Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-28 / 50. szám

2019. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK fi MEGYEI KÖRKÉP Az adományosztás mellett csekkeket is fizetett a Caritas SZEKSZÁRD A Szent Erzsé­bet Caritas Alapítvány idei el­ső néhány hetében a rászoru­lók csekkjeinek befizetésére, gyógyszereinek kiváltására, gyermekek és idős személyek ebédbefizetésére is sor került a szokásos jótékonysági adomá­nyozás mellett, tájékoztatta la­punkat Kovács Jánosné, a szer­vezet elnöke. - Körülbelül har­minc aktív önkéntesük van - mondta -, akik közül néhányan csak alkalomszerűen tudnak részt vállalni a munkákban. A rendszeresen részt vevő önkéntesek nagy segítséget je­lentenek az adományosztó na­pokon is, amikor a segélyezet­tek a vártnál nagyobb létszám­ban érkeznek a Munkácsy Mi­hály utcai központjukba. A rá­szorulók közül van, akinek háztartási eszközre: tévére, számítógépre, egyéb használa­ti cikkre van szüksége, de leg­többen élelmiszerekért, ruha­neműért és cipőkért érkeznek. Az „ügyfélkör” egy része mélyszegénységben él, de szá­mos olyan igénylő is fordul a karitászhoz, akinek átmeneti segítségre van szüksége. Le­hetőségekhez mérten - a beér­kező természetbeni és pénzbe­li adományok függvényében - segítenek. Az alapítvány mun­katársai arra is odafigyelnek, hogy beszélgessenek a rászo­rulókkal, hogy lelki támaszt is nyújtsanak számukra.- Havonta egyszer karitász gyűlést tartunk. Amellett, hogy megbeszéljük az aktuali­tásokat, imádkozunk, a Szent­írásból olvasunk fel részlete­ket, és együtt elmélkedünk. Fontos, hogy a munkánkat lel­ki feltöltődéssel alapozzuk, mert „önerőből” nehéz len­ne. Mint minden ember, a rá­szorulók is különbözőek, nem mindegy, hogy milyen lelki­séggel, önzetlen szeretettel tudjuk őket szolgálni - mond­ta Kovács Jánosné. B. M. Megújították Zöld Óvoda címüket DUNAFÖLDVÁR Ismét elnyerte a Zöld Óvoda címet a dunaföldvá­­ri Eszterlánc Óvoda és Bölcső­de és Konyha Iskola utcai te­lephelye. Az elismerést nem­régiben Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepségen adta át László Tibor Zoltán környezet­­védelemért felelős helyettes államtit­kár és Pálfi Erika, az EMMI Közne­velési Tartalomfej­lesztési Főosztályá­nak vezetője. Úr-Hosszú Edina óvodavezető a Du­­naföldvári Part Ol­dalak című lapnak elmondta, hogy 2015-ben hallott először a Zöld Óvoda minősítésről, és mivel kollégáival együtt elkö­telezett a környezetvédelem mellett, úgy döntöttek, hogy megpályázzák a címet. Ezt há­romévente lehet megújítani, és az Iskola utcai óvoda máso­dik alkalommal járt sikerrel. Cél, hogy három év múlva, egy újabb eredményes pályázatot követően már az Örökös Zöld Óvoda cím birtokosa lehessen az intézmény.- A környezetvédelemhez kapcsolódó világnapok megün­neplése és a szelektív hulladék­­gyűjtés mellett sok egyéb tevé­kenységgel igyekszünk kiala­kítani a gyerekek­ben a zöld szem­léletet - mondta Úr-Hosszú Edina, hozzátéve, hogy a megfelelő min­ta közvetítése a legfőbb céljuk. A programok között szerepel fecske- és gólyafészkek megtekintése, szüreti pincetúra, papírgyűj­tés, kirándulás a Kis-Dunára és a Szigetben, erdei óvodai foglalkozás Soponyán, elekt­ronikai hulladék gyűjtése. A gyerekek szívesen és aktí­van vesznek részt a programo­kon. Az intézmény emellett a Madárbarát Óvoda címmel is büszkélkedhet. H. E. Az intézmény Madárbarát Óvoda cím­mel is büsz­kélkedhet Nagyon sokan voltak kíváncsiak a megyei önkormányzat programindító kulturális eseményére Kölesden Fotó: Makovics Kornél Könyv Kata kiállításával indult el a program Közösséget épít és megőrzi az értéket JelenLét címmel Könyv Kata munkáiból nyílt kiállítás Kö­lesden. Egyúttal kultúra- és közösségformáló program indult nyolc település rész­vételével. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu KÖLESD A Tolna Megyei Ön­­kormányzat fontos feladatának tartja a megyei identitás erősí­tését, ezért közösségfejlesztő programokat valósít meg nyolc településen. A projektben közel száz program várható 2021 ta­vaszáig több területen. A kép­zőművészeti vonal nyitó ren­dezvényét Kölesden tartották a művelődéséi házban szerdán este. Ezzel elindult az Új Látás című' program, amelynek ré­vén Baranyai László népműve­lő kultúra és közsségformáló munkáját elevenítik fel. Az első rendezvényen Fe­hérvári • Tamás, a megyei ön­­kormányzat elnöke köszöntő beszédében elmondta, a világ nem feltétlenül jó irányba válto­zik, épp ezért kell még inkább vigyázni a valódi értékekre. Könyv Katát és munkáit Ba­­ky Péter festőművész méltatta. A tehetséges ifjú művész, Könyv Kata a kiállításon Fotó: M. K. Elmondta, hogy a kiállító mű­vész megkerülhetetlenül je­len van a kortárs magyar kép­zőművészetben. Nem újabb fo­tóalapú festészetről van szó, hi­szen Könyv Kata festészete jó­val több ennél: elvesz valamit a világból, érzelmileg és ér­telmileg is átformálja, így hoz létre műalkotást. Művészeté­nek megismerése igazi kaland, amely értő, kíváncsi befogadót igényel. Mint kiderült, a fiatal alkotót kérték fel az Új Látás program szakmai vezetőjének. Könyv Kata megköszönte a fel­kérést, és azt is, hogy sokan fo­gadták el a meghívást. Akár­csak Baky Péter, ő is beszélt a modern vizuális világ nyújtot­ta instant élményről, és azt is mondta, hogy a látványért dol­gozni kell. Könyv Kata egy szép kölesdi hagyományt folytatva felajánlotta egy képét a Bara­nyai László által létrehozott Kö­lesdi Képtárnak. A gesztust az est moderátora, Baranyai Lász­ló lánya, dr. Baranyai Eszter megyei aljegyző köszönte meg. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Választási fórum: közösen folytatnák TOLNA, MÖZS Berta Zoltán, a tolnai 7. számú szavazókor Fi­­desz-KNDP jelöltje tartott vá­lasztási fórumot kedden este a Mözsi Művelődési Házban. A most vasárnap sorra ke­rülő időközi önkormányzati képviselő-választáson induló jelöltet Appelshoffer Ágnes, Tolna polgármestere ajánlot­ta a fórumon megjelent vá­lasztópolgárok figyelmébe, méltatva Berta Zoltán eddigi, többek között a város alpol­gármestereként végzett kivá­ló munkáját. A városvezető a településen az elmúlt időszakban megva­lósított jelentős fejlesztések­ről is tájékoztatta a fórum kö­zel harminc résztvevőjét. Berta Zoltán bemutatkozá­sa után a képviselői munká­val kapcsolatos hitvallásáról és konkrét elképzeléseiről be­szélt. Arra kérve a körzet lakó­it, hogy: „Folytassuk közösen Tolnáért és Mözsért!” A március 3-i időközi vá­lasztásra Pirgi József, a 7. kör­zet képviselőjének elhuny­ta miatt kerül sor. Két jelölt - Berta Zoltán mellett Keserű Gábor (független) - mérette­ti meg magát. A voksolásra az Aprajafalva óvodában (Alkot­mány utca) kialakított szava­zókörben kerül sor. S. K. Tartalmas évet zártak a kertbarátok DUNAFÖLDVÁR Évértékelő ren­dezvényt tartottak a Duna­­földvári Kertbarátok. Az egye­sület több társszervezettel jó kapcsolatot ápol. Az elmúlt évben a Kecskeméthez közeli Fülöpjakabon látogattak meg egy biogazdaságot, a pilis­­vörösvári kertbarátok pedig harmadik alkalommal vettek részt Dunaföldváron a Szüret ízei főzőversenyen. Az egye­sület tagjai minden évben egy hazai és egy külföldi kirándu­lást is szerveznek. 2018-ban az Igali Gyógyfürdő és Len­gyelország volt az úti cél - ír­ta a Dunaföldvári Part Olda­lak havilap. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom