Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-16 / 40. szám
12 TÖRTÉNELEM-MOZAIK 2019. FEBRUAR 16., SZOMBAT FELVIDÉK Egy méltán rendhagyónak számító kezdeményezés okán jelent meg nemrég a Győzött az igazság - A Felvidék hazatérésének képes albuma. Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyar Hírlap lapszerkesztője nem közgyűjtemények képanyagából, hanem családi fotógyűjtemények féltve őrzött, egykor minden bizonnyal jól elrejtett darabjaiból állította össze legújabb kötetét. A fiatal szakember a Felvidek.ma hírportállal vállvetve vágott bele a gyűjtőmunkába, aminek gyümölcse ez a míves kiadású, kemény kötésű album lett, amelyet végül egy székelyföldi kiadó, a Tortoma adott ki. Kevés az olyan kötet mostanság, amelynek létrejöttében a határokon átívelő magyar összefogás ilyen módon megnyilvánul. A kiadványban felvonultatott hatalmas, dokumentumértékű képanyag önmagáért beszél: Párkány, Rozsnyó, Szalóc, Tiszaújlak és a többi felvidéki település a szemünk előtt tér vissza a haza kebelébe a magyar honvédek bevonulása révén. Nem volt ennél nagyobb vágya a bécsi döntések idején egy magyarnak sem. Az 1938-es felvidéki bevonulás óra nyolcvan év telt el. Babucs Zoltán bevezető soraiban nem állja meg, hogy ki ne fejezze sajnálatát, miszerint „mai társadalmunknak vajmi kevés reális képe van ezen időszakról, s mindazok, akik honvédként vagy felszabadított magyarként átélték ezt az időszakot, egyre kevesebben vannak közöttünk” A helyenként felbukkanó közöny persze a kommunista időszak torz történelemszemléletének maradványa, amire e könyv is gyógyírként született. A kötethet előszót írt Raffay Ernő történész, egykori honvédelmi államtitkár, és egy fontos szemtanú, a 103. életévében járó Koós Ottó százados. BDA Babucs Zoltán Könyvajánló BABUCS ZOLTÁN GYŐZÖTT AZ IGAZSÁG, A FELVIDÉK HAZATÉRÉSÉNEK KÉPES ALBUMA Tortoma Kiadó, 2018 200 oldal (4670 forint) Féltve őrzött történelmünk Mindszentyt már megilleti a tiszteletreméltó cím Balázs D. Attila attila.d.balazs@mediaworks.hu Nagy előrelépés történt a Vatikánban Mindszenty József bíboros érsek, Magyarország prímása boldoggá avatási ügyében. A folyamat első része lezárult, már csak egy orvosilag megmagyarázhatatlan, csodás gyógyulás vizsgálata szükséges. PAPAI DÖNTÉS A Szenttéavatási Kongregáció dekrétumban tette közzé Mindszenty József hősies erényeinek elismerését. Ezentúl immár hivatalosan is tiszteletreméltónak nevezhetjük a néhai főpásztort - írta tegnapi közleményében a Ró-' mában tartózkodó Erdő Péter. Mindez fontos lépés a boldoggá avatás felé, hiszen most már az imameghallgatások és csodák felülvizsgálata kezdődik - közölte a bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Azoknak a boldoggá és szentté avatásához, akik nem vértanúként, hanem hitvallóként hunytak el, az ő közbenjárásukra végbement csodás gyógyulás kivizsgálására van szükség. Ennek az időszaka jön el most - mondta Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja az InfoRádiónak. A Szentszék már egy csodás gyógyulást vizsgál, és ha ennek megtörténte is megerősítést nyer, ezt követően már valóban a bolMindszenty József beszél hívei