Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-23 / 46. szám

X MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUÁR 23., SZOMBAT Lényeges kérdésekről döntöttek a társulási tanács településvezetői Bővítik a térségi foglalkoztatást A Kapós-menti Terület- és Vi­dékfejlesztési Társulás Ta­nácsának idei első ülését Attalán tartotta. A napiren­den szerepelt többek között a Leader pályázatok aktuális helyzetéről szóló tájékoztató. Varga Szilvia szerkesztoseg@mediaworks.hu ATTALA Az ülés legjelentősebb döntése a társulás közfoglal­koztatóként való szerepvállalá­sa a Járási Hivatal Foglalkozta­tási Osztálya által indítandó pá­lyázati projektben. Pintér Szi­lárd elnök hangsúlyozta, hogy a térség egyik legsúlyosabb problémája a foglalkoztatás ala­csony szintje, amelyre pozitív hatással lehet a szerepvállalás támogatása. A településveze­tők lényegesnek tartják min­den olyan eszköz megragadá­sát, amely ennek a súlyos prob­lémának az enyhítésére szolgál. Filczinger Ágnes, a Dombó­vári Járási Hivatal vezetője is­mertette a pályázat részleteit, miszerint több mint száz dom­bóvári és környékbeli alacsony képzettségű álláskeresőn segít­het a társulás támogatása. A program célja, hogy képzések­kel segítse elő a közfoglalkoz­tatásban részt vevő, álláskereső személyek számára a továbblé­pést, a szakképzettség megszer­zését, végső soron az elsődleges munkaerőpiacon való elhelyez-Potápi Árpád János államtitkár (balról), Pintér Szilárd, a társulás elnöke és Filczinger Ágnes, a járási hivatal vezetője A szerző felvétele Nem lépheti át a százfős dolgozói állományt Dombóvár önkormányzati cége A Kapós-menti Terület- és Vi­dékfejlesztési Társulásban ti­zenöt községi polgármester dol­gozik együtt. Dombóvár viszont nem tagja a Társulásnak. Mi­vel a kérdés az egész dombóvá­ri térséget érinti, megkérdeztük Szabó Loránd polgármestert, milyen okból változtatták meg korábbi elhatározásukat. A városvezető elmondta, hogy tavaly augusztusban költségta­karékosság miatt arról határo­zott a képviselő-testület, hogy a Dombóvári Város- és Lakásgaz­dálkodási Nonprofit Kft. - mint a városban közfoglalkoztatói sze­repet ellátó cég - nem működ­tet tb-kifizetőhelyet. Ennek ér­telmében közel hatmillió forint megtakarítást érhetnek el éven­te. A társadalombiztosítási tör­vény szerint ugyanis a tartósan száz fő feletti dolgozói állomány­nyal rendelkező munkáltatók esetében kötelező a pénzbeli tár­sadalombiztosítási szolgáltatá­sok helybeni kifizetése. Kérdé­sünkre hozzátette, hogy jelenleg három START közfoglalkoztatá­si program folyik, és az állandó dolgozókkal együtt a létszám kö­zel száz fő már most is az önkor­mányzati cégnél. Tehát Dombó­vár a projektben nem tudja vál­lalni a közfoglalkoztatói szere­pet. Ezért van az, hogy a társulás nyújt segítséget a közel száz, a térségben dolgozni szándékozó­nak a képzésben. kedést. Mindenütt az adott tér­ség munkaerő-szükségletére épül a képzési kínálat, amely nemcsak a munkaerő, hanem a munkát kínáló vállalkozások helybentartását is segíti. Á projekt sikerességéhez el­engedhetetlen a dombóvári ön­­kormányzat támogatása, hi­szen csak a községek nem tud­ják biztosítani a feltételekben szereplő minimális létszámot. A közel száz érintett személy fele ugyanis a városban, másik fele a kistérségben él. Vagy­is külön-külön sem a települé­sek, sem Dombóvár nem felel meg a feltételeknek. Azonban a korábbi gyakorlattól eltérő­en a tavaly szeptemberben in­duló képzésen Dombóvár nem vállalta a foglalkoztatással járó feladatokat, kötelezettségeket. Akkor Kocsola önkormányzata a kocsolai és a dombóvári részt­vevők foglalkoztatását is felvál­lalta. így valósulhatott meg ősz­szel a program. Tehát elenged­hetetlenné vált az összefogás, a településvezetők felelősségtel­jes gondolkodása ahhoz, hogy a kistérségben és a Dombóvá­ron élő alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak hozzá­juthassanak az ingyenes kép­zéshez. A rendezvényen jelen volt Potápi Árpád János .nemzet­politikai államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is, aki előadást is tartott. Érkezik az új trend: a hölgyeknek az egységes hajszín, férfiaknak a focista hajdivat a menő Férfiak figyelem, a szakáll lassan leszerepel, a bajusz jön ismét divatba, lehet növeszteni TOLNA MEGYE A bob frizu­ra hosszított változatai, a na­gyobb volumenű női hajak, a férfiaknál pedig a focistáknál is népszerű úgynevezett fade stílus lesz a legtrendibb idén tavasszal. A stílusirányzatra új vágási technikákkal már Tolna megyében is készülnek a fodrászok. Az egyik draszti­kusabb változás a női hajszí­nek tekintetében lesz, a má­sik, hogy a szakáll helyett a bajusz lesz a trendi. A hölgyeknél a long bob, a férfiaknál pedig a fade stílus egyáltalán nem számít újnak, ám mivel a vágási technikák folyamatosan változnak, ezért azokat még trendlbbé képesek tenni a megújulni vágyóknak a fodrászok. Áki nem ismerné a kétfajta irányzatot: a bob egy tömör forma, kissé hasonlít az egykori Kleopátra frizurához, a long bob ennek egy vállig érő változata. Az idei újítás a frufru megjelenése. A fade pe­dig egy nulla pontból, tehát kopaszból indított fokozatos átmenetet jelent. Az új irány­zat szerint 2019-ben ez a for­ma előre irányul a fejtetőn. A bob olyan világsztár höl­gyek kedvence, mint Bella Hadid, Charlize Theron vagy Victoria Beckham, a fade stí­lust pedig a focisták imádják, mint például David Beckham, Cristiano Ronaldo, de Justin Timberlake vagy Brad Pitt is előszeretettel viseli. Bachmann Krisztina szek­szárdi fodrász elmondta, hogy a balayage hajdivat az elmúlt évek vezér hajtrendjei közé tartozott, és együtt emlege­tik az ombréval. Míg előbbi természetes, napszítta hatást kelt, addig az ombre a hajtőnél sötétebb, a hajvégek felé pedig fokozatosan egyre világosodó tónusokat. A hölgyeknek haj­választáskor figyelnie kell ar­ra, hogy klasszikus balayage már megy ki a divatból. Tol­na megyében például a tő sö­­tétebbre árnyalása még min­dig népszerű maradt. Aki ezt nem szereti, annak jó hír, hogy a világtrend a hajdivat tekin­tetében az egységes színek fe­lé halad: az exkluzív színek a vörös és a barna. Akik pedig feltűnőek szeretnének lenni, azok a magenta, a zöld, a kék, a rózsaszínes, barackos tónu­sú színeket is választhatják, ajánlottan a leheletnyi hatást keltő árnyalatokban. Az idén ugyan a férfi hajdivat sokkal gyorsabban újul meg, mint a női, de a hölgyek örülhetnek, hiszen nekik több a választá­si lehetőségük: divatosak lesz­nek még idén a 80-as, 90-es évekre jellemző nagyobb volu­menű frizurák is. Nem árt tud­ni, hogy már jó ideje tabu téma a dauerolás, legalább két évti­zede ment ki a divatból, így a göndörítéseket csavarási tech­nikákkal, kúpvassal végzik, de Tolna megyében szeretik még a tartós egyenesítést. A hajdivat ugyan visszaköszön a régebbi évtizedekből, de hiába látszik egy frizurán, hogy ret­ro, a legújabb technikáknak köszönhetően nem ugyanaz, mint régen volt. Fontos a kel­lemes, ízléses összkép, hogy a frizura egységet alkosson az egyéniséggel. Ebben segítenek a szakemberek. Brunner M. Fontos a haj A hajtrendeket nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hiszen fontos, hogy lépést tudjunk tartani a világgal, a divattal, és ezáltal népszerűek és még elfogadottabbak legyünk. Ér­demes lapozgatni a fodrásza­tokban a hajtrendekről szó­ló kiadványokat, és nem fél­ni tanácsokat kérni. Első­sorban a jól ápoltság érzeté­re kell ügyelni. Alapszabály, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, mennyire fontos a megjelenés, a jó benyomás keltése, és nem utolsó sorban a kitűnő közérzet és a maga­­biztosság. Ha a haj egészsé­ges, fényes, akkor szép, akár­milyen színe van. Fontosak a jó termékek, a megfelelő sampon és az egyéb hajápolók választása, amelyek hasznosak és hatá­sosak. Érdemes kipróbálni több terméket, míg végül egy­­egy mellett letesszük a vok­­sunkat. Mindenki a saját ha­jának megfelelő hajápolá­si termékeket válasszon, és erre érdemes biztatni a csa­ládtagokat is. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom