Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-23 / 46. szám
5 helyorseg vers Ily és Krisztinka alakváltás Luzsicza István A java Azt már nélkülem Most ismét csak közhely szeretnék lenni, valakinek, lenni, szeretnék, közhely. Előtte. Kiskoromban hercegnő képmásban szaladgáltam az udvaron. Megbolondulva vigyorogtam, ha leesett az alma a fáról. Én voltam a kacagó gyászoló, én voltam a kislány, a növekvő, kissé lány. Én voltam az első kék folt az arcodon, és én voltam az első festékpötty a plafonon. Én akartam lenni az utolsó, és bár lehettél volna mellettem!, Én voltam az első, aki a szürke hátteret mögötted színesre mosta ki. Én voltam a nyakadon megmaradt harapás nyoma, én voltam az első ölelés, az első szerelem, a figyelmed és féltésed, üvegburában varázsló, sérthetetlen. Az idő közted s az előttem levő végtelenség között. Én voltam a NEM egyetlen magánhangzója, hogy miért? miért ne? Én voltam a gép, ami az agyadban zörgött tovább. Voltam a reggeli cigid, amit még tegnap sodortál.Voltam a boldogság, csupán egy pillanatig léteztem, egy bezárt befőttesüvegben. Én voltam a negyvenötödik valamelyik kevésbé fontos tenger. Én voltam az illat, amit erősen szorítottál magadhoz, összetörtél. Két papírcsillaggá változtam, hintává, ami felrepített a Holdra. Én voltam a borospohártartó, apró, pihekönnyű homokszemcsék, amelyeket mérhetetlen távolságra szedett szét a szél. Lettem futóhomokba tévedő, halálfélelmed. A kár akaratlan létezése, a pokol és a menny közötti gyors különbség. Az igazság, amelyet lehazudtál. A kezed, a lábad, a ruháidon megpihenő szösz. A soha és a mindig, a minden és a semmi. A sok paradoxon. Szerettem volna valódi lenni. Magam akartam lenni, magamat akartam, magamnak. Bár... változnék. Most csak legalább egy közhely lehetnék, valakinek, lehetnék egy: Én. Messze / lát már szemem, áldott ködökbe veszve (Kosztolányi: Játék első szemüvegemmel) általam már csak régi fotókról ismert Isonzót megjárt valaha volt eszenyi huszár dédapámról mesélték: élete vége felé már jól elvolt a tévé előtt kíváncsian szemlélve foteljéből az új technikai vívmány egyetlen csatornájának képeit egészen addig amíg a dioptriák mögött lapos pislogások után bele nem kókadt a fekete-fehér villódzásba s mikor a család műsorzáráskor kinyomta a hangyázásra váltó készüléket ő méltatlankodva kapta fel a fejét: most jön a java -bosszankodott maga elé a többiek derültségére míg füléről a nyakába csúszott okuláré szárát visszaigazgatta a helyére aztán legidősebb fiúunokája nagykorúvá válásának napján még együtt nézték a Holdra lépő embert majd szűk hónappal később mielőtt még jöhetett volna a java Armstrongéknál is messzebbre indult így ébredezek magam is ma már feszült izgalmakat ígérő meccsek és sokadik ismétlésre is érdekfeszítőnek tűnő akcióvígjátékok közben és után és helyett a hangyák már rég dédapám után vándoroltak s most százhetvenhárom adó színpompás reklámkínálata robban bele félálmomba köröttem nyitott lapjaikkal lefordult könyvek mellettem elsötétültén félrecsúszott laptop arcomon keresztbe áll első szemüvegem s míg a szárát visszaigazgatom fülemre a hajdani tréfás felháborodás jó ha még egyáltalán kérdésként megfogalmazódik azon a nyáron is vébé volt azon a nyáron is együtt néztük mint mindig azon a nyáron se lettek világbajnokok a brazilok s azon a nyáron is elkezdtem tudálékoskodni hogy már ötször úgyis nyertek mégis az fáj nekik hogy olimpiát még sosem pedig aztán fociban egyik a másikkal össze se mérhető de hat évre rá országuk rendezi a játékokat és mikor ha akkor se- mígnem egy rövidke közbevetéssel megakasztottad a szószátyárkodást: azt már nélkülem nézitek és a szó bennszakadt keresgéltem csak a választ hogy aztán mély lélegzetvétel után- mit tehettem - elhessegessem az egészet miket beszélsz már ugyan hova gondolsz már ilyennel ne vicceljünk már s azt sose tudtuk meg ugyan hova gondoltál ugyan mégis mit érezhettél de nem vicceltél és nem hat év: még csak fél se kellett hogy már mindent nélküled nézzünk főleg ki a fejünkből mit sem értve s kábult döbbenetünkből felocsúdásra képtelenül aztán év pergett évre és jött új olimpia jött új vébé de semmit nem nyertek a brazilok pedig a világbajnokság is náluk volt a németek meg jól agyonverték őket mi meg néztük már nélküled s eljött a hatodik nyár és Rio de Janeiro és olimpia és a brazil focisták és az új szupersztár Neymar bár róla már nem is hallhattál de elmondom mert néztük nélküled hogy egy labdazsonglőr egy páva és Honthy Hanna bizarr keveréke s azért mégiscsak döntőbe repítette csapatát és ott várták őket a németek pont a németek ó micsoda dráma ó micsoda és augusztus húszadika volt István-nappal téged emlegetve emlékedre szisszenő sörös dobozokkal eltekert nyakú pálinkás üvegekkel gyomorfeszítő bográcsgulyással tűzijáték után elnehezülő fejjel arra riadva hogy Neymar bevarrja a szabadrúgást s hogy két pislogás között egyenlít az ellenfél mígnem arra kellett végleg feleszmélni hogy hosszabbítás és még mindig döntetlen és nincs döntés és már vonulnak tizenegyeseket rugdosni és mindenki belődözi a magáét egészen addig ó micsoda dráma ó micsoda mígnem az utolsó németét kifogja a brazil kapus és már csak a Neymar van hátra és ha belövi akkor -és toporog és nekifut és bevágja és most először megnyeri Brazíliának az olimpiát mert mikor ha most se s kifut a világból majd felnéz az égre tenyerébe temeti könnyes arcát én meg nézem nélküled s bár se Neymar se egész Brazília se kutyám se macskám- mégis ugyanígy teszek én is 2019. február IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