előtt egy gimnázium udvarán 1947-ben Fotó: Fortepan doggá avatás helyszíne és időpontja fog előtérbe kerülni. Mint ismeretes, Mindszenty József, az utolsó hercegprímás a 20. századi magyar politikai katolicizmus egyik legnagyobb és legaktívabb képviselője volt. Magyar lelkiségre gyakorolt hatása Prohászka Ottokár, Serédi Jusztinián és Boldog báró Apor Vilmos munkájához mérhető. Minden üldözött emberért kiállt a főpásztor Mindszenty Józsefet először az 1919-es Tanácsköztársaság idején kínozták meg a kommunisták, de már püspökként rövid időre börtönbe került a nyilas időkben is. A hamarosan hatalomra került Rákosiék ismét céltáblává tették. A kommunisták tudták és látták azt, hogy Mindszenty komoly ellenfél, hiszen a teljes Kárpát-medencei magyarságért, a felekezeti hovatartozástól függetlenül minden üldözött emberért kiállt. Nem lehetett elhallgattatni vagy megtörnit, ezért az az út állt előtte, hogy vagy kivégzik, vagy életfogytiglani börtönre ítélik. Ez utóbbi történt hetven évvel ezelőtt, miután koncepciós pert indítottak személye ellen. A főpásztor a mártíromságot is vállalta volna. így nyilatkozott erről 1945-ös székfoglalójában: „Akarok jó pásztor lenni, aki ha kell, életét adja juhaiért, egyházáért, hazájáért. Akarok lenni népem lelkiismerete, hivatott ébresztőként kopogtatok lelkek ajtaján, az örök igazságokat közvetítem népemnek és nemzetemnek.” Boldoggá avathatják JULIANNA, LILLA napja JULIANNA. A latin Julianus nemzetségnév női alakjának magyarosodon változata. Jelentése: ragyogó vagy Jupiternek szentelt. Védőszentje: Szent Julianna kis-ázsiai vértanú szűz. Virága: a gerbera. LILLA. A Lídia és a Lívia becézéséből önállósodott. Ettől a naptól a néphagyomány az idő melegebbre fordulását várja. EGYÉB NÉVNAPOK: Dániel, Daniló, Filippa, Fülöp, Illés, Samu, Sámuel, Zámor. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Julianna, Lilla, Daniié napja. A református és az evangélikus naptárban Julianna, Lilla napja. A zsidó naptárban ádár hónap 11. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Tér 3,9-24. Zsolt 89. Mk 8,1-10. Református: Jn 7,37-39. Ezsd 4,17-24. Evangélikus: 4Móz 6,22-27. Róm 9,14-29. Ezen a napon történt 1141-BEN, még gyermekként királlyá koronázták II. Gézát, apja, II. (Vak) Béla magyar király halála után. 1940-BEN Görömbölytapolcán, Miskolcon -35 Celsius-fok volt, ez a magyarországi hidegrekord. Forrás: Ezenanapon.hu DONÁT napja DONÁT. Latin eredetű név, jelentése: Istentől ajándékozott. Védőszentje: Szent Donatus. EGYÉB NÉVNAPOK: Egyed, Elek, Ernőd, Lukács, Szilvánusz. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Elek napja. A református és az evangélikus naptárban Donát napja. A zsidó naptárban ádár hónap 12. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Jer 17,5- 8. Zsolt 1. lKor 15,12.16-20. Lk 6,17.20-26. Református: Jn 7,40-53. Ezsd 5. Evangélikus: Mt 20,1-16. Fii 2,12-13. Zsolt 60. Ezen a napon történt 1998-BAN meghalt Wass Albert erdélyi magyar író és költő (Kard és kasza). Forrás: Ezenanapon.hu A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 6 8 7 1 3 4 5 2 9 3 5 4 9 7 2 1 8 6 2 1 9 6 8 5 7 4 3 7 9 3 4 6 1 8 5 2 5 4 2 8 9 3 6 7 1 8 6 1 5 2 7 3 9 4 1 2 8 3 5 9 4 6 7 9 3 5 7 4 6 2 1 8 4 7 6 2 1 8 9 3 5 NÉPCSOPORT TÁNCKURJANTÁS E RADNÓTI MIKLÓS VERSE ...