Tolnai Népújság, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-02 / 28. szám

ß MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUAR 2„ SZOMBAT Öt kórus adott találkozót egymásnak KÖLESD Dalostalálkozó volt Kölesden. A vendéglátó Zön­­ge Népdalkör mellett a Pécs­­váradi Nyugdíjas Klub Ha­gyományőrző tánccsoport­ja és Férfi kórusa, a zombai Margaréta Asszonykórus, a Véméndi Székely népdalkor és a Bonyhádi Felvidéki Nép­dalkor jelent meg az esemé­nyen. Mint arról a közéleti.hu beszámol, dr. Kiszler Gyu­la alpolgármester köszöntője után Vargáné Kisfalvi Erzsé­bet a népdalok eredetéről, éle­tünkben betöltött szerepéről, Remek volt a han­gulat, kitűnő a vendéglátás múltjáról és jövőjéről beszélt. Az együttesek szóban rövi­den bemutatták munkájukat, majd az előadások sora követ­kezett. Utószóként Domokos Lajos egyesületi elnök méltat­ta a rendezvényt. Nem maradt el a vezetők megbeszélése, valamint a va­csora sem. Az ételt az Önkor­mányzati Kft. dolgozói készí­tették, és nagy sikert aratott, akárcsak a „Zöngés lányok” süteményei. B. K. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Visszalátogatott egykori iskolájába a helyettes államtitkár Petőfi is vállalkozó volt Hinni, alkotni, eladni, küzde­ni, együttműködni és tervez­ni, ezen szavakkal foglalta össze a helyettes államtit­kár a vállalkozás lényegét. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Tanévenként há­rom, úgynevezett tematikus hetet jelöl ki a minisztérium. Az idén az egyik a digitális vi­lágról, a másik a fenntartható fejlődésről szól. A harmadik témakör pedig a pénzügyi-vál­lalkozói ismeretek. A program­hoz önkéntesek is csatlakoz­hatnak, akik segítik a pedagó­gust a témamegismertetésben. Pénteken délelőtt a Garay Gimnázium 11. B osztályban rendhagyó bemutató órán esett szó pénzügyi és vállalkozói is­meretekről. Az óra illusztris vendége, az iskola egyik volt diákja, Szepesi Balázs, az In­novációs és Technológiai Mi­nisztérium helyettes államtit­kára volt, aki csatlakozván az országos programhoz, régi is­kolájába látogatott vissza és sa­ját tapasztalatait, véleményét osztotta meg a diákokkal. Fél órás előadásában, amelyből csak néhány szín felvillantá­sára van lehetőség, a vállalko­zásról szólva sok egyéb mellett elmondta, hogy az első lépés­ként az ember hisz valamiben, majd megcsinálja és kockáz­Szepesi Balazs sajat tapasztalatait osztotta meg volt iskolája diákjaival eloadasaban Foto: Makovics Kornél Garays diákból helyettes államtitkár tat, aztán dől el, hogy megve­szik-e az adott terméket, vagy sem. Ha ez már működik, meg kell tartani a megszerzett pozí­ciót és szövetségeseket szerez­ve mindeközben folyamatosan tudni kell küzdeni. Ezen elemek egy rendszer­be szervezve működőképesek. Hinni, alkotni, eladni, küzde­ni, együttműködni és tervez­ni, ezen szavakkal foglalta ösz­­sze a helyettes államtitkár a vállalkozás lényegét, majd ké­sőbb hozzátette, hogy nincs le­hetetlen, csak tehetetlen. Ki hinné, hogy Petőfi is vállal­kozó volt? - tette fel a kérdést. Ugyanis amikor a Helység ka­lapácsa megírását tervezte, azt mondta a kiadója, csak ak­kor lesz rentábilis a kiadása, ha háromszáz előfizető' a kiad­ványt előre megveszi. És ak­kor nemzetünk lánglelkű köl­tője összeszedett százötven előfizetőt. Az osztály tanulóinak cso­portjai más-más témában mu­tatták fel az adott probléma megoldását és a hozzá kapcso­lódó üzleti ötletet. Szepesi Balázs a rendhagyó órán szólt iskolai kötődésé­ről, majd elmondta, most azon dolgozik, hogy mit tud a kor­mány tenni annak érdekében, hogy a magyar vállalkozások megerősödhessenek, hogyan kellene leegyszerűsíteni a bü­rokráciát, és milyen támoga­tási programokra van szük­ség. Ez nagyon izgalmas, szép és sok