Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-27 / 49. szám
SPORT 2019. FEBRUAR 27., SZERDA 16 HÍREK Kettős sikerrel lett döntős a Szekszárd ASZTALITENISZ Ahogy hazai környezetben, úgy tegnap Breclavban is 6:l-re nyert a Szekszárd AC a női Klubcsapatok Szuperligája elődöntőjében, így a megyeszékhely együttese kettős sikerrel jutott be a fináléba. A SZAC- ban az ukrán Tetyana Bilenko és a litván Ruta Paskauskiene is két-két egyéni sikert jegyzett, Madarász Dóra egy partit nyert, illetve Paskauskiene oldalán a párosmeccset is behúzta. Az előző három kiírásban aranyat (2016), ezüstöt (2017) és bronzot (2018) nyerő Szekszárd a fináléban a sorozat rekordgyőztesével, az osztrák Linz AG Froschberggel méri össze erejét. R. G. Real-Barcelona: először a kupában LABDARÚGÁSA Real Madrid az idegenben elért 1-1- es döntetlen után fogadja örök riválisát, az FC Barcelonát a Spanyol Kupa elődöntőjének visszavágóján (21 óra, tv: Sportl). A Real tizenhatodszor, a Barca huszonnegyedszer juthat döntőbe, eddig előbbi tízszer, utóbbi tizenháromszor nyert. Érdekesség, hogy a két gigász a héten még egyszer öszszecsap, szombaton szintén Madridban játsszák a bajnokság rangadóját, az El Clásicót (Spíler2), A katalánok 57 ponttal éllovasok, a Real 48 ponttal harmadik. R. G. Most sem sikerült, hazai pályán bukott el a kupában a Paksi FC MK: nincs történelmi tett, a Puskás jutott a nyolcba Tolnai Népújság Könyves Norbert (zöldben) és Poór Patrik versenyfutása. További képek: TE0L.hu Fotó: Mártonfai D. Mesterhármas okozta a paksiak vesztét a visszavágón Az idegenbeli 2-1-es siker után hazai pályán 3-1-re kikapott a Paksi FC a Puskás Akadémiától, így kiesett a Magyar Kupából. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Új szelek fújnak Pakson. Na nem csak azért, mert a mérkőzés már-már viharos szél kíséretében kezdődött, hanem, mert - jobb esetben - kilencven perc választotta el az atomvárosiakat a klub történetének első MK-negyeddöntőjétől. „Úgy lépünk pályára, mintha nem született volna gól Felcsúton, eszünk ágában sincs bunkerfutballt bemutatni” - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hahn János, az első mérkőzést eldöntő találat szerzője. A 23 éves támadó a kispadon ült, a kezdőben azok kaptak helyet, akik a hétvégi, Debrecen elleni bajnokin (2- 1) nem, vagy csak csereként jutottak szerephez. Ilyen volt az a Kesztyűs Barna is, akinek jobb oldali beadása Lenzsér Bence fejét találta meg - a védő jobb alsó sarkokba tartó fejesére Braniszlav Danilovics mozdulni sem tudott. Nem volt a levegőben a gól, a kezdeti felcsúti nyomást letámadásokkal, s az ebből keletkezett zavarral tudták átvészelni a hazaiak. A vezető találatig „taktikai csata folyt” a pályán, egyedül Sós Bence jobbról élesen, laposan be-MApYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS Paksi FCPuskás Akadémia FC 1-3 (1-1). Paks, V.: Andó-Szabó (Kepe, Legeza). Paks: Rácz G. - Kulcsár D., Lenzsér, Bobál, Báló - Egerszegi - Nagy R. (Hahn, 82.), Kesztyűs B., Papp K. (Zsidai, 77.), Remili (Simon A., 82.) - Könyves. Vezetőedző: Csertői Aurél. Puskás Akadémia: Danilovics - Danilovics - Szolnoki, Heris (Vela, 56.), Mioc, Poór - Szakály P., Nagy Zs., Balogh B., Kiss T. - Latifi, Sós B. (Komáromi, 72.). Vezetőedző: Radoki János. Gólszerzők: Lenzsér (17.), illetve Latifi (23., 75., 82.). Sárga lap: Lenzsér (28.), Könyves (64.), Nagy R. (82.), Rácz G. (82.), illetve Kiss T. (33.), Sós B. (42.), Nagy Zs. (80.), Komáromi (90.). Továbbjutott: a Puskás Akadémia 4-3-mal. adott labdája okozott zavart, amiről lekésett a hosszún a volt paksi, Szakály Dénes. Teniszszaknyelven szólva sok volt a kikényszerített hiba a Paksnál, egy ilyenből kontrázhatott a Felcsút, Sós buktatásáért megítélt 20 méteres szabadrúgásból Liridon Latifi tekert szépen a jobb felső sarokba. „Csertői Aurélnek lesz mit mondania a szünetben” - vonta le a konklúziót az első félidőről egy néző. Bármit is mondott a paksi vezetőedző az öltözőben, biztosan nem azt, hogy húzzák magukra az ellenfelet. Továbbra is sok hibával játszott a PFC, a mezőny legalacsonyabb játékosa, Kiss Tamás fejelhetett szabadon, a kapufa azonban még megmentette a hazaiakat... Amikor már úgy tűnt, kézbe veszi az irányítást a Paks, a csereként beállt Vega kényszerítője után Latifi meglőtte második, majd büntetőből (Nagy Richárd rántotta le Nagy Zsoltot) a harmadik találatát, eldöntve ezzel a mérkőzést és egyben a továbbjutás sorsát. A tavaly döntős felcsútiak hatodik mérkőzésükön már nem kaptak ki Pakson, sőt ezzel a győzelemmel a nyolc közé jutottak a kupában. Az atomvárosiaknak idén sem sikerült klub történelmet írniuk... Látogasson el hírportálunkra! TE .hu Csütörtöktől rendezik a női Magyar Kupa nyolcas döntőjét - a Csatával kezdenek Studerék Címvédőként utazik Győrbe a KSC Szekszárd KOSÁRLABDA Csütörtöktől szombatig rendezik meg a Killik László Női Magyar Kupa nyolcas döntőjét a győri Egyetemi Csarnokban. Az idei mezőny két helyen különbözik az előző kiírástól: a PINKK-Pécsi 424 és a VBW CEKK Cegléd helyét az újonc NKE-FCSM Csata és az ELTE-BEAC vette át. A két fővárosi csapat mellett ott lesz a Zete, a „házigazda”, s kétszeres ezüstérmes Győr, a hatszor döntőző, s ennek a felét megnyerő Diósgyőr, az elmúlt tizenhárom kiírásban a fináléig eljutó Sopron (hét arany, hat ezüst), a 12-szeres kupagyőztes Pécs (Pécs VSK, Pécs 2010 néven), illetve a címvédő Atomerőmű KSC Szekszárd. A győrieknek rossz, a többi hét csapatnak viszont jó hír, hogy a kétezres évektől számítva mindössze hat alkalommal fordult elő, hogy a döntő helyszínét adó város csapata emelte volna magasba a kupát. Erre a pécsiek háromszor, a soproniak kétszer, a diósgyőriek egyszer voltak képesek. KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA, a negyeddöntőben, csütörtökön, 1. mérkőzés: ZTE NKK-ELTE BEAC Újbuda 13 óra, 2. mérkőzés: NKE-Csata-Atomerőmű KSC Szekszárd Szabó Noémi és Djokics Zseljko koccint az MK-sikerre Fotó: M. D. Emlékeztető A 2018-AS MAGYAR KUPA DÖNTŐJÉBEN Sopron Basket-Atomerőmű KSC Szekszárd 64-66(13-13,10- 13,12-17, 29-23). Sopron, 1800 néző. V.: Benczúr, Földházi, Kapitány. Sopron: FEGYVERNEK 11, Turner 14/6, CRVENDAKICS 15/3, Milovanovics 12, Jovanovics. Csere: Salvadores 5, Page 5, Dühei 2. Szekszárd: Studer Á. 10, OBLAK 12/6, GEREBEN 13/3, MCCALL 11/9, Kiss 4, Csere: Krnjics 6, Theodoreán 5/3, Bálint, Costa 5/3. 15.30 óra, 3. mérkőzés: CMB CARGO UNI Győr-Sopron Basket 18 óra (M4 Sport), 4. mérkőzés: PEAC-Pécs-Aluinvent DVTK 20.30 óra. Az elődöntőben, pénteken: A mérkőzés: az 1. negyeddöntő győztese-a 2. negyeddöntő győztese 15.30 óra. B mérkőzés: a 3. negyeddöntő győztese-a 4. negyeddöntő győztese 18 óra (M4 Sport). Helyosztók, szombaton: a 3. helyért: az A mérkőzés vesztese-a B mérkőzés vesztese 14.30 óra. A döntőben: az A mérkőzés győztese-a B mérkőzés győztese 17.05 óra (Duna World). B. S. HIRDETÉS TERVEZD MED A FUTDEVED! A CSUPASPORT.HU OLDAL MAGAZINJÁNAK KÍNÁLATÁBÓL: • Interjú Lubics Szilviával • A legjobb maratoni sztorik • Éves versenynaptár • Felkészülés, frissítés, edző-tanítvány kapcsolat • Minden az Ultrabalatonról és Budapest-maratoniról KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!