Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-22 / 45. szám

2019. FEBRUÁR 22., PÉNTEK 10 TETTHELY-TV-MŰSOR Súlyosabb vád Pásztor Anna zaklatója ellen Nem fogadják vissza az Iszlám Államhoz csatlakozott feleségeket Hazatérnének Szíriából TÁRGYALÁS A Pesti Központi Kerületi Bíróságon súlyosítot­ták a vádat Pásztor Anna, az Anna & the Barbies énekesnő­jének zaklatója ellen. A férfit emberölés előkészületével vá­dolják; ügyét áttették a Fővá­rosi Törvényszékre. A duna­­szerdahelyi P. J. hónapokon át zaklatta az énekesnőt, 196 ol­dalnyi levelet küldött neki, s többek között azzal fenyeget­te, hogy megöli a családját és a zenekar tagjait. A férfi tavaly augusztusban késsel a cipőjé­ben próbált meg Pásztor An­na közelébe férkőzni a zenekar egyik koncertjén, ám a bizton­ságiak a fotója alapján kiemel­ték a tömegből, majd átadták a rendőröknek. Az énekesnő kérésére a vád­lott nem volt jelen a tegnapi tár­gyaláson, előzetesből, távmeg­hallgatással beszélt. A férfi nem tartja magát zaklatónak, egyszerűen csak szerelmes az énekesnőbe. Akkor vette tudo­másul, hogy nincs esélye, ami­kor már a fogdában ült. Az énekesnő a bíróságon el­mondta, hogy a rajongója egy­szer a vérével üzent neki. „Megvagdosta magát, össze­­csöpögtetett egy asztalt a sa­ját vérével, amire az volt ráír­va: »Kezdjetek el élni!«” A fér­fit igazságügyi elmeszakértő is megvizsgálta. Kiderült, hogy kóros elmeállapotban, para­noid személyiségzavarban szenved. MW Megfosztották állampolgár­ságuktól és nem engedik visszatérni Szíriából a ka­maszként dzsihadista har­cosokkal összeházasodott fiatal nőket a brit és az ame­rikai hatóságok. A nők azt állítják, nem értik a döntést, ők csakis gyermekeik érde­kében mennének haza. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu TERRORIZMUS A brit, majd az amerikai kormány is nemet mondott egy-egy dzsihadista­­feleségnek állt nőnek, akik az Iszlám Állam meggyengülése után kérelmezték, hogy Szíriá­ból visszatérhessenek egykori hazájukba. Hoda Muthana New Jersey­ben született, négy éve sze­gődött a terrorszervezethez. Édesapja az Egyesült Államok­ban dolgozó diplomata volt, gyermeke így nem kapott au­tomatikusan amerikai állam­­polgárságot. Hoda Muthana ügyvédje azonban azt állítja, a nő amerikai állampolgár, ame­rikai útlevéllel távozott Török­országba, majd onnan Szíriá­ba az Iszlám Állam „kalifátu­­sának” területére. Mike Pompeo amerikai kül­ügyminiszter szerda délután bejelentette: Muthana nem tér­het vissza az Egyesült Álla­mokba, mert nem amerikai ál­lampolgár, nincs beutazási vi­limként a radikalizálódott lányok célja az volt, hogy dzsihadista harcoshoz menjenek férjhez Fotó: MW zuma, nincs érvényes ameri­kai útlevele, nincs is joga hoz­zá. Donald Trump elnök meg­erősítette: „Hoda Muthanát nem szabad visszaengedni az országba.” Mindenesetre nem világos, hogy az ameri­kai kormány azért tiltja-e meg a visszatérését, mert időközben megfosztotta állampolgárságá­tól. Az ügy pikantériája, hogy közben Trump azzal fenyege­tőzik: szélnek eresztik a Szíri­ában elfogott 800 dzsihadistát, s felszólította Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németorszá­got és más európai szövetsé­geseit, hogy fogadják vissza és állítsák bíróság elé őket. Szűk családjukkal együtt 3000 em­berről van szó. Hasonló események ját­szódtak le Nagy-Britanniá­­ban is. Négy évvel ezelőtt há-Gyerekek menekülttáborokban harminc országból Több mint 2500 külföldi gyerek él az északkelet-szíriai mene­külttáborokban - tudatta teg­nap a Save the Children segély­­szervezet. A világ 30 országából származó gyerekek olyan csalá­dokban születtek, amelyek fel­tehetőleg kapcsolatban állnak az Iszlám Állammal. A segély­­szervezet felszólította a gyere­kek származási országait, hogy gondoskodjanak állampolgáraik biztonságáról. Szerintük a gyere­kek hónapok vagy évek óta nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást és ételt. Szakszerű se­gítségre van szükségük ahhoz, hogy felépülhessenek a polgár­­háborús országban szerzett él­ményekből, s családjukkal visz­­szatérhessenek a normalitásba. rom 15-16 éves barátnő a lon­doni Gatwick repülőtérről Tö­rökországba, majd Szíriá­ba utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Államhoz. Egyi­kük egy dzsihadistaként har­coló amerikai, a másik egy ausztrál, a harmadik, a most 19 éves Shamima Begum pe­dig egy holland férfihoz ment feleségül. A nő jelenleg egy kelet-szíriai menekülttábor­ban él, a napokban ott szül­te meg harmadik gyermekét. Az első kettőt állítólag a nélkü­lözés miatt veszítette el. Nemré­giben a The Timesban azt nyi­latkozta: nem bánta meg, hogy Szíriába utazott, és hogy kisfia egészsége érdekében térne visz­­sza. Azt mondta, az Iszlám Ál­lam hatalma idején Rakkában „normális élet zajlott”. Nem zaklatta fel, amikor először lá­tott levágott emberi fejet, mert az egy „iszlámellenes elfogott fegyveresé volt, és csak arra tudtam gondolni, hogy ő mit tett volna egy muszlim nővel, ha alkalma nyílik rá”. A brit törvények lehetővé teszik a brit állampolgárság megvonását, ha az a közjó ér­deke, a brit kormány azonban nem vonhatja vissza az állam­­polgárságot olyanoktól, akik­nek nincs másik. A banglade­si kormány cáfolta a brit bel­ügyminiszter bejelentését, amely szerint Begum az édes­anyja révén bangladesi kettős állampolgár. TELEVÍZIÓ-MŰSOR 1 2019. FEBRUAR 22., PENTEK OS o tf> o 2 o z BC O U) o 2 21.10 Doktor Murphy Óránként Híradó és időjárasjelentés 7.20 Ma reggel 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió2814.35 Magyac gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma es­te 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hí­rek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 22.55 Mr. és Mrs. Smith 6.30 Jó reggelt! ® 9.10 Napi ak­tuális 10.10 Mestermunka 10.35 Jövőálló 11.05 Hazahúzó 12.30 Trend 13.10 Brüsszel 13.35 V4 - Európa jövője 14.25 Kultúrklub 14.35 Célfotó 15.10 Rövid magyar bitkorszak 16.35 Jó reggelt extra © 17.10 Razzia © 17.35 Zöld világ 18.30 Építők 19.05 Napi aktuális 20.35 Informátor ® 21.10 Troli © 22.35 Őszintén 23,00 Hírek 23.10 Napi aktuális 0.10 Összművész 1 , 22.15 Curtiz 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Hír­adó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhír­adó 17.00 Fórum 17.30 ATV Hír­adó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.25 AradiVarga Show © 22.15 Duma­kabaré © 23.00 Hazahúzó 0.00 700-as klub ® 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 23.30 Kincsestár 10.25 Robbie, a fóka ® 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban ® 13.30 Hegyi doktor - Újra rendel © 14.35 A klinika ® 15.35 Charly, majom a családban ® 16.40 Hegyi doktor - Újra ren­del © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Nyomtala­nul © 21.00 Shark - Törvényszéki ragadozó © 23.00 NCIS: Los An­geles © 0.00 Aranyélet © 1.20 Dr. Csont © 2.15 Dr. Csont ® 18.05 Visszatérés Kínába 5.00 Dől a moné ® 6.30 Teleshop 7.40 Aranyoskám @10.10 Álom­háború © 12.30 Johnny English újratöltve ® 14.35 Elysium - Zárt világ © 16.55 Túlélésből jeles © 19.00 Vas ® 21.00 Halálra jelöl­ve © 23.00 Az igazság védője © 1.20 A mostohaapa © 3.20 Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2. © 4.45 Idővonal © DumvVHm fIT mTVMÜH M4SpÖr^^HH^I 4.00 Egy rém 5.20 Családi 6.45 Életkerék 5.25 Időmetszetek© 8.35 Univerzum© 6.00 TV SHOP 9.00 Azotthagyottak© 10.00 Sporthíradó új feleség© Titkok© 7.15 Öt kontinens 6.00 Századfordító 9.35 Kult’30 6.30 Jóbarátok© kanadai akciófilm 2000 10.30 UEFA Bajnokok Ligája 4.20 Barátok közt© 6.15 Mokka© 7.50 Ridikül © magyarok © 10.10 Egy falat kínai© 6.55 Jóbarátok© 11.10 Made in America © AtléPco Madrid-Juventus 5.00 TopShop 6.25 Tények 8.45 Mámoros szerelem © 7.00 Híradó 11.10 A világ 7.25 Jóbarátok© amerikai-francia vígjáték nyolcaddöntő 5.25 Fókusz© Reggel 9.35 A vidéki doktor© 7.15 Időjárás-jelentés madártávlatból © 7.50 Jóbarátok© 1993 » 12.25 Pecatúra magazin 6.00 Reggeli© 6.55 Mokka© 10.25 Család-barát 7.20 Kerekek és lépések 11.40 Európa kék 8.20 Agymenök© 13.20 A séf© 13.00 Sporthíradó 9.05 Asztro-Show 8.50 Teleshop 12.00 Déli harangszó 8.05 A palota ékköve © szalagja, a Duna 8.45 Agymenők© amerikai vígjáték 2014 13.45 Jégkorong magazin 10.10 TopShop 10.45 Astro-Világ 12.01 Híradó 9.10 Vészhelyzet© 12.15 A fekete város© 9.10 Szívek 15.40 A hazafi© 14.20 DVSCTv 12.10 Lifestyle© 12.00 Tények Délben 12.50 Jamie egyszerű és 10.00 Kisváros© 13.20 OJD Irodalom és szállodája © amerikai-német 14.50 UEFA Bajnokok Ligája 12.45 Egy rém 12.30 Piszkos pénz, gyors kajái © 11.00 Híradó könyv 26 percben 10.10 Szívek szállodája © kalandfilm 2000 összefoglaló új feleség © tiszta szerelem © 13.30 Honfoglaló© 11.10 Időjárás-jelentés 14.00 Érettségi 11.05 Szellemekkel 18.50 300© Lyon-FC Barcelona 13.40 Drága 13.35 Walker, 14.20 Végtelen szerelem © 11.15 A Silla királyság 14.35 Szólalj meg! suttogó© amerikai akciófilm 2006 nyolcaddöntő örökösök © a texasi kopó© 15.15 Hat nővér© ékköve © 15.20 Mutasd meg, 12.05 Castle® 21.00 Hét nővér© 15.55 UEFA Bajnokok Ligája 14.45 Castle© 14.40 Walker, 16.10 Rexfelügyelő© 12.20 A falu jegyzője® hol élsz! © 13.05 Castle© angol-francia-belga összefoglaló 15.50 Castle© a texasi kopó © 17.05 Ridikül© 13.40 A 6-os számú 15.50 Felsős 14.05 Döglött akták© akciófilm 2017 Schalke 04-Manchester 16.50 Elif-15.40 Marimar© 18.00 Híradó kórterem © 16.20 Magyar Történelmi 15.05 Döglött akták© R.: Tommy Wirkola City nyolcaddöntő A szeretet útján© 16.45 Cennet© 18.35 Sorsok útvesztője © 14.55 Kató néni kabaréja © Arcképcsarnok 16.05 Castle® Sz.: Noomi Rapace, 17.00 Sporthíradó 18.00 RTL Híradó 18.00 Tények 19.30 Honfoglaló© 15.55 A palota ékköve © 16.55 Ön is tudja? 