munka, tette hozzá. El­mondta, hogy felesége Is köz­gazdász, fiaik nyolc és tíz éve­sek. Szerencsének érzi magát, mert azzal foglakozik, ami ér­dekli, és amit tanult. Szabad idejében egy online magazint szerkeszt, és van egy pici vál­lalkozása is, amelynek kereté­ben Magyarország társadalmi, gazdasági és kulturális műkö­déséről írnak esszéket. Politi­kai gazdaságtanból írta dokto­ri disszertációját, több egyete­men is tanított. Nyolcmillió forinttal támogatták a felújítást a települések megy a gyógyulás Az új szobákban a szülőknek is kényelmes helye van Fotó: M. K. Meg kell előzni az áldozattá válást Jobban SZEKSZÁRD Felújították és korszerűsítették a Tolna Me­gyei Balassa János Kórház gyermekosztályának belgyó­gyászati részlegét. A Szek­­szárd-környéki Polgármeste­ri Konzultációs Fórumhoz tar­tozó települések közül húsz vett részt a felújítási program­ban. Döntő többségük jelen volt a pénteki sajtótájékozta­tón, amelyre az influenzajár­vány miatt elrendelt látogatá­si tilalom okán nem az osztá­lyon, hanem a főigazgatói tár­gyalóban került sor. Filmen viszont bemutatták a felújítás eredményét. Ács Rezső, Szek­­szárd polgármestere elmond­ta, hogy a megyeszékhely ön­­kormányzata saját költségve­téséből 2017-ben felújított egy teljes szintet. A kezdeménye­zésére 2018 májusában szer­veződött összefogás, amellyel a beteg gyerekek és az osztály dolgozóinak a körülményeit tették komfortosabbá. E célból mintegy nyolcmillió forintot sikerült összerakni. A munká­latokban részt vett a szekszár­di önkormányzat festőbrigád­ja és a kórház szakemberei is, közreműködésük olcsóbbá tette a kivitelezést. Mint a pol­gármester elmondta, pénte­ken megállapodtak abban is, hogy hasonló nagyságrend­ben hozzájárulnak a további felújításhoz, illetve eszközcse­rékhez. Ács Rezső megköszönte a tá­mogatást valamennyi polgár­­mesternek és képviselő-testü­leteknek, és ugyanezt tette dr. Németh Csaba főigazgató is. A felújítás során megtörtént az első emeleti belgyógyásza­ti részleg festés-mázolása, va­lamint a fürdőblokkok korsze­rűsítése. Az egykori elkülö­­nítőkből, önálló fürdőblokkal ellátott kétágyas betegszobá­kat alakítottak ki. Ezekben a szobákban lehetőség van ar­ra, hogy szülők is megfelelő kényelemben maradhassanak beteg gyermekükkel. Szin­tén a szülők részvételét segí­ti az ápolásban, hogy a koráb­ban felújított második eme­leten, most még egy, lehajt­ható szülői fekvőhellyel ellá­tott, baba-mama kórterem ki­alakítása is folyamatban van. Ez a program is két éve kez­dődött, és szeretnék folytat­ni. Tavaly év végén fejeződtek be a munkálatok, januárban megtörtént a műszaki átadás, és megkezdődött a felújított részlegben a gyógyító munka. Nagy megtiszteltetést, és erőt ad a mindennapi munkájuk­hoz, hogy a környező települé­sek ily módon is megbecsülik az itt folyó gyógyító munkát - mondta a főigazgató. 1.1. DOMBÓVÁR Házhoz megyünk program információs pon­tot állítottak fel a Dombóvá­ri Rendőrkapitányság mun­katársai január 31-én a helyi Spar áruházban. A vagyonvé­delemre és a vagyonvédelmi eszközök használatára hív­ták fel az ott tartózkodó em­berek figyelmét - közölte a rendőrség. A vagyonvédelmi eszkö­zök sorába tartozik például a jól zárható ajtó, vagy éppen a kamerarendszer. Ez alkalom­mal összesen ötvenhét szóró­lapot osztottak ki a témában. A program során, a szemé­lyes beszélgetés alkalmával pedig a külföldről indított te­lefonhívásokkal kapcsolatos csalásokkal kapcsolatban vá­laszoltak az egyenruhások a felmerülő kérdésekre. Mint hangsúlyozták, ismeretlen, külföldi telefonszámról érke­zett hívásra nem szabad fel­venni a telefont. 1.1. Szórólapot osztogattak a vásárlóknak Forrás: police.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom