Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-26 / 48. szám
2019. FEBRUÁR 26., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Egyfordulós volt a verseny, sokan neveztek rá Jól matematikáztak, ügyesen felkészültek A díjazott diákok csoportja, a háttérben Ács Rezső polgármester. Képgaléria: teol.hu Fotó: Makovics K. Huszadik alkalommal rendezték meg az idén a Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolában a matematikaversenyt, melyre kilenc városi, illetve város környéki iskolából 52 tanuló nevezett. Öt évfolyamból - negyediktől nyolcadikig - a legjobb három diákot jutalmazták. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Február 4-én huszadik alkalommal rendezte meg a Babits Mihály Általános Iskola matematika munkaközössége a már hagyományos versenyt. Az intézmény vezetője, Botos Ilona elmondta, a hagyományokhoz híven idén is egyfordulós volt a verseny, egy házidolgozatot kellett elkészíteniük a jelentkező diákoknak, amit a szaktanárok állítottak össze. A tanulóknak másfél órájuk volt a feladatok megoldására. Öt évfolyamból - negyedik osztálytól a nyolcadikosokig - ötvenketten oldották meg a példákat, eredetileg többen jelentkeztek, de közben sokan lebetegedtek. Évfolyamonként a három legjobb tanuló ért el helyezést. A negyedikesek közül Rostási Szabolcs (Babits iskola) teljesített a legjobban, második Illés Merse (szekszárdi Baka iskola), harmadik Béndek Tamás (PTE ÍGY gyakorló iskola) lett. Az ötödikesek közül első Bachesz Csaba (Babits iskola), második Szegedi Szabolcs (Babits iskola), harmadik Sziegl András (Szent József katolikus iskola) lett. A hatodikosoknál Támer Gergő (Dienes iskola) lett az első, Schneider Zita (Garay iskola) második, Bosnyák Petra (Várdomb-Alsónána általános iskola) harmadik lett. A hetedik évfolyamban a legjobban Görcsös Ákos Attila (Baka iskola), a második Lencz Vanda (Dienes iskola), a harmadik Péter Doroti (Baka iskola) lett. A nyolcadik évfolyamban a legjobb Doszpod Sarolta (Dienes iskola), két második helyezett lett: Pilisi Eszter (Garay iskola) és Szegedi Ágoston (katolikus iskola), harmadik pedig Simon Gergő (szedresi Bezerédj általános iskola) lett. Ács Rezső, Szekszárd város polgármestere a város nevében felajánlott különdíját Rostási Szabolcs (Babits iskola) 4. osztályos diák kapta. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu xáb Türtdemszépek További képek és értékelés: TEOL.hu Névjegy Kocsis Fanni Tamási Életkor: 16 év Magasság: 164 cm Csillagjegy: Mérleg Kedvenc étel: rántott sajt Kedvenc ital: cola Kedvenc zene: pop Kedvenc parfüm: Playboy Kislányként egyszer már majdnem indultam egy szépségversenyen, de aztán mégsem jött össze a dolog. Most az anyukám küldte át a felhívást, így jelentkeztem erre a megmérettetésre. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába járok Pécsre, nagy vágyam, hogy légiutas-kísérőként dolgozhassak. Előtte mindenképpen gazdasági vonalon sze retnék továbbtanulni. Nyolc éve fuvolázom, más különösebb hobbim nincs, igaz, a tanulás mellett túl sok szabadidőm nem is akad. Ami van, azt szívesen töltöm a barátaimmal. Szakályban is nagy esemény volt a disznótor Finom étkek készültek Hat csapat versengett az első közös hőgyészi disznótoron SZAKÁLY Civil kezdeményezésre - Berecz Viktor ötlete alapján - szombaton tartották az első szakályi kolbász- és hurkatöltő versenyt. A felajánlott, 225 kilogrammos disznóból kinyert húst hat részre osztották el - mondta Feuerbach Szabolcs, a művelődési ház igazgatója. Háromtagú zsűri értékelte a résztvevő csapatok - Szakályi Kóbászolók, Barátok, Kolbász szelídítők hölgycsapat, Fincsi, Finomságok töltögetője, Dzsekszon - elkészült ételeit. A bíráló bizottságot Törő Péter polgármester, Heidt Imre helyi lakos, és a zsűri elnöke, prof. dr. Gundel János alkotta. A megmérettetést végül a Fincsi nevű csapat nyerte. Az egész napos verseny rendkívül jó hangulatban telt, ingyen volt a forralt bor, a tea és a pálinka. Délben ingyenes ebédre várták a falu lakosságát. Az esti bálban a Sprint Live Music Band szolgáltatta a zenét. Dr. Gundel János tudományos munkásságát több intézeti és állami kitüntetéssel honorálták, 1983-ban MTA-elismerésben is részesült. A mezőgazdasági tudományok kandidátusa tudományos fokozat birtokosaként számos kutatómunkában vett részt, egyetemeken, főiskolákon tanít, eddig 15 könyv társszerzője volt, és több mint 350 közleménye egy részét a hazai lapokon kívül külföldön, idegen nyelven is megjelentették. Felesége családi gyökerei Szakályba nyúlnak vissza, ezért fogadta el örömmel az önkormányzat meghívását. MW Jó hangulatban telt az egész nap A hölgyek is kitettek magukért Beküldött fotók HIRDETÉS STILUS + ÉLMÉNY + SZENVEDÉLY Még több tartalom változatlan áron! STÍLUS ♦ ÉLMÉNY * SZENVEDÉLY Keresse az újságárusoknál!