17.05 Castle® Glenn Close, 17.15 Golf magazin Esti kiadás 19.00 Exatlon 20.25 A Pogány 17.00 Híradó 17.30 Kult’30 18.05 A mentalista® Willem Dafoe, 17.45 Startfejes magazin 19.05 Fókusz© Hungary © Madonna © 17.10 Időjárás-jelentés 18.05 Visszatérés Kínába © 19.05 A mentalista© Pal Sverre Hagen, 18.15 Irány Madrid! 19.35 Drága 21.30 Legyen Ön is 22.10 Kenó© 17.15 A Silla királyság 18.55 A világ 20.00 Amerikai Marwan Kenzari, 19.00 Játékoskijáró örökösök © Milliomos! ® 22.15 Curtiz© ékköve © madártávlatból © mesterszakács © Christian Rubeck 19.45 M4 Sport stúdió 20.35 Barátok közt © 22.55 Mr. és Mrs. Smith © 23.55 Hogy volt!? 18.20 Vészhelyzet© 19.25 Vers mindenkinek 21.00 A múmia® 23.30 Vmint Kosárlabda 21.10 Doktor Murphy © 1.30 Tények Extra 0.55 Új idők új dalai 19.10 Lehetetlen?© 19.35 Univerzum© 23.30 Amerikai pite 4.­vérbosszú © 20.15 Férfi kosárlabda 22.10 Doktor Murphy © 2.00 Walker, 1.30 Rúzs és selyem 20.05 Kisváros© 20.30 M5 Híradó A zenetáborban @ amerikai-angol-német világbajnoki-selejtező 23.10 RTL Híradó­a texasi kopó® 1.55 Rejtélyes XX. század -21.05 Ezeregyéjszaka© 21.00 Ez itt a kérdés... © 1.25 Döglött akták© akciófilm 2005 Olaszország-Késő esti kiadás 3.05 Tények Kun Miklós műsora © 23.30 Kincsestár© 21.50 A vén bakancsos 2.20 Szellemekkel 2.00 A sas és a sárkány ® Magyarország 23.45 Gyertek át!© Este 2.25 Mesterember 1.05 Századfordító és a fia, a huszár© suttogó© kínai-hongkongi akciófilm 22.00 M4 Sport stúdió 1.00 Casanova® 3.45 Charly, majom a 2.50 Határtalanul magyarok © 23.20 Vers mindenkinek 3.05 Szívek 2015 Kosárlabda 3.15 Az élet családban © magyar © 2.00 Anziksz® 23.22 Kult’30 szállodája © 4.05 Robbanásveszély© 22.30 Sporthíradó csajos 4.30 Charly, majom a 3.20 A Jászság festője, 2.15 Időmetszetek-Archív 0.00 M5 Híradó 3.45 Szívek dél-afrikai-amerikai 23.00 WTA Tenisztorna oldala © családban © Gecse Árpád® fotóválogatás © 0.30 Ez itt a kérdés... © szállodája © akciófilm 1998 Budapest 21.00 A múmia 8.00 Tények Reggel ® 8.35 Több mint Testőr ® 8.40 Veled is meg­történhet! ® 9.50 Családi Tit­kok ® 12.00 Jóban Rosszban ® 13.10 Hal a torián © 14.20 Ma­gánnyomozók © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Családi Titkok © 18.45 Magán­­nyomozók © 19.50 Jóban Rossz­ban © 21.00 Gyilkosság a Fehér Házban © 23.20 Hitman - A bér­gyilkos © 1.20 Fékezhetetlen © 21.00 Hét nővér 9.00 Sportverda 9.15 Labdarúgás - UEFA Európa Liga 13.30 Televí­ziós vásárlás 14.30 Kosárlabda - NBA 16.30 World Poker Tour 17.30 Harcművészet. Kempómagazin 17.45 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 18.15 Europálya 19.45 Labdarúgás: Bundesliga Preview Show 20.15 Labdarúgás: Bundesliga 22.45 Heti helyzet 23.45 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klubtévéje *20 13.45< Jégkorong magazin 9.00 James Martin © 10.00 Julius © 10.30 Jamie és Jimmy® 11.30 Apró falatok © 12.30 Martha Ste­wart - Sütivilág © 13.00 Yotam villával <1> 14.30 Egy simafegy for­dított ® 15.00 Marketa és Honza © 15.20 Gyorsan, finomat © 15.50 Julius © 16.20 Nigellissima © 16.55 Andy és Ben © 17.30 Martha Stewart © 18.00 James Martin® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja»

Next

/
Oldalképek
Tartalom