadbejárásra invitálják a nézőket, fel lehet majd próbálni a maszkokat, meg lehet nézni a bábokat és ki lehet próbálni a hangszereket. A bukovinai székely népmese nyomán írt darab felhőtlen szórakozást ígér minden korosztálynak. A Kerek erdőben él Plútó a fiával Pinkóval. Ebben az erdőben egy dölyfós uraság uralta a fákat. Élt itt egy szegény favágó is, őt fogadta fel az uraság. A szegényember beállt hozzá dolgozni, mert feleségével igen nagy szükségben éltek: se munka, se ennivaló. A szegényember elindult a kevéske puliszkájával dolgozni. Pinkó megérezte az étel illatát, és mind megette. Plútó azonnal értesült fiának tettéről. Dühében arra ítélte a fiát, hogy három évig szolgálja a szegényembert. Szót fogadott, elment a családhoz. Varázstudománya segítségével cipót teremtett a szakajtóba, amivel a vásárban némi furfanggal lovat tudtak venni. Onnantól bérbe szántást és vetést vállalt az ember, amivel aztán annyi kenyeret süthettek, hogy még a szegényeknek is jutott. MW HIRDETÉS Pozsgai díjnyertes alkotása FILM Pozsgai Zsolt magyar drámaíró, színházi és filmrendező nemzetközileg elismert Megszállottak című filmje február 23-án 19.15 órai kezdéssel tekinthető meg az M5 műsorán. Az alkotás a reformáció emlékéve alkalmából készült tavaly, a hitűjító Kálvin és a későbbi katolikus szent, Loyolai Ignác találkozásáról szól. A filmben Kálvin Jánost Szabó Máté, Loyolai Szent Ignácot Lux Ádám alakítja, az operatőr Kovács Claudia volt. Az alkotásban feltűnik még Fésűs Nelly, Árpa Attila, Nagy Nati, Janik László, Quintus Konrád, Orosz Csenge is. - Ez a film egy legendás találkozás története - nyilatkozta korábban a rendező, Pozsgai Zsolt. Kiemelte, Kálvin és egy ismeretlen római katolikus pap hetekig tartó hitvitája megfordította Svájc sorsát a történelemben. Az ismeretlen papot a filmben azonosította Loyolai Ignáccal, aki később az egyházon belül a jezsuita rend megalapítója volt, és aki ekkor valóban azon a környéken tartott zarándokúira a Szentföldre. Mindketten meg akarták reformálni a kor vallását, Kálvin kívülről, Loyolai Ignác belülről. Mindketten egyetértettek abban, hogy az akkori időben a római egyház tökéletesen lezüllött. Ez ellen kel fel a két főszereplő, ki-ki a maga eszközeivel. A film elnyerte a legjobb játékfilmnek járó díjat Monacóban, Kolkatában, valamint Argentínában. MW JÓL VAGYOK (SAUDIEGÉSZSEGMAGAZIN ° -V Tavaszi • «fáradtság ÉLETMÓDVÁLTÁSSAL VISSZANYERHETI * A LENDÜLETET! ÜK. KfszeiráH I az iskolát*«^ AZ ÓVODA IS JAVASOLHATJA, HOGY MA&AftJON MÉG EGY ÉVET A GYEHO^”''*'* „ • Minél színesebb, annál jobb! - a legegészségesebb zöldségek, gyümölcsök • Életmódtippek mindenkinek - Győzze le a fáradtságot! • Iskolaérettség - Mit javasol a szakértő? Hétfői magazinunk Családi egészség- magazin Minden páratlan héten hétfőn INTERJÚ: DR. NOVÁK HUNOR * IGAZI VITAMINBOMBA: A CÉKLA : Fizessen elő egy évre a Lakáskultúra magazinra Válasszon hozzá ajándékba EGY MÁSODIK MAGAZIN-ELŐFIZETÉST! 'lakáskultúra lakáskultúra lakáskultúra LAKÁSKULTÚRA egyéves előfizetés JL TEST&LÉLEK *•* ajándék egyéves előfizetés (4 lapszám) LAKASKULTÚRA egyéves előfizetés JL BRAVO u ajándék féléves előfizetés (6 lapszám) LAKÁSKULTÚRA egyéves előfizetés rfŰ AUTÓ-MOTOR « ajándék féléves előfizetés (12 lapszám) ♦ MOST DUPLÁN MEGÉRI ELŐFIZETNI! Ha most egy évre előfizet a Lakáskultúra magazinra, ___ részt vehet exkluzív sorsolásunkon, aholafődljegy kika ajándékkártya - a mindig biztos ajándék. Ajánlatunk a 2019. március 31-ig beérkező megrendelésekre érvényes. Előfizetéshez, kérjük, hívja a 06-46/998-800-as telefonszámot, vagy rendelje meg a www.tapcentrum.hu oldalon! Részvételi szabályzat és további információ elérhető a www.lakaskultura.hu oldalon! ÉVINDÍTÓ ELŐFIZETÉSI AKCIÓ