Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-28 / 50. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Az egész élet minősége múlhat azon, hogy ki tudunk-e állni önmagunkért. Ez sokaknak természetes dolognak tetszik, de vannak, akik évtizedek óta élnek olyan környezetben, ahol folyamatosan fenyegetik, zsarolják, sakkban tartják őket, és senkihez nem tudnak, vagy nem mernek segítségért fordulni. Anyák és apák, nagymamák és nagypapák mentegetik maguk és mások előtt a gyerekeik, unokáik önző, rideg, vagy akár kifejezetten durva viselkedését. Lehet, önmagukat hibáztatják, hogy nem tudtak elég jó szülők lenni. Sokan azért nem tudják megvédeni magukat, meft hiába minden, a csemete nem hallgat rájuk, csak a barátaira, mindenben a könnyebb utat vá-Csak egyet nem szabad megtenni: elveszíteni önmagunkat lasztja, és semmilyen tiszteletet nem mutat azok iránt, akik felnevelték, eltartották, vagy még most is eltartják. Némelyek egy egész életen át abban a tudatban élnek, hogy őket semmilyen felelősség nem terheli, minden a szüleik hibája. Az ilyen helyzetbe került emberek sokszor csak akkor veszik észre, hogy csapdába kerültek, amikor már nehéz, szinte lehetetlen belőle kitörni. Pedig lehet, sőt, kötelező valamilyen módon kiszabadulni a kutyaszorítóból. Ami a legfontosabb: sohasem szabad hinni azoknak, akik szerint bele kell törődni ezekbe a helyzetekbe, mert nincs más lehetőség, nincs más kiút. Bármit el lehet engedni, bármiről le lehet mondani, csak egyet nem szabad megtenni: elveszíteni önmagunkat. Most bővítenék, de nem szavaztak SZEKSZÁRD Az emelt összegű ápolási díj járjon minden érintettnek! - fogalmazta meg pártja követelését a kormánnyal szemben Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője szerdán Szekszárdon. Az LMP azt szeretné elérni, hogy az emelt díj ne csak a gyermeküket ápolóknak járjon, hanem azoknak is, akik például a szüleiket, nagyszüleiket gondozzák. Fontos lenne, hogy ezt a juttatást nyugdíj mellett is meg lehessen kapni. Ungár azt is elmondta, a nagyszülői gyed mellett a nagyszülői gyermekápolási díjnak is létjogosultsága van.- Álságos és kétszínű, amit az ellenzék, az LMP csinál - reagált Horváth István, a Fidesz országgyűlési képviselője. - Ők beszélnek az ápolási díjról, miközben decemberben, amikor a parlamentben dönteni kellett róla, egyáltalán nem érdekelte őket a tartósan beteg gyermekek és szüleik sorsa? Meg sem szavazták, helyette balhéztak, szirénáztak, szelfizgettek. Ezzel szemben a Fidesz és a KDNP képviselői megszavazták, hogy januártól tizenöt százalékkal emelkedjen az ápolási díj, és bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod). Ezzel megbecsülésüket fejezik ki mindazok iránt, akik azt a lelki és fizikai tehertételt viselik, hogy súlyosan beteg, fogyatékos hozzátartozójukat nap mint nap ápolják. Az intézkedéseknek köszönhetően minden arra jogosult család több támogatást kap. A gyod összege januártól bruttó 100 ezer forint, de lépcsőzetes emeléssel 2022- re illeszkedik majd az akkori minimálbérhez. B. K. Látogasson el hírportáiunkra! TEOL.hu Minden arra jogosult család több támogatást kap 2019. FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK Város napja, utcafesztivál, borünnep, gasztronómia Bátaszéken egymást érik a rendezvények Bátaszék olyan élhető kisváros a megye déli csücskében, amely változatos rendezvényeket, színes kulturális programokat kínál a benne élőknek és a vendégségbe érkezőknek. Csötönyi László, a Bátaszékért Marketing NKft. vezetője elmondta, a múlt évben igyekeztek megfelelni a kötelezően vállalt, illetve a maguk által meghatározott feladataiknak. Mauthner Ilona i lona.mauthner@mediaworks.hu BÁTASZÉK - Úgy érzem, hogy jó úton haladunk - fogalmazott az ügyvezető igazgató. Jól indult ez az év is, a farsangi időszakban a város vendége volt egy előadás erejéig a Deutsche Bühne Ungarn csapata, télűző koncertet adott a kibővült Kajsza Kvartett, kézműves foglalkozást tartottak gyerekeknek, és még1 csörögefánkot is sütöttek. Március 8-án köszöntik majd a bátaszéki hölgyeket a nőnap alkalmából, ebben segítenek majd a Pécsi Nemzeti Színház művészei.- Március idusán az ünneplésből mi is kivesszük a részünket, Pilvax Kávéházzal, és a történelmi eseményeket idéző műsorral várjuk a városlakókat - mondta Csötönyi László. - Tavasszal hagyományteremtő szándékkal indítjuk útjára a felnőtteknek szóló versmondó versenyt, és április 11-én VersVárossá alakul Bátaszék. A frekventált helyeken versajándékkal, aszfaltversekkel kedveskedünk a járókelőknek. Májusban a triatlon hódolóit várjuk Bátaszékre, az egyre nagyobb jelentőségű sportversenyünket 12. alkalommal rendezzük meg. A gyermeknapon is tartalmas, vidám programokkal készülünk. A Múzeumok Éjszakáján több helyszínen zajlanak majd az események a városban, és nyáron három-W w ATASZJ Ami itt történik, a tiéd mai Vár mindenkit Bátaszék, mondja Csötönyi László, a Bátaszékért Marketing NKft. ügyvezető igazgatója Beküldött kép Idén ősszel is megrendezik a Királyi Gasztronómiai Estet Október 26-án újra megrendezi a város a Királyi Gasztronómiai Estet, amelyen II. Géza királyi udvarában hódolnak finomabbnál finomabb ételekkel a városi népcsoportok, a civil egyesületek, a meghívott testvértelepülési delegációk és vendégcsoportok. Pályázatot nyújtott be a város a rendezési költségek finanszírozására. Hajói alakulnak a dolgok, a Kárpát-medence minden tájáról tudnak barátokat hívni, és idén szeretnék megcélozni a Vajdaságot is, ahonnét új belépővel próbálnak szorosabb kapcsolatot kialakítani. Az érdeklődők a bátaszéki eseményekkel kapcsolatban a Petőfi Sándor Művelődési Házban kaphatnak információt, de a könyvtár mellett található Turisztikai Információs Pontban is várják az érdeklődőket. A legnagyobb közösségi portálon is megtalálható a város programja, a bátaszéki programok címen önálló honlapot is üzemeltetnek, amelyen megtalálható minden fontos hír. Barátsággal várunk mindenkit Bátaszéken, ahol tájak és kultúrák találkoznak, tette hozzá Csötönyi László. szór vehetnek részt a táncolni szeretők az utcafesztiválon, amelynek a helyszíne ebben az évben is az Árpád utca lesz. Kiemelt program lesz a majális, amely a retro jegyében zajlik majd, igazi virslis, sörös, körhintás, céllövöldés programot tervezünk. A Pünkösdi Rétesfesztiválon újra örülhetnek a finomságokkal megtöltött tészta kedvelői. A Város Napja elnevezésű, két napot felölelő rendezvényen adják át a városi elismerő díjakat, kiállításmegnyitóra, komolyzenei koncertre lehet számítani, a gyerekeket pedig nekik szóló műsorokkal, színházi előadással szeretnénk szórakoztatni. Fellép a Besh o droM együttes, retro diszkó és táncház is várja az érdeklődőket. Már készül a Bátaszékért Marketing NKft. a bornapokra, amelyit az idén szeptember 6. és 8. között tartanak. A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő bornapokon fellépnek a megyei és a régióban ismert együttesek és tánccsoportok, vendégük lesz a Medinai Tamburazenekar, a tamási Pántlika Néptáncegyüttes, a pécsi Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház, a Góbé zenekar, a könnyűzenei kínálat tekintetében pedig próbáltak újra olyan előadókat a városba csábítani, akik sok ember számára nagyon kedvesek. Bátaszékre jön Rudán Joe, Kalapács József, Varga Miklós, Pál Dénes és Tolvai Reni is elfogadta a meghívásut, Gál Csaba Boogie a partyzenekarával érkezik, az Apostol együttes koncertjével az idősebb generációnak szeretnének kedveskedni, de Kökény Attila rajongói is készülhetnek, illetve élő zenés nagykoncertet ad a bornapok zárásaként Molnár Ferenc Caramel. Borból, pálinkából és finom ételekből sem lesz hiány, illetve a vidámpark újra várja majd a szórakozni vágyókat. Ma már mindössze nyolc perc figyelem jut a tanároknak Nincs élet közösségi oldal nélkül Pofozkodott, ezért büntetést kapott SZEKSZÁRD Nincs közösségi oldalak nélküli élete a legújabb generációnak, az Alfának, hangzott el a Generációk párbeszéde a családban című előadáson, amelyet dr. Pais Ella Regina pszichológus, címzetes egyetemi tanár tartott tegnap a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán a Család Akadémia előadás-sorozat részeként. A 2010-ben vagy azután született gyerekekről beszélt, akik ugyan még csak maximum kilenc évesek, de jellemző rájuk, hogy a tekintélytisztelet alig létezik a számukra, méghozzá a szülői hatás miatt; a szüleik ugyanis szolgálják őket, mondhatni a szolgálójukká válnak. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának tanára azt is elmondta, hogy egy felmérés szerint a gyerekek a 70-es években körülbelül húsz percig tudtak figyelni. Mostanra ez a szám nyolc percre módosult, így a pedagógusoknak még hatékonyabban kell tudniuk lekötni a figyelmüket. Tegnap az Erőszakmentes kommunikáció a családban című előadás is elhangzott, amelyet dr. habil Boronkai Dóra tanszékvezető egyetemi doncens tartott. B. M. Dr. Pais Ella Regina tartott előadást Fotó: Mártonfai D. SZEKSZÁRD Százötven napi tétel pénzbüntetésre ítélt egy 49 éves férfit garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt nyilvános előkészítő ülésen a Szekszárdi Járásbíróság. A büntetés napi tételének összegét ezer forintban állapították meg. Ha az így kiszabott 150 ezer forintot esetleg nem fizetné meg a vádlott, akkor azt tételenként egy nap szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Az élettársi kapcsolatban élő, egyébként az építőiparban dolgozó férfi büntetett előéletű. Korábban szintén pénzbüntetésre ítélte a bíróság ittas járművezetés miatt, és egy időre eltiltották a B kategóriás járművek vezetésétől, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője. A vádlott 2018. március 13- án egy szekszárdi ABC üzlet előtt összeveszett az élettársa fiával, akit egy épület falához nyomott és arcul is ütött. A vádlott személyi erőszakban is megnyilvánuló magatartása egy város forgalmas élelmiszerüzlete közelében, alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. Az ítélet jogerős. 1.1.