-LENG ARA PÁRJA MÉRTAN KAMIONMÁRKA l T BfZIK SÚLYMÉRTÉK VOLT ▼ A MOSTANI IDŐ ► ▼ INDONÉZ AUTÓJEL ► SZEMÉTGYŰJTŐ TARLÓT HÁNT L AGYVÉRZÉS BALKÁNI NÉP VOLT ► ▼ KÉZFOGÁS ► ■ ▼ GYOMNÖVÉNY ► BIRKA, BÁRÁNY GÖD PATAKJA l REPED A TÓ JEGE KIS HÁZ ► ▼ KÁRTYA ÍME, NÉZDI SZINTÉN _A ▼ ▼ L ▼ OLYAN MÉRETŰ ► SVÉD KORONA ► FUNDAMENTUM ► SKANDINÁV REJTVÉNY ci innvi il _________________________ DULMJfXU 3 7 8 5 9 5 7 3 4 1 _9 _ 6 1 ~9 ~ T T 7 CO 6 9 _3_ 4 2 1 T y 6 8 9 1 CM CM | 3 6 E 5 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) Céltudatosság, önbizalom és akarat, ezek viszik most előre. Minden esélye megvan arra, hogy egy régi terve végre valóra váljon. Ráadásul a szerelem terén is új szelek kezdenek fújni. BIKA (04. 21.-05. 20.) Ma legyen nagyon pontos és ne bízzon semmit a véletlenre, mindennek legyen meg a maga helye és ideje! Bevásárlás közben jó alkalmi vételre tehet szert, aminek nagyon örül. IKREK (05. 21.-06.21.) Szenteljen több figyelmet a kapcsolatainak! Ha vannak rég nem látott barátai, rokonai, keresse meg őket! Szerelmi téren a hét utolsó napjai tartogathatnak izgalmat, fordulatokat. /Jk RÁK (06. 22.-07. 22.) A Hold az ön jegyébenvan. Vigyáznia kell arra, hogy a beszélgetésekből ne legyenek veszekedések. A legjobb, ha elkerüli a morcos embereket. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) Lehetséges, hogy bosszantó eseményeket tapasztal a környezetében, és lehet, hogy közbe is kell avatkoznia, hogy elsimítsa a helyzetet. Este nem kellene elutasítania egy meghívást. SZU2 (08. 23.-09. 22.) Érdemes lenne jobban odafigyelnie a barátaira, családtagjaira és meghallgatnia a problémáikat. Am ha közben egy fontos információ birtokába jut, azzal nem lenne szabad visszaélnie. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) A bolygóállások a szokottnál több mozgást, esetleg utazást jeleznek. Ha párkapcsolatban él, jól alakul minden, ha egyedülálló, a hétvégén érdekes és ígéretes találkozásban lehet része. SKORPIÓ (10.23.-11. 22.) A Hold már a Rák jegyében jár. A váratlan élethelyzetek hete volt a mostani, de mindent sikerült megoldania. Mások is látják, milyen jól megállta a helyét. Igyekezzen kipihenni magát! NYILAS (11. 23.-12.21.) Néhány Nyilas számára komoly kihívásokat tartogat a hétvége, nekik kisebbnagyobb kiadásokkal kell számolniuk. A többiek életében a társasági események játsszák a fő szerepet. BAK (12. 22.-01.20.) A mai bolygóállások felforrósítják a kedélyeket. A viták hamar veszekedéssé fajulhatnak. Fokozottabban ügyeljen arra, hogy betartsa a közlekedési szabályokat. VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) Alaposan fontolja meg a döntéseit, és ha kell, kérje ki a családja és a barátai véleményét! Most nem éri meg forrófejűnek lennie, azzal csak saját magának okozna problémát. HALAK (02.19.-03. 20.) Az érzelmeit most, öntől szokatlan módon, inkább felszínesség jellemzi, nagy lelkizésekbe nem szívesen megy majd bele. Pihenőidő van - ha teheti, a hétvégén mozduljon ki otthonról!